Hogy az izgalmas események ne érjenek véget a karácsonnyal, hosszas győzködés után rávettem a lányokat (és Apát), hogy vágjuk le a gyönyörűséges, ám teljességgel kezelhetetlen hajzuhatagukat. Sajnos csak közvetlenül fésülés után mutatott jól, Licáé nagyon gubancolódós, Mimié meg annyira vékonyszálú, hogy nem marad meg benne a csatt, ráadásul komoly negatív hatása volt a reggeleinkre a fésülésnek mind időben, mind durcogásban. Ennek ellenére én sem voltam teljességgel meggyőződve a dolog helyességéről...
...és utólag csak félig vagyok elégedett.
Íme, első modellünk, Mimi, akinek a haja szerintem telitalálat lett.
Előtte:
Közben (a harmadikat Lica fényképezte a tudtomon kívül :)):
A végeredmény:
Második modellünknél sajnos túl lágyszívűnek bizonyult mindenki... Pedig az első kör után még jópár centit levágattam pluszban, de így is túl hosszú maradt, úgyhogy továbbra sem szép kibontva, de viszont össze lehet fogni. Lehet, hogy neki kellene még esnem nekem is egy ollóval?
Ideje bepótolni ennek a hírnek a megörökítését is:
Mimit felvették az oviba, január 8-tól járhat, azaz még két napot fog bölcsibe menni a karácsonyi szünet után (ennek aztán van értelme!)
Azért annyira nem rózsás a kép, mivel Lica csoportjába nem vették fel, ráadásul onnan el is megy január végén Ildikó néni, amit nagyon sajnálunk. Mivel nem kristályosodott még ki, mi is lesz a csoporttal (a próbaidőn levő délutános óvónénit is kirúgták, így senki olyan nem marad velük, aki eddig volt...), valószínű ez is közrejátszott abban, hogy nem szaporították a gazdátlan gyerekek számát Mimuval. Így ő a kék csoportba fog járni (ahol állítólag a legszigorúbb az óvónő...), jele a fagyi lesz.
Ha valami nem sül el jól, szeptemberben megpróbálhatjuk egyesíteni a lányokat valamelyik csoportban, bár az sem jó, ha rángatjuk őket ide-oda. De Mimus nagyon alkalmazkodó, azonkívül csak imádni lehet, úgyhogy biztos nem lesz gond.
Azért akármennyire is rossz a bölcsi (na meg teher az ovitól különböző időpontú nyári szünet), kicsit sajnáljuk, Mimus végülis nem érezte rosszul magát, és éppen most kezdődött az a korszak, amikor nagyon együtt játszik, barátkozik másokkal. A kis barátnője anyukájától meg is kaptam, hogy mi lesz most az ő lányával, ha Mimi elmegy... De biztos, hogy sokkal több inger, újdonság éri majd az oviban, és az együtt (vagy alvással) tölthető időnk is növekszik, ha nem két helyre kell hordani őket.
Túl vagyunk a karácsonyon, ami szokás szerint betegeskedés közepette érkezett el (semmi komoly, de azért vége lehetne már). Szintén szokás szerint főzés terén kár megerőltetnie magát az embernek ezekért a csajokért: a karácsonyi vacsora fő (és egyetlen) fénypontja számukra a kukoricás rizs volt. Csak az vigasztal, hogy egy valamit úgy tűnik, jól tudok sütni: gyakorlatilag egy hete mézeskalácson élnek, és úgy látszik, ez megfelelne számukra még jó ideig.
Miután mikuláskor vagy hét helyről kaptak csomagot, és legalább négyszer találkoztak is a télapóval (na jó, a szakosztályi est télapóját már nem illene számolni, mert idén már egyértelműen felismerte mindenki, nem csak a keresztlánya :)), a karácsony is mérhetetlen ajándékdömpinggel járt, el is határoztuk, hogy megörökítjük itt a listát, hogy jövőre emlékezzünk, hogy korlátokat kellene szabunk magunk és a család többi tagja elé is. Szóval a zsákmány:
Rengeteg könyv és foglalkoztató füzet
(hamisított) Barbie-család
papírsárkány
Angry Birds sapka
homokóra, amiben felfelé folyik a homok (öltözködéshez és egyéb végtelenségig elhúzott tevékenységekhez - szóval ez inkább nekünk ajándék)
rakétás ébresztőóra (kilő, ha kelni kell, és csak akkor hagyja abba a csipogást, ha megkeresik és helyre teszik - szintén megkérdőjelezhető az ajándék volta, de egyelőre nagyon népszerű :))
cipőre tehető tanuló görkorcsolya
sk pomponos párna a nevükkel
műanyag babaház
rakétás társas
gyöngyfűző
fűző/varrogató fajáték
virágsüti készítő készlet
papírvirág és pillangó készítő készlet
névvel díszített takaró
illatfelismerős játék
2 logikai feladatos játék
bevásárlókosarak és sok-sok vásárolható áru
2 diafilm
lenyomás hatására felugró kis figurák by Szakszervezet Apa munkahelyén, ez az egyik legnépszerűbb (volt még hozzá válltáska és ujjra húzható ledes fények is)
Talán nem hagytam ki semmit. És egy hét múlva szülinapozunk...
Ildikó néni behívott bennünket (mindkettőnket) az oviba Licáról beszélni. Félelmetesen hangzott... Nem is távoztunk boldogan...
Az "elektív mutizmus" címkéje lett ráaggatva a gyermekre, nyilván csak gyanú szinten, mivel egy óvónő nem diagnosztizál, ehhez menjünk pszichológushoz. Ez annyit tesz, hogy közösségben, családon, szűk körön kívül nem képes megszólalni. Eddig is tudtuk, hogy Lica nem nagyon kommunikál "idegenekkel" (bár az óvónéni már messze nem mondható idegennek), de a a helyzet valószínűleg rosszabb, mint hittük: az volt a félelmetes, hogy látszik, mennyire fogalma sincs Ildikó néninek Lica képességeiről (pl azt mondta, azt nem tudja eldönteni, képes-e felismerni a dobott számot a kockán...), tehát tényleg semmit nem mutat meg magából odabent. Ez pedig iskolában nyilván nem előny... Mindez társul egy jó adat önbizalom-hiánnyal, ami miatt bele sem mer kezdeni mondjuk egy rajzba. A másik ijesztő pedig az volt, hogy alapvetően nem csak azért kell pszichológushoz menni, hogy segítsen rajta (azóta persze sokat olvastam a témában, de nem láttam, hogy lenne valami tuti módszer ennek a megoldására), hanem hogy papírt kapjon arról, hogy ilyenje van, amit majd lehet kifogásként lobogtatni, ha pl az iskolai előmenetelét az fogja gátolni, hogy nem tud szóban vizsgázni.
Egyelőre emésztjük és informálódunk, de a a hétvége szerencsére elég jól sikerült ilyen szempontból, ezért felcsillantotta a reményt, hogy talán mégsem olyan súlyos a helyzet: a bevásárlókörutunkon harsányan köszönt boldog-boldogtalannal, Csabiéknál látogatóban pedig oldott volt és beszélt. Két következtetést vontunk le ebből: a belső köre nagyjából azokra terjed ki, akikkel már találkozott nálunk, és a kétirányú kommunikációtól fél: egy idegennek köszönni (aki jó eséllyel vissza sem köszön, vagy ha igen, akkor is megyünk tovább utána) könnyebb neki, mint egy ovis társának.
Hogy az ovis sokkokból nem csak egy jusson egy hétre, két nap múlva kiderült, hogy Ildikó néni januárban elköltözik. Mivel egy délutános óvónénit is egy évbe került felvennie az ovinak, fogalmunk sincs, mi lesz a csoporttal most óvónéni nélkül, mi lesz Licával anélkül, aki legalább odafigyelt rá, és mi lesz Mimus ovis felvételével.
Ráhangolódás a síedzésre (némi sakkos áthallással):
Apa: "Na ki lesz a sípályák ördöge?"
Mimi: "Én!"
Lica: "Én meg a sípályák királynője!"
Mimi: "Én meg a parasztja!"
Az ausztriai nyaralás alatt vagy tízszer elhangzott ez a párbeszéd, amikor egy hídon mentünk át:
Gyerekek tudálékosan: "A Duna fölött megyünk át!"
Anya: "Ez nem a Duna, hanem a Salzach"
De végülis tanulékonyak, mert hazafelé a Lágymányosi (bocsánat, Rákóczi) hídon már ezt kiabálták: "A Salzach fölött megyünk át!"
A versenyszellemet sikerült átörökítenünk a gyerekekbe. Vacsora után például abban szoktak versenyezni, hogy kinek nagyobb a hasa. Mimi előredülleszti az övét (nincs versenytársa a családban :)), és dicsekszik: "Nézd, milyen nagy a hasam!", mire Lica: "És milyen kicsi a hátad!"
Logika:
Lica a sütijét gyúrogatja a tányérján.
Apa: "Most eszel vagy gyurmázol?"
Lica: " Előbb gyurmázom, aztán eszem. Mert ha megeszem, akkor már nem tudok vele gyurmázni"
Továbbra is lenyűgözve figyeljük, Lica milyen magabiztos könnyedséggel mozog a számok világában. Persze fogalmam sincs, mit tud egy átlag négyéves, de valahogy azt gyanítom, ez több annál. Ma például a gyűjtögetős matricák ragasztgatása közben, mikor kibontott egy csomagot, pillanatok alatt nagyság szerinti sorrendbe rendezte a benne levő öt, 1-200 közötti sorszámot, mindezt a saját szórakoztatására.
Mivel a betűkkel is egyre jobban ismerkedik, Emó egyszer meg találta jegyezni, hogy rögtön a második osztályba kell majd íratnunk iskolába. Na, ezt azóta is büszkén emlegeti a csajszi, és biztos hatéves korában is emlékezni fog rá, úgyhogy leszünk majd gondban, ha számon kéri, hogy mégis mi ez az első osztály?
Bár mostanában inkább csak a vicces mondásokat szoktuk megörökíteni, azért azt a már kb egy hónapos eseményt csak illik rögzíteni, hogy Licus már két keréken biciklizik!
Az elindulással még segíteni kell, és alighanem az egyenetlen talajjal is meggyűlne a baja, így ovibameneteli eszköznek még biztosan nem alkalmas, de addig még úgyis van majdnem másfél hónap. De tudás ide vagy oda, az oda-vissza utcahossznál ritkán van kedve többhöz, és amint visszaérünk, ha teheti, lenyúlja a már Mimire állított futóbicajt, pedig azon már majom a köszörűkövön...
Mimi (aki szerint úgy látszik, várost nézni csak egyetlen célból érdemes) miután megnéztük Syracusa templomát: "Anya, itt nem találtunk fagyit?"
Barchobázunk Licával, én gondolok:
- Állat?
- Igen.
- Az állatkertben van?
- Nem.
- Akkor kiszökött!
Kedvenc dalszöveg: "Ragad mint a róka" (nem sikerült Licát meggyőznünk, hogy ravasz, sőt, mikor egy héttel később megemlítettem, hogy a róka ragadozó, abszolút igazolva érezte magát)
Először is a legszerencsésebb tulajdonsága, a vonzerő: Az utóbbi napokban megállapíthattuk, hogy Lica varázsa csöppet sem kopik az oviban annak ellenére, hogy továbbra sem ő a világ legbarátkozósabb teremtése: csoporttársai a nyakába ugranak bármikor, amikor meglátják, sőt, a mai ovis gyereknapon megállapítottam, hogy számomra teljesen idegen (=nem csoporttárs) gyerekek is ugyanolyan kitörő örömmel üdvözlik őt, aki vissza sem köszön, saját bevallása szerint nem szokott beszélgetni, nincs igazán tekintettel másokra... Érthetetlen: csak azért, mert szép? Igazságtalan a világ...
De ez még semmi: Az ovis családi kiránduláson egy napig szemlélhettük, hogy udvarol neki Laca :) Azt hiszem, ovisoknál a szó szoros értelmében megállja a helyét a "fut utána" kifejezés :) Szegény, még sírva is fakadt azon, hogy Lica nem mellé ült a buszon. Na, ilyenkor érezhetjük magunkat igazán öregnek, ha a lányunknak már udvarlója van...
A barátságosságon kívül a kreativitást szoktam még hiányolni Licából, de ezt kezdem felülvizsgálni, mostanában vannak olyan területek, ahol kifejezetten kreatív: egyre több játékot is kitalál, de a legjobb a balettkoreográfiákban (most már nem hiszem azt, amit eleinte, hogy mindet Boritól leste), illetve egyéb mozgásjellegű kunsztokban. Például az alábbi mutatvány sem az én fejemből pattant ki (a videózás már csak azután jött, hogy három kört már végigszörnyülködtem, aztán meggyőztem magam, hogy csak nem esik le negyedszerre sem):
Mozgás terén tényleg nagyon ügyes, egyedül a szülinapra kapott biciklin mutatott teljesítménnyel nem vagyok elégedett, sajnos a két kerék elutasításra talált, a pótkerekekkel pedig kárba veszett minden futóbicajos egyensúlyozástanulás...
Ha nem híres sportoló vagy táncos lesz (utóbbihoz mondjuk egy kis ritmusérzék is kéne), akkor viszont atomfizikus (Mimus pedig színésznő vagy vezérigazgató - az orvosi karrier mostanában kezd háttérbe szorulni :)): borzasztóan okos, és ráadásul ezen a téren is kezd kreativitást is mutatni: ma például feltalálta a motorizált szappanbuborékfújást a porszívóból kifújt levegő segítségével (biztos meg is fog látszani az áramszámlánkon...). Úgyhogy végülis csak a képzőművészet terén nem szeret alkotni, illetve bármi más téren akkor nem, ha épp elvárja tőle valaki, csak saját indíttatásból hajlandó kibontakozni.
A "Dirmeg-dörmög a medve" kezdetűben pedig (az előadás hangsúlyain kívül) az a furcsa, hogy a végéhez ("jó lesz bent a barlangban") minden összefüggés nélkül hozzá szokták tenni, hogy "mert így sziszeg" Senki sem tudja, ez honnan jött, de már szállóigévé vált, olyannyira, hogy Mimi már szemtelenkedési eszköznek is ezt használja: ha egy "miért?" jellegű kérdést teszünk fel neki, pláne, ha valami általa elkövetett rosszaságot firtatunk (miért nem szóltál, hogy pisilni kell?, miért jöttél be cipővel?), vigyorogva rávágja, hogy "mert így sziszeg"
Mikor odaértünk Licáért az oviba, éppen Lacával kézen fogva andalgott ki az udvarra. Ha esetleg a saját szemem nem győzött volna meg, Enikő, aki mögöttük jött, sietett bizalmasan közölni velem: "A Laca szerelmes a Lickába!"
Második számú rajongó: Marci
"Majd ha a Lica nagy lesz, választ magának egy fiút. Milyen jó lenne, ha engem választana!"