2011. január 24., hétfő

2011. január 24.

Testvérfellépő teszt 3. felvonás: Most egyedül vágtam neki, miután visszaszereltem az ülőrészt, és valamivel lerövidítettem az összekapcsoló rudat, így kicsit alálóg a mózeskosárnak, tehát kicsit kevesebb hely van ráülni, viszont elérem a tolókart. Lica természetesen nem volt hajlandó sem ráülni, sem ráállni, egyedül kavicsok pakolására használta. Így persze megint csak két saroknyit tudtunk haladni, és minden úttest-átkelésnél rosszul éreztem magam, mert nem tudtam eléggé koncentrálni a babakocsitolásra és Licára is, arról nem is beszélve, amikor Mimi megunta a dolgot és elkezdett bömbizni: Licát sehogyan sem tudtam gyorsabb haladásra ösztökélni, hogy mielőbb hazaérjünk. Ráadásul séta közben a fő utasítás részéről az „Anya kezét fogni”, viszont a babakocsi nagyon nem egykezes jószág. Úgyhogy erősen aggódom, mit fogunk csinálni, amikor nagyobb távolságra és esetleg időre (orvos, Ringató) kell majd mennünk. Bár egyesek szerint azért vettünk kertes házat, hogy ne kelljen többé sétálni menni, de hát sem orvos, sem Ringató foglalkozás nem terem a kertünkben sajnos.
Lica első büntijére is sor került ma, miután Mimit fejbe vágta egy favonattal. Mimi egyébként nem nagyon izgatta magát a dolgon, én viszont igen, úgyhogy Licát félreállítottam, és ott kellett megvárnia, míg csörög az óra. A nevelésem nem lehetett valami hatásos, mert amikor legközelebb feszegette a határokat, és fenyegetően megkérdeztem, akar-e büntibe menni, azt felelte, hogy igen...

2011. január 23., vasárnap

2011. január 23.

Testvérfellépő teszt 2. felvonás: Leszereltük az ülőrészt, így csak állni lehet rajta, viszont így kisebb helyet foglal, tehát tudom tolni. Lica viszont nem volt hajlandó állni rajta, az állórészre csücsült, ami miatt aztán a földön húzta a lábát, szóval ez sem vált be... Így aztán megint gyalogolt, egészen a boltig jutottunk, ahová én beugrottam bevásárolni (nekem már ez is kikapcsolódás...), addig Emó kipróbálhatta, mekkora élmény a kétgyerekes séta: Lici nem akart menni, Mimi viszont bömbölt, ha megálltak. Visszafelé meg vagy egy óráig tartott az út Licatempóban, addigra Emón igencsak mutatkoztak a szellemi kimerülés jelei :)

2011. január 22., szombat

2011. január 22.

A tegnap beharangozott négyesben séta: Ez egyben a testvérfellépő tesztelésének volt szánva, hát ez a rész csúfos kudarcot vallott, kb 50 méter után azt mondtam, vigyük haza a fellépőt, mert alig érem el tőle a babakocsi fogantyúját. Így Lica kénytelen volt a lábán jönni, ami most nem volt baj, csak ha célirányosan közlekedünk majd valahová, akkor nem fogok merni erre alapozni. Most viszont jött tisztességesen, tolta-húzta a babakocsit, cicát kergetett „Utánaszaladok!” felkiáltások közepette, viszont kijelentette, hogy fél a kutyáktól.

2011. január 21., péntek

2011. január 21.

Nem bírtam ki a hétvégi négyesben sétáig, ma már az utcára is kivittem a gyerkőcöket. Eljutottunk az utca végéig és vissza kétszer (kb. 24 a legnagyobb házszám, ebből látszik, hogy ez azért nem egy nagy attrakció), közben begyűjtöttük az utcai pletykahálózattól, hogy melyik házban mekkora babák vannak, akikkel majd jó időben lehet kint az utcán bandázni :)

2011. január 20., csütörtök

2011. január 20.

Licó mai ragozott, összetett mondata: „Szusz innen nézi, hogy eszem!” (a tájékozatlanabbak kedvéért: Szusz = alvósmaci)

2011. január 19., szerda

2011. január 19.

Kati ma is elvitte Licát sétálni, így én addig sort kerítettem Mimi első levegőztetésére is a teraszon. Nem rázta meg nagyon a hideg, átaludta az öltöztetést, kintlétet és a vetkőztetést is.

2011. január 18., kedd

2011. január 18.

Mivel tegnap este megérkezett a mérleg, a mai nap a mérlegelés jegyében telt: Mimi súlya 3080 gramm, azaz 30 dekát gyarapodott egy hét alatt, ami nem semmi, és 590 grammot evett a nap folyamán, ami szintén elég szép, a testsúlykilogrammonként 150 grammos hüvelykujj-szabály szerint 450-et kellene, Licinél pár hónappal idősebb korában is összetettem volna a kezem ilyen teljesítményért. De ekkora korában még Lici is evett...
De azt be kell vallani, Licivel sokkal egyszerűbb volt az élet, mert evett ő, de magától nem kért sosem, így aztán akkor kapott, ha én adtam neki, könnyű volt hát napirendet kialakítani. Mimi viszont folyton enne (sajnos éjjel is), így aztán káosz az egész nap, súlyosbítva azzal, hogy Licivel is foglalkozni kéne közben. Nem kis kihívás pl. Licát lefektetni délutáni alváshoz, miközben Mimi hangosan követeli a jussát...
Kipróbáltuk a cumisüvegből evést is, hogy ha nagyon muszáj elmennem valahová, meg lehessen oldani (ez is egyszerűbb lenne napirenddel, Licánál még az osztálytalálkozómra is be tudtam úgy ugrani, hogy belefért két etetés közé, Mimivel ez elképzelhetetlen), Licivel ellentétben Mimi nem tiltakozott a dolog ellen (csak kaja legyen! :)) Viszont amint letettem az üveget a kezemből, Lica rácsapott, úgyhogy jelentem, 20 hónapos korára megtanult ő is cumisüvegből inni :)
Délután élesben is teszteltük a rendszert, mert ma én vittem el Licát sétálni, Kati addig tartotta a frontot Miminél, sikerült neki is üvegből megetetni. Lica pedig végre egész ügyesen hajlandó volt a lábán közlekedni, és így is én fáradtam el jobban a sétában, mint ő...
A mérlegelés egyik momentuma még a végére: Hangosan felolvastam Mimi súlyát: három-harmincegy (ruhástól), erre Lica rávágja: harminckettő! Meddig tud ez a gyerek számolni?

2011. január 17., hétfő

2011. január 17.

Emó ma már dolgozott, úgyhogy az első nap hármasban, kezdődik az igazi próbatétel! Annyira nem is volt vészes, főleg mert Mimi még rengeteget alszik, na meg délután Kati is jött besegíteni, kivinni Licit levegőzni, mert Mimit egyelőre még nem visszük ki, így én nem tudom Lica sétáját sem megoldani egyedül.
Azért, hogy nem minden fenékig tejfel, Lica leggyakoribb mondatai a következők: „Elveszem tőle”, „Mimi nem szép”, vagy csak egyszerűen „Mimi nem!”. Na meg ha Mimi valaki ölében van, rögtön odakívánkozik ő is, de egyelőre azért kezelhető a helyzet, fizikai erőszakra csak ritkán vetemedik.

2011. január 14., péntek

2011. január 14.

Flóri látogatott meg bennünket, és egy keresztapai kinevezéssel távozott :) Valamint azzal, aminek kevésbé örült, hogy Lica szerint büdös... A „Flóji büdös” mondás azóta szállóige lett, Lica napokkal később is emlegette, erősen rombolva Flóri önbecsülését. De ezúton is üzenjük, hogy nem igaz! (A téma egyébként úgy jött, hogy Flóri a többi vendéghez hasonlóan lelkendezett az egyébként abszolút nem praktikus sarokkádunk iránt, Emó meg kijelentette, hogy ő még sosem fürdött benne – hogy őt is tisztázzam, van zuhanyzónk is :) -, így jutottunk oda, hogy ki büdös)
Flórinak és minden más látogatónak egyébként úgy tűnhet, mintha mi folyamatosan csak nevetéssel töltenénk a napot, de nem is baj, ha még gyerekvállalás előtt álló fiatalemberek ebben a hitben élnek, bár halkan megsúgom, nem teljesen igaz :)

2011. január 13., csütörtök

2011. január 13.

Ma itt járt a gyerekorvos, hát nem leszünk puszipajtások...
Eleve nem tetszett, hogy nekem kellett telefonálgatnom, hogy jöjjön már ki, pedig hát az újszülötthöz muszáj neki, aztán jóval később jött, mint mondta, Robin szülinapi ünneplésének kellős közepébe, de amiket mondott, az még rosszabb volt. Egyrészt láthatóan méréshívő ő is, aminek én nagyon az ellentéte vagyok a Licivel való rossz tapasztalatok után. De most muszáj mérnünk egy napi evési mennyiséget, meg súlyt rendszeresen, és riportálni. Aztán mindenféle ijesztőt mondott Mimiről: minden reflexét gyengének találta, azt mondta, a feje nincs annyira összenőve, mint kéne, és még a csípőjét is kicsit kötöttnek találta, pedig a kórházban kb. Mimi volt az egyetlen, akinek nem kifogásolták a csípőjét. De egyik sem látszott aggasztani a doktornőt, csak akkor engem miért ijesztget? (Később a védőnő megnyugtatott, hogy mindenkit ilyenekkel szokott frusztrálni) Aztán rákérdeztünk Lica köhögésére is, meg sajnos az enyémet is meghallotta, ezek után több tucat gyógyszert sorolt fel, hogy mi mindent kéne szednünk. De ha egy kis esze van, kitalálhatta, hogy még véletlenül sem fogjuk kifosztani a gyógyszertárat, mert nem jegyzeteltem, ennyit meg képtelenség lenne megjegyezni...

2011. január 11., kedd

2011. január 11.

Fő hír: ma már fürdött Mimi is! (Ellenben ma a mosogatógép csövéből ömlött a víz, és a fűtés is elromlott. Öröm saját házban lakni! De ezermester Emó mindent megszerelt) Hogy mekkora a vércselány hasa fürdés közben, arról az elborzasztó képet a picasa-n meg lehet tekinteni. Én már aggódom, hogy kóros :)
És mivel Mimi a napok nagy részét még alvással tölti, essen pár szó Licáról:
Mint írtam, hihetetlen tempóban elkezdett beszélni olyantájt, amikor az ő blogját abbahagytuk. Karácsonykor felmerült a kérdés, hány szavas lehet az aktív szókincse, így nekiálltunk megszámolni (nem Emó lenne, ha nem rögzítette volna Excel-táblában is). Kb 500-ig jutottunk (ez úgy ment, hogy ahogy Lica kinyitotta a száját, Emó rohant a géphez feljegyezni az új szót), aztán feladtuk, mert percről percre gyarapodott. Kis internetes kutatás után azt találtam, hogy egy kétévesé nagyjából 300, akárcsak egy átlagos new yorki taxisofőré :) De azóta ott tartunk, hogy már tényleg mindent mond, hosszú mondatokban beszél (karácsonyi kedvencem: „Apa díszítette karácsonyfát, szép lett!”), többnyire helyesen ragoz, több mondókát, éneket betéve tud, és minden napra tartogat pár imádnivaló beszólást, amiket majd igyekszünk itt is megörökíteni (most a mondásaival van úgy, mint a szókincs-számolással: ahogy kinyitja a száját, rohanhatok jegyzetelni az újabb aranyköpést :))

2011. január 10., hétfő

2011. január 7-10.

A történelem nem csak a bloggal kapcsolatban ismétli önmagát: Lici is egy vasárnapi napra volt kiírva, és két nappal korábban, pénteken érkezett, Mimi pedig máris utánozza a nagytesót. De annyival rendesebb volt, hogy nem előző éjszaka kezdte meg a manővereket, hanem csak péntek reggel, így kialudhattuk magunkat előtte (igaz, én szombat délutánt irányoztam elő neki, bízva még egy kiadós délelőtti szunyában). Bár az is felmerült bennem, hogy az elejét átaludtam, mert olyan hihetetlennek tűnt, hogy ahogy felkeltem, rögtön beindultak az események, de azért csak nem! De mivel én másodszorra sem vettem biztosra, hogy szülni megyünk, még egy darabig elfilozofálgattunk rajta, hogy Emó bemenjen-e dolgozni, de aztán hamar kiderült, hogy ennek fele sem tréfa! Úgyhogy gyors telefon Katinak, hogy jöjjön Licát felvigyázni, de miután megérkezett, még utána is jó darabig húztam az időt. (Kati utólag bevallotta, hogy nem akart beleszólni, de már magában végiggondolta, hogy is kell egy szülést levezetni :)) Mikor végre beszálltunk az autóba, egy kedves szomszéd (én még sosem láttam, úgyhogy jó a pletykahálózat az utcában...) még leállította Emót csevegni, hogy megszületett-e már a baba, de én nem voltam nagyon csevegős kedvemben. Mivel a szülésznőnk pont szabadságon volt, viszont közel lakik hozzánk, felszedtük őt is, és robogtunk befelé. Sikerült még egy kicsit előrehaladottabb állapotban beérnünk, mint Licivel, úgyhogy hasonlóan gyorsan zajlottak az események, sőt, még egy kicsit gyorsabban. Bár ott persze nem volt időérzékem, de utólag a kórházi parkolócetliből megállapítottuk: a kapun való behajtástól nem telt el háromnegyed óra, amíg 2011. JANUÁR 7-ÉN 11:25-KOR VILÁGRA JÖTT KISS MIETT! Súlya 2820 gramm, „magassága” 52 cm (elveszett az 56-os ruhákban, de legalább akadt vásárolnivaló bizonyos mániákus családtagoknak, akik erősen a fogyasztói társadalom rabjai :))
Bár persze a szülés most sem volt egy nagy élmény, de azt hiszem, a fentiek alapján sokan irigyelnék a dolgot, és amikor a szülésznő még a szülőszobában megkérdezte, hogy „Na, lesz-e harmadik?” (a kérdésért Lici születésekor alighanem öltem volna, legalább egy hétig nem akartam semmiféle kistesóra gondolni), igent mondtam, már ha bárki hallotta az elhaló hangomat :) Azóta azért az éjszakai műszakok közben már kevésbé vagyok határozott...
Emó ezúttal majdnem hozta az elájulós apa sztereotípiát. Én eléggé magammal voltam elfoglalva, úgyhogy fel sem tűnt, csak nem értettem, mikor kivitték Mimit mérni, miért üldögél ő közben kint a fotelben :) De hát erről csak a kevés levegő tehet, amúgy nagyon hősies volt most is!
Aztán lekerültünk a kórterembe, ezúttal hatágyas helyett csak háromágyasba, de szerintem kevesebb volt a hely, plusz a saját fürdőszobában nekem folyamatosan olyan érzésem volt, mintha egy repülőgép mosdójában lennénk, de azért jó, hogy volt. A szobatársakkal mértani sorozatot alkottunk, egy első, második és egy negyedik baba volt, úgyhogy a papírforma szerint mi voltunk az átlag, ennek ellenére már szinte szégyelltem magam, hogy nekünk minden mindenkinél jobban ment, semmi problémánk nem volt, Mimi úgy evett, mint egy vércse (ez is ismerős valahonnan, úgyhogy nem vonok le a jövőre vonatkozó hosszútávú következtetéseket belőle...), nem sírt (bár az éjjelente fél óránként kajálni akarás legalább annyira fárasztó), és én is egészen jól voltam, pláne a 20 hónappal ezelőtthöz képest.
Délután a nagyszülők behozták Licit, úgyhogy az addigra már az ajtó előtt sorban álló családot beelőzve ő nézhette meg először a kistesót. Mondta is szépen, hogy „kistesó”, meg kereste a lábát a rugiban, de ettől eltekintve nem nyűgözte le nagyon a dolog (és Emó elmondása szerint a látogatás után egy darabig még azt válaszolta arra a kérdésre, hogy „hol van a kistesó?”, hogy „Anya pocakjában” – biztos reménykedett, mint én, hogy Zít visszaviszik a mózeskosárral együtt a kölcsönzőbe :))
A kórházból a papírformának megfelelően hétfőn mehettünk haza, Mimi 2780 grammos súllyal távozott, tehát nem ismételte meg azt a bravúrt, mint a nővére, hogy három nap alatt visszanyerte a születési súlyát, de azért nem reménytelen a gyermek :) Én hazaérkezve nekiálltam rendet rakni, takarítani, Emó nem tudott nyugalomra parancsolni, de úgy örültem, hogy meg tudok mozdulni, nem úgy, mint Licinél. De a második gyerek mellett eleve lehetetlenség szerintem az úgynevezett gyermekágyas időszak, az ággyal elég ritkán találkozom :) Az első otthoni nap kevéssé idillikusan zárult: az első kísérletünk két gyermek fürdetésére abba torkollott, hogy a kád csapjából kontrollálhatatlanul ömlött a víz, nem lehetett sehogy sem elzárni. A telefonos tipp a csap rángatásáról elsőre bevált, így Lica meg tudott fürdeni, de másodszorra a csap letöréséhez vezetett a dolog, így Mimi pancsi nélkül maradt (mit gondolhat, hová keveredett...), mi pedig ágyba zuhanás helyett éjjel fél 11-kor még vízszerelőt vártunk. Hát ezt nem egészen így képzeltük, de valószínű ez még csak a kezdet :)

2011. január 7., péntek

Blogindító

Szeretettel köszöntünk minden régi és új olvasót!
Na csak nem bírtam ki most sem :) Licinél is úgy kezdtem, hogy úgysem lesz blog, nem érek én rá ilyesmire, különben is hülyeség, aztán csak beadtam a derekam. Most is megfogadtam, elvégre a „nem érek rá” érv duplázódott, erre tessék... Ennek több oka is van: igazságtalannak tűnt, hogy csak Licinek legyen blogja (már így is borzasztó, hogy kb tízszer annyi fénykép készült róla naponta, mint most Mimiről), meg ha úgy alakul, hogy lesz harmadik gyerkőc, jó lesz emlékezni, mi hogyan is volt a többieknél (félelmetes, de a blog, a fotók és a papíralapú feljegyzések ellenére mindössze 20 hónap távlatából is gyakran úgy vagyok vele, hogy fogalmam sincs, Licivel hogy is volt ennyi idős korában), és Lici blogját is pont akkor hagytuk abba, amikor kezdett a legtöbb mesélnivaló keletkezni, mert szédületes iramban elkezdett beszélni, úgyhogy bennem maradt egy csomó mondanivaló. És akkor ebből ki is derül, hogy szegény Miminek önálló blog azért nem jut (pedig milyen frappáns lenne a PiciLici után a MiniMimi :)), mert úgysem lehet szétválasztani, mi történik a két gyerkőccel, meg egyelőre Licó produkálja a látványosabb kunsztokat :) De azért persze megörökítjük majd azt is, Mimi milyen okosan néz :)
Van még pár dolog, amire előre felhívnám a kedves olvasók figyelmét: Mivel duplán nem érek rá, nem ígérek semmi rendszerességet, ezúttal senki ne merészeljen azzal frusztrálni, hogy „rég frissült a blog”! (korábban voltak ilyen elvetemültek) Alighanem nem nagyon lesznek képek és videók sem, azokat mindenki figyelemmel követheti a jól ismert helyen: http://picasaweb.google.com/kissemo (itt is fel lehet iratkozni a frissítésekre, úgyhogy nagyon kényelmes). Lehet, hogy nem lesz továbbá irodalmi stílus és szép kerek történetek sem (bár szerintem Licié sem volt olyan nagy szám, de mivel sokan dicsérték, amit ezúton is köszönök, fontosnak látom ezt a figyelmeztetést), inkább amolyan „hírfolyam” és emlékeztető az utókor számára.
Most pedig nekilátok utolérni magunkat (Licinél is kb pont három hetet kellett ledolgozni, mikor végre megszületett az elhatározás, de akkor a napsütötte teraszon üldögélve tettem ezt, miközben a ded angyalian aludt mellettem, mostanában viszont nincsenek ilyen idilli és csendes pillanatok...)

2010. november 16., kedd

Blogzárás

Mint ahogy azt előre jeleztük, úgy határoztunk, hogy csak Lica másfél éves koráig vezetjük ezt a blogot. Az utóbbi időben úgyis megritkultak a bejegyzések, részben azért, mert a dolgozó (+költöző +várandós) anyuka státusz nem sok energiát és szabadidőt enged, de azért is, mert Lica már „nagylány”: nem az a furcsa új jövevény a családban, akiről napról napra van valami különös feljegyeznivaló. A rajongóknak ajánljuk, hogy kövessék figyelemmel a fényképeinket, a képfeliratokban igyekszünk szövegesen is megörökíteni az eseményeket. Aztán meglátjuk, a kistesó mellett mire és mennyi energiánk lesz, úgy lenne igazságos, ha ő is kapna blogot, és biztos Lica is kapna ott szerepet, de nem ígérünk semmit (Lica blogja előtt is kategorikusan kijelentettem, hogy kizárt, hogy nekem ilyesmire időm legyen).


Zárásként íme egy kép, Lica hogy várja a kistesót (a szívhangját hallgatja éppen):


2010. november 15., hétfő

18 hónapos státusz

Súly: 8860 gramm (bodyban és pelenkában)

Hossz: Nincs adat, kb 80 cm

Ruhaméret: 74

Fogak száma: 16 (vagy akár lehet több is, de hátra nem látunk be)

Kedvenc étel: túrórudi


Fejlődés: Lica beszéde felfoghatatlan ütemben fejlődik, most már nem arról van szó, hogy azt jegyezgetjük, melyik szavakat tudja, mert gyakorlatilag minden tud, és nagyon szépen is mondja, egyedül a k betűvel áll hadilábon („tutucs”, „tatas”). Főnevekből tényleg mindent ismer, vagy amit nem, elsőre megtanulja. Megy már sok melléknév is, legfontosabb a „toszos”, ugyanis ha étkezés közben inni akar, annak külön szertartása van: először is eltávolít a tálcájáról minden más tányért, evőeszközt, csak a pohár lehet ott, és aztán felháborodottan elkezdi a kezét nyújtogatni, hogy „toszos!”. Csak ha megtöröltem, akkor hajlandó megfogni a poharat. De azért megtanulta már a tisztát is, megy a vizes-száraz, üres, kicsi-nagy, és az új tudomány a színek: a kedvence a lila (nehogy egy fontos színt tanuljon meg elsőként), de a többi színt is nagyon jó arányban eltalálja, csak a sárgát nem sikerült még megtanulni. A közlekedési lámpáknál mindig elmondom, hogy megvárjuk, míg zöld lesz, pirosnál nem szabad átmenni, mire legutóbb, mikor villogó zöldnél indultunk el, és bizony piros lett, mire átértünk, felháborodottan szólt rám, hogy „pijos!” És van pár ige is, amit tud: eszik, iszik, alszik, úszik, eldőlt, na és persze az örök sláger: elbújt! A mondatai még csak kétszavasak (pl. Apa alszik), de volt egy kivétel: „Boci, boci tarka” :)


A hiszti nem tudom, fejlődési lépcsőfoknak számít-e, de néha az is van :) Íme egy igazi földön fetrengős változat a lépcsőház kellős közepén:


És ide kapcsolódik a fő visszafejlődés is: ha megyünk valahová, egyre többet viteti magát karban. Ez alighanem az én hibám, mivel a nap két legnehezebb része számomra a bölcsibe menés és bölcsiből jövés, a munka ehhez képest laza kikapcsolódás, és a cipelésnél sokszor nehezebbnek találom azt, hogy hajolgassak hozzá, ha a lábán megy, és persze háromszor annyi ideig is tart az egész, amire reggel nem érünk rá, délután holtfáradtan meg már erőm nincs hozzá. Így hát gyakran vittem az elején saját elhatározásból, és mostanra rákapott. És hogy miért kapcsolódik ez a hisztihez? Mert a mélypont az volt, amikor botor módon hazafelé beugrottunk pelenkát venni, ami feltételezte, hogy az onnan hátralevő 5-10 percnyi utat Lica hajlandó a saját lábán megtenni, amíg én az óriási pelenkás dobozt cipelem. Hát nem volt hajlandó. Leült a földre és üvöltött. Így aztán az eredmény: háton hátizsák, bal karban majd’ kilenckilós hisztiző gyermek, elöl a pocakban másfél kilós leendő gyermek, jobb kézben hatalmas és természetesen félpercenként újabb helyeken (az összes megfogható helyen) elszakadó kartondoboz, középen pedig egy síró anyuka. Elképzelésem sincs, más hogyan és mikor végzi a bevásárlást (mert ha az apuka csinálja, akkor az a csekély együtt tölthető időből megy el, autós családi programnak pedig számomra nem túl vonzó), de aki tudja a titkot, ossza meg velünk, mert nálunk gyakran a hűtő is üresen tátong hasonló logisztikai problémák miatt...

Kedvenc játékok: Mióta a költözésre való előkészületként lomtalanításkor kitettük a régi ágyunkat, és átmenetileg csak egy matracon alszunk, ez Lica kedvenc helye. Korábban is folyton felmászott az ágyra, de most azt élvezi, hogy nekifutásból bele lehet vetődni, és ez sokkal vonzóbbá teszi a benne rejlő egyéb lehetőségeket is, úgymint bukfencezés, olvasólámpa-kapcsolgatás, paplan alá elrejtőzés vagy különböző állatok elbújtatása, stb. Itteni program továbbá az, hogy „torna” felkiáltással hátára fekszik, és nyitja-csukja a lábait, amit kommentál is: „szét-össze”. 


A mókák másik nagy forrása a xilofon két ütője: vagy többé-kevésbé funkció szerint használja őket, és mindenen kipróbálja, hogy szól, ha dobol velük (kivéve a xilofonon),


vagy pedig kiskutyává változik: ekkor az ütő a szájában a csont, a popsiján a nadrágba tűrve egy zokni a farok, és így kell keresztbe-kasul négykézlábazni a lakáson (a kiskutyázás ugyanis társas tevékenység, elvégre két ütő van – szerencsére csak kettő, így nekem sokszor sikerül megúsznom :))

2010. október 26., kedd

2010. október 26: Apja lánya

Lici eddig is Emóra hasonlított szinte mindenben, de most bebizonyosodott, hogy a túrórudi iránti szenvedélyben is osztoznak: az alábbi videón Lici éppen azt követeli „Tújó, tújó!” felkiáltással (aznap 3 darabot evett meg):


Egyébként nem ez az egyetlen új szó mostanában, viharos beszédfejlődési időszakot élünk meg, most kell igazán vigyázni, mit mond az ember a társaságában, mert mindent azonnal megtanul. A kedvenc szó manapság az „Elbújt”, mindig és minden elbújik, pl. príma játék a nadrágszárának fel-le húzogatása, miközben minden lehúzásánál közölni lehet, hogy a térdei elbújtak :)

A másik slágerszó, a koszos (vagy inkább „toszos”). Ez főleg evés közben szerepel, mivel manapság sokszor elunja a villát, kanalat, és áttér a kézzel evésre. Igenám, de a poharat viszont csak tiszta kézzel hajlandó megfogni, úgyhogy ilyenkor felháborodva nyújtogatja a tenyerét, hogy „toszos”, és töröljem le.

És ha mát kosz: új hobbi a bútorok alá leskelődés: kiveszi az íróasztal-fiókból az elemlámpát, és benéz vele a kanapé alá, aztán hozza a hangyit, hogy a rúdjával be tudjon oda piszkálni. Ha megkérdezzük, mi van ott, a válasz: „kosz” meg „szösz”.



2010. október 17., vasárnap

2010. október 17: Fórumtalálkozó

Kb. 20 egykorú gyerkőc randizott ma Csepelen: a 2009. májusi babák fórumának találkozóján vettünk részt!


Érdekes volt látni, milyenek a kortársak, mindenféle fejlődési fázist megfigyelhettünk, volt, aki még épp csak megtanult járni, de olyan is, aki már kerek mondatokban beszélt. Egy biztos: szépségben Licának nem akadt párja :) És ezt nem csak az elfogult anyai szív mondatja velem: egyrészt bizonyítja számos ilyen visszajelzés a fórumtársaktól, de ha ez nem elég, a gyerekek biztosan őszinték: márpedig egy jelen levő három és fél éves nagytesó egyenesen kishuginak akarta volna hazavinni Licát: egész idő alatt csak vele foglalkozott, etette, játszott vele.

Azért kevésbé idilli jeleneteknek is tanúi lehettünk, íme egy:


Az egyik kisfiút kikiáltottuk a fórum ördögfiókájának, olyan agresszíven bánt a többiekkel. Az anyukája a bölcsibe járással mentegette a dolgot (mivel hogy ott meg kell tanulni az érdekérvényesítést), de én ezt nem igazán éreztem nyomós érvnek, mondván, hogy Lica nem lett ilyen a bölcsitől. Na, nem telt bele egy hét, és mit hallok: Licáról a játszótéren megkérdezték, hogy ugye bölcsibe jár, azért viselkedik ilyen csúnyán a többi gyerekkel... Azóta a bölcsisnénik is elismerték, hogy nem mindig az etikett szerint jár el (de csak a lányokat bántja, a fiúkat nagyon szereti). Nem túl jó érzés ilyesmit hallani, fel van adva a nevelési lecke!

2010. október 15., péntek

2010. október 15: 17 hónapos státusz

Súly: 8650 gramm

Hossz: nincs adat

Ruhaméret: 74

Fogak száma: 16

Ételek: A farkasétvágy elmúlt, de azért nem panaszkodunk. A hónap kedvence az almás sütire szórt cukorgolyó, sajnos amint meglátta, a sütiből egy morzsát sem volt hajlandó megenni, viszont a golyókból vadul követelte a ráadást is

Fejlődés: A mutatószavak összes ragozott változata is megy már, főnevek közül kedvencem a „hajó”, olyan szépen mondja! A „ta” is továbbfejlődött „hintává”, tudja a „csúszdát” is, meg még sok mindent, ami most már nehéz mind számon tartani.


Kedvenc játékok: az egyik legújabb sláger a szülői ágyban az olvasólámpák kapcsolgatása. Most ért el továbbá bennünket a minden fiókot és szekrényt kipakolós korszak.


A falak például valószínű nem sokáig lesznek biztonságban, mivel az írószeres fiók az egyik kedvenc. Rajzolni egyébként minden nap rengeteget kell neki, folyton jön az állandó kívánságműsor: először cicust, aztán nyihahát, azután pedig autót kér. Esetleg cicust negyvenszer... (Múltkor például darabjaira szedett egy megkaparintott post-it tömböt, és mindegyik cetlire kellett egy cicust rajzolnom.) És ami múlt hónapban még az aranyos fejlődési fokozatok között szerepelt, hogy milyen ügyesen használja a szemetest, mára kicsit nehezen kontrollálható szokássá vált: Lica imád kidobni dolgokat, és nem mindig értünk egyet abban, mi minősül szemétnek (bár a fontos papírjainkat előbb összegyűri, hogy annak látsszanak, és végül is a plüss csirke plüss tojáshéja sem sokban különbözik az igazi tojáshéjtól, ami ugye tényleg szemét)

2010. október 14., csütörtök

2010. október 14: Bennünket is elért a munka vs beteg gyerek problematika

Azért több mint egy hónapig bírtuk, az elég szép eredmény. Ennyi telt el a bölcsiben úgy, hogy Lici nem kapott el semmit. Sőt szerintem most sem ott kapta el, elvégre mi is betegek vagyunk már több hete, és valahogy reménytelennek tűnik, hogy mindenki kilábaljon a körbe-körbe adogatott bacikból. Az utóbbi két hétből Lica mindössze két napot töltött bölcsiben, a maradék nyolcat pedig körülbelül nyolc különböző variációban oldottuk meg, hogy a munkahelyeink ne omoljanak össze hiányunktól. Igen jelentős szerephez jutottak az áldozatkész nagymamák (ezúton is köszönjük!), nyakára hágtunk maradék szabadságaim jelentős részének (a táppénz nem számít bele a két szülés között szűkösen kitelő fél évembe, ami anyagilag fontos lenne, ráadásul úgy tudtuk, gyes alatt nem is mehetek táppénzre. De miután kiderült, hogy Emó sem mehet, kicsit elbizonytalanodtunk, hogy is van ez...), Emó pedig, amikor ő volt a soros, délelőtt gyerekfelügyelt, majd késő estig + vasárnap dolgozott, hogy behozza... Hát nem volt egy mókás időszak! És eközben volt itthon egy teljesen vidám és életerős gyerekünk, az orrfolyás és köhögés őt egyáltalán nem ütötte ki, épp csak nem volt tőle szalon- (vagy bölcsi-) képes. De ha minden igaz, hétfőn már visszatérhetünk a rendes kerékvágásba, ki tudja, mennyi időre...

2010. október 7., csütörtök

2010. október 7: Háztulajdonosok lettünk!

Hosszas küzdelmek árán, mikor már feladtuk, hogy ebből kistesó érkezése előtt költözés lesz, hirtelen mégis sikerült megvásárolnunk az Álomházat! December 1-jén vehetjük birtokba, így ha nagyon szorgosan nekiállunk berendezni, karácsonyig költözhetünk, és ha a kistesó nem lép valami váratlant, akkor már az új házba, a saját szobájába érkezhet. Úgyhogy az ő érdeke is, hogy ne siesse el a dolgokat! :) Abból persze így nem lesz semmi, hogy Lica még a nagytesóvá válás előtt megszokja az új helyet, új ágyat (merthogy az övét tovább kell adnia), ne gondolja, hogy ez az egész az új betolakodó miatt történik, de majdcsak lesz valahogy. Azért ahogy elképzelem az eljövendő éjszakákat minimum háromszori felkeléssel kistesó miatt, és hozzá egy ágyából kivándorló Licát, ha már nem lesz rácsok közé szorítva... akkor azt hiszem, most kell kipihennem magam, de nincs rá sok lehetőségem. De a lényeg, hogy szépséges kertes családi fészkünk lesz!


A képen még az adásvételi szerződés aláírása előtt Lica gondolkodik, hogy lelépjen-e a foglalóval: