2010. június 16: Fóton

Viszonoztuk Timike és Meli látogatását, ezúttal mi autóztunk el hozzájuk Fótra. A veresegyházi medvefarmot is terveztük megnézni, de az időjárás sajnos közbeszólt. De így is nagyon jól éreztük magunkat, a lányok egészen interaktívak voltak,

mi pedig jót beszélgettünk. Múltkor is nagyon örültem, mikor kiderült, hogy Melivel sok tekintetben azonosan gondolkodunk gyereknevelésileg, például ő sem tartja ördögtől valónak, ha a gyerek néha bébiételt kap enni, most pedig ő is teljes nyugalommal tett le a lányok elé a földre egy tál sütit, és nem kapott szívrohamot ennek természetesen bekövetkező folyományaitól. Lica értékelte is a szíves vendéglátást, pedig tisztességesen ebédelt előtte otthon, de rögtön rávetette magát a sütire, és Timivel együtt pedig egy fél zacskó pufit is eltüntettek.

Sajnos munkába állásom miatt nem tudjuk, mikor lesz legközelebb alkalmunk ilyen összejövetelre, de valamikor december tájára azért beterveztük :)

2010. június 15: Üzletasszony

Lici imád telefonálni. Ha megszerzi a telefonomat, először komoly képpel megnyom egy gombot,

majd a füléhez emeli:

Sajnos a következő lépés, hogy jól eldugja valahová, ma is csak azért találtam meg végül, mert a fenti fotók miatt emlékeztem, hogy nála láttam utoljára, így néhány órával és pár nem fogadott hívással később előhalásztam a játékosláda mélyéről.

2010. június 14: Bölcsinézés

Hát ez gyorsan ment: a csütörtöki elkeseredés után péntekre kinéztük a bölcsit a neten, felhívtuk, ma pedig bementünk megnézni és be is iratkoztunk! De nem is volt sok vesztegetnivaló időnk, két és fél hét múlva dolgozom, és a bank eléggé berágna Emóra, ha a két hónapnál tovább itthon ragadna Licával.

Mivel a 9. kerületben nulla darab magánbölcsi található, a munkahelyem közelében keresgéltem, és találtam is 5 percre onnan, ahol valami csoda folytán hely is lesz szeptembertől. Az ára is még az alacsonyabbak közé tartozik (bár kiderült, hogy hiába a hosszú nyitva tartás, csak 8-tól 4-ig foglaltatik benne a havidíjban, utána óradíjjal ketyeg a további ottlét, ami tekintve, hogy hivatalosan fél 5-ig dolgozom, minden nap minimum bő fél óra pluszt jelent), de így is rosszul lettek, akik még sosem hallották, mennyibe szokott az ilyesmi kerülni...

Bementünk hát megnézni, bár sejtettem, hogy nem nagyon láthatunk olyat, ami miatt nem választjuk, mert nincs sok más lehetőségünk... De alapvetően rendben is volt, természetesen azért nem tökéletes, de olyan biztos úgysincs. A külső-belső tér nyilván tágasabb lenne az állami bölcsiben, de itt talán jobban foglalkoznak velük cserébe, elvégre maximum 7 gyerek lehet, és jelenleg három gondozónő jut rájuk, mondjuk közülük az egyik novemberben elmegy szülni. Tanulnak kicsit angolul is, én ettől nem voltam oda, nem vagyok feltétlen híve a manapság divatos korai nyelvtanításnak, de ártani csak nem árt.

Amíg én kérdezősködtem, majd papírokat töltöttem ki, Licát bevezették a társaságba. Most négy gyerek volt ott, mind nagyobbak nála, három kétéves, egy meg picit még nagyobb, bár amióta Lica jár, sokkal kisebbnek tűnik a korkülönbség közte és a nagyobb gyerekek között, bár természetesen beszédben érződött. Aranyosak voltak, megmondta nekik a néni, hogy itt a Lícia, erre az egyik kisfiú rögtön kézen fogta, és húzta be közéjük, és mondogatta, hogy „Lícia jön, Lícia jön”. Aztán kiderült, hogy szülinapi ünneplés van mára, így belecsöppentünk a buliba, Lici is kapott egy szelet tortát, bár persze nem sokat fogyasztott belőle.

Beiratkoztunk hát, fizettünk egy csomó pénzt, szeptember 1-jén kezdődik a beszoktatás. Az az egy aggodalmam maradt, hogy hogy fogom reggel 8-kor a dugig tömött villamoson bevinni Licit, mert most 9-kor nem volt gond, de olyankor élethalálharcot jelent a felszállás. De majd csak megoldódik ez is valahogy...

2010. június 12: Hajós túra

Kezdjük egy képrejtvénnyel: Ki találja meg Licit az alábbi fotón? :)

Flóri hajós túráján vettünk ma részt, annak az egyik pihenőjén aludt így Lica a hátizsákban.

Kicsit aggódva mentünk el az előrejelzett 40 fok miatt, de nem volt gond, vidáman mászott hegyet a csajszi:

Igaz, itt a blogban már féléves korában volt egy „Nem kisbaba többé” címet viselő bejegyzés, de ezt most hozzáértőbb forrásból is megtudtuk: A hajóállomáson várakozva egy kisgyerek anyukája a baba szóval utalt Licire, mire a gyermek megállapította, hogy „Nem is baba, mert a babák nem járnak!” :)

Való igaz, ahhoz képest, hogy még pont tegnap a babaklubban osztottam meg a többiekkel, hogy Lica járkál már otthon, de idegenben még nem nagyon hajlandó rá, ehhez képest egy napra rá végigcsászkálta a két és fél órás hajóutat az imbolygó fedélzeten teljesen egyedül! Közben pedig ismerkedett is:

2010. június 11: Érzékeny lelkű

Este meglátogattuk Nórát, ahol Lici nagyon meg volt illetődve, nem igazán sikerült feloldódnia. Annyira zavarban volt, hogy mikor feltették neki a kérdést, hogy "Hol az Apa?", sikerült Nórára mutatnia, pedig ezt igazán nem szokta elhibázni. Persze mindenki nevetett, erre viszont Lici jól sírva fakadt. Úgy látszik, tudja már azt is, ha a rovására nevetünk.

2010. június 10: Néha azért éhes!

Tegnap az alvást követően (ilyenkor jönne az ebéd) úgy gondoltam, néhány percet még hancúrozunk a franciaágyon, ami közben én – nyilván a nagy hőségnek köszönhetően – szépen elaludtam. Arra ébredtem, hogy Lici behozott egy bébiételes üveget, és azzal bököd, hogy legyen már végre valami :)

Ma pedig Emó vitte el a lányt egy bankos bulira, ahol a bekészített zöldborsófőzelék nem kellett neki, így Emó kínjában megkóstoltatta vele a saját vörösboros szarvaspörköltjét, amit nagy örömmel fogyasztott! Sőt, ilyen feltéttel még a borsó is lecsúszott!

Igazából a buli részleteiről Emónak kellene beszámolnia (házastársak nem voltak hivatalosak), de még nem csókolta homlokon a múzsa, így csak egy fénykép még, ahogy Lici búcsúzkodik Lola kolléganőtől:

Én szabadnapot kaptam mára, de sajnos nem igazán pihentetően töltöttem. A nap (hét, hónap, év) rossz híre ugyanis, hogy Licit nem vették fel az állami bölcsibe, egy évre előre jelentkezés ide vagy oda, így egész nap az internetet bújtam magánbölcsik után kutatva. Találtam is biztatóakat, a fejleményekről majd beszámolunk.

2010. június 9: Nyári örömök

Ránk köszöntött a hőség, így felavattuk az erkélyen a medencét:

Lica nagyon élvezte, de némi technikai problémák számomra még megoldatlanok: hogy érjem el, hogy ne pacsálja tele a lakást, aztán ha megunta és felöltöztettem, mitől nem fog ruhástól belemászni a vízbe, és főképp hogy varázsolom ki a vizet a medencéből (mivel gyakran találkozom az alattunk lakókkal, ezért az erkélyről lezúdítás kizárva :))

Ha épp nem pancsolunk, mi más lehetne hűsítőbb, mint egy kis felmosás?

Előkerültek aztán más szülinapi ajándékok is: a csajos kismotor (valaha azt hittem, hogy az én vagány lányomról majd nem fognak ilyen tündibündi képek készülni :))

és a filctollszett is, ami szerencsére valóban mindenből hipp-hopp kijön:

2010. június 5-7: Mátra-túra

Szombaton felkerekedtünk, hogy három kirándulós napot a Mátrában töltsünk a szakosztályi túrázók társaságában. Az első, meglehetősen dagonyás séta a sástói kalandparkba vezetett. Licit kalandok helyett tökéletesen kielégítette, hogy a köveket rámolja a földről a padra és vissza, valamint sétálási tudományát villogtassa. Ezt kihasználva egy idegen nő gyorsan magához is édesgette, és felkapta, miközben én majd felrobbantam. Aztán persze visszahozta, de akkor is...

