2010. január 10: A babaúszás meg van átkozva

Eddig sem kísérte sok siker a babaúszási próbálkozásainkat, kezdve a túl kis súllyal, betegséggel, aztán a nem olyan szimpi hellyel, az új hely meg nem találásával, a fürdőbugyi otthonhagyásával, de ez már túlzás: Most azzal kezdődött, hogy tegnap este összepakoláskor nem találtam a bérletünket, végül arra jutottunk, hogy biztos ottfelejtettük a fürdőköpeny zsebében. Reménykedtünk, hogy reggel sikerül őket elérni telefonon és szívhez szólóan rábeszélni őket, hogy így is mehessünk, ne kelljen újra kifizetni, de végül délelőtt megtaláltam egy csomó kacat alatt. Így aztán felcihelődtünk, épp csak az autó nem indult, úgy tűnt, megint lemerült az aksi. Visszajöttünk a garázsból, levetkőztünk, Emó meg lement kiszerelni az aksit, de csodák-csodája, akkor már beindult a kocsi. De ekkor már késő volt elindulni. Valakik nagyon összeesküdtek az ellen, hogy Liciből hableány váljon!

Délután meglátogattak bennünket Heni babáék, aztán meg a tejtesóék is befutottak, velük együtt 14-re emelkedett hétvégi látogatóink száma, úgyhogy úszás nélkül sem unatkoztunk! Lica elmélyülten tologatta Márk kisautóit a kanapé mellett állva, míg cserébe Lala és főleg Márk végigpróbálták az ő játékait (bár Márk sérelmezte, hogy játéktűzhely nincs :))

Még egy kis összefoglaló a táplálkozás állásáról: a csajszi úgy döntött, édesszájú, a főzelékeket addig eszi, amíg teljesen üres a hasa, pár kanál után viszont csak a gyümölcsöt hajlandó beengedni. A súlya is lement a rekordértékről 6,19-re. Lehet, hogy az is közrejátszik benne, hogy Emó kicsit szigorú, ha nem hajlandó enni, akkor abbahagyja az etetést, míg én inkább ötféle kaját végigpróbálok. Nevelésileg valószínű nem ez a legmegfelelőbb, de hát az anyai szív...

Lici ma egyébként kihalászott az egyik konyhafiókból egy tölcsért, lehet, hogy azt akarta megmutatni, hogyan töltsük belé az ételt :)

2010. január 9: Bimm-bamm

Reggel sírva ébredt Lici, és mikor besiettem, természetesen álldogálva találtam. Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy felébredt, elkezdett sírni és felállt, vagy már két órája álldogált, és ekkora unta meg... Hát ezt sosem fogjuk megtudni. A műsor pelenkázáskor folytatódott, pucéran megfordult, négykézlábra állt, ami eddig rendben is lett volna, ha nem kezd el pisilni közben, de így aztán a padlót is takaríthattam.

Délelőtt Lici bemutatta a nagyszülőknek legújabb tudományát, na nem a fogcsikorgatást, hanem annál is újabbat, a bimm-bammozást, azaz azt, hogy ha mi billegtetjük jobbra-balra a fejünket és mondogatjuk, hogy bimm-bamm, akkor utánozza. Ezt még karácsonykor Kati nagymamitól tanulta, de azóta nem jött elő, most viszont úgy belejött a délelőtti bemutató óta, hogy szinte mást sem csinál, mutatni sem kell neki:

2010. január 9: Bimm-bamm

Reggel sírva ébredt Lici, és mikor besiettem, természetesen álldogálva találtam. Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy felébredt, elkezdett sírni és felállt, vagy már két órája álldogált, és ekkora unta meg... Hát ezt sosem fogjuk megtudni. A műsor pelenkázáskor folytatódott, pucéran megfordult, négykézlábra állt, ami eddig rendben is lett volna, ha nem kezd el pisilni közben, de így aztán a padlót is takaríthattam.

Délelőtt Lici bemutatta a nagyszülőknek legújabb tudományát, na nem a fogcsikorgatást, hanem annál is újabbat, a bimm-bammozást, azaz azt, hogy ha mi billegtetjük jobbra-balra a fejünket és mondogatjuk, hogy bimm-bamm, akkor utánozza. Ezt még karácsonykor Kati nagymamitól tanulta, de azóta nem jött elő, most viszont úgy belejött a délelőtti bemutató óta, hogy szinte mást sem csinál, mutatni sem kell neki:

2010. január 8: Ha nem péntek volna...

...én feladnám, és kérném, hogy Apa legyen szíves gyedre vonulni helyettem. De így a hétvége éltetett, ezzel együtt rettenetes volt a nap. Lica már hajnali 4-kor is gyakorolja az álldogálást, de akkor legalább úgy tűnt, élvezi. Hát napközben már nem élvezett semmit, csak nyafogott nekem egész nap. Kivéve azt a 3 percet, amíg a Nagymamival beszéltem, azalatt édes hangokat hallatott a háttérben, hitelemet rontandó. Mikor a nappaliban játszottunk (volna), úgy csinált, mint aki hulla fáradt, erre bevittem a kiságyba, ahol rögtön felpattant, rágta le a festéket is kiságyról, és méltatlankodott. Egy idő után feladtam, és visszavittem a nappaliba, ahol kezdődött az egész elölről. Az evésekhez emiatt persze túl fáradt volt. Ehhez képest az esti lefektetés megtévesztően könnyűnek tűnt. És valóban, tíz percenként kellett aztán menni hozzá, valami hajnali nem tudom hányig, szerencsére ezt már a hősies apja intézte...

2010. január 7: Ülés

Azt hittük, most már örökké csak állni fog a lány, az ülés örökre kimarad, de persze ilyesmit csak a kezdő szülők hisznek. Lassan fejlődik ebben is, többnyire még a sajátos Lici-stílusban (egyik láb maga alá gyűrve, másik kinyújtva előre),

de néha egy-egy szabályosabb figura is összejön:

És olykor már állásból is leereszti magát, ha nagyon koncentrál. Ha viszont valami másra figyel, van még nagy koppanás.

2010. január 6: Az új tudomány...

...a fogcsikorgatás. Rémes! Először azt hittem, csak a körte részecskéi csikorognak a fogai alatt, de nem. És mások attól féltettek, hogy a zenedoboz fog idegesíteni. Hát az ehhez képest tényleg zene füleimnek!

2010. január 5: Hajvágás

Sajnos ma kénytelen voltam megrövidíteni Lica szépséges hajkoronáját, annyira a szemébe lógott, a csatt, hajgumi pedig nem maradt meg benne. Csak egy-egy tincsből vágtam kb 3-3 centit mindkét oldalon, de ezt is nagyon sajnáltam :(

Azt viszont nem, hogy este fantasztikus rekordsúlyt mutatott a mérleg: 6,27! Két nap alatt felülmúltam Apa karácsonyi kétheti hízlalási teljesítményét, nagyon büszke vagyok magamra. Pedig annyira azért nem falt látványosan sokat a lány.

2010. január 4: Babakoncert a MüPában

Mivel a Ringató és a kinézett babatorna is csak két hét múlva indul újra karácsony után, első idei kettesben töltött napunkon babakoncertre látogattunk Licával, hogy addig se unatkozzunk. Most a Művészetek Palotájában teszteltük ezt a programot. Lica az első felében odaadóan figyelt a zenére és a klarinétos nénire, egészen addig, míg észre nem vette, hogy a zongora mellett áll egy szék. Több se kellett, rögtön spurizott oda, állt fel, és vadászta a zenészek odatett cuccait. Akárhová hurcoltam el a teremben, folyton visszatért. Végül a többi babák is felfigyeltek rá, hogy ez milyen jó móka, és kisvártatva már többen állták körül a széket, marakodva a szajrén. Persze a mi kis bandavezérünk volt a legkisebb, úgyhogy be is zsebeltük a dicséreteket, hogy ilyen picin már így álldogál.

A másik új trükk a villanykapcsolás, bár egyelőre még csak nekem csinálja, de én már nem kapcsolok magamtól villanyt, ha Lica a karomban van, csak megkérem őt rá :)

Az első dolgos hétköznap egyébként könnyebb volt, mint vártam, az egyébként olyan gyakori koppanós eleséseket is megúsztuk (valószínűleg a megosztott felelősség rosszabb, egyedül tudom, hogy nem fogja más elkapni helyettem) egészen este 7-ig, addigra már kicsit ellankadtam, így egy azért volt, de nem árt a nevelő hatás miatt (?).

Elkönyveltük a negyedik fog kibújását is, két napja látszott már, hogy hamarosan itt lesz. A negatív hír pedig, hogy Lica elkezdte a kiságyban felálldogálást az éjjeli altatásnál is, úgyhogy Apa felkötheti az alsóneműjét ehhez a feladathoz...

