Mimi első ovis füzetes jellemzése

"Mimi könnyen beilleszkedett a csoportunkba. A gyerekek szeretik, elfogadták őt. Önállóan használja a mosdót, vécét, néha igényel kis segítséget. Szokás-szabályrendet betartja. Étkezésnél: étvágya változó, lassan eszik, közben figyeli társai játékát. Kedvenc játékai: kirakó, gyöngyfűző, ritkán rajzol és fest. Konfliktushelyzetben segítséget kér. Foglalkozásokon igyekszik, türelmes, kivárja, míg ő következik.

Kapcsolata a felnőttekkel is harmonikus, kedves, szeretnivaló kislány. Mozgása korának megfelelő fejlettségű. Beszéde jól érthető,  mondókát, verset könnyen megtanulja.

Munkajellegű feladatokat elvégzi, segít a teremrendezéskor is.

Alvásigénye változó, nehezen alszik el, nehezen ébred fel. Ujját szopja és a kutyust mindig kéri pihenéskor."

Nem túl sokatmondó, de legalább nincs benne semmi riasztó, mint anno Licáéban. A lassú evés pedig közös pont, szenvedünk is tőle otthon is minden étkezésnél...

Pápá, ujjszopi

Nemrég még azon aggódtunk, hogy Lica még érettségin is az ujját szopja majd, és nem hittük el, hogy csak úgy megoldódik majd (pedig annyi mindennel kapcsolatban megtörtént már), és lám...

Azzal kezdődött, hogy Mimi ujján egy csúnya gennyes gyulladás keletkezett. A doktor néni ezt jó alkalomnak találta arra, hogy ujjszopi-leszoktató előadást tartson Miminek, miszerint azért nem szabad szopiznia az ujját, mert akkor ilyen csúnya nő rá (pedig nem is a szopizós ujja volt). Szegény Mimus első éjjel tízkor még ébren hánykolódott, és látszott, hogy nagy önuralommal távol tartja az ujjacskáját a szájától szegény. Neki ez reggelre elmúlt, álmában az ujjacska automatikusan bevándorolt a szájába, és onnantól nem tett további erőfeszítést az ügyben, ám Lica úgy döntött, hogy ő viszont nem szopizza az övét, hogy neki ne nőjön rá csúnya seb. Mindezt szenvedés, rászólást nélkül, és néha már a Szusz sem kell neki, mondván, hogy minek alvóállat, ha nem szopizza az ujját...

Kérdezni tudni kell

Kis illusztráció, hogy mennyire rá tudnak tapintani a legkényesebb pontokra:

Rögtönzött hittanóra, az "Isten teremtette az egész világot" résznél Lica:

"A dinoszauroszokat is?"

Gáncs

Gyerekek veszekednek:

Mimi: "Kigáncsolom a lábad!"

Apa: "Tudjátok egyáltalán, mi az a gáncsolás?" Elmagyarázza.

Lica: "És az elegáncs?" :)

Breaking news: Lica olvas!

Tegnap este Tomi járt nálunk, Lica rögtön be is rántotta végeérhetetlen Guess who? partik játszásába (már Mimivel kettesben is nagyon komoly meccseket nyomnak). Tomi egy idő után megkérdezte: "Lica mióta tud olvasni?" Merthogy elolvasta a kártyákon a neveket...

Hát igen, most, hogy ezt a bejegyzést írom, már két napja. A betűket ezer éve ismeri, de valahogy az összeolvasásra eddig nem érzett rá, egészen mostanáig, teljesen magától, úgyhogy nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni majd, ha unatkozni fog az iskolában :) Mint a jobb memóriájú rajongók emlékezhetnek, a betűk is úgy kezdődtek, hogy fürdés után, a mosógép tetején elővezetett törölközés közben kezdte el kérdezgetni a háta mögötti kazán betűit, így ismerkedett meg először az A, I, N, O, R, S, T  betűkkel (anagramma feladványunk: milyen márkájú kazánunk van? :)), aztán sorban a többivel. Nem vagyunk ám gyerek versenyistállót üzemeltetők, egyszerűen ilyen a gyermek (vagyis ilyenek, Mimi ugyanis múltkor kivonások elvégzésével döbbentette meg az óvónénit :))  

Reklámarcok

Na, kik reklámozzák a Negrót? :)

Összetartó tesók

Valami nagyon megváltozott azóta, amikor úgy éreztem, állandóan rajtam lógnak a gyerekek... Biztos voltam benne, hogy valamikor vissza fogom sírni, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Úgy tinikoruk környékére tettem azt, amikor majd bevágják az orrunk előtt a szobájuk ajtaját. Na, ilyen még nincs, és szerencsére még nem diszkóba járnak a velünk való játszás helyett, most egymás nyakán lógnak állandó jelleggel. Az egyik legfeltűnőbb új jelenség, hogy lefektetés után még órákig megy a szövegelés a gyerekszobában. Olyan cukin csevegnek, hogy szinte rájuk szólni sincs szívünk, pedig azért az éjjel 11-ig dumálás nem tesz jót a másnap reggelnek. Ha mégis felmegyünk, akkor kijelentik, hogy "Itt buli van!"

De már napközben is sokszor elhangzik, hogy "én csak a Mimivel játszom", már nekem kell könyörögnöm, hogy engem is vegyenek be. Felcserélődtek a szerepek, ők nem érnek rám :)

Mindez persze nem panaszkodás, hanem megerősíti azt, amit eddig is gondoltam, hogy egy tesó a legnagyobb ajándék, amit adhattunk nekik.

Mindent meg tud indokolni

Arról beszélgettünk, hogy ki és mi szereti az esőt. Állítottam, hogy a halaknak közömbös a dolog, mire Lica vehemens érvelésbe kezdett, mint ha ezt már rég végiggondolta volna korábban:

"Nem, ők szeretik az esőt, mert a vízben úsznak, és az esőtől nagyobb lesz a víz. Úsznak, úsznak felfelé, és azt hiszik, hogy mindjárt elfogy a víz, de nem fogy el, mert több lett!" :)

Komoly téma

Apa hegyibeszédet tart a csajoknak, hogy milyen szerencsések, hogy mindenük megvan.

Apa: "Vannak olyan kisgyerekek, például Afrikában, akik még tiszta vizet sem kapnak"

Lica: "Igen, mert ott a puputeve púpjában van a víz!"

Egyszer nem vagyok otthon este, és micsoda beszélgetésekről maradok le...

A vicces:

Apa: És mit szeretnél, mit hozzon a fogtündér, ha majd kiesik a fogad?

Mimi: Egy fogpiszkálót!

A komoly:

Lica: Melyik a legnagyobb szám?

(Alighanem nem sok négy és félévesnek ez a legnagyobb problémája, de valószínű olyan sem sok van, aki a vektorösszeadás kommutativitását fejtegetné. Pedig egy napra rá meg ez történt, még ha nem is pont ezekkel a szavakkal)

Félelmetes állatok

Anya: Tudjátok, milyen állattól fél a Papa?

Lica: Nem!

Anya: A békától.

Mimi: És a bacilustól! Mert egyszer megharapta egy bacilus!

A titokzatos postás

Az egyik karácsonyra kapott könyv egy elveszett játékmackóról szól, aki a többi elveszett játékkal együtt a Plüss Planétára kerül, és onnan levelezik volt gazdájával az éjjeliszekrényre tett és onnan eltűnő illetve oda érkező levelek formájában, valamint éjszakánként a ruhásszekrényen keresztül meg is lehet őt látogatni (az nem világos, miért nem jön vissza).

A könyvhöz mellékeltek egy felbélyegzett borítékot, amelyben a mackónak lehet levelet írni és garantált választ ígérnek. Ezt most izgatottan várjuk, a csajok ugyanis nagyon lelkesen rajzoltak és dobták be a postaládába.

De ez még nem elég, levelet kellett írnunk az ő elveszett állataiknak is: Mimi elveszett Kutyus-klónjának, Lica pedig (mivel az ő Szuszai mind megvannak) az egy éves korában Görögországban elhagyott formabedobó alkatrész műanyag nyuszinak :)

Pár levélváltáson már túl vagyunk, de talán kicsit túl mély érzelmeket érintett a dolog, legalábbis a kis érzékeny Mimusnál. Az első levele így szólt:

"Kedves elveszett Kutyus!

Ezt neked rajzoltam. Sajnálom, hogy elvesztettelek. Barátod vagyok, Kutyus. Hiányzol! Te vagy a legjobb barátom. Mindjárt jövök, Kutyuskám!

Mimi"

A válaszlevelet pedig összeölelgette és puszilgatta...

Jajj, szép dolog átverni a gyereket?

Vaslogika

Mimivel azon vitatkozunk, hogy a virsli puha vagy kemény. Én empirikus úton próbálok bizonyítani, ő viszont tiszta logikával:

"A zselé puha. A nem zselé nem puha. Akkor a virsli nem puha!"

Ovis füzet

Kis elmaradással bemásolom Lica újabb ovis füzetbe beírt "értékelését", Ildikó néni tollából alighanem az utolsót.

"A november 18-i fogadóórán is megbeszéltek szerint Lícia sokat oldódott az utóbbi időben, de továbbra is nehezen szólal meg. Problémáit, kéréseit időnként - rövid tőmondatban - közli, de máskor csak a szokásos "tipródását" látva kérdezek rá, mi lehet a baj... Ilyenkor általában 1-2 szóval válaszol vagy konkrét kérdésre bólint (siker már, hogy legalább nem sír).

Baráti kapcsolatai szilárdak, másokat nem is nagyon fogad be. Ha valaki közeledni próbál, előfordul, hogy agresszív módon utasítja el. 

Foglalkozásokon, kezdeményezések alkalmával kedves szemlélődő, tudására, ismeretanyagára beszéd hiányában nehezen látunk rá.

Asztali játékok kevéssé vonzzák (???), a vizuális tevékenységektől továbbra is fél.

Mivel - úgy gondolom - a fogadóórán sikerült Líciát teljesen "kibeszélnünk" :-), inkább a megoldási lehetőségeket firtatnám most.

A felmerült elektív mutizmus gyanús továbbra is fenntartom, bár vannak napok, amikor úgy látom, megindult, mégis könnyen visszaesik  korábbi, rosszabb stádiumába. Vagyis érzelmileg instabil. 

A megerősítésén nagyon sokat gondolkodtam már.

Én azzal teszem a legtöbbet, ha elfogadom, nem piszkálom, így is értem, és segítem oldódását. 

A drámaterápia valószínűleg tényleg nem célravezető Lícia esetében. Van azonban egy "művészetterápia" nevezetű módszer, ami alkalmas lehet. Zene, tánc, ábrázolás stb útján növelik képzett gyógypedagógusok és pszichológusok a gyermekek önbizalmát, erősítik személyiségüket, biztosítják a beszéd helyetti megnyilvánulás lehetőségét.

Mivel a zene, tánc Lickához közel áll -> képzett szakember rátalálhat a módra, hogy vizuálisan megerősítse -> így a számára nehéz területen is megerősödhetne -> és talán könnyebb lenne számára a megnyilatkozás. Önbizalmi növelés után talán a megszólalás is könnyebb.

Időben elkezdve lehet esély...

Talán előbb ez, mint a sima pszichológus.

De természetesen én nem értek hozzá, nem diagnosztizálhatok és nem dönthetek.

Csak annyit mondhatok: én megpróbálnám.

2013. november"

Lica alkotta találós kérdés

- Milyen vasút tud menni a vízen?
- A hullámvasút!

Hajvágás - képes beszámoló

Hogy az izgalmas események ne érjenek véget a karácsonnyal, hosszas győzködés után rávettem a lányokat (és Apát), hogy vágjuk le a gyönyörűséges, ám teljességgel kezelhetetlen hajzuhatagukat. Sajnos csak közvetlenül fésülés után mutatott jól, Licáé nagyon gubancolódós, Mimié meg annyira vékonyszálú, hogy nem marad meg benne a csatt, ráadásul komoly negatív hatása volt a reggeleinkre a fésülésnek mind időben, mind durcogásban. Ennek ellenére én sem voltam teljességgel meggyőződve a dolog helyességéről...

...és utólag csak félig vagyok elégedett.

Íme, első modellünk, Mimi, akinek a haja szerintem telitalálat lett.

Előtte:

Közben (a harmadikat Lica fényképezte a tudtomon kívül :)):

A végeredmény:

Második modellünknél sajnos túl lágyszívűnek bizonyult mindenki... Pedig az első kör után még jópár centit levágattam pluszban, de így is túl hosszú maradt, úgyhogy továbbra sem szép kibontva, de viszont össze lehet fogni. Lehet, hogy neki kellene még esnem nekem is egy ollóval?

Előtte:

Közben:

Utána:

 

Ovis Mimi

Ideje bepótolni ennek a hírnek a megörökítését is:

Mimit felvették az oviba, január 8-tól járhat, azaz még két napot fog bölcsibe menni a karácsonyi szünet után (ennek aztán van értelme!)

Azért annyira nem rózsás a kép, mivel Lica csoportjába nem vették fel, ráadásul onnan el is megy január végén Ildikó néni, amit nagyon sajnálunk. Mivel nem kristályosodott még ki, mi is lesz a csoporttal (a próbaidőn levő délutános óvónénit is kirúgták, így senki olyan nem marad velük, aki eddig volt...), valószínű ez is közrejátszott abban, hogy nem szaporították a gazdátlan gyerekek számát Mimuval. Így ő a kék csoportba fog járni (ahol állítólag a legszigorúbb az óvónő...), jele a fagyi lesz.

Ha valami nem sül el jól, szeptemberben megpróbálhatjuk egyesíteni a lányokat valamelyik csoportban, bár az sem jó, ha rángatjuk őket ide-oda. De Mimus nagyon alkalmazkodó, azonkívül csak imádni lehet, úgyhogy biztos nem lesz gond.

Azért akármennyire is rossz a bölcsi (na meg teher az ovitól különböző időpontú nyári szünet), kicsit sajnáljuk, Mimus végülis nem érezte rosszul magát, és éppen most kezdődött az a korszak, amikor nagyon együtt játszik, barátkozik másokkal. A kis barátnője anyukájától meg is kaptam, hogy mi lesz most az ő lányával, ha Mimi elmegy... De biztos, hogy sokkal több inger, újdonság éri majd az oviban, és az együtt (vagy alvással) tölthető időnk is növekszik, ha nem két helyre kell hordani őket.

Karácsony

Túl vagyunk a karácsonyon, ami szokás szerint betegeskedés közepette érkezett el (semmi komoly, de azért vége lehetne már). Szintén szokás szerint főzés terén kár megerőltetnie magát az embernek ezekért a csajokért: a karácsonyi vacsora fő (és egyetlen) fénypontja számukra a kukoricás rizs volt. Csak az vigasztal, hogy egy valamit úgy tűnik, jól tudok sütni: gyakorlatilag egy hete mézeskalácson élnek, és úgy látszik, ez megfelelne számukra még jó ideig.

Miután mikuláskor vagy hét helyről kaptak csomagot, és legalább négyszer találkoztak is a télapóval (na jó, a szakosztályi est télapóját már nem illene számolni, mert idén már egyértelműen felismerte mindenki, nem csak a keresztlánya :)), a karácsony is mérhetetlen ajándékdömpinggel járt, el is határoztuk, hogy megörökítjük itt a listát, hogy jövőre emlékezzünk, hogy korlátokat kellene szabunk magunk és a család többi tagja elé is. Szóval a zsákmány:

• Rengeteg könyv és foglalkoztató füzet
• (hamisított) Barbie-család
• papírsárkány
• Angry Birds sapka
• homokóra, amiben felfelé folyik a homok (öltözködéshez és egyéb végtelenségig elhúzott tevékenységekhez - szóval ez inkább nekünk ajándék)
• rakétás ébresztőóra (kilő, ha kelni kell, és csak akkor hagyja abba a csipogást, ha megkeresik és helyre teszik - szintén megkérdőjelezhető az ajándék volta, de egyelőre nagyon népszerű :))
• cipőre tehető tanuló görkorcsolya
• sk pomponos párna a nevükkel
• műanyag babaház
• rakétás társas
• gyöngyfűző
• fűző/varrogató fajáték
• virágsüti készítő készlet
• papírvirág és pillangó készítő készlet
• névvel díszített takaró
• illatfelismerős játék
• 2 logikai feladatos játék
• bevásárlókosarak és sok-sok vásárolható áru 
• 2 diafilm
• lenyomás hatására felugró kis figurák by Szakszervezet Apa munkahelyén, ez az egyik legnépszerűbb (volt még hozzá válltáska és ujjra húzható ledes fények is)

Talán nem hagytam ki semmit. És egy hét múlva szülinapozunk...

Elektív mutizmus

Ildikó néni behívott bennünket (mindkettőnket) az oviba Licáról beszélni. Félelmetesen hangzott... Nem is távoztunk boldogan...

Az "elektív mutizmus" címkéje lett ráaggatva a gyermekre, nyilván csak gyanú szinten, mivel egy óvónő nem diagnosztizál, ehhez menjünk pszichológushoz. Ez annyit tesz, hogy közösségben, családon, szűk körön kívül nem képes megszólalni. Eddig is tudtuk, hogy Lica nem nagyon kommunikál "idegenekkel" (bár az óvónéni már messze nem mondható idegennek), de a a helyzet valószínűleg rosszabb, mint hittük: az volt a félelmetes, hogy látszik, mennyire fogalma sincs Ildikó néninek Lica képességeiről (pl azt mondta, azt nem tudja eldönteni, képes-e felismerni a dobott számot a kockán...), tehát tényleg semmit nem mutat meg magából odabent. Ez pedig iskolában nyilván nem előny... Mindez társul egy jó adat önbizalom-hiánnyal, ami miatt bele sem mer kezdeni mondjuk egy rajzba. A másik ijesztő pedig az volt, hogy alapvetően nem csak azért kell pszichológushoz menni, hogy segítsen rajta (azóta persze sokat olvastam a témában, de nem láttam, hogy lenne valami tuti módszer ennek a megoldására), hanem hogy papírt kapjon arról, hogy ilyenje van, amit majd lehet kifogásként lobogtatni, ha pl az iskolai előmenetelét az fogja gátolni, hogy nem tud szóban vizsgázni.

Egyelőre emésztjük és informálódunk, de a a hétvége szerencsére elég jól sikerült ilyen szempontból, ezért felcsillantotta a reményt, hogy talán mégsem olyan súlyos a helyzet: a bevásárlókörutunkon harsányan köszönt boldog-boldogtalannal, Csabiéknál látogatóban pedig oldott volt és beszélt. Két következtetést vontunk le ebből: a belső köre nagyjából azokra terjed ki, akikkel már találkozott nálunk, és a kétirányú kommunikációtól fél: egy idegennek köszönni (aki jó eséllyel vissza sem köszön, vagy ha igen, akkor is megyünk tovább utána) könnyebb neki, mint egy ovis társának.

Hogy az ovis sokkokból nem csak egy jusson egy hétre, két nap múlva kiderült, hogy Ildikó néni januárban elköltözik. Mivel egy délutános óvónénit is egy évbe került felvennie az ovinak, fogalmunk sincs, mi lesz a csoporttal most óvónéni nélkül, mi lesz Licával anélkül, aki legalább odafigyelt rá, és mi lesz Mimus ovis felvételével.

Flórikultusz

Pár hete Mimi erről számolt be:

- Azt játszottuk a bölcsiben, hogy túrázni megyünk, és én voltam a Flóri, a Johanna volt a Klári néni, az Adrián meg a Mimi.

Pár napja pedig:

- Megint azt játszottuk, hogy túrázunk!

- És te ki voltál?

- A Flóri.

- És ki volt a Klári néni?

- Senki!

- Akkor a Johanna ki volt?

- Ő is Flóri akart lenni!

- És az Adrián?

- Ő is! Minden Flóri volt!