Felmásztunk a sástói kilátóba is, ami mindenkiben gyerekkori félelmetes emlékeket idézett fel, de Licának nem ilyenek voltak az első benyomásai: különösen lefelé menet élvezte a fölöttünk jövő lábak látványát.

Este étteremben vacsoráztunk, de Licára most nem hatott mágikusan a társasági evés, visszautasított minden kínálást... egészen addig, amíg meg nem kóstolta Apa cigánypecsenyéjéből a szalonnát! Lelkesen mutogatott a többi darabra, hogy még-még! De a számomra is elfogadható táplálékokkal végig nem volt jó barátságban.

Ahhoz képest, hogy napközben minimálisat aludt, még este virgoncan ugrándozott egy kicsit a szülői ágyban, de aztán ügyesen elaludt, és még egy kicsit társasozni is hagyott bennünket.

A vasárnap fő élménye az a pihenő volt, amikor állatokkal lehetett ismerkedni (végül a bolognai spagettis bébiétel is a cica hasában kötött ki):

Hétfőn a Kékesre vezetett utunk, itt éppen Lica hódítja meg Magyarország csúcsát:

A császkálást volt alkalma gyakorolni a csajszinak, mindig akadt jelentkező, aki elvitte egy körre kézen fogva, így végül már túrázott egy kicsit az erdőben is (mostantól eggyel több sáros cipőt kell takarítanunk túra után).

A sétáláson kívül a mások által belétömött, többnyire nem igazán neki való kaják majszolása volt a túra fő motívuma, ami abban csúcsosodott ki, mikor vállig merült a chipses zacskóban. Szerencsére leginkább az apját etette, de azért ő is megkóstolta...

Végül a hazafelé úton Lica bemutatta a Kékesen zsákmányolt, mindenkinek nagyon tetsző, és így a túra kabalaállatává avanzsált bizarr sün rendeltetésszerű használatát:

2010. június 4: Hőmérős hápikacsa

Lici új találmánya fürdés közben, hogy ha a hőmérős hápikacsát lemeríti a víz alá, akkor a rajta levő pici lyukon át megtelik vízzel, amit aztán prímán ki lehet folyatni Apa tenyerébe vagy a kádon kívülre. Szorgosan gyakorolja is ezt a dolgot, és ez ez első igazi olyan eset, amikor hisztizik, hogy elveszünk tőle valamit, de hát nem lehet végtelenségig fürdizni...

2010. június 3: Lica és a lelógó anyagok

Lica imádja a lelógó vagy függőlegesen kifeszített anyagokat (mint azt korábban a sátorral már bemutattuk): ha ilyet lát, nagy rikoltozásba kezd, és rávetődik. Lehet ez bármi, múltkor a vendégeink babahordozó kendőjének esett neki, amikor induláskor elővették, ha fésülködés közben lehajtom a fejemet, akkor a hajamat támadja meg, ma pedig, mivel baba-mama táncon voltunk, hosszú szoknyát vettem fel, ami szintén nagy tetszést aratott:

2010. június 2: Étkezési kultúra (teljes hiánya)

Eddig is szégyelltük magunkat, hogy nem igazán szoktatjuk Licát rendre és fegyelemre az étkezés terén, mert nincs szigorúan az asztalhoz kötve a táplálkozás. Persze ezen nem nagyon lehet meglepődni, mivel mi is elég ritkán ülünk le szertartásosan az asztalhoz, és így, hogy Lici olyan keveset eszik, örülünk, ha kunyizik valamit tőlünk a nappaliban, és hagyjuk, hogy ott egyen. Ciki, nem ciki, ez van, majd a nagyszülők náluk megnevelik :) De ma jutott el a dolog a mélypontra azzal, hogy Lica a fürdőkádban vacsorázott... Úgy történt a dolog, hogy a csajszi nagyjából éhségsztrájkba fogott, alig eszik valamit. Estére már eléggé kétségbe voltam esve, ráadásul a szerda az a nap, amikor egyedül csinálom az esti menetet, mert Emó focizik, úgyhogy a lelkierőm ilyenkor a szokásosnál is kisebb. Vacsira az asztalnál egy falatot sem tudtam a lányba tömni, üvöltött, amint betettem az etetőszékbe, aztán ölbe vettem, de akkor is... Végül feladtam, és elkezdtem ereszteni a fürdővizét, de közben beleharaptam egy nyers uborkába, hogy erőt öntsön belém a fürdetéshez. Na azt bezzeg kinézte Lica a számból, úgyhogy megkínáltam, és jóízűen harapdált belőle. De hát ettől nem fog meghízni, úgyhogy gyorsan bevittem a vacsiból megmaradt sajtot is a fürdőszobába, és a kádban csücsülve el is majszolta a csajszi...

2010. május 28: A hét képei és videói

Maciitatás:

A 7. és 8. fogacska hegyei:

Egy ritka kegyelmi pillanat – elmélyült pakolászás hosszú perceken keresztül:

Az új sláger: hunyorítós grimasz:

Egy többé-kevésbé sikerült lépegetős videó (azóta már az egész lakást bejárja):

1 éves státusz

Súly: 7470 gramm

Hossz: 72 cm

Ruhaméret: 74

Fogak száma: 6 + végre egy pici hegyecske

Alvás: Kezdünk átállni a napközben egy alvásra, de azért még nem fix a dolog. És azzal az eggyel meg rendszeresen átalussza valamelyik étkezést.

Ételek: Új sláger a csemegeuborka. Nagyban fintorog közben, hogy milyen savanyú, de azért csak eszi. Viszont összességében nagyon keveset eszik manapság, még a multivitamin kúra sem segít. És már nem csak az én főztömre pikkel, már az üvegesből is nagyon válogat :(

Fejlődés: Lépeget, rengeteg mindent megért és mutogat, a testrészeket rajtunk, a plüssökön és magán is, kedvence a nyelve :)

Beszédben az eddigi hármas felosztás (vauvau = állatok, Apa = Apa és Anya, baba = az összes többi ember) kezd megszűnni, mert végre Anyát is mond, de a többi szót is próbálja már utánozni, pl. a cicát felismeri, próbálja mondani, de azért ahhoz ragaszkodik, hogy ő is vauvau-t mond.

Amire pedig nagyon büszkék vagyunk, hogy Apa megtanította orrot fújni! (És szintén Apa "érdeme" az enter szó megtanítása, kapott Lica egy kimustrált billentyűzetet, amin már meg tudja mutatni kérésre az entert :))

Kedvenc tevékenység: kutyamotorozás (profin száll fel és le, hajtja előre és hátra, és ha nagyon koncentrál, kanyarodik is, úgyhogy olyankor akár a konyhába is simán utánunk közlekedik), Anyának könyvek odahurcolása elmesélés kikövetelése céljából naponta 150x (pedig már kívülről tudja némelyiket, a kedvencében már szinte oda sem lapozok, de már csinálja a műsort: halacskánál tátog, lovacskánál lovagol, a hajóskapitánynak integet, mondja a babát, a telefonnál keresi a saját telefonját), és a kanapén őrültködés, ami abból áll, hogy feláll, és vagy előre vagy hátra eldobja magát, közben sikongat (ezt estefelé szokta csinálni, amikor agyilag már kicsit lefáradt – irtó veszélyesnek látszik!)

Hogyan telnek egy egyéves mindennapjai?

Elsősorban élvezi a szülinapi ajándékait:

Kirámolja a Decathlon labdarészlegét:

Mindig és mindenre mutogat:

Állandóan álldogál (itt például 7 percig álldogálva bámulta a mesét – mea culpa, nem volt más módszerem, míg vacsorát készítettem neki):

És egyre többet lépeget (de erről nincs kép).

Ha viszont megsértődik, a macijához menekül:

2010. május 15: Májusi gyerek aranyat ér

Eljött ez a nap is, egyéves lett a mi pici-nagy lányunk!

Nem igazán jött be a tegnapi kívánság, Lici a pontos évfordulónál alig egy órával később, hajnali 3-kor közölte, hogy most aztán kezdődjön az ünneplés! 5-ig Apa küzdött vele, onnan átvette a lágyszívű anyja dolgot, és mivel az alvást reménytelennek találtam, kiengedtem játszani. Ebből az lett, hogy jórészt a fejemen ugrált (mivel szülinapon mindent szabad), miközben én aludni próbáltam mellette. Ez így ment negyed 7-ig, akkor kegyeskedett még egy kicsit aludni a buli előtt, aztán mulatott végig!

Sajnos a májusi esőhöz is szerencsénk van már két hete, ami azért nem ér olyan sokat, mint a májusi gyerek, így a tervezett kerti partiból nem lett semmi, de azért odabent is jól mulattunk. Lici kedvenc elfoglaltságai a citerázás:

és a lufiharc voltak:

A gyertyát nem sikerült elfújni, hiába gyakoroltuk otthon, nem érzett rá a lényegére. De azért remélem, így is teljesül minden kívánsága! Viszont a torta ízlett neki, de nagyon önzetlen kislányként itt az anyukáját is megkínálja:

Az ajándékok hihetetlen mennyiségben érkeztek, sajnos a rég kinézett kutyamotort túl hamar adtuk át, így végül el kellett szegényt bújtatnunk, hogy a többi ajándékra is jusson egy kis figyelem.

A tárgyiasult dolgokon kívül kapott Lica egy „nem hivatalos” keresztapát is ajándékba (ugyanis ezt a kapcsolatot semmiféle templom nem szentesítette) Peti személyében.

2010. május 14: Mint egy évvel ezelőtt...

Emó kétnapos céges kiruccanáson volt (ilyen is volt egy évvel ezelőtt, de szerencsére pár nappal korábban, így nem maradt le Liciről), mi már nagyon egyedül éreztük magunkat. Lici kifosztotta a pénztárcámat, és megtalálta benne Emó fényképét, és nagyon megörült neki, így kommentálta:

A bejegyzés címe viszont arra utal, hogy este kicsit nosztalgiáztunk: egy évvel ezelőtt Móni, Matyi és Danibaba voltak a vendégeink, akikkel vajúdás közben vacsiztunk, majd pár óra múlva már írhattuk is nekik az sms-t, hogy Lica megszületett :) Így hát az évforduló alkalmából most is meghívtuk őket. Ezúttal picit több energiám volt vacsorát készíteni, de a mosogatást most is Emó vállalta – éljenek a hagyományok!

Mikor indultak, azzal búcsúztunk, hogy reméljük, idén nyugalmasabb éjszakánk lesz, mint tavaly...

2010. május 11: Veszedelem a babakoncerten

Nem mi forogtunk veszélyben, hanem mindenki más, mert Lici volt a kis veszedelem. Mindenkitől elorozta a játékait, az anyukákkal állandóan kukucsjátékot akart játszani, amit azok eleinte élveztek, de aztán inkább a saját gyerekükkel foglalkoztak volna, mindenen és mindenkin átgázolt, feltétlenül fel akart ébreszteni egy alvó kisfiút, úgy kirángatta egy másik kezéből az innivalóját, hogy közben valakit fejbevágott vele...

Viszont a nagy rosszalkodás közben megismerkedtünk egy alig pár héttel fiatalabb kislánnyal, aki kisebb Licánál! Bár a 3%-os percentilis azt jelenti, hogy 100 babából 3 kisebb elvileg, de mi, noha bőven ismerünk ennyit, még nem találkoztunk eggyel sem. De ezek szerint nem csak legenda, hogy létezik ilyen is :)

Hazaérve pedig Lica bemutatta, hogy tudna ő járni, ha akarna: kis trükkel színvallásra lehetett bírni: állva mindkét kezébe rettentő fontos és elengedhetetlen tárgyakat adtam, így nem volt mivel letámaszkodni a földre, és így csak elindult felém! Eddig 7 és fél önálló lépés a rekord (a fél az esés a végén).

2010. május 10: Elkiabáltuk...

...az előző bejegyzést: öt nap szünet után a nátha visszatért, és azóta is (egy hete) tombol. Megint kezdem azt hinni, hogy ez örökké így lesz... Aztán a kakaómból torkoskodó csajszi begyűjtött mellé egy jó kis hasmenést is, úgyhogy egészségileg nem vagyunk a csúcson. De azért jó a kedvünk :)

2010. május 5: Vége a náthának!

Kerek 3 hét után kijelenthetjük, hogy végre nem náthás a kiscsajszi! Az utóbbi másfél hónapunk története: másfél hét hörghurut, 3 hét pihi, 3 hét nátha... Most egy kicsit hosszabb szünetet szeretnénk, minimum télig, de inkább még tovább!

2010. május 1: Állatkertben jártunk

Mivel már úgyis annyi szülinapi ajándék gyűlik Licinek, az állatkerti látogatással nem vártunk addig, hanem kihasználtuk a gyönyörű időt, meg a kivételesen szabad hétvégi napunkat.

Licinek annyira tetszett minden, hogy még evésre sem óhajtotta az időt pazarolni, míg ott voltunk. Kedvenc állatot nem sikerült megállapítanunk, mert a tetszési index fordítottan arányos volt az ott töltött idővel, a vége felé azért jól elfáradt és lankadt a figyelme, így tehát nem az állatok saját érdemei voltak a döntőek. De szimpatizált az elefántokkal, a zsiráfokkal, a fókákkal, majmokkal, meg valami pici rókaszerű állatokkal, amik kiírva sem voltak, így sajnos azóta sem tudjuk, mi fán teremnek.

Így köszönt Lici a zsiráfnak:

Ez pedig számomra a nap kedvenc képe a csodás kis családomról: