2012. január 12.

Lica legújabb kifogása, ha nem akar enni: "Azért nem eszem meg, hogy holnapra is maradjon!" (A "kapsz tejet vajat, holnapra is marad" áldásos hatása)

Beszélgetés Mimivel Lica-módra: "Mimi, ez az én bocitejcim! A Mimivel beszélgetünk a bocitejcimről. A vége az lesz, hogy nem adom neki oda a bocitejcimet!"

De azért szereti ám a tesóját! Délutáni alvás után, ha véletlenül Lica ébred hamarabb, ezért egyedül megyek be hozzá, mindig az az első kérdése, hogy "A Mimi hol van?", és nem nyugszik, amíg meg nem keresi, így aztán garantált, hogy ő sem alszik tovább...

2012. január 9.

Letudtuk az ortopédiát, Mimus tökéletes! Mikor mondtam, hogy a gyerekdoki szerint befelé áll a bokája, az orvos rávágta, hogy minden bizonnyal, mint minden ekkora gyereknek. A görbe ülésre vonatkozó aggályaimat sem érezte jogosnak, remélem, igaza van. Megkérdezte, hogy: "Mozgékony gyerek, ugye? Pici, de mozgékony!" - és közben némi együttérzést véltem kihallani a hangjából :)

Úgy látszik, elég sokat foglalkoztatott az utóbbi időben Mimus szülinapja, és ezt Lica is észrevette :) Már a nagy nap előtti reggelen úgy üdvözölte hugát, hogy "Mimi, te már egy éves vagy!", ma meg mikor megkérdeztem tőlük, ki kér inni, Lica így adta tovább a kérdést: "Kérsz inni, egyéves?"

A szülinapi videókat azóta is sokat nézzük, ma az volt Licának a pakolásért kapott jutalom, így kommentálta:

Képernyőre mutatva: "Ott röhög a Mimi!" Az igazi Mimire mutatva: "Ott meg sír!"

Az egy éves összegzésből kimaradt egy súlyos mínuszpont Mimusnak: az utóbbi időben iszonyatos mennyiségben szopizza az ujját, éjjel-nappal. Emó szerint én szoktattam rá, nem látom be, hogyan, de nagyon nem tetszik, de hát előbb Licát kéne leszoktatni...

2012. január 8.

Essék egy kis szó Licáról is... és a bibiről. Hogy mi is az a bibi? Nehéz elmagyarázni, mert mi sem tudjuk. A Galaxis útikalauz stopposoknak 42-jéhez hasonlóan a bibi a végső válasz a Lica-univerzumban. Egyszer, mikor megkérdeztem tőle, mi az, egészen szabatosan elmondta a pirospacsi játékszabályát, de sok kontextusba, amiben a bibi elhangzik, ez nem igazán illik bele :) Úgyhogy nem tudom máshogy definiálni, mint ahogy Lica szokta általában: "A bibi az bibi"

2012. január 7.

1 éves státusz:

Súly: 7170 gramm

Magasság: 72 cm

Ruhamáret: 68-74

Fogak száma: 4 és két csücsök még mindig, amik nagyon nem akarnak tovább növekedni (a doki szerint kalciumot kellene szednie)

Alvás: nappal másfél-két óra, az éjjelekről jobb nem beszélni, mert elég eseménydúsak :(

Tudományok: a járás már szinte futás, a kézügyességről az iciripiciri játékok használatánál már beszámoltunk, mostanában azzal gyakorol még, hogy Lica bugyiját próbálja felhúzni. Rengeteg mindent megért, ugyanúgy, mint ahogy a játékoknál is Licáéit használja, a szavaknál sem az alapokkal kezdi, például az egyszerű testrészeket még mindig nem tudja megmutatni, de a köldököt igen :) A "hozd ide a ...-t" jellegű utasításokat többnyire teljesíti, ha rászólok az etetőszékben, hogy üljön le, azt nem nagyon... Képes meglepetéseket okozni, hogy mit ért meg, mikor Emó megjegyezte, hogy be van pörögve, elkezdett pörögni :) Nagyon szépen tud kanalazni, és már pohárból is iszik egyedül, ha hagyom.

Kedvenc játék: pirinyó horgászós és békapumpálós, na meg a filc poháralátétek. A korongtoronnyal, a poharakkal és a pötyivel is mindig van kedve játszani, a könyvek viszont sajnos továbbra sem nagyon érdeklik még, illetve a lapozgatás (és tépés) igen, de a tartalom kevésbé. A kutyamotor (és már az utcai motor is) és a szekér is menő továbbra is, merthogy nekünk ezek a legfárasztóbbak, na meg a csúszda, mert azért az alján el kell kapni, de a felmászás már megy biztosítás nélkül is. Nagyon szeret táncolni, ez a szülinapi buli óta csak fokozódott, mivel azok után, hogy két és fél évig megúsztuk, tovább nem sikerült, és a mi háztartásunkba is beköltözött egy Fisher Price tanuló kutya, azóta szinte más se megy. De megbocsátok a rusnya jószágnak, olyan édesen buliznak rá.

Szülinap: Jó sokan voltunk (komolyan, az egy évvel ezelőtti programom kevésbé volt fárasztó :)), volt madárröptetés (nem igazi :)), vonat-torta, lufirengeteg (mikor eresztenek le már végre?) Mi nagyon jól éreztük magunkat, és remélem, az ünnepelt is, de az ajándékbontós részt szerintem szívesen kihagyta volna. Viszont Lica élvezte, és azóta is jórészt ő játszik az újsütetű játékokkal. Úgyhogy az ő nevében is köszönünk mindenkinek mindent!

És íme a nagy alkalomból készült két összeállítás:

2011. január 4.

A karácsonyi ajándékkörkép folytatódik (gyorsan, még mielőtt bele kell kezdenünk a szülinapi ajándékok ismertetésébe):

Annak jegyében, hogy mindegyiknek a másik ajándéka kell, Mimi újabban bele van szeretve Lica pumpás béka játékába is. Ez elvileg egy társasjáték, de az már kezdetben látszott, hogy a szabályok nem érdekesek benne, egyedül a központi elem, ami egy vízililiomon csücsülő habszivacs béka, amit egy pumpa lenyomásával fel lehet röptetni. Mimi eleinte igencsak fél ettől a jelenségtől, de mára már ott tartunk, hogy ő követeli, hogy szedjük ki a dobozból, aztán pumpálhatjuk meg rakosgathatjuk vissza a békát Licával felváltva napestig. Eleinte percekig gyanakodva figyelte a pumpát nyomogató lábakat, valami gyanús volt neki, hogy ennek köze lehet a békához, de mostanra világosan látja az összefüggést, úgyhogy sorra mutogat a békára, hogy rakjuk fel, és a pumpára, hogy nyomjuk le.

Lica kedvenc ajándékai mind Bogyó és Babócásak: két új könyv, amiket már lassan rongyosra olvasunk, és visszasírjuk a régi szivárványosat, pedig már azt is nagyon untuk, meg két újraragasztható matricás képecske, ez végre neki is egy olyan dolog, amivel jól elvan egyedül is. És Apa ajándékával, a Csontival is megtanult már játszani!

Tegnap sor került az első olyan sétánkra, ahová Mimi is saját lábán indult. (Na jó, Emó már volt velük kint babakocsi nélkül, lett is egy szép seb a lányzó orrán ennek folyományaként, de nekem ez volt az első) Egész sokat gyalogolt, bár a nehezebb terepen azért felvettem, lelkesen integetett a vonatoknak, amiket megnéztünk, élvezettel túrta a saras földet és aztán dugta a szájába az ujját (egy fokkal még mindig jobb, mint amikor a wc-be kotort bele egy Lica-produkció után a kis kíváncsi). Az idill egészen addig tartott, míg össze nem vesztek azon, ki menjen a kismotorral. Akárcsak a bevásárlókocsi-tologatással kapcsolatban: nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljutunk ide...

Mimuson egyre jobban látszik, hogy mindent megért, de azért azon elcsodálkoztam, amikor ma mondtam nekik, hogy mindjárt szólunk Malvinnak, hogy takarítson ki (ha még nem írtam volna: a robotporszívóról van szó), mire Mimi spurizott a lépcsőrácshoz, mikor meg kinyitottam, akkor a szobájába, és már ott is termett Malvinnál, követelve, hogy kapcsoljuk be. (Egyébként Malvint saját tulajdonának tekinti, nyilván mert az ő szobájában van: mikor egyszer csak a töltő volt ott, felháborodva mutogatott rá, és kereste körben a szobában Malvint).

Nem csak megért már Mimi, hanem beszél is, bár többnyire csak egy szót (ha a nyamm-nyammot nem számoljuk): Labda! Sokszor csak "da", de néha egész felismerhetően kimondja a teljes szót. Nem ám "apa" vagy "anya", az eszébe sem jut...

Na de nem kéne többet írnom erről, miket tud a csajszi, mert nem lesz mit írnom az egyéves státuszban :)

2012. január 3.

Miminek szuper kézügyessége van, egészen elkápráztat bennünket! Már az sem volt semmi, hogy két hónapja is a kis pötyiket dugdosta, most meg Lica mágneses horgászjátékát kezeli nagy lelkesedéssel és teljesen profin. Ilyenről van szó:

Kb 15 centi az egész, 1 centis kis halakat kell kifogni a szintén picike mágneses horgászbottal, de Mimusnak ez meg sem kottyan. Bezzeg a neki való játékot, ahol kis figurákat kell kicsalogatni gombok megnyomásával, eltolásával, forgatásával, aztán visszanyomni őket, nem tudja használni, egyszerűen nem elég erősek a kicsi ujjai hozzá.

Úgyhogy van végre egy olyan játékunk, amiben egészen el tud mélyedni a kisasszony, sőt kettő, bár a másikat nem nevezném játéknak. Emó kapta a szakszervezeti karácsonyi ajándék csomagban, négy filcnégyzet (valószínűleg poháralátét eredeti funkciója szerint), amiben csillag alakban kisebb paralelogramma formájú filcdarabok vannak, amik kiszedhetőek. Poháralátétként nem túl praktikus tulajdonság, viszont Mimi imádja kinyomogatni őket, és első alkalommal öröm volt nézni a felismerést az arcán, amikor a kinyomott darab helyén kibukkant a négyzet másik oldalán az ujjacskája :) Ezekkel az izékkel is leül napjában párszor, és tízpercekig elszöszöl vele, csak győzködjük este visszadugdosni a lakásban szanaszét heverő apró darabokat.

Lehet egyébként, hogy minden ekkora gyerek ilyen ügyes, csak amelyiknek nincs testvére, az nem jut hozzá ilyen pirinyó darabokat tartalmazó játékokhoz?

Azt hittem, a mindennapi élet addig igazán nehéz, amikor még két aprócska gyermeke van az embernek, de kiderült, az is tartogat kihívásokat, amikor már mindkettő jár. Pelenka- és bébiétel vásárló utunkon Lica legjobban a gyerek bevásárlókocsit szokta élvezni, de tegnap már eljutottunk odáig, hogy ahogy Mimi meglátta, ő is követelt magának egyet. Úgyhogy a két gyerek tolt egy-egy kocsit, én toltam az óriási testvérbabakocsit, szedegettem fel, amiket Mimi lesodort a polcokról, és csitítgattam őket, mikor összevesztek azon, ki melyiket tolja, és kiébe pakoljuk a polcról leemelt termékeket. Elég feltűnő jelenség voltunk, azt hiszem...

Korábban nem akartam leírni, mert háromnapos csodának tartottam, de már vagy három hete tart a forradalmi fejlemény Lica gyümölcsevési szokásaiban: végre a banánon és almán kívül hajlandó megenni a mandarint is! De kizárólag akkor, ha közben énekeljük neki: "Mendegél a mandarin, ez bombajó, ez bombajó!" :)

2012. január 1.

Bulizósan telt az év vége, csütörtökön is volt egy összejövetel nálunk, és persze tegnap szilveszter, nem is az az érdekes, mekkora vad partikat csaptunk (mert egyáltalán nem :)), hanem hogy a gyerekek egy cseppet sem szerettek volna kimaradni belőle, a lefektetés szóba sem jött. Csütörtökön 11-kor, mivel a bulinak is vége szakadt, le lehetett tenni őket (Miminek nem okozott gondot a 7 órás kelés utána), tegnap viszont Lica az éjfélt és az azt követő tűzijátékokat is megvárta, Mimi azért 11-kor szerencsére most is feladta (és ezzel elértük, hogy negyed 8-ig is aludhattunk az új év hajnalán, fantasztikus! Kár, hogy 4-kor feküdtünk le...) 

Igazi megkönnyebbülés volt, hogy a kettő között a nagyszülők egy napra bevállalták a csemetéket: ha azt számolom, hogy mennyi szabadidőm szokott lenni egy átlagos napon, az így egy nap alatt nyert idő olyan, mint ha legalább hat napot kaptam volna. Bár így is félóránként kaptam fel a fejemet valami zajra, hogy nem a gyerekek ébredtek-e, furcsa volt rájönni, hogy itt sincsenek. És amiatt sem volt rossz ez a nagyszülőzés, mert úgy tűnik, ők sokkal jobban csinálják nálunk a dolgokat: Mimi sokat evett, ivott tápszert, nem sírt, és fél 9-től negyed 8-ig aludt, többet, mint Lica, és többet, mint itthon újszülött kora óta bármikor.

2011. december 28.

Hamar vége szakadt a karácsonyi idillnek, a gyerekek rémálommá változtak. Tegnap vendégeink voltak társasjátékozás céljából, és az még rendben van, hogy lefekvési időig csak negyedfigyelemmel tudunk a felnőttjáték felé fordulni, mert közben a gyerekeket szórakoztatjuk, de elvárnám, hogy 9 után már ne így legyen. Ehhez képest Mimi (miután már délután is egy órán át altatta Emó) másfél órát üvöltött elalvás helyett, Emóval felváltva léptünk a játékban és szaladgáltunk fel hozzá, kicsit sem volt kínos... Ezután persze fél 7-kor kelt, és mivel éjjel Licához is háromszor keltem, nem túl lelkesen fogadtam a mai napot, de ez a tegnapi alapozás nélkül is rémesnek számított volna: Lica mindenen nyavalygott, semmiben sem fogadott szót, sportot űz abból, hogy kér valami ennivalót, aztán hisztizve tiltakozik az ellen, hogy megegye, Mimi is állandóan talált valami sírnivalót, ha mást nem, akkor gyorsan esett egy nagyot... Az meg csak a szokásos, hogy az ezer új játék ellenére mindig ugyanazon az egyen veszekednek. Nagyon remélem, hogy ez átmeneti állapot, nem szeretném gyomorgörccsel várni a január 2-t, amikortól megint egyedül kell ezt elviselnem...

De azért okosak, ügyesek és szépek, ami kis matematikuspalántánk például ezt mondta ebédnél: "Ha lenne itt vendég, akkor öten lennénk!"  Ez azért nem semmi, nem?

2011. december 26.

Kiderült, hogy a karácsony másik nagy (és nem neki való) ételszenzációja Mimi számára a franciadrazsé. Nálunk és Gyálon is ezzel volt díszítve a süti, megőrült érte, szegény Jutka mama a többi főztjével nem sokra ment nála. Lica eleinte a mi sütinket ette teljes egészében, de persze muszáj utánozni, így ő is eljutott oda, hogy: "Én csak a golyót vállalom megenni!" Bár nem pártolom a franciadrazsé fogyasztását ebben a korban, de mivel csak egyszer egyéves az ember, azt hiszem, nem kérdéses a szülinapi torta díszítése sem.

Licánál a maradék begyűjtött ajándékok közül is Mimié volt a sláger, valamint persze a könyveké. Már olyan hosszú feladatlistát készített magának, mint én szoktam: "Előbb ezt nézegetem meg, aztán azt, aztán azt..." Aztán mindig megörült, ahogy kipipált egy feladatot: "Végre jöhet ez a könyv!" :)

2011. december 25.

A karácsony ugyan nem maradt el, csak a szenteste...  Íme a részletes karácsonyi beszámoló az ünnep 2/3-ával a hátunk mögött:

23-án este játszóházazással hangolódtunk az elkövetkezendő eseményekre (de csak félórás postai reklamációt követően az utolsó - és legfontosabb - meg nem érkezett karácsonyi ajándék ügyében, ami azért lényeges, mert három hete hallgatom, hogy "Zöld babakocsi lesz a karácsonyfa alatt!", miután a régi rózsaszín tönkrement; nos, a zöld babakocsi projekt lehetetlen küldetésnek bizonyult, és 23-án ég sehol sem volt a megrendelt kék-zöld virágos sem. De a reklamáció hatására 24-én reggel kihozták - sötétkék alapon macimintásan...) Lica a játszóházban a Kati mamával tett látogatás után nagyon otthonosan mozgott, míg én eléggé kipurcantam, miután 30x másztam fel vele az oroszlán szájába és csúsztam le onnan. Összebarátkozott egy kicsit nagyobb kislánnyal is, aki lelkesen segített mindenhová felmászni neki. Mimi is élvezte a babarészleget, de legjobban a trambulint: miközben Lica ugrált, ő hihetetlen egyensúlyérzékkel mászkált a rengő talajon.

24-én délelőtt fadíszítéssel indítottunk, Lica stílusa a mindent egy helyre akasztás volt, Mimi pedig igyekezett mindent leszedni, ami mi feltettünk. De őt legalább érdekelte a fa, nem úgy mint Licát az eddigi karácsonyain, így gondosan ki is kötöztük, valamint a babakarámot is odakészítettük mellé. 

Ezután az utunk Kati mamáékhoz vezetett ebédre, majd a sikertelen altatási kísérletek után (Mimi 3/4 órát aludt, Lica semmit) ott is díszítettünk (kiderült, Mimi imádja a habkarikát, a fán lógókat is megdézsmálta, így most rágott habkarikák lógnak rajta - hiába, akit otthon éheztet az anyja, kénytelen tömény cukorral pótolni a kieső kalóriákat  - merthogy időközben megkaptuk a levelet a gasztroenterológiáról, hogy a gyereknek semmi baja, de kevéssé burkoltan leírja, hogy a doktornő szuper javaslatait megelőzően alul volt táplálva). Ezután jött az első ajándékdömping, szegény gyerkőcöknek szinte megnézni sem volt idejük, mit kaptak, már bontani kellett az új csomagot, annyi volt, és hát siettünk haza, hogy otthon is szentestézzünk. Azért a kis idő alatt is vettek egy kisfizikaórát, és megismerték a mágneses polaritás fogalmát a Marcinak adott hűtőre tehető társasjátékunk kapcsán, ahol az eredeti funkciókat hanyagolva a figurák összeillesztése jelentette a fő vonzerőt.

Ismét felrúgva minden tervet, a lányok az autóban körülbelül fél perc alatt merültek csipkerózsika-álomba, így végül a szentestét érdeklődés hiányában lefújtuk, a csajok pedig este 6-kor, ünneplő ruhában ágyba kerültek. Licával kapcsolatban nem aggódtunk, bármennyit képes aludni, igaz, 3/4 10-kor, mint minden este, szólt, hogy "Csak megölellek, aztán alszom!", de ettől eltekintve reggel 8-kor is alig lehetett kirobbantani az ágyból. Mimivel persze nem ez volt a helyzet, de hát erre számítottunk, mikor így döntöttünk, mégis jobb volt, így, mint két felvert, hullafáradt gyerekkel végigküszködni a szentestét. Szóval ő kelt negyed 5-kor, aztán jóval később még egy órára rajtam fekve visszaaludt, de nekem persze már nem jutott több alvás. Jutott viszont egy gyertyafényes kétszemélyes vacsora előkék és földre dobált kaja nélkül, ahol csak a saját szánkba kellett ételt lapátolni, furcsa és kellemes érzés volt.

Ma délelőtt túlestünk az újabb ajándékkupacon, Lica megörült a kék babakocsinak, de ezenkívül csak Mimi ajándékaival játszott (pl. Mimi filctollmániája folytán kapott egy hirtelen felindulásból vett szuperakciós ikeás készletet, amiről az alapos használatbavétel után a mellékelt cetlit elolvasva kiderült, hogy nem kimosható...), Mimi pedig megörült a teraszról behozott csúszdának, eleinte úgy csúszott, mintha világéletében ezt csinálta volna, de pár menet után már inába szállt a bátorsága, na meg persze jó szokásához híven attól hisztire tudott fakadni, ha csak rászóltunk, hogy ne a csúszdán, hanem a létrán próbáljon ismét felmászni.

Következő programpont ismét Kati mamáék és Marciék voltak, ezúttal sikeres altatással és így szerencsére ébren hazaérkezéssel. A nagyok diafilmeztek, Mimi pedig örömmel járkálta be a lakást, főleg Robin szobáját, ahol sutyiban gitározhatott. Ma este pedig remélhetőleg már mi is alszunk, elvégre holnap vár még ránk egy ajándéközön Gyálon!

2011. december 23.

Tegnap óta végre itthon van már Apa az év hátralevő részében. Így aztán reggel szép lassan be is szivárgott az egész család a szülők ágyába :) De a gyermekek közti mentalitásbeli különbségek itt is rögtön megmutatkoznak: Lica elégedetten bekuporodik az ágyba, szopizza az ujját és pihenget, míg Mimi rajtunk ugrál, fel-le mászik, és követeli, hogy történjen végre valami. Ismét meghallgathattam, hogy rám hasonlít, és mintha valami negatív mellékzönge ütötte volna meg a fülemet... Hát nem egy tipikus elnyomott kistesó, az biztos. Már előre aggódunk, hogy mi lesz, ha ő is belép a hisztikorszakba, mert már most is elég erősen képes hangot adni felháborodásának.

Mimus elért két fejlődési mérföldkövet, amik Licánál is ugyanígy zajlottak, vajon ezeket a gyereknevelési könyvek miért nem említik? Az egyik, hogy evés helyett azzal szórakozik, hogy a színes tányérján keresztül nézelődik (akkor is, ha ehhez a földre kell borítani mindent, ami a tányérban van), rózsaszínben (sárgában, zöldben, stb) látva a világot, a másik pedig az, hogy a bébiételre állandóan rácsukja a fedelét, így a kanalat csak akkor meríthetjük bele, ha előbb a fedélen kopogva bebocsátást kérünk :) Így aztán még élvezetesebbek az étkezések, továbbra is megspékelve a jó ideje tartó etetőszékben felállással és asztalra mászási kísérletekkel.

És egy rossz hír (a fentiek jónak számítanak?): az egész család betegeskedik, csak a szokásos nátha, torokfájás, köhögés, némi hasfájás, stb, semmi komoly, ha épp nem az unokatestvéreivel szeretnének az ember gyerekei karácsonyozni. Így viszont kissé tartok attól, hogy a karácsony idén betegség miatt elmarad :(

2011. december 21.

Gyorsan tanul a gyerek:

Uzsonnánál számolgattuk, hány sajt marad, ha a háromból megeszik egyet, aztán még egyet. Hamar kiürült a tányér, rámutatok: "Ez hány sajt?" Lica felháborodottan: "Ez nem sajt!" Én: "Nulla sajt!"

Öt perccel uzsi után Lica: "Bedobtam ide papírt!" Benézek a mutatott helyre: "Én nem látok itt papírt" Lica diadalmasan: "Nulla papírt!"

És hogy tényleg vannak csodák: Mimi mostanában elég gyakran ostromolja az etetőszéket kaját kunyerálva. Lica meg is jegyezte: "Én még ilyen éhes gyermeket nem is láttam!" :) (Igen, ilyen választékosan beszél, hogy "gyermek", nem tudok más forrásra gyanakodni, mint hogy "nagyszakállú télapó, jó gyermek barátja")

2011. december 18.

A hétvégére szétszórtuk a nagymamáknál a kölyköket: Lica pénteken Kati mamánál aludt Marcival, Mimi pedig a szombatot töltötte Jutka mamánál, ahová Licával délután becsatlakoztunk. A tanulságok: Bebizonyosodott, hogy a gyerekes léttel járó terhek 95%-át tényleg Mimi jelenti. Kati mamán is úgy láttam, hogy sokkal kipihentebb volt a Lica-Marci kombináció után, mint a Lica-Mimi verzióval, és én is szinte ugyanolyan szabadnak éreztem magam Licával, mint mikor épp mindkét gyerek terhét levették a vállamról. Hiába, na, ha az embernek nem hét kilóval az egyik kezében, egy maradék kézzel kell mindent elvégeznie, nem kell lelkiismeretfurdalást éreznie, ha elmegy egy percre wc-re, az azért nagy különbség...

Mimi a kezdeti felháborodás utáni bömbölés végeztével nagyon jól érezte magát a távollétemben is, és szokás szerint sokat tanult Jutka mamától, aki mindig kihozza belőlük a rejtett képességeket (legalábbis ezt állítja :)). A nagy részét teszteltem, ügyesen megmutatta a fülét, a cicát a könyvben, odahozta a kért tárgyakat, stb, de ezek jelentős részét itthon azóta sem csinálja...

A nagy szabadságomat aztán visszafizettem az éjszakai altatás formájában, ami éjjel 11-ig tartott, és amellett, hogy rémes volt, még abban sem segített, hogy ne 3/4 7-kor keljünk másnap. Egyébként sem pihenhettem Mimi jelenlétében Gyálon, mert ha csak két centit távolodtam tőle, már üvöltött, és sajnos a szeparációs szorongás eme szörnyű mértékét látva, na meg belegondolva, hogy már alig 3 hét van hátra addig, Jutka mama revideálta nézeteit, miszerint 1 éves korára elmúlik :(

Emó ezalatt megküzdött esővel, hóval, na meg 65 km-rel, aztán mikor Licának elmesélte, milyen túrán volt, okos kislánya megkérdezte: "Apa, én ott voltam?" :)

2011. december 15.

Hivatalos érési adatok Mimusról: 7,08 kg és 72 cm. És saját lábán sétált be az orvosi rendelőbe! A doki viszont meg se kérdezte, mi volt a gasztroenterológusnál, csak lelkendezett, hogy ezt a gyereket mintha kicserélték volna, úgy ki van kerekedve :) Cserébe mi meg elfelejtettük megkérdezni az egy hónappal ezelőtti vizeletvizsgálat eredményét, ezért érdemes volt négy napon át szenvedni a pisizacsikkal...

2011. december 14.

A puszilkodás mellett (ami azért nem megy még mindig) a másik kedvesség, amit Mimi megtanult, a simogatás, ez általában felszólításra egész jól működik. (És ha már simogatás, egy visszatérő Lica-szöveg: "Még egy Mimit akarok!" "És mit csinálnál még egy Mimivel?" "Azt is megsimogatnám!")

Viszont a járási mánia kezd kicsit túlzóvá válni, ugyanis Mimu most már a lépcsőn is két lábon szeretne haladni fel és le is. Volt pár hét nyugalmunk, mióta megtanult lefelé is közlekedni mászva, egészen szabadon lehetett engedni aggodalom nélkül, most viszont veszélyesebb, mint valaha!

2011. december 13.

Hát persze, hogy Mimus egy nappal azután produkál valami újdonságot, hogy befejezem a havi státuszriportot :) Ma reggel szabályos búcsúpuszit adott Emónak, aztán még jó sokszor mindenkinek, mert nagyon tetszett, így sokat rendeltünk :)

És ha már úgyis írok, még egy dolog eszembe jutott a kedvenc játék témakörhöz a labdán kívül: Folytatódik a jelenség, hogy valami hosszúkás és veszélyes tárgynak állandóan a kezében kell lennie. Ez volt ugye régen a játék csavarhúzó, de ez a szerelem addig tartott, míg be nem szereztem belőle egy tartalékot, azóta átnyergelt a filctollakra. Ezekből szerencsére legalább több van, de azért van szíve csücske, a sárga. Egy időre azt hittem, ráunt erre a színre, de kiderült, hogy csak napok óta a kiságy mögé beesve hever, de miután kihalásztam, újra az a sláger. A reggel azzal kezdődik, hogy ezt ki kell bányászni a fiókból, és onnantól megy mindenhová, pl. étkezésekhez is, úgyhogy rendszeresen el is kell mosogatnom.

Egy szezonális játék pedig a műanyag karácsonyfadísz alias formabedobó kiegészítő csomag, van ugyanis egy 16 darabos szett, ami pontosan belepasszol a kör alakú lyukba, mindenki nagy örömére.

(De a nagylányt sem kerül sokba boldoggá tenni: elég hozzá egy száz forintos és száz darabos befőttesgumi csomag, amit órákon keresztül lehet a motorkutya fogantyújára fel- és lefűzögetni)

2011. december 12.

Kiegészítés a 11 hónapos státuszhoz (valahogy nem volt ihletem múltkor, amikor írtam):

Szóval a fejlődés részt egészíteném ki azzal, hogy miket tud még a kiscsaj: 

Le sem tagadhatnák, hogy testvérek, a "Hunyori!" felszólításra hunyorogva és vigyorogva grimaszol ő is, mint Lica ekkora korában.

Ha mondjuk, hogy bújjon el, eltakarja a szemét a kezével :)

Az, hogy meg tud néhányt testrészt mutatni, valóban csak az elfogult anya mondatta velem egy hónappal ezelőtt, még most is maximum az orr megy, az is többnyire csak Apán, szerintem nem is megmutatás, csak szereti Emó orrát nyomogatni, mert akkor általában valami vicces történik.

Továbbra is kiváló labdaérzéket mutat, és ennek megfelelően a mindenféle labdák a kedvenc játékai. Pl. már járkálás közben is profin belerúg a lasztiba.

2011. december 10.

11 hónapos státusz

Súly: 6980 gramm! (Első mérésre nem hitték el a gasztroenterológián, 40 deka hízás két hét alatt! Úgyhogy most egész könnyen megúsztuk, mindössze egy vérvétel és egy hasi ultrahang beutaló, utána majd levélben értesítenek, mi van, lehet, hogy vissza sem kell menni)

Fogak száma: 4, valamint két icipici csücsök

Alvás: Napközben, ha valami nem jön közbe, akkor már csak egyszer, Lica után fekszik, előtte kel, másfél-két órát alszik. Az éjszakák többnyire viszonylag nyugodtak, de a reggeli kelést kezdi megint egyre korábbra csempészni. 

Fejlődés: Most már kijelenthetjük,  hogy Mimus jár, mert képes több métert megtenni kétlábon, és kezd egyre inkább az alapértelmezett beállítássá válni a járás a mászással szemben. De hát az utcán sétálás még messze van, Licának ettől a fázistól kb. két hét volt, de télen lehet, hogy sokkal több lesz.

2011. december 3.

Jelentem, Mimi folytatta a habzsolást a szakosztályi esten, és ma az egész napos Kati mamánál tartózkodás alatt is. Amikor tegnap este otthagytuk őket, akkor azért sírdogált, de aztán evésbe fojtotta a bánatát :) Tetszett neki a játszóház is, és úgy döntött, ha Anya nincs, Robinba is lehet csimpaszkodni egész nap. Lica még ennél is jobban érezte magát, mikor mentünk értük, úgy határozott, hogy ő marad még egy éjszakát, és így is lett. Csak az a baj, hogy rájöttünk, Lica távollétével szinte semmi időt nem nyerünk, ő Mimihez képest alig igényel szülői erőforrást.

Néha kicsit ijesztő rádöbbenni, hogy már mennyi magánélete van a gyermeknek nélkülünk! Amikor bölcsis volt, akkor is legszívesebben rejtett kamerán keresztül figyeltem volna, mivel tölti a napot. Csütörtökön azon lepődtem meg, hogy Emó egyik munkatársával most találkozott harmadszor, míg én csak először. De a legijesztőbb az, amikor rájövök, hogy már a világképét sem teljes egészében én formálom. Kezdődött már vagy egy hónapja a Mikulással, hogy ki kap tőle ajándékot és ki nem, amit nem tőlem hallott, mert én nem szeretek ennyire előre készülni az ünnepekre, de a tegnapi kis beszélgetésünk döbbentett meg igazán. Kijelentette, hogy ő egy kölesgolyó, és ezt majd közli Flórival a szakosztályi esten. Figyelmeztettem, hogy akkor majd Flóri biztos megeszi, és mi lesz velünk a Lica nélkül. Mire ő: "Majd jön másik Lica!" Én: "Honnan jön?" Lica: "A gólyától!" Jelentkezzen, akitől ezt hallotta!

2011. december 2.

Tegnap eljött a várva várt (első idei) télapó Emó munkahelyére. Lica idén már nem félt, az első sorban nyomakodott az ajándékért és egyébként is egészen szociális volt, összebarátkozott egy nénivel (de a nevét nem volt hajlandó megmondani, szegény úgy találgatta, aztán a végén megtudta, hogy elég esélytelen volt :)), Henivel, akivel már párszor találkozott, végtelen hosszú ideig tartó fogócskát játszottak, amibe néha hagytak másokat is bekapcsolódni, és a végén még köszönt is a portás bácsinak ("Viszlát!")
Viszont nagy megdöbbenésemre a télapó-csokit nem volt hajlandó megenni, pedig ma ebédmotiválási célból desszertnek azt ígértem. Kijelentette, hogy kukacos, mert a Jutka mamánál is kukacos volt. A gyanúsított tagad, de Lica olya konzisztensen adja elő a sztorit (a mamánál találta a polcon, de a mama rászólt, hogy azt nem szabad megenni, mert kukacos, így aztán kidobták), hogy hajlamos vagyok neki hinni. Még szerencse, hogy a karácsonyvárójukban hűtőmágnesek teremnek, nem csokik...
A csokitól eltekintve viszont ezek a nemevős lányok egyenesen zabálnak az ilyen bulizós alkalmakkor. Mimi úgy falta a sütit tegnap, hogy nem győztük hozni, megint kinézegetett egy banánt is más kezéből, előtte-utána az autóban babapiskótát falt, és még utána otthon egy fél üveg bébiétel és a szopi, olyan kerek volt a hasa, hogy még... A gasztroenterológus majd azt hiszi, ő váltotta meg a világot. Lica meg ma a babakörben ette meg a mézeskalácsok felét, amit épp jótékony célra díszítettünk, Mimi pedig üvöltve adta a világ tudtára felháborodását, hogy ő nem ehet belőle. És még hátra van ma a szakosztályi est...