2016. május 6., péntek

Igény szerinti (nem) szoptatás

Amikor a gasztrós diagnózisnak, miszerint éheztetem a gyereket, igaza lesz... Igaz, hogy ez 5 évvel később egy másik gyerek, de kicsire nem adunk...

Szóval Dusinál, ahogy a csajoknál is volt, azért van óra szerint etetés, mert nincs igény (legalábbis igényjelzés biztosan nincs), így legalább esznek valamikor. Na de mi történik, ha egy szép csütörtöki napon az ovis-sulis körből hazatérve nagyüzemi szülinapi meghívó gyártásba kezdünk? Szépen elszalad az este, van egy kis Dusa-nyűgi, de ezt a rosszul időzített utolsó alvásból fakadó álmosságnak diagnosztizáljuk (alighanem helyesen így utólag is), és este 8-kor, mikor szopizni és aludni viszem a kicsi fiút, döbbenek rá, hogy nem adtam neki a szokásos késő délutáni időpontban enni, fél 3-kor kapott utoljára! Hiába mondja a racionális énem, hogy ha egy gyerek nem kér enni, akkor magára vessen, mégis teljes kétségbeesés, lelkiismeretfurdalás és az anyai képességeimbe vetett hit totális lenullázódása... Na meg a fogadkozás, hogy ha 13x kel fel éjszaka ezek után, akkor sem leszek mérges. 13x nem kelt, de 11-kor bepótolta a kimaradtat, aztán 4-kor is volt egy kör, úgyhogy az a bosszú, hogy megtört a csodaszámba menő négy éjszakán át tartó átalvás-sorozat (a lelkes olvasó emlékezhet, hogy február végén volt egy ötös széria, aztán elromlott, és azóta nemhogy szériákról nem beszélhettünk, de az egy-egy nyugodt éjjel is ritkaság volt). 
Remélem, ezzel kvittek vagyunk, és kezdhetünk tiszta lappal egy új, nagyon hosszú sorozatot! De ezt meg kellett írnom mementóul, hogy mindig emlékezzek sz*ranya voltomra, ha valami hibát látok a csodás kis gyermekeimben.

2016. május 5., csütörtök

Keresztunokatesók

Majdnem ugyanakkor születtek, de még sosem találkoztak, mert sokezer kilométer választja el őket egymástól, de van bennük valami közös:


2016. április 30., szombat

Nagyfiú

1. Táplálkozásban: Vacsira már 2-3 hete kanalazgat egy kis gyümölcsöt, amíg mi is eszünk, de a tejpéppel kapcsolatban eléggé nemtetszését fejezte ki, noha az kellene, hogy hízzon. De összekeverve a gyümivel már az is csúszik, úgyhogy már egész komoly étkezései vannak (na jó, az egy adag pép ötödét szoktam bekeverni, ehhez jön a pár kanál gyümölcs, és azért szokott maradni).

2. Mozgásban: Az átfordul-o-méter már 10-et mutat (innentől talán már nem számoljuk), azaz már nem véletlenszerű, de azért még nem is rutin a dolog, a kúszás viszont egyre látványosabb - csak videózni nem sikerül. De azért itt egy kis ízelítő a tegnap délutánból (érdemes kivárni a végét):

3. Kilóban: Na, abban nem: 5,9 a csütörtöki eredmény. Doktornéni kivételesen nem volt izgulós kedvében, ezért csak vizeletvizsgálat, fül-orr-gégészet, gasztroenterológia... El lehet képzelni, milyen, amikor aggódik...

2016. április 24., vasárnap

Átfordult!

Ma este megtörtént az első fordulás hasról hátra! De ezelőtt is csodababa volt hason újfent, a kúszás ugyan még mindig nem evidens és függvényszerű, de azért elég gyakran sikerül. Délután egy 3x3-as habtapi területen indított a kislegény, aztán egy számítógépes játékban érezhette magát, ahol ahogy halad, úgy látszik egyre több a világból, mert amint kezdett lemenni a térképről, építettem tovább a habtapi birodalmat. A 20 új elemmel bővült szőnyegnek a legnagyobb részét bejárta, amihez persze nem csak kúszni, hanem irányt váltani is kellett bőven.
Megörökíteni semmit sem sikerült a lemerült fényképezőgépnek köszönhetően, pedig a fenti egy órás mutatvány felgyorsítva nagyon jól nézett volna ki. De reméljük, ezután gyakran lesz alkalmunk ilyesmit filmezni!

2016. április 14., csütörtök

Majdnem 4 hónapos státusz

Súly: 5740 gramm, most sem tettük elégedetté a dokinénit. Bár a csajokhoz képest szép,

de azért a percentilis-grafikonon megint lejjebb csúsztunk:

(Lica 4 hónaposan a 10-es, Mimi a 3-as percentilisen volt).

Hossza állítólag 62 cm, szerintem picit kevesebb, de alighanem a múlt havi 58 meg picit több volt, nem reális, hogy ennyit nőtt egy hónap alatt.

A mozgásteszteken most átment, hála a csodahétfőnek, a konduktor ezúttal nem került szóba.

Vasat, mellé folsavat (tabletta porrá törve, jaj) és C-vitamint kellene szednie a súlya miatt, úgy érzem, bele kell húznunk a hozzátáplálásba, ha ezeket valahogy be akarom juttatni.

Harmadik gyerek

A cumiját azért nem a kutya hozza vissza (két dolog hiányzik hozzá: a cumi és a kutya, bár be kell vallanunk, az előbbit, akárcsak a csajoknál, egy promóciós darab jóvoltából kipróbáltuk, jobban tetszett neki, mint a csajoknak, de nem bánta, mikor nem jött vissza többé),

de az evés tekintetében már elég lazára vesszük a figurát: lehet köveket vetni ránk, de 3 hónaposan és 3 hetesen már kapott vagy két kanál gyümölcsöt, mikor a családi vacsinál nyűgösködött, és ettől elmúlt neki :) Ráadásul nem is ősanya passzírozta pépet vagy bébiételt, hanem ami épp volt otthon: almavelő feketeribizlivel (ez is tiszta gyümölcs, csak nincs rajta a bébiételekre jellemző babapofi a kétszeres árszorzóval). Emó kicsit aggódott, hogy akkor most már ilyen színnel lesz telebukva a lakás, de a gyermek annyit gyakorolta már a köpizést, hogy profi a technikája: képes a két órával korábban evett tejet kiköpni úgy, hogy a frissen evett gyümölcs bent marad.


Aznap egyébként az esti nyűgizéstől eltekintve egy csodababa volt: szinte minden korábbi aggodalmamat eloszlatta, amik bármily meglepő, de harmadik gyereknél is vannak mozgás és értelmi fejlődés terén. De végre igazán elkezdte érdekelni a világ, ezért valami oldalra fordulás-félével is megpróbálkozott, de leginkább hason fekve lépett szintet: a fejét eddig is emelte ügyesen, de a karjai annyira oldalt voltak, hogy kényelmes sem lehetett neki, mert nem támasztott, és persze átfordulni is lehetetlen úgy. De most már végre összerakja maga előtt, és használja is őket. Sőt, meg is tette az első kísérleteket az átfordulásra, de azért az még nincs meg. 


A 3 hónapos státuszon elvileg kipipált "nyúl a játékok után" tétellel is gondban voltam, leokéztam, de azután mégis úgy éreztem, hogy ez inkább véletlenszerű. Most lett ez is egyértelműbb. Még azért most sem tökéletes és rutinszerű, de nagyon édesen csinálja: ráfókuszál a tárgyra, szétcsapja oldalra a mancsait, és ebből a helyzetből próbálja utána mindkettővel megfogni középen. Ha nem sikerül (gyakran egymást fogják meg a kezecskék), akkor visszavezeti a problémát az elejére, és megint oldalról indít.

Viszont kúszva már szemmel látható távolságot megtesz! Ez arra jó, hogy lekerüljön a kijövő tejecske felfogására szolgáló textilpelusról, és az a szőnyegen landoljon. Itt például éppen lement a térképről:


Hason kiválóan tud még vízszintesen körbe forogni. Múltkor már azzal gyanúsítottuk meg, hogy amíg nem néztünk oda, gyorsan kiment a kertbe földet túrni, aztán visszajött, mert a feje-lába pont ellentétes irányba nézett, mint előtte, a ruhája ujja meg csupa kosz volt. Az utóbbira azóta sincs magyarázat.

Azért lenne még min javítani a csodanap után is: a bukáson kívül ott van az éjszaka átalvása, ami a blogon megörökített zsinórban öt nap után megszűnt, és azóta is csak egyszer-egyszer tér vissza (mondjuk időzítésben legalább rendes, pl amikor Anya magas lázban fetreng és felemelni sem tudná), és továbbra is utálja a napfényt, sőt önmagában a világosságot is, ami nem teszi egyszerűvé a levegőzést. Azért egy kicsit már kifektettem a kertbe cseresznyevirágzást nézni, de csakis késő délután, mikor már alacsonyan járt a nap, és csak a fa legsűrűbb része alatt maradt meg, ha az ég túl nagy százalékot tett ki a látványból, akkor reklamált:




Kapott már napernyőt és Flóri sugallatára baba napszemüveget is, utóbbit még egy fotózás erejéig sem sikerült ráadni, de Lica volt olyan kedves és lefotózta nekünk Dusi nélkül :)


2016. április 10., vasárnap

Nálunk már beköszöntött a kánikula...

...legalábbis a csajok szerint.

Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap este őket már lefektettük, Dusit etettem szobája sötétjében, miközben folyamatosan surranó lépteket, suttogást és poharak töltésének hangját hallottam a fürdőszobából. Mikor végeztem, csak rájuk szóltam, hogy most már fejezzék be és aludjanak (utólag belegondolva nem tudom, miért nem kérdeztem meg, hogy minek kellett annyit folyatni a csapot, de Emó megtette, azt válaszolták neki, hogy mind megitták), aztán nekieredtem a saját szervezésű "Streets of Kispest by night" félmaratonnak (ezt muszáj volt beleszőnöm a történetbe, hogy dicsekedjem egy kicsit). Az éjszakai futásokon mindig azon aggódom, hogy közben a gyerekek valami kihívás elé állítják Apát, bár elsősorban Dusára szoktam gondolni, és eddig még nem volt ilyen gond, bár a szokásos 6 km-eken valóban szignifikánsan kisebb az esély, mint 21-en. 

Mikor 2 és negyed óra múlva haza- illetve magamhoz tértem, azt vettem észre, hogy az egész ház matracok, lepedők, paplanok és pizsamák szárítóhelyévé változott, a lányok pedig a földön, a vendégmatracokon szunnyadtak. Emó annyit tudott elmesélni, hogy Mimi beállított hozzá, hogy bepisilt, de elég nagy volumenűnek tűnt a baleset, mert minden nedvességben úszott az ágyában, sőt, még Licáéban is! A teljes igazságot reggelre sikerült csak kihúzni belőlük: úgy gondolták, nagyon meleg van, és jó ötletnek tűnt a probléma megoldásaként több bögre vízzel telelocsolni az ágyukat, majd hűsölést keresve belefeküdni. Mi lesz itt júliusban?

A földön alvás viszont annyira megtetszett nekik, hogy ma a nappalit is eszerint rendezték be, lépni sem lehetett a sok ágyneműtől és az alváshoz nélkülözhetetlen plüssállat-sereglettől:

2016. április 1., péntek

2016. március 19: Dusi első túrája

Miután a hosszú hétvégén Dusi kivívta a "legkisebb korában külföldre látogató gyerekünk" címet, egy hétre rá a "legkisebb korában túrázó" titulust is elorozta a csajok elől. Na, meg a leghidegebb időben túrázót, március végén magasabb hőmérsékletre számítottunk, amikor elígérkeztünk. Szerencsére pelenkacsere nélkül kibírta, csak előtte-utána az autóban bonyolítottuk, a szopizást meg megoldottuk valahogy. 
Természetesen a túracsapat köszöntését is begyűjtötte az első túra alkalmából:




2016. március 21., hétfő

Gála

Lica első szereplése a híres Vass Lajos gálán (a könnyebb beazonosítás érdekében: a negyedik halacska, kb 3:30-tól van a színpadon):


Ez pedig a hétvégi házi feladat, a gála megörökítése rajzban, avagy az Ősgyíkok című kép:


2016. március 17., csütörtök

Alma a fájától

Dusi is a mi kutyánk kölyke, avagy, hogy tovább halmozzuk a szólásokat, nomen est omen, a Kiss gyerekek kicsik: Dusi még 3 hónapos kora előtt megkapta a szokásos gasztroenterológiai behívót, mivel egy hónap alatt csak 30 dekát hízott (5,39 kg most). Próbálkoztam, hogy de kicsit kevesebb, mint egy hónap telt el, meg a február amúgyis rövidebb, de nem voltam elég meggyőző. Az tény, hogy az 50%-os percentilisről egy hónap alatt a 25-ös alá esett (teljesen Lica pályáját követi, csak kicsit eltolva felfelé a fiú-lány különbségnek megfelelően).


Ráadásként megkaptuk még egy konduktor telefonszámát is, mert a dokinéni szerint nem tartja eléggé a fejét hason (szerintem meg már épp elég ellenbizonyíték fotót mutattunk itt a blogon is).

2016. március 16., szerda

This is the beginning of a beautiful friendship...

...legalábbis reméljük!

Igaz, hogy 11 nap különbséggel, egy városban születtek, mégis majdnem három hónap és 460 km kellett hozzá, hogy először találkozzanak, de végre a hosszú hétvégén Murauban megismerkedett egymással Dusi és Berci (akik keresztunokatesók, vagy mi):





2016. március 15., kedd

Március iDusán

Nem akarunk idegen tollakkal ékeskedni, a kiváló szóvicc forrása Zíka&Máté, mi csak az illusztrációt készítettük hozzá. Szóval március idusán egy márciusi Dusán:

2016. március 8., kedd

Mai himnusz ugyanarra a kaptafára

A téma még mindig a köpizés, és ennek még át sem kellett költeni a címét: It's all coming back to me now:

És egy videó arról, hogy a perverz kisfiam hogy élvezi, ahogy éneklem neki (nem lehet valahogy a saját hangomat kimoderálni róla úgy, hogy Dusi sikkantgatásai megmaradjanak?). Még a dalt inspiráló köpizés is bemutatásra kerül rajta...

Viccen kívül, ez a bukásmennyiség már tényleg durva, pedig még valami kását is javasolt a doktornéni, amit szopi előtt bevéve állítólag összesűríti a gyomrában a tejecskét, és ettől nehezebben jön vissza. De mivel Dusa a felét közvetlenül szopi után az első böfivel kiküldi, nincs esélye hatni a csodaszernek, de nem is hat, mert utána órákkal is jön még. Zíka azt mondta, hogy náluk van a nyálkendők hazája, de Dusi követi az Énok-féle divatot, már ő is csak sállal a nyakában mutatkozik, rohamosan gyarapszik a készlet, de még ez sem gátolja meg a napi három átöltözést.

A fenti videón ugyan kacagás nem hallható (frusztrálja a kamera), de azért hébe-hóba már van az is. Nem olyan hosszú és hisztérikus, mint Miminél volt az első, de azért már az! A másik fejlődés: végre igazán játszik! Az alábbi videón kézzel-lábbal dolgozik:

2016. március 4., péntek

Flóri örök...

...csak a kezébe nyomott gyermek változik :)




Ahhoz képest, hogy ő úgy köszöntötte Dusát, hogy "hű, milyen kicsi" (Bercihez képest), a fenti képek alapján nekem "hű, milyen nagy"! (a csajok újszülöttek voltak, Dusa meg majd két és fél hónapos)
A tartás viszont egyre profibb, nem hiába már egy apukával van dolgunk :)

2016. március 3., csütörtök

Van köztük valami...

...valami varázslatos:


Mondjuk az nem tetszik, amikor Lica azt fejtegeti, hogy Dusit szereti legjobban a testvérei közül, az viszont például szupercuki, hogy a csajok kedvenc fürdés közben tevékenysége mostanában, hogy Dusit odaültetem a kád szélére, a lábacskáit kiszabadítom a rugiból, ők meg szivaccsal gyengéden tisztogatják.

Az alábbi párbeszéd viszont egy kicsit megdöbbentett:
Lica Dusinak hízelkedik, mint napjában kb százszor: "Dusán úrfi, te vagy a legcukibb kisfiú a világon!"
Anya provokál: "Akkor is így fogod szeretni, ha majd nagy, rossz fiú lesz?"
Lica: "Igen, mert én is rossz lány vagyok!" 
???

Fejlődés

Bár még az állandó vigyorgással sem tudtam betelni, szóval nincs az a gyakran előforduló lelkiállapot, hogy "na, produkáljon már valami újat", de ő azért produkál. Jelenleg középpontban a kéz: a szájába már teljes biztonsággal betalál csócsálás céljából, és most kezdte összeérintgetni, illetve nézegetni is őket. Mint a második képen is látszik, nézegetés közben szinte mindig fityiszt mutat magának:


Úgyhogy most arról a kemény másfél napos tendenciáról számolhatok be, hogy mindennel elégedett vagyok a kicsi fiúval kapcsolatban (na jó, egy kivétellel: a bukás továbbra is szörnyű, így kora délután már a harmadik teljes szett ruhánál tartunk, és már megint vissza kell mennünk nyálkendőket venni, pedig múlt héten vásároltunk be): fejlődik, egy tökéletes éjjelt produkált (azaz átaludta az éjszakát, és lefektetés után is elmaradt a fél óra múlva esedékes bömbi), egész nap jókedvű, és másfél óra helyett két-két és feleket is ébren bír maradni napközben. Csak így tovább, Dusa baba!

2016. február 28., vasárnap

Átalussza az éjszakát!

Remélem, a kedves olvasók érzékelik a nüansznyi különbséget az "átaludt éjszaka" és az "átalussza az éjszakát" címek között! Igen, kérem, itt már szokásról van szó, nem csak egyszeri esetről! Az első után majdnem egy hét szünet, de azóta zsinórban hat éjszaka nem kelt enni (és még olyan is akadt, amikor a lefekvéskori másfél óra sírás is elmaradt). Innentől hajlamosak vagyunk ezt tekinteni alapértelmezésnek, aztán lehet majd nagyot csalódni...
De mivel sosem lehetünk elégedettek, most már ideje lenne a nappali alváson is dolgozni egy kicsit: ezen a téren továbbra sem beszélhetünk semmiféle napirendről, rengeteg picike, fél órás alvás, köztük másfél órás ébrenlétek (de ha véletlenül többet alszik mondjuk egy sétából kifolyólag, akkor sem tud utána többet ébren lenni), kivéve este, amikor a másfél óra lefekvős bömbivel együtt négy órát is kibír ébren. 

2016. február 23., kedd

Súlystatisztika

Dusi hivatalos 2 hónapos súlya 5,07 kg. Ennek örömére álljon itt egypár szép grafikon.

Lányok percentilissel:


Fiú percentilissel:

Közös:

Lica a 75-ös percentilis alatt picivel született, ekkora korára az 50-esen volt, akárcsak Dusi, csak mások a fiúk és a lányok percentilis görbéi. meg Lica az első két hétben hízott sokat, utána lelassult, Dusi pedig egyenletesebb (de azért romló tendenciával). Mimi a 25-ösön született és 2 hónaposan is ott volt. Egy éves korára mindkét csajszi 3% alatt végzett, kíváncsiak leszünk, Dusu megtöri-e az átkot!