Norvégiai kaland - 9. nap

Délig wellnesseltünk a kempingben (=fürdés+hajmosás fejenként 5 percig, mert annyira elég egy érme, fésülködés, körömvágás), aztán az esőre való tekintettel ismét múzeumoztunk (és az archeológiai még így is kimaradt): a gyerekmúzeumot néztük meg: játékok, játszóház, egy terem a gyermekmunkáról (csajok azóta emlegetik, hogy van akinek hat éves korában már dolgoznia kell, de ettől nem végeznek el több házimunkát helyettem), illetve egy születés témájú szoba is volt, amitől szemérmesen igyekeztünk távol tartani őket, de nem sikerült. Nem tudom megítélni, mennyiben világosodtak fel tőle.

Ezután következett a "strandolás" norvég módra: először fél órát ki nevet a végén-eztünk az autóban a tengerparton, annyira zuhogott, aztán kabátban kimerészkedtünk, amikor alábbhagyott. Pedig volt, aki fürdött, neoprém ruhában... De azért így is jó volt, eróziót játszottunk a tengerbe folyó patak partján, a lányok homokoztak és a hullámok elől menekültek, egészen addig, míg Miminek egyszer nem sikerült, ez véget vetett a mulatságnak.

Norvégiai kaland - 8. nap

Már megint esik... Stavangerben az olajmúzeumba menekülünk, ami egy ex-olajipari dolgozó számára paradicsom: fúrótorony makettek, csodaszép fúrófejek...

Volt még fúrótelep-játszótér, valamint megtanulhattuk, hogyan meneküljünk, ha kigyullad a fejünk felett az offshore platform.

De minden múzeumnézésnek vége szakad egyszer, csak ki kellett merészkednünk az esőbe. Stavanger óvárosát addig csodáltuk, amíg jobban rá nem kezdett, akkor bemenekültünk egy vendéglátóipari egységbe, és jól bevacsoráztunk (szigorúan a megfizethető gyorskaja-univerzumon belül). Utána még sétáltunk egyet a városi tó körül, ahol a gyerekek számára a város fő attrakciói, a búvárkacsák tekinthetőek meg (azért útikönyvben ne keressük őket, annyira nem híresek). Mimi eddig azért párszor felvetette, hogy csak haza kellene már menni, de a kacsák miatt most mégiscsak szeretne örökké Norvégiába költözni.

A tó közelében egy menyasszonyiruha-szalon is található, ami a lányokat férjhezmenési terveik kifejtésére sarkallta, bizonygatva, hogy ők csakis a jelenlegi szívszerelmeikkel tudják elképzelni a frigyet. Fel kellett volna venni, és majd szembesíteni őket, mikor nagyobb korukban hozakodnak elő hasonló elhamarkodott tervekkel valami újabb jelölttel...

A mögöttünk álló hét és az eső a család egyes tagjaiban már felébresztette a kocaturistát, aki száraz hütte után áhítozik, de sajnos mind foglalt volt, így maradt a sátorverés az égi áldás közepette.

Norvégiai kaland - 7. nap

Vízeséses kempingünket elhagyva kompra szálltunk. Amíg Emó és az autó sorban álltak, mi a csajokkal játszótereztünk, ahol kijelentették, hogy ide feltétlenül vissza kell majd jönnünk, ha a Kistesó elég nagy lesz hozzá, hogy játszózzon.

A komppal végighajóztunk a Lysefjordon, megnéztük alulról tegnapi trófeánkat, a Kjeragboltent, és a mai célt, a Preikestolent (Prédikálószék arrafelé is akad). Kivételesen jó idő volt, először és utoljára előkerült a naptej (de csak arcra, a pulcsit azért én csak percekre vettem le).

A tegnapi indulási időnket felülmúlva 3-kor vágtunk neki a túrának, de reméltük, hogy ez nem jelent gondot, mert ez a tegnapihoz képest valamivel rövidebb és jóval kocaturistább útvonal volt. De azért a cél itt sem volt kutya!

Lica kiválóan megtanulta útközben a 4000 partícionálását (ennyi volt egy irányban az út, és mindig kiírták a mögöttünk és előttünk álló távolságot), őt igazán jól lehet motiválni egy rakat táblával, ami számokat tartalmaz. Mimi viszont lefelé a zuhogó esőben kevéssé volt motivált, pedig Emó nyakában utazott. A sátorverés sem volt így a legkellemesebb élmény, és a vacsoránkat is csak az autóban tudtuk elfogyasztani, a körülményeknél csak a menü volt rosszabb... Kissé leapadtak a készleteink, így a főfogás plöttyedt banán mézzel és ropival: ha Kistesónak rossz ízlése lesz, az ennek az estének köszönhető...

Norvégiai kaland - 6. nap

Reggel széthajtogatván tagjainkat (mondtam Emónak, hogy ehhez azért jól kellett nősülni, hogy erre az éjszakára - és a többire - hajlandó legyen a várandós felesége) nekiindultunk az előttünk álló még mindig tekintélyes útmennyiségnek. A szép tájak csodálatában csak egy kis hányástakarítás zavart meg, ezúttal Mimi jóvoltából, akitől ezen nem lehetünk meglepődve, csak azon, hogy ő maga még mindig annyira nem ismeri el ezt a kellemetlen hajlamot, hogy nem képes a zacskó fölé hajolni. Ilyenkor megértem, hogy aranyárban mérik a bérbeadott autósüléseket, elég kockázatos üzlet...

Az utolsó szakaszt jókora hófoltok között tettük meg, és végre befutottunk a Kjeragboltenhez vezető túra parkolójába, ahonnan némi cihelődés után délután 1-kor sikerült nekivágnunk a nem éppen könnyű terepen vezető 12 km-es útnak (Magyarországon nem lenne túl normális ez az időzítés egy könnyebb túra esetén sem), miután nagy ívben kikerültük a parkolóőrt, aki az előttünk útra kelő hátihordozós családot is vissza akarta riasztani a nehézségek vs gyerek érveléssel.

A nehézségek sok emelkedőben és láncos szakaszokban nyilvánultak meg, de többé-kevésbé hősiesen leküzdöttük őket, és végtelennek tűnő vándorlás után eljutottunk... egy kődarabhoz. Hát normálisak vagyunk mi, hogy ezért gyalogoltunk ennyit? És hogy még rá is álltunk?

Lica is szeretett volna, már a gyerekpórázt is ráadtam, és örültem, hogy végre használjuk valamire, de végül visszakozott.

A szikla egyébként a családi legendáriumba Bárány-szikla néven vonul be, ugyanis a gyerekek ezt a képet látták róla először:

Bárányok egyébként tényleg voltak, de szerencsére nem a kövön, Lica viszont azóta nagyon szeretne egyet otthonra is.

És akkor álljon itt még egy kép a híres kőről: vajon melyik jelenetet ábrázolja a fenti három közül?

A visszaút egész gyorsnak tűnt az odafeléhez képest, bár Emó belevitt egy kis extremitást a Mimivel a nyakban láncon mászással. Az öt órás kalauzidőt nem sikerült tartanunk, de az oda-vissza hét óránkkal a két és fél gyerekes versenyzők gyér mezőnyében szerintem egész jó helyen végeztünk.

Gyerek volt még az idő és hasunkra sütött a nap, mikor fél 9-kor tábort ütöttünk a Lysefjord csücskében, egy vízesés lábánál, ahol az esti szórakozást annak találgatása nyújtotta, hogy a sziklameredélyről aláhulló bázisugrók vajon a játszótéri trambulinon avagy a sátrunkon landolnak-e.

Norvégiai kaland - 5. nap

Búcsút vettünk Oslótól, az előző négy nap aggodalmai után egy vidámparkban vezettük le a feszültségeket. Lica minden rémségre felült, amire már felengedték (pl a "fejbeütős hullámvasút" és az "orrbeütős hullámvasút"), viszont nekem semmire sem lett volna szabad felülni, mint azt a nap közepe táján realizáltuk, amikor elkezdtük olvasgatni a táblákat. 

A nap tragikus eseménye az volt, mikor a csajok addig simogatták nyálcsorgatva az árusított lufikat, míg egy ló elszabadult. Üldözés vette kezdetét, egy biztató pillanatra fenn is akadt egy fa ágai között, de végül csak elszállt a végtelen messzeségbe. Becsület szobra apjuk indult is kifizetni a bódéba a méregdrága lovat, de az árus, aki egyébként semmit sem vett észre a történtekből, nagyvonalúan futni hagyott bennünket. Remélem, minden érintett levonta a megfelelő következtetéseket (ideértve a lufikat kikötő személyzetet is).

Ha már nem hagyták, hogy egy másodpercig sem birtokolt lufira verjük el a pénzünket, szintén méregdrága jégkására és vattacukorra vertük el, az utóbbit ráadásul még csak meg sem ették a csajok, a magyar jobb. De azért Emóval legyűrtük, csak hogy ne kelljen fognunk. Közben ugyanis már az autós bemutatóra igyekeztünk, ahol többnyire két keréken közlekedtek a járgányok, amikor épp nem lángoltak vagy ugrattak. Sajnos ennek a mulatságnak egy igen intenzív eső vetett véget, az első olyan, ami igazán zavart bennünket valamilyen tevékenységünkben (de messze nem az utolsó). A szellemvasút bejáratánál próbáltuk kihúzni az ítéletidő végéig, de már a shopban árult összes nyaklánc minden kövét ismertük, és magunkban lenyűgöző power point chartokat rajzoltunk az esőkabát-értékesítés felfutásáról, de még mindig nem állt el, úgyhogy már azt fontolgattuk, hogyan tudunk kitörni az autóhoz (természetesen a kijárattól legtávolabbi ponton rekedtünk). Aztán csak csendesedett, kimerészkedtünk, és onnantól szinte csak a miénk volt a vidámpark. Le sem kellett szállni a hullámvasútról két menet között!

Azért egy idő után kezdett beférkőzni a tudatunkba az előttünk álló hatalmas autóút, úgyhogy este 8 felé fel is kerekedtünk. Az út azért lett olyan rémisztően hosszú, mert a négynapi kényszerű dekkolás miatt a déli tengerparti részről lemondtunk, és egyenesen átvágtunk következő célunk felé. A gyerekek a fárasztó nap után nyilván hamar elaludtak az autóban, úgyhogy választhattunk, hogy autózunk a nemlétező éjszakába minél közelebb a célhoz, de akkor mi nem sokat alszunk, mert a csajok hajnalban majd kukorékolnak, vagy megállunk valahol félúton. Végül éjfél körül kerestünk egy alkalmas helyet (nem voltunk már nagyon válogatósak), és nekiálltunk berendezkedni első autóban alvásunkhoz. A csajokat alvó állapotban vettük ki az ülésből és dugtuk hálózsákba, így nem nagyon tudtak együttműködni az optimális elhelyezkedést biztosító sokoban-pálya megoldásában, következésképp nekünk nagyon kevés helyünk maradt. Végül a lányok és Apa feküdtek hosszában hátul, én pedig az első ülésekhez préselődve a fejüknél keresztben, Kistesó a pocakomban a két első ülés között kitüremkedve a kéziféken pihent. Többször nem is ismételtük meg ezt a mutatványt...

(A zöld-fekete csomagok a csajok, a piros hálózsák várja a fotózó Apát, én pedig az elősejlő barna folt vagyok mögöttük. Csomagok, beleértve a batár nagy gyerekülést belegózva az első ülésekre, néhány autóalkatrész pedig kívül rekedt)

Norvégiai kaland - 4. nap

Végre nyaralunk is! A délelőtt még erőgyűjtögetéssel telt, de délután végre kimerészkedtünk a kempingből egy gyors oslói városnézés erejéig. Nem fért bele minden, amit még otthon terveztünk, a késői világosság ellenére minden hamar zár, így a múzeumok közül csak a Fram sarkkutató hajó kiállítását néztük meg, ezen kívül a várat, az Aker Bryggét (Váci utca) és az Operaházat, de nagyon jól esett végre az aggodalmaskodás után. Licának azért korlátozottak voltak még az energiái, sétánk második felében már nyakban kellett cipelni, de azért ő is élvezte. Még egy tengeri csillagot is talált az öböl vizében!

Ma született meg a nyaralást végigkísérő "halenni" elnevezés is, ez egy zacskós péksüti (kis fahéjas csigák), a vár parkjában úszkáló halaknak mással nem szolgálhattunk, de aztán a csajok is rájöttek, hogy finom, ezentúl ezen éltek. De azért a hotdog is jól esett, mint első meleg étel Norvégiában, sőt utána még egy hamburgerrel is megfejeltük (egyedül ezek a megfizethető készételek errefelé), Lica igyekezett visszapótolni elmaradásait kalóriák terén.

A kempingben hosszabbítottunk egy napot, az eredeti terv szerint ma már szó szerint szedtük volna a sátorfánkat, de ezért jó a kempingezős nyaralás, tudunk alkalmazkodni a váratlanhoz, lefoglalt szállásokkal most bajban lennénk, hogy utolérjük magunkat.

Norvégiai kaland - 3. nap

A nap telik hányás nélkül, de gyenge, rengeteget alszik... Mikor kicsit jobbnak tűnik, már majdnem elindulunk várost nézni, de végül mégsincs olyan állapotban. De legalább eszik egy kicsit (eddig kb semmi, szinte víz sem, csak a hányás elleni gyógyszer, egy oldal Rumini, egy pici korty módszerrel, de többnyire az is kijött). Mimivel a már szokásossá váló mászópályázás a parkban (szerintem nincs több olyan Oslóba látogató turista, aki ennyiszer felkereste az Ekeberg parkot). Emó többedik kísérlete valami egészségügyi intézmény felkutatására. Aztán a dolog sürgetőbbé válik, mikor estére az egész napi reménykedés után mégis kijön az a kis étel is... 24 órás ügyeletek keresése telefon útján, sikertelenül, sírva segítségkérés a kemping recepcióján (közben Zí - mint a legjobb internetes keresés & szívrohamkapási hajlandóság kombinációjú jelölt - ráállítása a másnapi budapesti repülőjáratok feltérképezésére)... Végül éjjel 11 után kikötünk a kórházban, aminek már a levegőjében lehet valami, mert Lica már a saját lábán képes bejönni velem a rendelőbe. Ennél tovább nem is terjedt a szolgáltatás, mert vettek ugyan vért, néztek vizeletet, de nem találtak semmit, nyugtatgattak, hogy nincs vakbélgyulladása (addig fel sem merült bennem), és a javasolt kezelés a hashajtó volt (a három napja nem evett, ezért három napja nem kakilt tényállásnak más-más elemét tartottuk aggasztónak az orvossal). Viszont döbbenetes módon mindezért semmit sem fizettünk, még az európai egészségkártyánkra sem voltak kíváncsiak. Mikor negyed 2-kor távoztunk, először szembesültünk azzal, hogy valamennyire sötét is tud lenni, de nem ezért aludtunk el könnyebben (a fáradtságon kívül), hanem mert az utóbbi három napban ebben a kórházi pár órában tűnt Lica állapota a legbíztatóbbnak.

Norvégiai kaland - 2. nap

Erről a napról nem sok mondanivalónk van: Lica továbbra is szörnyű állapotban, Mimit felváltva próbáljuk szórakoztatni, először Anyával parkozott és kalandpályázott, utána Apával állatfarmozott, fogyóban az otthonról hozott foglalkoztató feladatok, amire úgy gondoltam, sosem lesz szükség egy nyaralás alatt, élénk használatban a szintén csak hosszú autózásokra tartogatott tablet (alias tabletta), megvolt a menetrendszerinti napi eső, az érzelmi hullámvasút, hogy Lica már talán végre túl van a nehezén, aztán a csalódás, hogy mégsem, a napi ezer pisilés (de Mimi már nagyon önálló, egyedül is elmegy, csak Apa félti ebben a hatalmas kempingben). Kistesó rémülten kuporog valahol a hasam leghátsó zugában, és nyilván nem érti, mi ez a felzaklatott lelkiállapot. Hirtelen még a nadrágomat is be tudom gombolni (még egy ok az aggodalomra).

Norvégiai kaland - 1. nap

A kezdés nem éppen tündérmesébe illő: Szombat reggel, Ferihegy, Lica taxiból fél lábbal kilépve elegánsan az útfélre hány... És ezt abba sem hagyja egész nap... Rémálomba illő repülés átszállással Oslóba, súlyosbítva Mimi másfél hete tartó, minden gyógykezelésnek ellenálló ötpercenkénti pisilési ingerével. Alapos ismeretséget kötöttünk a fedélzeti mellékhelyiségekkel... 

A nap gondmentes ideje arra a félórára korlátozódott, amíg elbóbiskoltak az autóban a reptérről a városba tartva.

Oslóban sátrat vertünk a meglepően napsütötte kempingben (azért rajtam két pulcsi, estére pedig a sapka is felkerült, már akinek volt). Emó igen rossz taktikai érzékkel a vizesblokktól meglehetősen távoli pontot választott, aztán csodálkozott, amikor a hátralevő tizenpár további kempingben mindig az volt az első kérdésem a hely kijelölésekor, hogy hol a wc...

Aztán csak üldögéltünk, heverésztünk, és hányni/pisilni rohangáltunk. Estére összekapartunk magunkat annyira, hogy a kempingtől nulla méter távolságra elterülő Ekeberg parkot bebarangoljuk, és a távolból vágyakozó pillantásokat vessünk a városra. Azért a parkban is volt elég érdekesség: beszélő lámpa (először igencsak megijedtünk a hang forrását keresve), minden szögből bennünket néző arc, szürreális videóegyveleg-installáció egy domboldalban, és a hely, ami Edvard Munch Sikoly című alkotását ihlette, minden arra járót felhívva arra, hogy nyugodtan sikítson egy jót. Ha nem lettek volna ott mások, biztos meg is tesszük, mert minden okunk megvolt rá: a rémes napra feltette a koronát egy Emó felett elrepülő madár, aki semmiféle belátással nem bírt három hétre gondosan kiporciózott, többször használni tervezett szűkös ruhatárunkra...

Bioritmusunk a nap kimerítő eseményei ellenére első este alkalmazkodott a helyi fényviszonyokhoz: a kiskorúak feje sem ért ágyat (na jó, ez egy kis eufemizmus) negyed 12 előtt. Ez a csomagtartóban vacsorázás 3/4 11-kor, a naplemente távoli ígéretével: 

Leleplezős cukiságok

Mivel ezeket a mondatokat is meg szeretném őrizni az utókornak, íme, rántsák le ők a leplet :)

Mimi: "Ha a kicsibaba velem egy ágyban fog aludni, akkor majd én viszem pisilni meg kakilni, és tartom, hogy bele ne essen a wc-be a kicsi feneke"

Ez már nem is tudom, melyikük fundálta ki az átfordulós hullámvasútról beszélve: "Oda Anya üljön fel, mert az jó lesz picibabának, mert most fejjel lefelé van Anya pocakjában, akkor ott majd fejjel fölfelé lesz!"

Kocka gyerekek egymás közt

Arról már tudomásuk van, hogy a végtelen után már nincs más, csak a végtelen, így nekiálltak az ellenkező irányba gondolkodni:

"Szerinted milyen szám van a végtelen előtt?"

Filmélmény

Ha a hatévesemmel együtt sírunk egy filmen, akkor ő nőtt már fel, vagy én még nem?

Mivel a csajok eldöntötték, hogy a mai lányos napunkon modellvasút-kiállítás és mozi lesz a program (mivel amikor legutóbb Apával voltak hármasban, ezeket csinálták), igyekeztem aszerint keresgélni, hogy a hálivúdi émelyítő cukormáztól és az akciójelenetektől is megkíméljem őket (és magamat), és én lepődtem meg a legjobban, hogy sikerült: létezik 1, azaz egy ilyen gyerekfilm a mozik kínálatában! Egy (utólag olvasott) kritika szerint a "hat éven aluliaknak nem ajánlott"-at komolyan kell venni, szigorúan hat éven felülieknek szól, de Mimi bizonyos szempontból jobban viselte, mert ő még nem értette, így nem sírt, csak néha erősen csimpaszkodott a nyakamba (viszont nem sikoltozott, ami az akciódús Disney-filmeknél megesik vele). Licának viszont a sírás ellenére tetszett, de mi maradtunk legtovább a teremben, hogy legyen időnk letörölgetni a könnyeinket (és hogy végighallgassuk a csodaszép ír zenét).

Ja, és hogy mi volt ez a film? A tenger dala (ne a plázamozikban keressétek, ezért a pattogatott kukorica is hiányzott, pedig az lett volna az ebédünk :))

Mimi ovis értékelése

Mimi szeretnivaló kislány, csoporttársai kedvelik, szívesen játszanak vele. Ha segítségre van szüksége, mindig akad egy segítő kéz. 

Szívesen játszik a babaszobában szerepjátékokat, de az asztalnál is könnyen megtalálja az elfoglaltságot. 

A vizuális tevékenységek legtöbbjét szívesen kipróbálja, de legszívesebben rajzol, fest.

Érdeklődése odavonzza a kezdeményezésekre. Szereti a zenehallgatást, a bábozást, a dramatizálást.

Ismeretei sokrétűek, de ezeket leginkább személyes beszélgetések alkalmával lehet feltérképezni, az egész csoport előtt még nem szívesen nyílik meg.

Önellátó, segítséget ritkán igényel. Alapos a tisztálkodásban, a törölközésben. Önállóan öltözik fel és le, csak lassan. Noszogatást igényel.

Legtöbb konfliktusa a Líciával van. Szívesen játszik, játszana vele, mellette, de legtöbbször piszkálást, gúnyolást kap. Ennek ellenére legtöbbször mellette köt ki.

(Ez az utolsó rész elég rosszul hangzik, de mindkét lány tagadja, hogy így lenne. Mondjuk a jóságos Mimiből mostanság elég sokminden kitelik, hogy Lica bűnét leplezze vagy a következményektől megóvja)

Lica utolsó ovis értékelése

2014-2015

Óvodai tapasztalatok:

Lícia az előző évhez képest teljesen feloldódott, megszokta testvére jelenlétét a csoportban, tudja ezt a helyzetet kezelni.

Öltözködésében önállóságra törekszik, legtöbbször önálló, munkatempója kicsit lassú.

Étkezések alkalmával hajlandó minden ételt megkóstolni, nem válogatós, evőeszközfogása jó.

Tisztálkodási teendők elvégzésében önálló, igényli hajának eligazítását is.

Csendespihenő alatt pihen, egyre gyakrabban alszik.

A naposi  munkát felelősséggel elvégzi.

Mozgása összerendezett, a feladatokat gondosan utánozza, kicsit fáradékony.

Szeret rajzolni, szívesen kapcsolódik be a vizuális tevékenységekbe, addig dolgozik, amíg a feladatot nem fejezi be. Munkái tiszták.

Figyelme kitartó, összpontosításra képes. Az adott feladatot megérti, önállóan teljesíti.

Általános tájékozottsága életkorának megfelelő. Tanulékony - új ismereteket gyorsan sajátít el.

Szívesen kapcsolódik be a közös énekelgetésekbe, verselésekbe.

Lícia beszédfegyelemmel rendelkezik, jelentkezik és akkor beszél, ha őt szólítják fel beszélgetőkörök alkalmával.

Magatartása barátkozó, alkalmazkodó, hangulata legtöbbször kiegyensúlyozott, vidám. Kapcsolata a gyerekekkel kezdeményező, előfordul, hogy vezető szerepet tölt be.

A nap folyamán adódó konfliktust képes megoldani.

Szeret rajzolni, szeret az asztali képességfejlesztő játékokkal játszani - gyöngyből kirakni formát, minilük. Játékát szeretnénk a társasjátékok felé is terelni.
2014. november

Egy-két gondolattal kiegészítve az előzőekben írottakat:

Lícia magatartása teljesen feloldódott. Vannak barátai. Vezető egyéniséggé nőtte ki magát.

Rendelkezik mindazokkal az alapismeretekkel, melyek az iskolai tanulmányait meg fogják könnyíteni.

Tanulékony, az új ismereteket rövid idő alatt sajátítja el.

Az adott feladatot megérti, önállóan, jól teljesíti.

Kitartóan rakja ki a 104-db-nál több puzzlékat, rendszeresen gyöngykirakózik.

Sikeres iskolakezdést kívánok!

2015. május

Ügyes táncos

A címben foglalt szókapcsolat nálunk fogalom, Mimi alábbi saját szerzeményű produkciója viseli ezt a címet, azóta is, ha eszébe jut, követeli, hogy hozzuk be a kisasztalt a teraszról, hogy előadhassa (az újabb verziókban hozzá tartozik egy összecsavart polifoam is a fején, mint az itt Licánál látható):

Ám ezúttal nem Mimi az ügyes táncos, hanem Lica, aki sikeresen túl van élete első felvételijén, szeptembertől a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola táncművészeti ágazatának balett tanszakos növendéke!

Iskolás!

"Értesítjük Önt, hogy gyermeke a 2015/2016-os tanévre vonatkozóan iskolánkkal 2015. április 16-ától tanulói jogviszonyban van."

Hát idáig is eljutottunk...

Elég gyors és hatékony a rendszer, ahhoz képest, hogy április 17-én írattuk be... Csak remélni tudjuk, hogy azért ennek ellenére szeptemberig még nem kell tanulóbérletet vennie a BKV-n.

"Írd fel a blogba, mert ez most már szörnyű!"

Ez Emó kifakadása volt, amelynek íme, eleget teszek. Ezek szerint a blog arra szolgál, hogy el ne felejtsük, miket kell majd a gyerekek szemére hánynunk, ha felnőttek, mivel mentek anno az agyunkra...

Az aktuális agyunkra menés a Mimiben feltámadt versenyszellem, ami különösen érthetetlen a személyisége egyéb vonásai miatt: jószívű, engedékeny... Ehhez képest most mindenben versenyhelyzetet lát, és mindent megtesz, hogy ő győzzön, ami sokszor persze konfliktusokhoz vezet. Balhé van, ha nem vesszük ki elég gyorsan a kádból, vagy több ruhadarabból áll az öltözéke, mint Licának, mert akkor nem ő készül el gyorsabban az öltözködéssel. Hazaérve az ajtó előtt mindig dulakodás van, hogy ki menjen be előbb, és most már olyan előrelátó, hogy az autóban nem akarja engedni, hogy bekössük, hogy majd a kiszállásnál jobb pozícióban legyen, mint Lica...

A vér nem válik vízzé, két versenyszellemű szülőként mégsem sikerült összehoznunk egy csupán a mások javát néző gyermeket, csak altatott bennünket négy évig...

PiciLici blog

Reagálva a reklamációkra, miszerint Lica blogja eltűnt az éterben a freebloggal együtt, megpróbálom a régi bejegyzéseket romjaikból fokozatosan feltámasztani, és visszadátumozva e blog elejére beszúrni. Úgyhogy aki kíváncsi az őskorra, lapozzon az elejére! Én meg addig is, amíg végzek, úgy fogok festeni, mint aki nagyon aktívan blogol :)

 

Mimi, a tapasztalt guglizó

A csajok azon vitatkoztak, hogy hogy van a répatortás vicc, illetve, hogy ezt Vencel találta-e ki. Emó mondta, hogy nem, meg tudjuk találni az interneten is. Mire Mimi: "De ha beírjuk, hogy répatorta, akkor szerintem receptek fognak kijönni"

Hát ez már tényleg egy új generáció...

Koincidencia

Mimivel arról beszélgettünk, hogy hogy hívják az egyes állatok kicsinyét meg a fiú és lányállatot. A fiú lónál eképpen vágta ki magát: "Boy horse!"

Azon kívül, hogy büszke vagyok a kis angoltudorra, azért kacagtam nagyon jót, mert épp két napja hallgattam futás közben Mikszáth Aussi brebis című novelláját, amiben a franciatanárt próbálják ilyesmivel megfogni a gyerekek, hogy mi a bárány és a csikó, és ő válaszol hasonlóan (aussi brebis és petit cheval).