2012. április 3.

Vannak témák, amikkel kapcsolatban az ember már kezdettől fogva aggódik, hogy milyen lesz, ha beszélni kell róla a gyermekkel. Az egyik ilyen az elmúlás. Szerencsére még nem "kellett", a nemlét egyelőre főleg a születés előtti fázisként került szóba, ami láthatóan semmi gondot nem okoz Licának, gyakran elmondja, hogy "Amikor kicsi voltam, akkor a Mimi még nem is volt. Amikor Anya kicsi volt, akkor még én sem voltam" Viszont most, mikor reggel viccesen rászóltunk, hogy bele ne essen a wc-be, először precízen elmagyarázta, hogy úgysem tud beleesni, mert olyan kicsi a lyuk a wc-szűkítőn, de azért megnyugtatott, hogy vigyáz magára, mert "ha beleesnék, akkor aztán nem lennék" Neki ez ezúttal sem okozott semmi problémát, úgy tűnik, nekem kell inkább felnőnöm a témához, és megtanulni viccelődni, mert ezt hallva nagyon-nagyon rosszul éreztem magam, annyira elszorult a szívem. Úgyhogy gyorsan biztosítottuk róla, hogy azért kihúznánk, ha beleesne...

2012. március 28.

Licának ilyen ebédhez illő témái vannak mostanság, és ilyen komolyan értekezik róla:

„Anya, a kutyusok hova kakilnak?”

„Sokszor sajnos a járdára. Azt a gazdájuknak föl kellene szedni”

„De nem mindenki szedi fel. Van, aki felszedi, de valaki nem. Az nagyon csúnya dolog!”

„Igen, mert mi abba könnyen beleléphetünk, és koszos lesz a cipőnk”

„Én nem lépek bele, vigyázok és kikerülöm. Hogy ne legyen koszos a cipőm, mert akkor azt Anyának ki kell mosni a mosógépben (??), és az nagyon unalmas” (neki vagy nekem? :)) „De a Mama nem szokta kikerülni!”

„A Mama belelép a kutyakakiba?”

„Igen, és aztán lemossa a pocsolyában!” (Na, ezt tanulják a lányok, amikor nem vagyok otthon :))

Ha már szalonképtelen kaki-téma, akkor itt az alkalom, hogy elmeséljem, hogy Mimi volt már, hogy mutogatott, hogy pelus kell kakilás után. Ha meg Lica szól, hogy neki kell pisilni, rögtön mutogat a wc-re, volt, hogy már a fellépőt is feltette neki. Lehet, hogy ha tudna beszélni, és mindig értenénk, mit akar, már rég szobatiszta lenne :) De az biztos, hogy sokkal jobb esélyei vannak a koncepciót elsajátítani,  úgyhogy optimista vagyok a kevésbé szerencsés születési dátum ellenére (már pont rossz idő lesz, mire abba a korba jutna).

Végül egy örömhír, hogy milyen szuper ez a tavaszi óraállítás: azóta még egyszer sem kelt Mimi 7 előtt, pedig ugyanakkor fekszik. Úgyhogy az egyszer elvesztett órát mi minden egyes nap visszanyerjük :)

2012. március 24-25.

Egy hétvége Marciék jegyében. Hát ha már Marci állítólag minden nap Licáról álmodik, és csakis Licát akarja meghívni a születésnapjára, akkor ideje is volt egy ilyennek.

Szombaton vasútmodell-kiállításon kezdtünk, aztán ebéd után persze nemalvás a nagyok részéről (óraállítás előtt különösen rossz taktikának tűnik...), a délutáni kerti buli után meg, ha már úgyis rábeszéltük Beniéket, hogy sokkal jobb nekik a kertünket ásni másnap, mint korán kelve túrázni menni (nem is kellett őket nagyon győzködni), arra jutottunk, hogy arra a kis időre Marcinak kár hazamennie, úgyhogy nálunk aludt. Nem is volt olyan vészes ahhoz képest, hogy három gyerek, bár a vacsoránál egyszerre kielégíteni minden igényt azért kihívást jelentett, na meg az altatás is, mert Marcinak "mindig ki akartak nyílni a szemei" (vagy a bugyirózsaszín Lica-pizsama zavarta, amit jobb híján ráadtunk? :)). Végül már azt kérte, hogy Emó kísérje haza őt, majd ő mutatja az utat :) Aztán végül csak elaludt, és szegény kelhetett a Mimi-pacsirtára hajnalok hajnalán. Bár megállapítottuk, hogy mekkora csoda történt, Mimus fél 8-ig is hajlandó volt aludni.. Kár, hogy az új időszámítás szerint...

Aztán jött csak a neheze, egész napos fűültetés és fatuskó kiásás, amiből mindenki kivette a részét, még a gyerekek is buzgón ástak, gereblyéztek és gilisztát gyűjtöttek, miközben a felnőttek például bútorlapból szerelt sílécekkel a lábukon tapicskolták golfpályává a talajt. Volt mit lemosni magunkról utána... Aztán holnap végre hétköznap jön, ki lehet pihenni a fáradalmakat! :)

2012. március 21.

Most már hivatalos, hogy Mimus bölcsis lesz szeptembertől, megkaptuk az értesítést, hogy felvették! Licával meg három hét múlva már ovis nyílt napra megyünk, elképesztő, hogy már itt tartunk...

2012. március 16.

A nagyszülőknél töltött másfél nap alatt Mimi egészen nagygyerekké cseperedett. Nagyobb lett a hasa :), a haja, lett négy új foga... Emó szerint a tavaszi öltözék is közrejátszik, attól is nagylányosabb, de nem csak erről van szó. Mintha a mókákban is sokkal tudatosabban venne már részt, úgyhogy talán végre belenő abba a korba, akivel igazán tudok játszani. Bár úgy tűnik, végre beköszöntött a tavasz, ma is az egész napot kint töltöttük, így egyre kevésbé lesz gond a "mit játsszunk?" kérdés. Kkülönösen mert Mimi szenvedélyes kintlevő (nem tudom, ez mennyiben függ össze azzal, hogy szenvedélyes lábbeli-imádó is, és ugye a cipő meg a kintlét együttjár). Sajnos Lica viszont nem annyira szeret kint lenni, így már többször előfordult, hogy ő egyedül bent maradt (az első ilyen alkalommal Mimi hívta fel a figyelmemet, hogy ott dörömböl a teraszajtón, mert már ügyesen egyedül elintézte a kakilást, csak arra várt, hogy megtöröljem a popóját).

Visszatérve a nagy Mimire, van azért visszafejlődés is. Ez nem a nagyszülős nap eredménye, hanem már 1-2 hetes jelenség: a konzisztens igen-nem feleletek felborultak, egyre többször mond nemet, miközben igent gondol, aztán fel van háborodva, hogy nem csináljuk, amit szeretne. Egy biztos igen-pont van: ha énekelek-mondókázok neki valamit, akkor már meg sem várja, hogy megkérdezzem, hogy "Még egyszer?", hanem rögtön mondja, hogy "Igen!"

Lica is elismeri már, hogy nagyobb lett Mimi: a nevét gyakran szokta jelzőként használni a kicsi szinonimájaként, például ha találkozunk egy pici kutyával, akkor az Mimi-kutya. De most már ha egy igazán pici eb jön szembe, akkor az már "Vencel-kutya".

Mai utolsó témaként egy receptötlet kisgyerekeseknek. Nem nyújt gasztronómiai csúcsélményt, de minden más szempontból zseniális (mondhatom, mert nem az én ötletem). A neve: kukacos virsli. Karikázzunk fel 1-2 virslit, a gyerkőcök segítségével dugdossunk keresztül minden karikán néhány szál spagettit, majd főzzük meg! Igen bizarr látvány lesz, mire megpuhulnak a tészták! Csinálni is mókás, meg enni is: Lica azt élvezte, hogy ő a nagy kukacevő és lógnak a kukacok a szájából, Mimi még nem fogta fel a vicces oldalát, de a kis babrálni szerető ujjaival élvezettel húzogatta ki a tésztákat a virsliből.

2012. március 15.

Bár Lica hónapfordulóiról mér nem szoktunk megemlékezni, de most kivételesen 34. hónapja alkalmából álljon itt róla egy kis összeállítás az elmúlt időszak emlékezetes pillanataiból:

Amióta Kati mama van velük, Lica egyik fő várakozása ez: "Majd ha jön a Mama, rondát fogok festeni!" Merthogy valaha régen nem nyerte el egyik festményének színvilága Mama tetszését, és megjegyezte, hogy "Fú de ronda!" Lica ennek annyira megörült, hogy azóta erre hajt :)

A kis művésznő a festésen kívül nagyon rákapott a színezés ízére, válogatás nélkül mindent színez. Persze sajnos filctollal, amihez Mimi is örömmel csatlakozik, aminek a padló, a ruhák és a gyerekek is bőven viselik a nyomait. Lica a feladatos füzeteiben nem csak a képeket, hanem a szöveget is kiszínezi, így van, hogy már azt sem tudom elolvasni neki, mi is a feladat, mert már nem látszik.

Másik, jobban kedvemre való hobbi a Mimivel való beszélgetés. Egy tipikus párbeszéd így zajlik:

"Mimi, mondd, hogy vauvau!"

"Vauvau!"

"Mimi, mondd, hogy miaú!"

"Miaú!"

De ilyeneket is szokott kérdezni, hogy: "Mimi, miért sírtál? Elmeséled?" (szülőktől való szó szerinti idézet, csak épp neki szokott szólni) De sajnos ezekre még nem kap választ.

Lica nagy pudingrajongó, uzsonnára általában azt kér. Mikor épp előadtam valami hosszas győzködést, hogy mi más egészségesebbet lehetne enni, türelmesen végighallgatott, majd közölte: "Van egy ötletem, mit ehetnénk még! Pudingot!"

Lica tanulmányozza a háztartási kekszet, majd megkérdezi: "Anya, a lyukakat is megehetem?"

Milyen az, amikor az ember 3 éves lánya spontán, magának azt énekelgeti, hogy "Jöjj, Oroszország, vodka világa..."? (Vagy milyen az apja?)

2012. március 13.

Mimi új tudománya: Megtanulta az "Én kis kertet kerteltem" kezdetű játékot! Énekelni azért nekem (vagy Licának) kell, de szépen elmutogatja az épp kéznél levő kézzel, és a végén a "Hú!"-t ő mondja nagy átéléssel.

2012. március 8.

Mimi 14 hónapos státusz:

Súly: 7610 gramm

Fogak száma: 6

Ruhaméret: 74

Evés: Egész jó! Továbbra is a rizs a kedvenc meg a csemegeuborka (és a nasik), de nincs nagyon olyan, amit kifejezetten ne enne meg, kivéve a kenyérre kenhető nem édes dolgok (vaj, sajtkrém, májkrém - de a lekvár meg a mogyorókrém jöhet) és a sajt

Alvás: nincs sok változás, nagyjából átaludt éjszakák korai keléssel, bár néha a fektetéssel is gond van, pedig igazán nem kényszerítjük korán ágyba (9-kor mennek aludni). A délutáni fektetéssel is sokszor meg kell küzdeni, de aztán szinte mindig alszik közel két órát.

Fejlődés: hát apát még mindig nem mond... De amióta Kati mama van velük, elég stabilan mondja a mamát. Új még az "alma", de nagyjából ennyi. Beszédének 90%-át az "anya", "vauvau" és "miaú" szavak teszik ki, továbbá minden nap elmeséli a Mimi-féle viccet (baba-baba-hahahaha) :) 

Játék: végre igazi könyvolvasó ő is, szépen megmutat már dolgokat, múltkor például, mint a porszívók nagy rajongója, örömmel fedezett fel a Böngészőben egy porszívót, ami eddig nekünk sem tűnt fel. Nagyon ügyesen labdázik, főleg rúgja. Imád filctollal rajzolni, továbbra is slágerek a mágneses horgászjátékok, a csúszda, valamint a matrjoska-babák. Imád hintázni a játszótéren, már egy picit hajtja is magát, pedig még Lica sem...

Egyebek:

A munkáséletről alkotott benyomásaim nem változtak, továbbra is hajszának tűnik az egész. Ahhoz képest, hogy eddig azon problémáztam, hogy mit játsszak a gyerekekkel, most már játszanék, csak nincs mikor. És nem tudom, hogy összefügg-e, meg két nap alatt csak nem alakul ki komoly személyiségtorzulás attól, hogy a szívtelen anyjuk otthagyja őket, de mintha megváltoztak volna, és nem előnyükre: Lica az eddigieknél is sokszorosan szófogadatlanabb, néha teljesen kezelhetetlen a helyzet emiatt, Mimi pedig elég hisztis-nyűgös. Szóval nem az idilli, békés kikötő vár otthon... Így hát két munkanap elteltével is nagyon ki vagyok már éhezve a hétvégére!

Mimiről Licához hasonlóan megállapították, hogy ekcémára hajlamos, a lábfejei elég brutálisan néznek ki. Olyannyira, hogy a gyerekorvos haladéktalanul küldött át a bőrgyógyászhoz (ez negyed 1-kor, két éhes és álmos gyerekkel meg 15 várakozóval előttünk nem túl mókás). Kaptunk krémeket, két hét múlva kontroll (más sem fér bele egy dolgozó anya életébe).

Meséltem nemrég az angyalian fagyit evő Licáról. Nos, továbbra is szépen befejezi a megállapított kanálszám után, csak a szám növekszik folyamatosan: másnap már 6 volt 5 helyett, aztán 8...

2012. március 6.

Az első munkanap tapasztalatai:

- Persze mikor máskor, mint az első éles napon hisztizze végig Lica az egész reggelt? Mimi pedig, aki máskor a legkisebb neszre is felébred, erre az üvöltésre vígan húzta a lóbőrt, amikor pedig már kelni kellett volna. Így aztán mire Kati mama megérkezett, szinte az egész család pizsamában volt még.

- Napközben szinte egész nap a levegőn voltak, erre én nem voltam sose képes, úgyhogy köszi, Kati mama! Remélem, Mimi alvásmennyiségén is meg fog látszani a dolog. Ehhez képest nem is értem, hogy fért bele az is a napba, hogy Lica egész nap fessen, pedig láttam a számos végeredményt.

- Az elmondások és a készletek megcsappanása alapján rengeteget ettek, bár főleg a kakaó és a puding fogyott, jobban örültem volna, ha az ebéd...

- Ételen kívül ruha fogyott rengeteg, ez így nem lesz jó, mert nekem azt mosnom és vasalnom kell!

- Mikor hazaértem, Lica rám sem bagózott, Mimi sem produkált látványos üdvözlést, de amint egyszer bekerült a karomba, nem igazán tudtam letenni, aztán meg elég sírós volt este. Szóval nem épp az a fogadtatás és hangulat, ami feledtette volna a fárasztó munkanapot.

- Én úgy tűnik, nagyon elszoktam az egész nap négy fal között üléstől és monitorbámulástól (pedig ma még nem is néztem olyan sokat, mivel a gépem egyelőre nem túl használható állapotban leledzett), úgyhogy a nap nagy részét hasogató fejfájással töltöttem. Viszont megálltam, és egyszer sem telefonáltam haza!

- Már a bölcsis Licánál megállapítottam, és most újfent: frusztráló érzés, hogy az ember nem tudja, mit csinálnak egész nap a gyerekei, még ha most részletesebb beszámolót is kaptam, mint akkor.

- Összességében nagyon ijesztőnek tűnik a dolog egy nap után: kimerítő munka után hazaesni, felszabadultan játszani a gyerekekkel, hogy kapjanak az anyjukból is valamit, aztán ha Apa hazaér, gőzerővel nekiesni a házimunkának, amivel eddig csak tudtam valamit haladni napközben. Még szerencse, hogy most még csak heti háromszor lesz így...

- Egyelőre inkább olyan érzés, mint ha egy különösen zsúfolt programú napunk lett volna, még nem tudom beleélni magam abba a gondolatba, hogy ez már mindig így lesz (vagy fél év múlva még rosszabbul)...

2012. március 2-4.

A nagy Lica-tanító síelés Donovalyban:

Nos, Lica lábán kb. másfél óra hosszat volt léc (ki látott már olyan cuki dolgot, mint azok a mini lécek?), ennek a nagy részét a szánkón ülve töltötte, a második legnagyobb részét a fényképezőgép előtt pózolva, a maradék pár percben próbálkoztunk síelni is vele egy 1 fokos lejtőn... Egyelőre titkolja a született tehetségét, na! 

Úgyhogy a síelés nagy részét hátizsákban utazva töltötték a lányok, Lica élvezte, főleg a huppanókat a felvonón és a motoros szánok látványát, Mimi hősiesen tűrt. Viszont ő is élvezte a Rolival való mókázást, a billiárdozást és talán a pezsgőfürdőzést is egy kicsit. Az autózást azonban odafelé egyikük sem, 1-1-es döntetlennel végződött a hányásverseny, de az igazi vesztesek a szülők voltak, akiknek takarítani kellett.

Hazafelé az autóban:

Lica: "Anya, mi kezdődik még Mimi-betűvel?"

Anya: "A méz"

Lica: "És a Micimackó?" (szülők teljes elragadtatásban, hogy milyen ügyes ez a gyermek)

Anya: "És a Malacka!"

Lica: "És a Tigris is?" (ennyit az ügyességről)

Lica tanulmányozza a bébiételes üveget:

"Megnézem, mi van benne! Gesztenye, hús, alma és egy pucér baba!"

2012. február 29.

Újabb szívszorító jelenet, ahogy a zord felnőtt világ szétszakítja a bimbózó románcot a babaklubos pajtással, Barnabással. Bár a fiatalok szerintem nem igazán érezték át, hogy most találkoznak utoljára, így csak az anyukák búslakodtak, ők meg önfeledten szaladgáltak együtt még egy utolsót.

A csajok értelmetlenségeket kiabálnak egymásnak. (Nem pontos átirat :))

Lica: "Vávávávávávává!"

Mimi: "Böeböeböeböe!"

Lica: "Sejtettem, hogy ezt fogod mondani!" :))))

2012. február 28.

Eljött ez is: a hét, amikor minden "az utolsó"... Ma voltunk például az utolsó Ringatón, holnap az utolsó babaklub munkába állás előtt. Elbúcsúztunk Erzsi nénitől, majdnem sírt... De nézzük a jó oldalát (más szemszögéből): jövő héten végre már egy másik kisgyerek is beülhet az ölébe.

2012. február 27.

Lica szokott néha fagyit kapni desszertnek, ha szépen megeszik mindent (na jó, nem biztos, hogy csak néha, és nem csak ő, hanem Mimi is). Mindig elhangzik, hogy ha sok fagyit eszünk, megfájdul a torkunk, és egy idő után mondom, hogy még három kanál mindenkinek, aztán eltesszük. Tegnap este is kapott, és nem is igazán felügyeltük, így ehetett volna amennyit akar. Ehhez képest ő elmondta Szusznak, hogy "Ha sokat eszünk belőle, Szuszi, akkor megfájdul a torkunk!", aztán elkezdte számolni, hogy "Egy a Szuszinak, egy a Licának, kettő a Szuszinak, kettő a Licának...", és ha nem is háromnál, de ötnél szépen letette a kanalat, és közölte, hogy eltesszük. Ki látott már ilyen angyal gyereket?

(Egyébként érdekes volt figyelni, hogy így, hogy több idő eltelt evés közben a számok között, nem tudta, hogy mondjuk négy után az öt jön, hanem újra végig kellett számolnia egytől. Úgyhogy noha megszámolni dolgokat tud tízig - bár nem mindig hibátlanul -, de azért csak egy betanult vers számára még a számok neve. Háromig uralja teljesen őket, mert három valamire ránézésre meg tudja mondani, hogy három, néha a négyre is, nem kell végigszámolnia)

Aki esetleg aggódott az anyai válságom miatt, természetesen nem tartott sokáig, jót tett például, hogy a múlt heti játszóházazáskor Lica egész jól elvolt Dóriékkal és a személyzettel, így én két órát szinte zavartalanul csak Mimivel játszhattam, ami kicsit csökkentette a lelkiismeretfurdalásomat. 

Tegnap túrázni voltunk, és megállapítottuk, hogy Mimi valószínűleg hamarabb fog végiggyalogolni egy teljes túrát, mint a nővére. Míg Lica azért nyafogott, hogy vegyük fel, Mimi azért, hogy hadd menjen a lábán :) És ma már sétálni is úgy indultunk neki, hogy jó darabig csak Licát toltam a testvérkocsiban (ami elég ciki), Mimi pedig jött a lábán, csak azért tettem be végül, mert a forgalmas úton nem mertem így átmenni vele. 

A napsütésen kívül még egy dolog miatt van több kedvem sétálni menni most, mint eddig: Mindig úgy indul, hogy felöltöztetem a gyerekeket, Lica nyitja az ajtót, kimennek, és amíg én még a babakocsival bajlódom bent, Lica megfogja Mimi kezét, és óvatosan lesegíti a lépcsőkön. Hát van ennél cukibb dolog a világon?

2012. február 21.

Igen, tudom, régen írtam... Nem alkotói, inkább anyai válság... Elsősorban Mimihez kötődik: még mindig azon szenvedek, mint hónapokkal ezelőtt, hogy fogalmam sincs, mit lehet egy ilyen kicsivel játszani, hiába nőtt  meg jócskán azóta. Pedig viszonylag kreatív szülőnek tartom magam, mégis kizárólag Lica-szintű ötletes dolgok jutnak eszembe, Mimi meg közben legyen el valahogy... De ha próbálkozom is valamivel Miminél, az tuti nem érdekli. Nem mondanám, hogy nincs el jól magában, mert ebben sokkal ügyesebb, mint Lica volt, de olyan, hogy együtt csinálnánk valamit huzamosabb ideig, nem nagyon van. Pedig például a rajzolás nagyon érdekli, de kizárólag a szőnyeggel borított szobában, filctollal lenne hajlandó, amit én nem tolerálok. És tudom, hogy megérti, mikor rászólok, hogy vigye a másik szobába vagy csukja be, de csakazértsem... Ha már itt tartunk, egyértelműen belépett a hisztikorszakba, amihez szerintem még kicsit kicsi... Üvölt és csapkod, ha csak rászólunk valami miatt. Szóval én rászánnék bármennyi időt (amennyit Lica hagy), arról rég letettem, hogy a legminimálisabb házimunka mellett bármit is csináljak napközben, amíg ébren vannak, minden energiám az övék, mégis úgy érzem, hogy Mimit nem tudom szórakoztatni.

Bebizonyosodott az is, amit én eddig is mondtam, hogy az "Anya"-t nem csak rám mondja, Apa is Anya, de végülis Licánál meg mindketten Apák voltunk, csak kicsit kisebb korában. Eme tudás birtokában viszont már nem annyira hat meg az állandó "Anyaanyaanya", amire bármikor rákezd, ha csak egy pillanatra is mással foglalkozom (hiába játszik velük Emó éppen), már nem olyan megható, inkább kezd az idegeimre menni :(

Mindennek tetejébe Lica is hisztizik még erősen, és továbbra is harc a játékok elpakolása: nem annyira dacol mostanában, hanem pakolás helyett kóvályog, elszöszöl valamivel, de semmit sem halad előre, egy picit sem tud koncentrálni. Talán ha folyamatosan ismételgetném, hogy "pakoláspakoláspakolás...", akkor csinálná. Vele legalább olyan gond nincs, hogy nincs kedve semmit játszani, de néha meglehetősen fárasztó, amihez kedve van, mert ezek általában a "baglyos-egeres" (felkapcsolt villanynál alszik a bagoly és cincoghat a kisegér, ha lekapcsoljuk, akkor éjszaka van, és kergeti a bagoly az egeret), meg az utánozós, amiben nem sikerül meggyőznöm, hogy lehet mondjuk arckifejezéseket is utánozni, mindig valami szaladgálós dolog kell, ráadásul mindig ugyanaz a három mozdulat. Szóval ezek igen-igen fárasztóak (ás unalmasak) öreg csontjaimnak, pláne ha ott nyafog mellettem egy másik gyerek...

Este, mikor már édesdeden alszanak, mindig elszégyellem magam, hogy ilyen rosszul tűröm, és meggyőzöm magam, hogy nem is lehet ez olyan nehéz, csak én vagyok gyenge és alkalmatlan, de másnapra biztos össze tudom szedni magam... Aztán kezdődik minden elölről :(

Azért egy kis vidámság a végére:

Lica a művészien elkészített festett köveinkre mindenképpen rá akar rajzoltatni még további mintákat.

Anya: "De miért fessek rá még egy gyöngyöt?"

Lica: "Mert az nekem hasznos!"

Kedélyes biztonsági őr Licához: "Szia hercegnő! Hová tetted az üvegcipellődet?"

Lica a lábára pillant, majd felháborodottan közli: "Ez csizma!"

2012. február 13.

Kati barátnőmnél és leánykájánál, Lilinél voltunk ma látogatóba. Mindkét csajszi be is mutatta legfrissebb szokását: Mimi kiette a háztartást a vagyonából (vagy egy órával reggeli után voltunk, és elpusztított három kispoharas joghurtot - 50 gramm darabja, de akkor is -, egy fél banánt, egy mandarint, némi körtét és kakaós csigát. Persze itthon aztán zavartalanul ebédelt utána), Lica pedig előadta a múltkori őrjöngős "ne menjünk haza" hisztit (egyébként azóta majd' minden hazamenésnél csinálja, kisebb-nagyobb intenzitással - úgy látszik, jó helyekre viszem :)), bepisiléssel megspékelve (pedig már hetek óta nem volt ilyen), jöhetett haza nyakig pisisen, de hátha ebből tanul valamit...

2012. február 12.

Csak hogy a gyerekek másfél napos gyáli tartózkodása után se térhessenek haza, begyűjtésük után rögtön indultunk is a Velencei-tóra (Lica szerint: Venceli-tó) egy röpke családi kiruccanásra (a pihenés szót gyorsan töröltem, amint leírtam :))

A hétvége egyik vezérmotívuma az volt, hogy Mimi állandóan enni kért, bár állítólag Gyálon sem kímélte az élelmiszerkészleteket. Szombaton, amikor megérkeztünk értük, már túl volt az említett tápszeren meg némi szilárdabb reggelin, ekkor pótolta a szopizás terén felhalmozott lemaradását, majd kért a mi késői reggelinkből. Aztán amint beültünk az autóba, elmajszolt még egy fél fánkot. És ez így megy azóta is (ki gondolta volna, hogy Mimire még ilyet hallunk egy étteremben a szomszéd asztaltól, hogy "Nézd, hogy eszik az a kicsi!"), nem mintha nem örülnék neki, de azért már kicsit fárasztó az állandó etetés...

Na de legalább Mimus is élvezett valamit, mert egyébként a korábbi utazásokon megszokott sztoikus beletörődés volt inkább jellemző rá a jégen csúszkálós-szánkózós és a fürdőzős programok alatt is. Remélem, azért idővel ez változni fog! Licával viszont nagyon meg voltam elégedve, bár elsőre nem volt lelkes egyik tevékenységért sem, de végül mindig belelendült, a szánkózásnál az törte meg a jeget (szerencsére nem szó szerint :)), hogy bementünk nádat szedni, és hason fekve szánkózhatott (majdnem el is aludt rajta), a szálláson a pezsgőfürdőzésnél is belejött a pancsolásba, a termálfürdőben pedig az első csúszdázást követő kemény ellenállás végül annyira elmúlt, hogy vagy ötvenszer lecsúszott, és már el sem kellett kapni a végén. Sőt, az öltözőben ez hangzott el utána: "Ide jöjjünk máskor is, mert ez nagyon jó volt!"

2012. február 11.

Valami egész más világba csöppen az ember, ha másfél napra leveszik a válláról a két gyermeke terhét... Vannak persze triviális előnyök: el lehet menni fodrászhoz, üzleteket járva cipőket nézni (persze nem magamnak, hanem Mimi kisasszonynak, hogy neki csak a kiválasztott helyre kelljen elfáradnia :)), akkor eszem, amikor akarok, nyugodtan porszívózhatok :) Aztán ott vannak az apró örömök: ha valami leteszek valahová, az fél óra múlva ugyanott van, felszaladhatok egy percre az emeletre, nem kell azzal számolnom, hogy a gyerekek utánam jönnek és fél órát ugrálnak az ágyunkon, majd újabb tíz percig kísérgetem le Mimit a lépcsőn... Na és persze ott van az aggódás, hogy vajon a kisebbik gyermek most azt hiszi-e, hogy Anya és Apa soha többet nem kerül elő... De ezzel együtt is megéri néha :)

Az említett gyermek egyébként a híresztelések szerint néha emlegetett, de ettől eltekintve kiválóan viselte a dolgot, sőt az első éjszakát még kegyeskedett végig is aludni, a másodikat azért már nem... És másfél napi szopizáshiány után még egy deci tápszerre is ráfanyalodott. A nagyobbikról azért nem írok, mert vele kapcsolatban semmi kételyünk nem volt, hogy meg sem kottyan neki a hiányunk (vagy ezt rossz néven kellene vennünk tőle?)

2012. február 7.

13 hónapos státusz:

Súly: 7450 gramm (meg lett dicsérve :))

Fogak: 6 db, bár az utolsó kettő még mindig nem teljes

Étkezés: szopizás már csak reggel és este, de semmi tejfélét nem iszik helyette, bármilyen trükkel próbálkozom. Már alig kell neki segíteni evésnél, csak ha nagyon megunom a malackodást. A mennyiség persze továbbra sem sok a szép súlygyarapodás ellenére, bezzeg amikor már nem eszik, és ki akarom venni a székből, kivétel nélkül mindig éheztetett gyerekhez méltóan kap oda még a tányérhoz, hogy egy utolsó falatot elcsípjen. Persze ha visszateszem a székbe, akkor már nem kell.

Kedvenc étel: rizs minden mennyiségben, lehetőleg minden figyelemelterelő íz nélkül, uborka, valamint a levesek, és persze mindenféle nasi.

Amit nem szeret: Sajt (én még ilyet nem láttam, hogy valaki ne szeresse a sajtot... Szerencsére ételek tetején olvasztott formában elmegy, csak natúran magában nem), vaj és egyéb kenyérre kenhető dolgok (üres rizsen és kenyéren él ez a szegény gyermek).

Alvás: A délutáni alvások elég zökkenőmentesen telnek, kivéve ha délelőtt hosszú útra megyünk, és elbóbiskol hazafelé. Éjjel 1-2 kelés szinte mindig van, de előfordul néha, hogy átalussza (mi meg átaludnánk, ha Lica nem kelne fel épp azon az éjjelen pisilni, kakilni, megölelni, stb)

Fejlődés: Négy testrészt már magabiztosan megmutat (haj, nyelv, pocak és láb), a többinél még elég gyakori a tévedés. Beszédben már elég gyakran elhangzik az "anya", de még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ezt egyértelműen hozzám társítja. A telefonba cukin mondja, hogy "Haó!" Sokmindent csinál, amit kérek, néha már pakolni is segít (de aztán persze ki is borítja az elrakott dolgokat, ha nem figyelek). Mindenhová felmászik, már a magasabb kanapéra is, állandóan a fürdőszobában álldogál a fellépőn, a mosdóba kapaszkodva, és nyújtogatja a csaphoz a kezét, ha pedig kinyitom a babakocsit, rögtön bepattan az ülésbe.

Kedvenc tevékenység: Táncikálás bármilyen hangra, koszos cipők fogdosása és hurcolászása (na meg Lica bugyijait is).

2012. február 6.

Lica ismét csillogtatta matekos vénáját (kár, hogy megint kistesó-témában): "Még kettő Lica hiányzik, hogy három Lica legyen!"

2012. február 3.

Több mint két és fél év kellett ahhoz, hogy csatlakozhassak a hisztis rémtörténetet mesélő anyukák klubjához. Most már tényleg, mert ami már többször elhangzott, ismét igaz: amit eddig hisztinek hittem, az semmi sem volt!

Baba-mama körben voltunk délelőtt, és azt hittem, hogy áradozó bejegyzést írok majd barátság témában. Ugyanis Lica már jó pár hete összebarátkozott egy négyéves kislánnyal, Dorcival, ami az első olyan kapcsolat, ami nem arról szól, hogy én szeretném, ha jóban lenne a barátnőim gyermekeivel, hanem ő választott (vagy őt választották). Ma mikor megérkeztünk, Dorci rögtön jött segíteni vetkőztetni, mert "Lica, menjünk futkározni!" Együtt mulattak végig, a baj akkor kezdődött, amikor indulni kellett hazafelé. Elcsíptem Licát, amit Dorci először azzal kommentált, hogy "Szabadulj meg anyukádtól!" :), de aztán mikor kitört a haddelhadd, már ő is próbálta Licát győzködni, hogy hagyja abba a sírást, húzta vissza a cippzárját, ugyanis Lica őrjöngve tépte le magáról a ruhákat, amit nagy nehezen sikerült ráadnom. A cipője végül úgy került fel, hogy lefektettem a földre, végigfektettem rajta mindkét lábamat, és így rátehénkedve sikerült csak annyira lefogni, hogy cipőt húzzak rá, de így is rugdosott, tekergett és üvöltött. A válságkezelésben persze nem segített, hogy Mimi már félig be volt öltöztetve, és bemelegedve várta a fejleményeket (ekkor még egyébként angyali türelemmel). Valahogy kikecmeregtünk az utcára, sajnos a hideg miatt autóval jöttünk, ami vagy 200 méterre állt, így nem tudtam babakocsiba kötözni, hanem gyalog kellett eljutnunk odáig, ami praktikusan lehetetlennek bizonyult. Az akkor már síró Mimit vittem az egyik karomban, a másikkal meg csak úgy tudtam Licát helyváltoztatásra bírni, hogy a kabátjánál fogva emeltem fel és vittem, erősen aggódva, hogy mikor hívják a járókelők a gyámhatóságot. Volt persze vagy -10 fok, úgyhogy nem tekintek nagy várakozással a következő napok egészségi állapota elé a teli torokból üvöltés és a ruhadarabok leráncigálása miatt. Végül egy nő odajött, hozzánk, hogy segíthet-e valamiben, és én pironkodva belementem abba, hogy ő vigye Mimit, én meg Licát az autóig. Közben végig kérdezgette őket, hogy "Miért sírtok? Fáztok? Éhesek vagytok?", szóval azért meglehetett a véleménye rólam. Nem igazán sikerült meggyőznöm, hogy az egyik egyszerűen hisztizik, a másik meg már baromira unja, pláne, ha egy idegen kezében van...