2010. július 20: Szadista Apa

Ha már Emó nem írja meg a hétköznapok történéseit saját kezűleg, pedig ő a legilletékesebb, akkor kénytelen leszek saját szemszögből beszámolni. Szerintem tehát szadista az az apa, aki az evés közben elalvó lányát videózza, ahelyett, hogy lefektetné :)

2010. július 17-18: Jelzésfestő hétvége

Kis családunk mint a „szervező brigád” vett részt a festésben, fizikai munkát nem vállaltunk. Ez annyit tett, hogy míg mások a szúnyogokkal és a hőséggel küzdve fáradoztak a világ jobbá tételén, mi így múlattuk az időt:

Legalábbis szombaton, mert az éjszakai és reggeli esőzés miatt a talaj vasárnap nem volt alkalmas a földön heverészésre, így kirándultunk egy kicsit, és meglepetésszerűen rajtaütöttünk a festőbrigádokon.

Mikor Flórit és Lacit látogattuk meg, rajtuk kívül egy regimentnyi macskára is találtunk, Lica nagy gyönyörűségére. Akinek jó füle van, a videón az újkeletű halandzsázást is meghallhatja, köztük a manapság kedvenc szót, ami valahogy így hangzik: „Tepty!” Dekódolnunk sajnos még nem sikerült...

Azért a cicákkal is huncutkodott egy kicsit a lányka, adtunk neki ételt, hogy etesse őket, mire odatartotta az egyik orra elé, majd mire az rákapott volna, bekapta előle:

2010. július 15: Fogas kérdés

Az a fogas kérdés, hogy Lica fogait (amelyek immár 11-en vannak) hogy tudnánk megmosni, mert minden egyes alkalommal vadul tiltakozik. Szívesen mossa ő a mi fogainkat, a bárki más fogait (pl. fürdés közben az összes pancsolós játékét, még arról sem sikerült meggyőznöm, hogy a szivacsházikónak nincs foga, pedig az állatoknak rendesen a szájukhoz tartotta a kefét, úgyhogy tudja, miről van szó), a saját nyelvét, sőt, azt mi is megmoshatjuk, de ha a fogairól van szó, kitör a bömbi. És a hátsó fogak elérésére már a szelíd erőszak sem kivitelezhető, mindenképp szükséges lenne az együttműködés. De ebben is, mint sok minden másban, reménykedünk a bölcsiben, hátha ott tudnak valamit, és ránevelik. (Az evéssel kapcsolatban is ebben bíztunk, aztán lám, megoldódott hamarabb, hátha most is így lesz!)

2010. július 14: Hajvágás

Ahhoz képest, hogy eddig szigorú apai tilalom alá esett a lányka hajának levágása, hirtelen pálfordulás következett be: a hőség miatt Lica háta tele lett melegkiütéssel a hosszú tincsek alatt, elöl meg nem tűrt meg sem csatot, sem hajgumit mostanában, így folyton a szemébe lógott a haja, így hát végül fájó szívvel, de elővettük az ollót.

Előtte:

A levágott hajmennyiség:

Utána:

2010. július 12-13: Hirtelen jött babazsúrok

Mint megtudtuk, Beni és Marci itthon tartózkodnak pár napra, így hirtelenjében megszerveztük a találkozást – mindjárt kettőt is! Hétfőn Kati nagymaminál gyűltünk össze, és hogy igazi babatalálkozó legyen, Roli is tiszteletét tette az eseményen!

Volt nagy dínomdánom, éhenkórász Lica most is kitett magáért!

Roli még inkább megfigyelő volt (csendes megfigyelőnek nem nevezhetem, mert gyakran hangos sikkantásokra ragadtatta magát), de Marci és Lici már játszottak is együtt egy kicsit:

Kedd este pedig Budafokra mentünk, ahol a kertben pacsálás volt a fő program, vagy inkább a huzakodás azon, hogy kinél legyen a kanna, és ki lépjen bele a lavórba. Lici egy kis simogatással próbált békét kötni (reméljük, a kistesóhoz is így áll majd hozzá), de Marci tudtára adta, hogy egy vagány nagyfiúhoz nem méltó az ilyen babusgatás:

2010. július 8: Az első munkahét tapasztalatai

Természetesen nem a munkáról fogok beszámolni (amúgy egyelőre élvezem), hanem Lici és Emó boldogulásáról otthon. Már amennyi információ hozzám eljutott erről, mert az első napokban még percről percre végigkérdeztem a napjukat, mit csináltak, de már próbálom visszafogni magam, biztos idegesítő lehet :)

Sajnos a hétre rányomta a bélyegét, hogy Emó megbetegedett, így a betervezett babalátogató programokat le kellett mondani, és gyakran hívták át Kati nagymamit is segíteni, aki hosszú játszótéri kiruccanásokat tett Licával, Emó ezalatt tudott dolgozni és regenerálódni. Hétfőn kicsit meglepő is volt arra hazajönni, hogy Emó nyugodtan számítógépezik, Lici meg sehol, elsőre ijesztő volt, hogy hová lett a gyermek.

A játszóterezésből egyébként Emó is kivette a részét, pedig a homokban turkálás és az ebből fakadó kisdisznószerű gyermek nem a kedvencei. Lici viszont annál inkább szereti a dolgot, úgyhogy be kellett adnia a derekát. Amikor Zíhez mentek, akkor is felháborodott a kiscsajszi, hogy hogyhogy nem a jól ismert játszótérre fordulnak be, hanem továbbmennek (stratégiailag rossz helyen van Zí lakása, túl nagy a játszótéri kísértés mellette), amikor pedig a Duna-partra igyekeztek, csak azért is meg kellett állni egy útbaeső játszótérnél, pedig nem volt betervezve. De mint az alábbi képek mutatják, nem lehetett mit tenni:

Apa, nézd micsoda jó kis játszótér!

(8 perccel később) De miért nem mehetek be?

Csakazértis bemegyek!

Az irdatlan mennyiségeket evés már alábbhagyott, de továbbra is sokszor magától kér enni, és nincs olyan, hogy sírva tiltakozna, ha enni kell. Arra nagyon jó volt a múlt hét, hogy most már nem aggódunk, eszik, amennyi jólesik neki. Amúgy ki is kerekedett egy kicsit az arca. Az önálló enni kérés viszont odáig fajult, hogy nem nézünk oda egy pillanatra, és hipp-hopp fenn trónol az etetőszékben. De be még sajnos nem köti magát, így elég veszélyes a mutatvány...

2010. július 2: Az első munkanap

Tegnap még nem kellett bemennem, mert senki sem volt bent, így csak egynaposra sikeredett ez a munkahét. Így csütörtökön együtt lehetett itthon a család, de kaptam kimenőt egy kis bevásárlókörút céljára, már ez mennyei volt babakocsi nélkül. Pénteken meg igazán furcsa volt dolgozni menni, de élveztem: mintha visszanyertem volna a kontrollt a tetteim (meg a ruhám tisztasága :)) fölött... Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hiányzott kis családom, el voltam olvadva, amikor felhívtak, és hallottam Lica „Anya, Anya!” kiáltásait a háttérben...

Az itthon maradottak nagyszerűen megállták a helyüket, érdekeseket játszottak és tanultak, sokat ettek, és a nagy küldetést, hogy Lica alvását ebéd előttről utánra próbáljuk áttolni, Emó úgy tűnik, egy nap alatt megvalósította, úgyhogy nagyon büszke vagyok rájuk!

2010. június 30: Fogak

Két nap leforgása alatt Licinek kibújt a 9. és 10. foga, azaz két őrlőfog is – szokás szerint minden nehézség nélkül. Most már aztán van mivel mosolyogni! Bár épp ma kérdezte meg egy négyéves kislány, miután hosszasan szemlélte Licit, hogy „Ő nem szokott mosolyogni?” Pedig ennyire nincs morcos gyerekünk, inkább komoly arccal töpreng a legújabb huncutságokon...

2010. június 29: Közhírré tétetik...

...amit már a fél világ úgyis tud egy bizonyos pletykás férjnek köszönhetően: Licinek január elején kistesója születik! :) Úgyhogy ezért a sok, itt a blogon meg nem magyarázott vagy meg sem említett változás: Dolgozni egyébként is terveztem visszamenni, de most sürgős lett, mert fél évet praktikus dolgozni anyagi okokból a kistesó születése előtt, ezen kívül pedig nagyobb fészket is nézni kell a gyarapodó családnak. Reméljük, hamarosan ezen a téren is fejleményekről számolhatunk be. De ha addig is bárki meg szeretné venni a lakásunkat, ne habozzon jelentkezni! :)

Kérdéses a blog sorsa, egyesek szerint mindentől függetlenül is csak egyéves koráig jár a gyermeknek napló (ami igaz, az igaz, valószínű nem örülne Lici, ha még az első randijairól is beszámolnék ezeken a hasábokon), másrészt munka mellett nem sok szabadidőm marad blogot írni. De az újabb fejlemények miatt egy csak Liciről szóló blog úgyis hamarosan nem lenne már helytálló, így hát arra jutottam, hogy még Lici másfél éves koráig próbálok kitartani, és itt nyomon követni a fejleményeket, az még egy viszonylag kerek dátum, jó apropó az abbahagyásra, aztán lesz másfél hónapnyi pihenőidőm, a kistesó születése után meg majd meglátjuk, mire futja kétszeresen igénybe vett szülői energiáinkból. De addig várunk továbbra is minden lelkes olvasót!

2010. június 28: Eszik!!!

Hát ennyit igazán megért az egy nyaralásnyi idegeskedés a kizárólagos joghurtevés miatt! Azóta ugyanis Licit mintha kicserélték volna: kettő helyett eszik! Mindig az volt a fohászom, hogy bárcsak egyszer látnám a gyerekemet jóízűen enni, hát több mint egy évet kellett várni rá, de bekövetkezett! Ráadásul nagyjából minden jó neki, az is, amit én főzök, még a főzelék is! Egyedül a szilárd gyümölcsökből nem eszik meg szinte semmit (csak az almát és a banánt), barackkal, dinnyével, málnával hiába próbálkozom. De ez legyen a legkevesebb! Viszont saját maga járul az etetőszékhez, ha éhes, általában napjában többször is, mint szoktunk. Hihetetlen, mennyit változtat ez a napok hangulatán: nem öt kínszenvedéssel meg stresszel teli evés határozza meg a napot, köztük némi pihenőidővel, az étkezések vidáman telnek, és minden máshoz is sokkal több kedvem van így. Bár egyébként is jobb kedélyű Lica az élet minden más terén is, mint nyaralás alatt, vagy akár előtte: pont akkor kapcsolt kisangyal-üzemmódba, amikor mindjárt visszamegyek dolgozni, hogy legyen mit sajnálnom!

Szombatról vasárnapra megejtettük az első nélkülünk éjszakáztatást is: mi éjszakai túráztunk, Lica pedig Gyálon aludt, és egész másnap délutánig ott volt nélkülünk. Olyan máskor is volt már, hogy a Nagymami altatta, ha mi színházban voltunk, de egyrészt nálunk, nem idegen helyen, másrészt mikor felébredt, már ott voltunk. De nem volt semmi probléma, úgyhogy jöhetnek a kettesben nyaralások :) /Na jó, nem sok ilyesmit tervezünk/ Ennek az egésznek annyi köze van az evés témájához, hogy szombat délután 6 körül hagytam a lányt Gyálon, 8-kor telefonált a Nagypapi, hogy mi éheztetjük-e ezt a gyereket, mert már háromszor kért enni :)

Önállósodik is az evés, kanállal és újabban villával is egész jól meg az egyedül evés, ha megfelelő állagú az étel:

2010. június 25: Zakynthos 8. nap

Utolsó reggelinknél Lica boldogan etette a cicát, ha már nekünk nem ízlett a szállodai menü, legalább a macska jól járt. De egy idő után azért már jobban félt a lánytól, mint amennyire éhes volt...

Délelőtt végül csak eljutottunk a teknősleső hajózásra is, hát kár volt ennyit várni rá... A hajó túlzsúfolt volt, így csak a fele időben tartózkodhattunk a „tengeralattjáró” részben, ahol többnyire nem történt semmi, még halak sem mutatkoztak. Mikor már fogalmazgattam magamban a mondatokat, amivel visszakérem a pénzt, ugyanis elvileg garantált a teknőcles, a végére csak odaterelték nekünk a teknőst, de alighanem igaz az interneten olvasott feltételezés, hogy vagy be van GPS-ezve szegény jószág (bár erre nem sok szükség van, mert a kikötőtől pár méternél távolabb el sem mozdult a hajónk), vagy szerintem madzagon rángatják, de legalábbis búvárok hajtják oda, mert minden hajó arra az egy jámbor teknőcre utazott.

Lica a végére meg is unta a dolgot, jól elaludt a karomban, meg is állapítottam, hogy picike korában mennyire más volt, hogy elfért a két karomba, és nem lógtak még túl mindenfelé hosszú lábacskák :)

Az ebédet még egy minigolf követte, de a múltkori két és fél órás mérkőzéssel szemben itt a pályák felénél elhagytuk a terepet, mert nem tetszett, hogy folyton csak az a feladat, hogy dombon levő lyukakba juttassuk fel a mindig visszaguruló labdát, míg a múltkori hely nem volt ugyan ilyen technikás, viszont tele volt csilivili tereptárgyakkal, amiket Lica is élvezett.

Épp mielőtt jött volna értünk a busz a szállodába, Lica még egy utolsó nagy bömbizéssel örvendeztette meg a lakókat (ugyanis összecsuklott alatta a napágy), de a repülőteret megint kiélvezte, szerencsére itt kevesen voltak, így hagyhattuk önállóan szaladgálni messzire, míg egy ronda német kisfiú neki nem lökte egy széknek.

A repülőút idillien sikerült, Lica felszálláskor elaludt, leszálláskor felébredt. És úgy tűnik, az éhségsztrájk külföldre korlátozódott: amíg a csomagokra vártunk, befalt egy bébiételt és egy sajtot, aztán otthon a nagyszülői ellátmányként érkező palacsintából is belakmározott.

Egyébként amint beléptünk a lakás ajtaján, nekiesett a játékainak (a nyaralásra nem sokat vittünk), de azért vagy egy óra múlva már megunta őket.

A konklúzió az, hogy irtó fárasztó dolog kisgyerekkel nyaralni, pláne ha tőle teljesen szokatlan nyafis modort ölt magára az egész hétre (életében összesen nem sírt ennyit, mint most egy hét alatt, pedig nem mondanám, hogy összességében rosszul érezte volna magát, tetszettek neki az újdonságok, a járkálás szabadsága, megtanult minden új szót – Apa kedvenc játéka az volt, hogy „Hol a tenger? Igen, ott. És még? Ott is! És még?...). Ha így marad a kedélye, nehéz lesz az utolsó három munkanapom vele, hogy az Emóra váró két hónapról ne is beszéljünk (bár ő egyelőre még optimista, vagy nevezzük inkább naivnak)...

2010. június 24: Zakynthos 7. nap

Reggelinél Lica egy szép szőke herceggel ismerkedett,

majd a sziget északi részéhez autóztunk, és csodák csodája, sikerült hajóznunk egyet! Persze a hajóroncshoz még most sem lehetett elmenni, de a kék barlangokat megnézhettük. Licának tetszett a dolog, de egy idő után nem díjazta, hogy kézben tartjuk, meg nem mászhat fel a hajó korlátjára.

Fürödni is lehetett a hajóút közben, csak Lica és Apa maradtak a fedélzeten, mindenki más úszott, sajnos ez sem kisgyerekes fürdési lehetőség volt. És ezzel a strandolásaink listájának végére is értünk, a nyápicabb családtagok kétszer, én négyszer fürödtem a tengerben, ami egy szigeten töltött nyaraláshoz képest elég gyenge teljesítmény.

Körülnéztünk még az északi csücskön, majd beültünk egy étterembe, ahol Lica nagy örömünkre legalább a kenyérből evett. Ugyanis már egy hete éhségsztrájkolt, a nyaralás alatt szinte kizárólag joghurtot volt hajlandó fogyasztani.

Következő állomásunk egy vadaspark volt, ahol már az első lépéseknél azt mondtam, hogy megérte az árát, ugyanis gyönyörű szarvasok „rohantak le” bennünket már a bejáratnál. Lica meg is lovagolta az egyiket, akárcsak később a pónilovat.

A szarvasok általi lerohanás odáig fajult, hogy az egyik Emó hátizsákjának a pántját kezdte el húzni, de ezzel még mindig olcsón megúsztuk: az utánunk jövő apukának a gatyamadzagját kezdte el rángatni a szarvas.

Láttunk még sokféle állatot a háziaktól kezdve a pávacsibén át a teknősökig (végre – ahhoz képest, hogy Zakynthos emblematikus állata, elég soká vártunk rá), de kedvenceink a szarvasokon kívül a kolduló mosómedvék voltak, akiket meg is etethettünk:

A délutánra tervezett strandolás elmaradt, mert Lica aludt, és különben is fújt a szél, így egy korai vacsora után végre bepótoltuk az elején elmaradt naplementenézést.

A fárasztó nap ellenére Licának nem akaródzott este elaludnia, az alábbi videó 10 után készült, és látszik rajta, hogy messze még az álom:

2010. június 23: Zakynthos 6. nap

A változatosság kedvéért délelőtt eső és semmittevés, a délutánt pedig tőlünk szokatlan módon úgy töltöttük, ahogy egy normális ember nyaralni szokott (attól eltekintve, hogy a szokásos programban a strandolás is benne van, de ezt az időjárás még mindig nem tette lehetővé): Elmentünk étterembe ebédelni,

majd minigolfozni:

A rendhagyó helyeken pelenkázós fotógyűjteményünket is gyarapítottuk egy golfpályás képpel:

Este pedig a szobában mókáztunk:

2010. június 22: Zakynthos 5. nap

Elért ide is a rossz idő, zuhogott az eső, így egész nap szinte semmit sem tudtunk csinálni. A reggelizőhelyről a szobánkig való eljutás is kalandos volt az özönvízszerű esőben. Késő délután indultunk csak útnak, hogy hozzánk méltóan megmásszuk a sziget legmagasabb csúcsát (komoly 756 méter). Lica a felfelé vezető út legnagyobb részét Apa hátán alva töltötte, így könnyű hegyet mászni!

És a családi csúcsfotó:

2010. június 21: Zakynthos 4. nap

Először is egy járkálós videó:

Ez megy egész nap, a reggeli és a vacsora a szállodában úgy működik, hogy egyikünk eszik, a másikunk szaladgál Lici után, hogy bele ne essen a medencébe, le ne guruljon a lépcsőn. Ha a szobában vagyunk, Lica rögtön az ajtóra és a szandáljára mutogat, hogy menjünk már...

Reggeli után gyorsan felkerekedtünk, hogy elcsípjük az első teknőcleső hajót. Már a fedélzeten ültünk, mikor szóltak, hogy a szél miatt mégsem futhatunk ki... 3-0-ra vesztésre állunk tehát hajózásügyben, innentől nem is számolom...

Helyette ellátogattunk a legszebb, leghomokosabb, legteknősösebb strandra, de kiderült, hogy ez a teknőspropaganda nagy átverés, mert csak éjszaka lenne esély látni őket a parton, akkor viszont tilos kimenni a költőhelynek számító szakaszokra. Így csak lekerített fészekrakó helyeket láttunk. Fürödni próbáltunk, de a nagy szél ennek sem kedvezett, Lica pedig végignyűgizte, bömbizte az egészet, szerencsére a szél miatt ezt sem hallottuk teljes hangerőn... Hamar meg is futamodtunk, aztán a szállásra visszatérve kiderült, hogy lázas a lány. Kúp, majd kiütött alvás következett.

Este azért beiktattunk még egy zantei városnézést, gyrosevéssel és otthonról kapott beszerzési küldetésünk (nem túl egyszerű) teljesítésével.

2010. június 20: Zakynthos 3. nap

Egy újabb nyugtalan éjszaka után hosszabb kocsiútra indultunk Zakynthos fő nevezetességéhez, a festői öbölben pihenő csempészhajó roncshoz. Egy helyen Apa megállt tájékozódni, jól rá is sóztak egy adag drága szőlőt, de megérte: Lica élvezetét lelte a szemek fürtről való letépkedésében. Amíg a tranzakció zajlott, mi egy kutyával ismerkedtünk:

Először felülről tekintettük meg a hajót,

aztán kiderült, hogy máshogy nem is fogjuk, mert a nagy hullámzás miatt nem visznek oda a hajók. Helyette megnéztünk két vadregényes sziklás strandot, persze ezek nem voltak babafürdésre alkalmasak, de Lica lehet, hogy nem is bánta. A másodikon hosszabban elidéztünk, és tőlünk szokatlan módon pihentünk, dőzsöltünk egy kicsit:

Lica legnagyobb öröme a kavicsok pakolászása volt, a videón megfigyelhető a jellegzetes morgása is :) (Majd szólnom kell a bölcsiben, hogy ne ijedjenek meg, ha ilyet hallat, nincs semmi baja, épp ellenkezőleg, csak nagyon elmélyült valamiben)

2010. június 19: Zakynthos 2. nap

Az éjszaka nem volt valami pihentető, amihez a külső zajok is hozzájárultak, utcára nézett ugyanis a szoba, és a kukásautó hajnali kettőkor igencsak sokkoló volt, de volt egy belső zajforrásunk is. Így valamikor hajnalban át is került a mi ágyunkba.

Reggeli után strandolásba fogtunk, de Lica már sokkal kevésbé volt bátor, mint tegnap, mikor csak lábbal kellett belemenni a vízbe, így inkább a parton homokozást választotta:

Miután megszabadultunk a ránk tapadt több kiló homoktól, és Lica elvégezte délutáni szunyókálását, felkerekedtünk, hogy teknősleső hajóútra induljunk, de már lekéstük az utolsót. Mint később kiderült, ez csak az első volt a számos hiábavaló kikötőbe kocsikázások sorában... Azért átsétáltunk a romantikus kis hídon egy szigetre, aztán elkirándultunk egy emeletes barlanghoz is.

A napot egy sikertelen naplemente zárta, mármint a nap azért lement, csak nekünk nem sikerült kivárni a gondosan kiválasztott helyen, mert akkor lekéstük volna a vacsorát.

2010. június 18: Zakynthos 1. nap

Eljött végre a nagy nap, nyaralni indult a család! Lica kissé fáradtan, mert a nappali alvásból kellett keltenünk az induláshoz, de a repülőtér szaladgálásra alkalmas terei életet leheltek belé:

A repülőúton többnyire aludt, a maradék időben nyűgizett, de alapvetően rendben ment a dolog. Míg a csomagokra vártunk, a zakynthosi repteret is kiélvezte, és buzgón ismerkedett is egy kis kortárssal:

Időeltolódással együtt elég későn érkeztünk, így vacsi után csak annyi időnk maradt, hogy már sötétben ismerkedjünk a tengerparttal:

13 hónapos státusz

Súly: 7770 gramm (30 deka hízás egy hónap alatt, úgy, hogy alig evett! Igyekszem a közeljövőben nem izgulni...)

Hossz: NA

Ruhaméret: 74

Fogak száma: 8

Alvás: Már fixen egy napközben, de még ebéd előtt.

Ételek: Új ételekről nem tudok írni, a lista csak szűkül, amit megeszik, nem gyarapodik. Zöldség már szinte semmi, leginkább joghurt és hús magában. Fehérjekúra :)

Fejlődés: Mindenekelőtt: járás! Érteni már nagyjából mindent megért, már igent is mutat, nem csak nemet, abszolút megérteti magát. Beszédben nincs sok előrehaladás, új szavak a cica (eleinte értelemszerűen, de aztán annyira megtetszett neki, hogy mindenre mondja), a pepe (=repülő) és a hoppá. Kedvenc kifejezés: apaanya – ebből az apát magas, az anyát mély hangon, nagyon édes :)

Kedvenc tevékenység: rámolás (főleg a pingponglabdáké és hűtőmágneseké), „Arnold, a hód” könyv olvasgatása, de itt is mindenekelőtt: a járás

2010. június 17: Csomagolás

Holnap utazunk! Így a mai nap a csomagolás jegyében telt, ehhez mindkét nagymami csatasorba állt, és egymást váltva szórakoztatták Licát, amíg én rámoltam. De végül Lica is besegített, lelkesen hozta a szobájából a nappaliba, amit kértem, itt például a pelenkákat (gyorsabb lett volna, betenni az egész csomagot, mint egyesével áthurcolni, de így mennyivel mókásabb :))