2010. január 3: Andris szülinapja

Utolsó „szabadságos” napunkon Andris 30. szülinapját ünnepeltük egy kis túrával egybekötve egy menedékházban. Volt sok móka és kacagás (pl. mikor Apa a konyhafőnök cikizésével elérte, hogy kapjunk egy félméteres óriáspalacsintát, hogy demonstrálják palacsintasütési technikájukat :)), Lici pedig életében másodszor megevett egy teljes bébiételt! Pedig sokan fenték a fogukat a társaságból a maradékra :) Biztos a kényelmes szék volt a dolog titka:

A túrázós részt Lica szinte teljesen végialudta Apa hátán, amikor felébredt, akkor azért nemtetszésének adott hangot.

Éééés: Végre kijelentjük, hogy átléptük a 6 kilót, már 6,15 az aktuális súly, de volt már 6,10-ről is visszatáncolás a bűvös határ alá, azért nem hittük eddig, talán most már fölötte maradunk.

2010. január 2: Vége a karácsonynak :(

Ma Apa javaslatára a kelleténél kicsit hamarabb leszedtük a karácsonyfát, mert a tűrengeteg nem tűnt nagyon gyerekbiztosnak (épp írta a fórumon valaki, hogy tűlevelet talált a babája pelenkájában, brrr...). Lici egész hatékonyan hatástalanította magát, mert bemászott a vasalandó ruhák közé a lavórba, és onnan ki sem jött egy darabig (bár egyszer zuhant egyet kifelé, de ez nem szegte kedvét és visszamászott):

Sajnos ez az esemény eszünkbe juttatta, hogy mindjárt vége az együtt töltött jó világnak, hétfőtől dolgos hétköznapok. És ez egy teljesen önveszélyes gyermekkel elég vészesen hangzik, nem hiszem, hogy lesz egy szabad percem is...

2010. január 1: Ördög és pakol

Ördögi mivoltát azzal bizonyította, hogy negyed 5-kor kívánta elfogyasztani első étkezését az új évben, gondolom, sok kalóriát égetett az éjjeli bömbizéssel. 3 órányi alvás után nem esett jól...

A pakolás pedig: mindent, amit ér: a legártatlanabb, mikor a karácsonyra kapott gumilegó dobozából rámol ki (komolyan ez a doboz a legjobb ajándék, rá lehet állni, és még rámolni is lehet, bocsánat minden más ajándékozótól, de most az állásmánia miatt szinte egy játékra sem néz rá a lány), a minap a sapkáit rejtő fiókot pakolta ki (lenyűgözte a sok madzag), aztán jött a játékospolc, az üresre söpört helyre aztán be is bújt.

A pelenkázószekrény ajtajáról letépte az életem főműve dekorgumi fa felét, így ezek a dekorációk kis reparálás után a falra költöztek, 180 centi magasra, talán ott még megmaradnak egy ideig.

Mikor Apa helyettem is kialudva a szilvesztert felkelt, és Lica szobája felé osont, hogy meglesse, hogy alszik, odaszóltam neki, hogy még nem biztos, hogy alszik. Belépve közölte, hogy biztos, hogy nem alszik. Csodálkozva a hangsúlyon én is bementem, és az alábbihoz hasonló látvány fogadott (ez a kép később készült, akkor úgy meglepődtem, hogy nem volt alkalmam fotózni):

Nem tudom, miért döbbentem meg annyira, eddig azon csodálkoztunk, hogy mindenhol áll már, csak a kiságyban nem, de azért fura volt a gondolat, hogy lopva és csendben ott álldogált bent a szobájában :)

2009. december 31: Szilveszter

Egész sokat buliztunk végül így az év végén a lányzó nélkül. Ma Kati nagymamira hagytuk, míg bowlingozni mentünk. Ott aztán kiderült, hogy a társaságnak nincs hová mennie estére, így Emó önmagához híven befogadta a menekülteket, így lett a tervezett négyszemélyes szilveszterünkből sokszemélyes. Annyit kötöttünk ki a bandának, hogy tízkor jöjjenek csak, addigra Lici elalszik (mert a tegnapi társaspartin úgy tűnt, hogy a négy vendég is sok már neki egy kicsit). Ahogy azt mi elképzeltük! Úgy döntött, ő is bulizni akar, és esze ágában sincs elaludni. Fél 12-ig altattam, miközben a többiek kint mulattak, már azt hittem, az új év is az ágya mellett fog rámköszönteni. A petárdázásra szerencsére már nem ébredt fel, így álmában lépett át 2010-be.

Az alábbi nagyon aktuális versecskével (igaz, székre nem áll még, de szék mellett igen sokat) és a bulizós frizurás fényképpel kíván mindenkinek boldog új esztendőt Kiss Lícia:

Kicsi vagyok, székre állok,

Onnan egy nagyot kiáltok,

Hogy mindnyájan meghalljátok:

Boldog új évet kívánok!

2009. december 30: Mozi

Remélem, az még messze van, amikor Lici küld el bennünket moziba, hogy övé legyen a lakás, egyelőre a nagyszülők teszik ezt :) Jutka nagymami felhívott, nem akarnánk-e moziba menni, hogy addig övék legyen a lány,  kinéztük hát a leghosszabb filmet, hagy örüljenek, és mentünk :) Pont egy éve voltunk moziban utoljára, úgyhogy ránk is fért, de én közben is ilyenekre gondoltam, hogy „Jaj, de hangos, mindjárt felébred a csajszi!”

A bébiszitterek nem tudták, milyen nehéz feladatra vállalkoznak az állandóan felálló Licával, de azért megbirkóztak vele:

Kicsit szégyenkeztek, milyen keveset sikerült enni adniuk a lánynak, de mikor megnéztem az üveget, mennyi fogyott, megnyugtattam őket, hogy ez manapság rekordnak számít :(

2009. december 29: Kiskacsa vagy Godzilla?

A leányzó az utóbbi időben szörnyen anyás lett, ami mostanában abban nyilvánul meg, hogy ha kiteszem a lábam a szobából, trappol utánam, mint a kiskacsa a kacsamama után. Most már szabályos négykézlábon közlekedik, de a mancsait valamiért irtó magasra emelgeti közben, és onnan csapja le a padlóra, így ha a parkettára vagy a padlólapra érkezik, már messziről hallom, hogy jön. Így mára konyhát is be kell terítenem habtapival, ha úgy dönt, hogy velem főz. Ez a kuktáskodás legutóbb a következőkben merült ki: nyalogatta a tükörképét a sütőajtón, kirágott és megízlelt egy zacskó salátaöntetport, valamint (ezt távozása után egy órával vettem észre, mikor kinyitottam a hűtőt és tök sötét volt odabent) lekapcsolta a kedvenc piros gombot az elosztón.

A nem túl hízelgő Godzilla becenév a toronyrombolásból ered: a karácsonyi ajándékokkal együtt már egész felhőkarcoló-erdőt tudunk felépíteni a nappaliban, ami csak a kis Godzillára vár, hogy lerombolja. Apa múltkor már godzillásat is álmodott :)

Bebizonyosodott már az is, hogy Lica megjegyzi a dolgokat: múltkor felállt a nappaliban a szekrény mellett, és a polcára felnyúlva nagy örömmel rálelt Apa egyik érmére. Beljebb tettük, hogy ne érje el, nem is látja, de még ma is ott tapogatózott érte, hátha megtalálja.

És végül egy „kis” vidámság:

2009. december 28: Ellenstratégia

Azt tapasztaltuk a héten, hogy már sokan izgultatok, mi lett az éheztetés eredménye. Egyben örülünk, hogy kiderült, mennyien olvassátok a blogot! Akkor következzen az izgalmas folytatás:

Lici ellenstratégiát dolgozott ki: úgy döntött, ha nappal éheztetjük, pontosabban nem a (mától fogva 3 db!) fogára való étket adunk neki, akkor éjszaka fog enni, ezzel egyrészt kifárasztja az ellenfelet, másrészt éjjel biztos nem állok neki főzeléket készíteni, marad a kéznél levő tejecske. Nekem már most gyengül az ellenállásom. Viszont mindezek ellenére a mérleg este 6,11-et mutatott a két nappal ezelőtti 5,99-hez képest. Ki érti ezt?

2009. december 27: Éheztetés

A szülők szörnyű tervet eszeltek ki: megelégelték, hogy minden étkezés merő könyörgés és bohóckodás, ezért elhatározták, hogy ha a gyermek nem akar enni, akkor nem fog enni, majd csak megjön az esze. Anyának elég hamar megtört az ellenállása, de Apa kitartott, így az eredmény: a tízórai és az ebéd csak pár kanálnyi volt, de uzsonnára elfogyott az egész főzelék. Ennek ellenére a nevelő hatásban nem vagyok biztos. A fogyókúrát egy kis sporttal tettük teljessé, együtt úsztunk Marciékkal, és már voltak olyan részek is, amiket élvezett a lány. Például Anya úszósapkáját:

2009. december 26: A turné folytatódik

Ma ismét Kati nagymamihoz vettük az irányt. Amíg Marciék megérkeztek, a felnőttek leültek társasozni, amibe Licának is komoly beleszólása volt. Marci feltűnésekor viszont, akár csak két nappal ezelőtt, kicsi lányunk úgy döntött, hogy felállási mániájának nincs is jobb terepe az unokatestvérnél, úgyhogy szegény Marci ma is a támaszték szerepét töltötte be.

A tervezett további társasozásra már nem került sor, én csak a gyáli nagyszülőket szoktam azzal a váddal illetni, hogy nincs is más program, mint a gyermek nézése, de ez ma itt is bejött. De hát nem olyan rossz az, pláne két gyermekkel :)

2009. december 25: Szentdélelőtt

Reggel indulás előtt megkíséreltem elkezdeni ledolgozni az eddig összeszedett pluszkalóriákat egy kis tornával, épp csak az volt a baj, hogy közben Lica ébren volt. Kicsit nehezítette a dolgot, keményebb a hasizomgyakorlat, ha közben súlyzóként egy hatkilós gyermek telepedik az emberre...

Gyálon várt a harmadik karácsonyfa és a harmadik kupac ajándék, Lica itt is teljesítette a kötelezően elvárt csomagolópapír-tépést.

Számtalan ajándékkal gazdagodott, de készségfejlesztő csodajátékok ide vagy oda, a legjobban Apa ajándéka, két nagyméretű dobókocka tetszett neki. A képen megfigyelhető a profi dobómozdulat:

2009. december 24: Szenteste(’k)

Reggel Lica edzett még egy kicsit az állásra, hogy aztán minél szebben mutathassa be a rokonságnak:

Sokmindent tanult is még itthon: úgy tűnik, elleshette a múltkor Marcitól a fióknyitogatást, mert most már neki is sikerült, természetesen ujjbecsípéssel együtt:

Megismerkedtünk továbbá a forró fogalmával, mivel így, hogy Lica álldogál, annyira önveszélyes lett, hogy egy percre sem merjük magára hagyni, vittem tehát magammal a konyhába a megsült zsömléimért, amikhez hozzá is nyúlt rögtön, lett is bömbi!

Kati nagymamihoz megérkezve Lica rögtön rávetette magát a szaloncukrokra, amikor nem a szájába tömött párat, akkor a dobozukat tépte vagy rátámaszkodva álldogált. Mikor végre megérkeztek Beniék, akkor Marcival csinálta ugyanezt:

Ebédnél megkóstoltuk a húslevest, nem volt ellene kifogása.

Még a pelenkázás alatt sem bírtam vele, annyira ment volna rosszalkodni:

Persze mire eljött az ajándékosztás ideje, nagyon elfáradt és álomba szenderült, így a Jézuska kénytelen volt toporogva várakozni, hogy felébredjen, és aztán sem várta nagyon szíves fogadtatás Lica részéről... Az első szenteste (délután) tehát elég nyűgisen telt, még ha ez nem is minden képen látszik:

Az ajándékok bezsebelése után (ahhoz képest, hogy Apa családjában nem nagyon szabad ajándékokat venni, egyesek eléggé túlzásba estek :)) irány haza, és kezdődhetett a program elölről: fadíszítés, csillagszóró, ajándékozás. Az itthoni már jobbkedvűen telt, volt egy kis csomagolópapír-tépés is, de a fa meglepően kevéssé érdekelte a lányt, néhány nyúlkáláson kívül nem volt más.

Tobzódás az ajándékokban Anyával és Apával:

Azt végül nem kaptuk meg ajándékba, hogy végre stabilan átlépjük a 6 kilós súlyt, hiába voltunk már felette, ma megint 5,99-et mutatott a mérleg.

2009. december 23: Kezdetét veszi a karácsonyi turné

A Nagypapi szülinapjával megkezdődött a karácsonyi jövés-menés, ünneplés, lakmározás. Utóbbi csak a felnőttek részéről, mert Lica evése egyre elkeserítőbb: már ketten bohóckodunk neki folyamatosan etetés közben, így öt perc produkció jutalma egy kanál kegyes beengedése. Ma Emó még Lica sapkáját is a fejére húzta a hatás fokozása céljából:

Lici érdeklődését most már erősen felkelti Vackor, a cica, aki gyanakvóan figyelte a betolakodót, majd gyorsan menekülőre fogta, mikor Lici támadásba lendült.

Egyre ügyesebben csücsül a kiscsajszi, bár még nem sokáig tartja meg magát, és nem is szabályosan fekvésből keveredik ülő helyzetbe, de valahogy mégis sokszor ott találja magát (persze sokszor külső beavatkozással):

Az igazi fejlesztés alatt álló terület azonban az állás! Sőt, mondhatni, ez már ki is van fejlesztve: