Amikor a négyéves lányom legyőz vitában

- Be akarok menni a munkahelyedre!
- Oda sajnos nem engednek be gyerekeket.
- De én már voltam a munkahelyeden!
- Mikor?
- Amikor a pocakodban voltam!

2013. március 26.

Mimi: "A Linden el akarta venni a fűzőmet!"
Én: "És sikerült neki?"
Mimi, büszkén: "Nem!"
(Én, magamban: "Nocsak, a galamblelkűbb gyermekünk megvédte magát?")
Mimi: "Odaadtam neki!"

Fenyegetés ugyanezen galamblelkű gyermektől:
- Anya, szétcseréllek!
- ???
- Vettem neked egy másik fejet!

2013. március 22.

Mimi: "Csak én vagyok a Mimi, csakis én!"
Lica: "Lehet, hogy van Mimi másik országban is! Szerintem Szicíliában van másik Mimi, csak felnőttben!"

2013. március 15.

- Lica, tudod, mit ünneplünk március 15-én?
- Kossuth Lajost!
- És ki volt az a Kossuth Lajos?
- Egy szobor!

Már megint az anyagias lányok!

Szülinapi köszöntés Mimi-verzióban: "Boldog ajándékot, Anya!"
Lica ugyanez dalolva: "Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép ajándékod!"

Mimus és a repülők

A szombati túrán Mimi két repülőt látott, az egyik hosszú, a másik rövid csíkot húzott. Mimi örömmel felkiáltott a hosszúra: "Az az anyukája!"

Azóta mindig reklamál, ha egy darab repülőt látunk: "Hol a babarepülője?"

Licus és a kutyák

Lica ugyebár nagy bánatomra senkinek sem köszön (üdvözöljék bármilyen örömmel az ovistársak, ő jó ha nem fordítja el a fejét), ez alól egy kivétel van: a kutyák. Az ovis útvonal mentén élőket már név szerint köszönti (a hivatalos nevét csak az egyiknek tudjuk, a többit elkereszteltük), sőt mostanában mindig kell vinnem délután valami péksütit, hogy legyen mit megosztania velük. Megeteti Fülöpöt, Blökit, aztán a maradékot elfelezi Mocsokkal, és gyorsan bekapja a saját részét, hogy aztán a következő házban lakó mérges kutyussal sajnálattal közölhesse, hogy elfogyott.

Mimi sóherebb annál, hogy kutyákat szponzoráljon a saját kajájából, viszont ő mindig udvarias: a Lica által megvendégelt jószágoknak mindig mondja: "Egészségedre!"

Első farsangi jelmezünk

Kicsit megkésve íme első jelmezünk, ami Licával való egyezkedést követően, szélsőséges kívánságai, a kommersz királylány és a kissé túl extrém rózsaszín kerítés közötti arany középutat testesíti meg. Bár Mimi pedig rózsaszín polip szeretett volna lenni, majd jövőre, ugyanis idén takarékosak voltunk, mindenki süni lett :) 

Mimisün elölről és hátulról (a felirat is nagyon takarékosan készült :))

Másik sünink boszorkánytársaságban:

Újabb óvodai értékelés

Ez már nem olyan jó, mint az előző :(

"Lícia látszólag szívesen jön óvodába, de nekem néha úgy tűnik, ez csak a látszat.

Még mindig nehezen oldódik a felnőttekkel, nagyon keveset beszél velünk. Továbbra is kedves, szeretgethető macskalány, de valahogy ezt a szeretetet még nem adja vissza, illetve nagyon félénk.

Ha gondja van, nem mert szólni, kérni, leginkább tétovázásából vagy sírásából jövünk rá, hogy valamilyen bajban van - de nem szól. Ha rákérdezünk, akkor már válaszol többnyire.

Pl. nincs villája (mert én véletlenül elvettem, s azzal szedtem a húst a többieknek), de nem kért, nem vett másikat, nem szólt  csak csendesen sírni kezdett. Nem győztem tőle bocsánatot kérni, és bíztatni, hogy szóljon, vagy bátran vegyen másikat.

Vagy másik eset: Gyakran elbambul, bámészkodik, játszik ebéd közben. Sosem tudom, hogy már nem kéri, vagy csak szokás szerint lassan eszik. Többször kell kérdezni, mire végre bólint valamire.

Reggelenként 1 teljes órát ül fél zsömle mellett. Ebben mondjuk van partnere. Lacával (mint legjobb barát és férjjelölt :-)) 1 egész órát tudnak ülni az asztalnál, közben figyelik a gyerekeket. Laca is egy visszahúzódóbb kisfiú, nagyon jól megértik egymást. Ketten már kitűnően tudnak tudomást sem venni a csoportról időnként, sőt "rosszalkodni" is. Játékukba bevonnak még 1-2 gyereket (Évike, Ricsi, Bori), de másokat már nem szívesen.

A kezdeményezésekbe bekapcsolódnak, de Líciát a mese nem igazán köti le, különböző kísérletek, közös tevékenységek pedig - ha az egész csoport együtt tevékenykedik - csak rövid ideig.

Ábrázoló tevékenységekben szintén bátortalan. Pontosabban fogalmazva úgy érzem... de ez csak gondolat... sokkal okosabb, mint amire korából adódóan, képességeihez mérten képes. Ezért örökké negatív, meg sem meri próbálni. Nem rajzolok, mert nem tudok... - és fél a kudarctól. Többet vár el magától, mint amit még tud.

Mindez önértékelési problémát jelent, önbizalom hiányát.

Igyekszünk minél több tevékenységben - lehetőleg mikrocsoportban - bevonni, értékeit, sikereit fennhangon dicsérjük. Folyamatosan buzdítjuk, bátorítjuk, minden feladatban biztosítjuk arról, hogy kezdje el, próbálja meg, segíteni fogunk.

Rajzai, ugyan kevés nyomatékkal, de korának megfelelőek, hiszen még kicsi és finommotorikája fejletlen. Nagymozgásokban azonban már egyre bűtrabb és ügyesebb -> a többi majd ezekből következik.

Elsődleges feladatunk bizalmát elnyerni, önbizalmát erősíteni."

Ambíciózus nyaralási tervek

Lica a világatlasz tanulmányozása után (apja lánya) határozott döntést hozott, hova menjünk idén nyaralni, és ehhez már hetek óta tartja magát:

"A félkarácsonyfa-zászlóhoz!" (=Nepál)

Ajjajj...

2013. február 16.

Ez van, ha valakinek sokat éneklik a Börtön ablakábant:

- Mimi, fáj valami?

- A szívem szomorú!

A szülők szíve is szomorú egyébként, mert már idejét sem tudjuk, mióta beteg folyamatosan valamelyik, vagy leginkább mindkét gyerek, már az idő is teljesen összefolyik a kétnaponta orvoshoz járós, majd a kapott igazolást fel nem használós, újra orvoshoz menős, nyafogó gyerekek mellett és éjszaka dolgozós hetek során. Az orvosok (a mienk egy hónapos szabadságon van, ezért garantált a több óra sorbanállás - néha szó szerint állás - az összevont rendelések miatt) sosem adnak semmit, csak amit recept nélkül magunktól is megveszünk, ellenben azt mondják, minek megyünk velük a rendelőbe összeszedni valamit... Na igen, jó dolog ez az igazolósdi a bölcsiben-oviban. A héten végre két napot jártak, megállapítottuk, hogy egészen elszoktunk már a reggeli keserves készülődéstől (a betegség egyetlen előnye ennek hiánya). Azóta Lica újfent köhög és lázas... Így persze a várva várt ovis farsangról is lemaradtunk (jelmezkészítésbe persze két hét beleölve), de mivel ezzel nem voltunk egyedül, hétfőn pótfarsang... Mit mondjak, nem túl jók az esélyeink...

Otthonunk új attrakciója

2013. február 7.

Kis videó valamelyik vasárnap délelőttünkről (a rossz hangminőség miatt feliratozva):

Délelőtt fél 10 kor (!) arra ébredtünk, hogy a lányok azt játsszák, hogy Lica a Mimus anyukája. Megpisiltette, felöltöztette, ha Mimus Licának szólította, rászólt, hogy ő az Anya, Mimus meg engedelmesen módosított a megszólításon. Mikor emlékeztettem az egyéb anyai kötelességekre, nekiállt reggelit készíteni, de aztán egy idő után rájött, Anyának mennyi dolga van, és inkább visszacseréltük a szerepeket :)

Anya: "A tevének púp van a hátán"

Mimi: "És fáj neki?"

Lágytojás á la Lica: "higított tojás"

Apa szülinapjának reggelén a gyerekek rohannak boldog szülinapot kívánni, aztán Mimi gyorsan a lényegre tér: "Apa, ehetek a szülinapodból?"

(A szülinap ehető része egyébként Lica kívánságára lámpatorta lett - sajnos hamarabb megettük, mint eszünkbe jutott volna a fényképezés, pedig szép volt)

Már Miminek is milyen hosszúra nyúlik vissza az emlékezete: egyik nap minden összefüggés nélkül közölte: "Koccintottunk és újév lett"

Sajnos nem kezdtünk el időben listát vezetni arról, Mimi milyen szavakkal szokott felébredni reggel, és egy csomót máris elfelejtettünk, pedig nagyon vicces, amikor kinyitja a szemét, és közöl valami meglepőt. Van ebben valami genetika: Én magam még emlékszem arra, hogy nála kicsit nagyobb koromban úgy ébredtem, hogy azt kiabálom, hogy "túrórudipapír" Még az az érzés is megvan, hogy fogalmam sincs, miért mondom, de azért még párszor elismételtem. Ez (is) továbböröklödött Mimibe, kelt már úgy, hogy "Lica elvette a túrórudit!" Legutóbb meg ezek voltak az első szavai: "Flóri vendég!"

Material  girl:

Fejből meséltem a lányoknak, a történet végén ráleltünk egy kincsesládára, amiben mindenkinek az volt, amit legjobban szeretne. Lica közölte, hogy neki arany...

Szösszenetek

Szülői beszélgetés:

- Te tudod, miben van az, hogy "négy kegyes óra?" Lica azt akarja hallgatni.

- A Dzsungel könyvében.

- ???

- "Folyam istene, légy kegyes úr ma..."

Mimu szülinapján:

A gyerekek szokás szerint rávetik magukat a kötelező tortakellék franciadrazséra. Mikor a tortán már semmi sem maradt, elkezdik kunyerálni a kiosztott szeletekről a felnőttek részét. Mikor már ez a forrás is elapadt, Lica drámai hangon felkiált: "Mimu, nem hagytak nekünk!"

Mimus beszélget a tükörképével: 

"Figyelj, Mimi, ugrok!"

"Nézd, Mimi, a cofimat!"

Mimi kiabál az autóban, mire közlöm vele, hogy akkor én most megsüketültem. 

Lica pár perc múlva: "Anya, hazafelé megyünk?" 

"Igen"

Lica diadalittasan: "Látod, nem süketült meg!"

Lica: "Királynő akarok lenni!

Anya: "Akkor feleségül kell menned egy királyhoz"

Lica: "De nincs is király a környéken!"

Mérföldkövek

Mimus szépen halad a szobatisztaság felé, kedden már azt jelentették a bölcsiből, hogy egész nap száraz volt a pelus, aztán pár nap múlva kérték, hogy most már hozzunk bugyikat, meg sok váltóruhát, ezentúl csak alváshoz kap pelenkát. Pirospont a kiscsajszinak és a bölcsinek, hogy valamivel végre foglalkoznak.

A másik nagy esemény, hogy pár napja közös szobában alszanak a lányok! Lica már annyiszor mondta fektetésnél, hogy fél egyedül a sötétben, hogy végül összeköltöztettük őket. Apa legalább letudja a fektetést egyben, de előfordul azért némi bulizás, miután kiteszi a lábát...

Betegséggel terhelt jeles napok

A mi apró Mimusunk 2 éves lett! Sajnos a születésnapja nem volt az igazi, bár legalább nem ő volt beteg, de Lica teljesen kidőlt: hányt, és gyakorlatilag a földön hevert egész este, így a gyerekes vendégeket le is mondtuk.

Azóta jártunk védőnéninél, így kivételesen szolgálhatunk némi közelítőleges méretekkel a kétéves kisasszonyról: kb 10 kiló (az overál és a bakancs nem segítette elő a pontosságot) és 83 cm.

Egy hétre rá négynapos síelésre kerekedtünk fel Ausztriába, hogy learassuk a műanyagpályás sítanfolyam gyümölcseit. Ezt viszont egyedül Lica úszta meg ép bőrrel, Mimi és a szülők felváltva hánytak. Aztán a végén Marci is...

De azért hősiesen, zuhogó hóesésben is kint voltunk a pályán, bár Lica azért nem nagyon merészkedett tovább a varászszőnyeges, nulla emelkedős tanpályánál, de azért néhány csúszás a magasabb szintű, felvonós tanpályán is belefért. Kitörő lelkesedés azért nem volt, de nagy hóekében simán lecsúszott, fékezett, kicsit kanyarodott, úgyhogy a célt nagyjából elértük. Azért nem lenne rossz, ha tetszene is neki. Bár ahhoz képest, hogy már hogy abba akarta hagyni, másnap reggel, mikor az oviba menésre került a sor, azt mondta, hogy menjünk inkább síelni...

 

2013. január 4.

Az óévet a lányok nagy bulizással búcsúztatták, egészen hajnali 3/4 2-ig mulattak! Ez nem is volna baj, hiszen ha a szülők 5-kor fekszenek, nem vágynak egy reggel 7-es ébresztőre... Na de reggel 8-asra sem vágytunk volna! Mimus beérte 6 óra alvással, és frissen, tettrekészen, igazi Mimusosan köszöntötte az új évet!

Az új évvel és a közelgő születésnappal menetrendszerűen beköszöntött a kétéves kori hisztik időszaka is. Vagy az idő szépíti meg az emlékeimet, vagy Licánál nem voltak ilyen irracionális dolgokon kitörő balhék... Illetve mindig megvan a jól meghatározott okuk, úgyhogy ilyen szempontból nem panaszkodhatunk, ha beadjuk a derekunkat és az okot megszüntetjük, többnyire helyreáll a rend. De ehhez vissza kell vezetni a problémát a kiindulópontra: ha az a balhé tárgya, hogy Mimus az autó másik oldalán akar kiszállni, de a türelmetlen és fázó anyja 5 perc után megunja az erre való várakozást, kiszedi az ülésből az ő oldalán és beviszi a házba, akkor bizony negyed óra bömbölés után öltözhet vissza, viheti ki a gyermeket a kocsihoz és ültetheti be az ülésébe, hogy aztán onnan lemászhasson és kiszállhasson a túloldali ajtón, utána pedig angyalian mosolyogjon. Ha felháborodik azon, hogy a buzgó és segítőkész apja már lehúzta a zokniját, miközben magának szerette volna, akkor bizony a zoknit akkurátusan vissza kell húzni mindkét lábra, és kezdeni a vetkőzést elölről. Csak vigyázni kell, visszafordíthatatlan dolgokban ne szegüljünk ellent a kisasszony akaratának, mert mire mégis megtörünk, már nem tudjuk jóvátenni: Mikor óvatlanul engedtem Licát is harapni abból a sajtos rúdból, amit Mimus megkezdett, nem volt gyógyír: cipelhettem haza egy bömbölő gyermeket és egy motort a hónom alatt a játszótérről...

2012. december 27.

Karácsonyi egyveleg

Mivel 23-án későig társasoztunk Emóval, azt kívántam gyermekeimtől karácsonyi ajándékként, hogy kivételesen hagyjanak egy kicsit aludni reggel. Ahhoz képest, hogy nem hallották a kívánságot, kb 9-ig durmoltak, és ezt még két másik nap megismételték! Licától ez persze nem meglepetés, de Mimitől! De persze mindenen lehet aggódni is: mi lesz itt, ha visszatérnek a hétköznapok?

Bár Lica hátha örömmel kel majd: Ő 26-án reggel már megkérdezte: "Ma már megyek oviba? Úgy megszerettem az ovimat, hogy nagyon hiányolom!"

Az ajándékbontogatás nem nagyon nyűgözte le a gyerekeket, a szaloncukrok fáról való lelegelése jobban. Amikor épp nem ezzel foglalkoztak helyette, akkor Mimus elővette a régi játékok közül a sztetoszkópját, és erősködött, hogy "Megvizsgállak!" A Százlábú verseskönyvből is az Elemér doktor (azaz "Emelér doktor") a kedvence, úgyhogy van már egy pályaválasztási tippünk...

A szaloncukorevés annyira elburjánzott, hogy a nagyon sokadik táján már rájuk szóltam, hogy ne többet, mire Lica sértődötten megfogadta, hogy ő soha többet nem eszik szaloncukrot. Nagyon benne van az újévi fogadalmasdiban, nem ez az első: korábban azt fogadta meg, hogy soha többet nem iszik kakaót (ezt nem is tudom, mi miatt), azt pedig nagyjából minden nap, hogy soha többet nem játszik Mimivel vagy velünk :( Szerencsére az utóbbi kb semeddig sem szokott tartani, a szaloncukor is megdőlt másnap, viszont a kakaóivástól itthon azóta is tartózkodik (már legalább egy hete), igaz, Gyálon egy alkalommal megfeledkezett róla. Mimi bezzeg nem tesz efféle fogadalmakat, továbbra is ő a főfalánk a családban, most már a korábbi "kicsi, törékeny" jelző sem igazán passzol...

Visszatérve arra, hogy mennyire nem ajándékok által motiváltak a gyermekek: 26-án, mikor a harmadik ajándékozási eseményre indultunk, Lica kijelentette: "Nekem már túl sok ajándékom van!" (Szerintem is, de normális ez egy gyerektől? Le sem tagadhatnám, hogy az én lányom :)) Mindenesetre most is megfogadtuk, hogy változtatni kellene az ajándéközönön, mert semmi értelme, kezdjük rögtön Mimus szülinapjával, itt ismét felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy nem igazán szeretnénk ajándékot kapni, egy finom ételnek az ünnepelt is jobban örül :) Jó lenne megúszni egyetlenegy ajándékkal, az meg az én műhelyemben készül :)

Ez meg még karácsony előtti Lica-szösszenet, de végre eszembe jutott: "Anya, a fiúk az apukájuk pocakjából bújnak ki?" Ajjaj, lassan készülhetünk a rázós témákra...

2012. december 12.

Nagy volt a Mikulás-rajzás idén, íme, a tapasztalataink:

• Bölcsis, ovis: róluk csak a gyerekek tudnának nyilatkozni
• Otthoni: Tőle kicsit világfájdalom lett úrrá rajtam: olyan rossz érzés sürgetni a gyerekeket, hogy gyorsan bontogassanak, mert indulni kéne az oviba... És a kapott foglalkoztató füzeteket sem volt időnk egyáltalán nézegetni azóta :(
• Bankos: Én ezt szintén kihagytam, de Emó nem volt túl jókedvű utána, nem volt egyszerű az egymást hergelő csajszikat egyedül pásztorolni, rosszul tűrték a sorbanállást, a végén meg nem akartak hazaindulni...
• Meglepetés Télapó a szakosztályi esten alias Flóri: szuper volt! Beni aggódott, hogy Lica nem fogja-e felismerni, ehhez képest Mimus ismerte fel (elvégre az ő keresztapja), de nem akadt fent a dolgon, közölte, hogy Flórinak szakálla van, meg hogy tőle kapta a csomagot, de szerencsére elég halkan ahhoz, hogy a többiek ne jöjjenek rá semmire. Licáról maximum annyi mondható el, hogy Flóritól félt legkevésbé a Mikulások közül :)
• Mensás: Mimus bátran odament, de a nevét csak a Télaónak háttal állva volt hajlandó mondani, Lica pedig oda sem akart menni, végül szégyenszemre a kistesója vezette oda karon fogva, de menekült is vissza rögtön. Itt viszont én sem ismertem fel, ki rejtőzött a jelmezben, pedig ő ismert engem... És ide kívánkozik egy nagy nyilvánossság előtti dicséret Zíkának, hiszen keze munkájának, a Mimuson pompázó világoskék ruhának többen csodájára jártak és az eredete felől érdeklődtek. Itt egy nagyszerű üzleti lehetőség!
• Érkeztek ezen kívül csomagok Zíéktől és a nagyszülőktől, de ezennel bejelentjük, hogy jövőre valami kvótát szabunk, Emó szerint legalább egy Mikulással és legalább két csomaggal legyen kevesebb minden évben...

Nem könnyű hiteles információt szerezni arról, mi minden zajlik az oviban-bölcsiben. Lehet, hogy túlzottan erőltettük is a kérdezgetést Licánál, mert aztán néha tényleg mesél, de az igazságtartalma... Hogy mit nyomoztunk, tényleg lesz-e Emesének szülinapi bulija, amire állítólag meghívta Lickát, pontosan leírt pöttyös labdás meghívóval... Ildikó nénitől végül megtudtuk, hogy nyáron van az a szülinap. De aztán az anyukája azt mondta, tényleg tervezgeti már most, de szerintem pöttyös labdás meghívónál még nem tart a dolog... De Mimusnak még ennyire sem kell a szomszédba mennie egy kis fantáziáért: a minap lelkesen magyarázta, hogy ő tette fel a karácsonyi díszítést a bölcsiben létráról. Még adtam is egy pici esélyt, hátha együtt díszítettek velük a bölcsisnénik, örültem is, hogy foglalkoznak velük, csak aztán ugyanezt a mesét az ovis dekorációval kapcsolatban is előadta Mimus... Ha nem emlékeznék egész konkrétan néhány saját ovis kamu sztorimra, még rossz néven venném tőlük a dolgot :)

Lica továbbra is matekzseni, vagy csak én látom annak? Emó múltkor ezt kérdezte tőle: Ha 10 gyerek van az oviban, de csak nyolcan kérnek ebédre sütit, akkor hányan nem fognak sütit enni? Lica pedig kapásból rávágta a választ, lehet, hogy nem vagyok képben, de szerintem ez nem semmi egy három és fél évestől.

És íme a másik számkedvelő gyermek (hanggal jó, különösen az utolsó dobásra érdemes figyelni :)):

• 
  

2012. december 2.

Még mindig a szinonimák:

Tegnap este Lica felvillanyozva: "Anya, a kutyakaki és a kutyaszar szinonimák!"

Állítólag persze az oviban tanulta a szót (mármint nem a szinonimát...)