Az örök nagytesó

Lelkesen magyaráz a kistesójának... Csak közben eltelt 5 év :)

Pünkösdi extrém hétvége

A családtagok különböző sportágakban nyújtottak extrém teljesítményt:

Apa és a csajok: túrázás

A túratervbe beépített, ám nem létező kisvasút-járat miatt kb 19 km, rengeteg emelkedővel és éjjel 11-es hazaérkezéssel

Anya: tortasütés

Egy szülinap két felvonásban három tortával (végül mégsem kaptam segítséget a várkastélyhoz, a Dusival való függőágyban bohóckodás vonzóbb programnak bizonyult):

Az első kettőt a családi bulin jórészt eltüntették a felnőttek, a csodavárból meg persze szinte semmi sem fogyott a gyerekzsúron (pedig a szülőknek hazaküldve aztán pozitív visszajelzések érkeztek). Emó videóra is vette a fogadalmamat, hogy nem strapálom magam többet semmilyen tortacsodával semmilyen gyerekzsúrra. A Mimi szülinapján bevált túrórudi-tortára vagyok ezentúl hajlandó, kéthetes gyermek mellett is elkészíthető, bármilyen formában (még villanyoszlopot is vállalok), és soha nem volt még semmi ilyen népszerű, mint ez:

Dusi: alvás

Mégpedig a pozitív extrém irányba! (na jó, magához képest extrém). Péntektől (Apa itthon volt, úgyhogy már az is hétvégének számított) hétfőig több egy-másfél órás alvási etap is előfordult! Nagyon szokatlan élmény volt, még így is, hogy közben itthon volt a család plusz vendégek, és volt tennivaló, tehát nem csöndben és nyugalomban telt az idő. Mivel a hétköznapok visszatértével a fél órák is visszatértek, a csend és nyugalom kipróbálása még várat magára.

A motollás bejegyzésből kimaradt, hogy a sok forgás egyben azt is jelenti, hogy már velem kettesben is hajlandó forogni. Ezek közül az első kettő olyankor történt, amikor éppen zuhanyoztam, ő meg kukkolt befelé. Már épp nekiláttam volna kiszámolni ennek a valószínűségét, amikor elkapta a gépszíj, és már bárhol-bármikor :)

Motolla

Mostantól fogva ez Dusa beceneve, már nem lehet azt mondani stílszerűen, hogy előfordul, hogy átfordul, hogy visszafojtott lélegzettel kell lesni, hogy átlendül-e (vagy éppen fújni van az embernek kedve, hogy sikerüljön). Itt kérem, előre megfontolt szándékkal elkövetett professzionális forgásgyakorlatok kerülnek kivitelezésre. Még egy háromelemű gurulószámot is láttunk már! Lassan értelmét veszti a "hasra/hátra teszem le" kifejezés, aminek a következménye, hogy a lakás minden pontja elkezd tejben úszni a sok bukásnak köszönhetően.

És ami a legnagyobb örömöm: végre a lábát is megtalálta, ebben szerintem erősen le volt maradva, pedig ez a legcukibb babapóz, amit el tudok képzelni:

Naivan úgy képzelem, hogy most egy nagyon idilli időszak következik: kinyílik a világ, nem kell minden pillanatban nekem szórakoztatnom, mert eléri, amit akar. Optimista kivetítésem szerint a felállásig élünk ekkora harmóniában: emlékeim szerint az a következő megpróbáltatás, amikor már fel tudnak állni, de leereszkedni nem, és mindig a nyomukban kell lenni, mert életveszélyesek. Addig igyekszem sok blogbejegyzést írni, mert nagyon rá fogok érni :)

Anyák napi önismereti válság

Na jó, nem komoly, de azért igencsak meglepett, hogy Mimitől ezt kaptam az ovis anyák napján:

"Azért szeretem anyát, mert szeretek anyával főzni" És nem keverte össze máséval, rajta van a fagyijel :)

Persze, szeret főzni a kis házitündér, de hogy ezzel legyek definiálva, amennyit és amilyen szinten főzni szoktam... Más, a mai anyaforradalom által meglegyintett anyuka biztos úgy élné meg, hogy "nem igazság, hogy engem csak a főzés határoz meg", de nekem bók :) Mindenesetre rögtön megígértem, hogy részt vehet a holnapi Lica-szülinapi attrakció, a várkastély-torta készítésében (az ünnepelt eredeti kérése villanyoszlop-torta volt, úgyhogy látjátok, most is egyszerűsítek és elsunnyogom a kihívásokat...)

Azért én még mindig úgy gondolom, hogy inkább az az anyuka vagyok, ha már így kell definiálni, aki kreatív játékokat talál ki a gyerekeinek. Bár végülis ők nem tudhatják, hogy ezek kreatívak, és nem ilyenekkel játszik mindenki.

Ezek után izgalommal várom az iskolás anyák napját (időpontja bizonytalan, lehet, hogy jövő évre készülnek?), ahol pedig Lica szólót fog énekelni!

Nyekergés

Az utóbbi pár napban nem éreztem szuperanyunak magam (na jó, máskor sem nagyon, de most jobban nem), mert Dusa tetemes mennyiségű nyűgivel örvendeztetett meg napközben, amit nem igazán tudtam orvosolni, és a 2x30 perc alvása (néha már csak 2x20, a harmadik már akkor van, amikor a csajok hazaértek, úgyhogy nem sokat számít, és a kettőből is minimum egy menet közben a babakocsiban) nem volt elég a regenerálódáshoz. Ilyenkor jönnek az inkább-dolgozni-kellene-Apa-maradjon-itthon-ő-majd-jobban-csinálja-de-ha-nem-hát-legalább-nem-szenved-tőle-ennyire gondolatok.

Aztán eszembe jutott ez:

Emlékeztek? Lica egy éves kora körül valahányszor elmélyült valamiben, ezzel a konstans nyöszörgéssel kommentálta. Már azon gondolkodtam, hogy a bölcsinek írandó használati utasításba bele kell foglalnom, hogy ilyenkor ne ijedjenek meg, hanem örüljenek, mert azt jelenti, hogy flow élménye van :) Aztán mire bölcsibe került, pont elmúlt. Most akkor lehet, hogy ez ugyanaz?

Csak Lica már nagyobb volt és jobban ki tudtam igazodni rajta, valószínű azért volt egyértelműbb. Azért ez persze nem fedi le a nyűgösködés nagy részét, de egy kis könnyebbség lelkileg. Biztos van más ok is, tegnap mindenesetre a szokásos délelőtti 25 perc szundi után már másfél órával kidőlt, és némi sírással megszakítva majd két órát aludt rajtam és velem, ez nála tuti betegségtünet. Azóta picit jobb a helyzet. Én viszont azért aludtam vele, mert az óhajtott végtelen, nullához konvergáló éjszakai ébredés sorozataim nem igazán valósulnak meg, a sorozat határozottan divergens, és többször vett fel 1-nél nagyobb értéket is :(

A fenteikből is látszik, hogy a legnagyobb és a legkisebb nagyon egy húron pendülnek, továbbra is dúl a szerelem, elég egy Lica-pillantás, hogy Dusa kacagjon. Kár, hogy olyan elfoglalt a kisasszony, szívesen alkalmaznám bébiszitternek :) Így viszont néha kénytelen vagyok a legkisebbikemet felkérni, hogy szórakoztassa a legkisebbikemet, miközben házimunkát végzek. Mint a képen látható, őt is szereti :)

Átfordulásos matek

Grafikonok után jöjjön egy kis valószínűségszámítás (elvonási tüneteim vannak, vagy mi?)

Dusi átfordulásainak száma (bár nem számoljuk), elég lassan növekszik, a múlt héten pl hétfő délelőtt maminbaba edzésre beöltözéskor produkált egyet, aztán semmi vasárnapig. Mondjuk tegnap viszont volt egy pár hátról hasra is, az elsőt Mimi ágyában még nem fogadtam el, mondván, hogy Mimus mellette volt és lenyomta a matracot, így kicsit lejtett a pálya, de a nagyszülőknél a járókában már kénytelen voltam behúzni a strigulákat. De a zavarba ejtő jelenség a következő: Noha ideje nagyobb részét velem kettesben tölti a kicsi fiú, soha, de SOHA nem fordult ilyenkor át, mindig csak ha más szemtanú is volt. Számoljunk konzervatívan, mondjuk a hétvégéket és estéket is figyelembe véve csak 55%-át tölti az ébren idejének velem kettesben, és tegyük fel, hogy 20x fordult át eddig. Akkor a fenti jelenség valószínűsége 0,00001%. Akkor mi lehet az összefüggés a jelenség hátterében??? A nagyszülőket biztosra vehető reakcióját csípőből cáfolva nem az, hogy én mindig kézben tartom, mert nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez korántsem igaz!!!

Igény szerinti (nem) szoptatás

Amikor a gasztrós diagnózisnak, miszerint éheztetem a gyereket, igaza lesz... Igaz, hogy ez 5 évvel később egy másik gyerek, de kicsire nem adunk...

Szóval Dusinál, ahogy a csajoknál is volt, azért van óra szerint etetés, mert nincs igény (legalábbis igényjelzés biztosan nincs), így legalább esznek valamikor. Na de mi történik, ha egy szép csütörtöki napon az ovis-sulis körből hazatérve nagyüzemi szülinapi meghívó gyártásba kezdünk? Szépen elszalad az este, van egy kis Dusa-nyűgi, de ezt a rosszul időzített utolsó alvásból fakadó álmosságnak diagnosztizáljuk (alighanem helyesen így utólag is), és este 8-kor, mikor szopizni és aludni viszem a kicsi fiút, döbbenek rá, hogy nem adtam neki a szokásos késő délutáni időpontban enni, fél 3-kor kapott utoljára! Hiába mondja a racionális énem, hogy ha egy gyerek nem kér enni, akkor magára vessen, mégis teljes kétségbeesés, lelkiismeretfurdalás és az anyai képességeimbe vetett hit totális lenullázódása... Na meg a fogadkozás, hogy ha 13x kel fel éjszaka ezek után, akkor sem leszek mérges. 13x nem kelt, de 11-kor bepótolta a kimaradtat, aztán 4-kor is volt egy kör, úgyhogy az a bosszú, hogy megtört a csodaszámba menő négy éjszakán át tartó átalvás-sorozat (a lelkes olvasó emlékezhet, hogy február végén volt egy ötös széria, aztán elromlott, és azóta nemhogy szériákról nem beszélhettünk, de az egy-egy nyugodt éjjel is ritkaság volt). 

Remélem, ezzel kvittek vagyunk, és kezdhetünk tiszta lappal egy új, nagyon hosszú sorozatot! De ezt meg kellett írnom mementóul, hogy mindig emlékezzek sz*ranya voltomra, ha valami hibát látok a csodás kis gyermekeimben.

Keresztunokatesók

Majdnem ugyanakkor születtek, de még sosem találkoztak, mert sokezer kilométer választja el őket egymástól, de van bennük valami közös:

Nagyfiú

1. Táplálkozásban: Vacsira már 2-3 hete kanalazgat egy kis gyümölcsöt, amíg mi is eszünk, de a tejpéppel kapcsolatban eléggé nemtetszését fejezte ki, noha az kellene, hogy hízzon. De összekeverve a gyümivel már az is csúszik, úgyhogy már egész komoly étkezései vannak (na jó, az egy adag pép ötödét szoktam bekeverni, ehhez jön a pár kanál gyümölcs, és azért szokott maradni).

2. Mozgásban: Az átfordul-o-méter már 10-et mutat (innentől talán már nem számoljuk), azaz már nem véletlenszerű, de azért még nem is rutin a dolog, a kúszás viszont egyre látványosabb - csak videózni nem sikerül. De azért itt egy kis ízelítő a tegnap délutánból (érdemes kivárni a végét):

3. Kilóban: Na, abban nem: 5,9 a csütörtöki eredmény. Doktornéni kivételesen nem volt izgulós kedvében, ezért csak vizeletvizsgálat, fül-orr-gégészet, gasztroenterológia... El lehet képzelni, milyen, amikor aggódik...

Átfordult!

Ma este megtörtént az első fordulás hasról hátra! De ezelőtt is csodababa volt hason újfent, a kúszás ugyan még mindig nem evidens és függvényszerű, de azért elég gyakran sikerül. Délután egy 3x3-as habtapi területen indított a kislegény, aztán egy számítógépes játékban érezhette magát, ahol ahogy halad, úgy látszik egyre több a világból, mert amint kezdett lemenni a térképről, építettem tovább a habtapi birodalmat. A 20 új elemmel bővült szőnyegnek a legnagyobb részét bejárta, amihez persze nem csak kúszni, hanem irányt váltani is kellett bőven.

Megörökíteni semmit sem sikerült a lemerült fényképezőgépnek köszönhetően, pedig a fenti egy órás mutatvány felgyorsítva nagyon jól nézett volna ki. De reméljük, ezután gyakran lesz alkalmunk ilyesmit filmezni!

Majdnem 4 hónapos státusz

Súly: 5740 gramm, most sem tettük elégedetté a dokinénit. Bár a csajokhoz képest szép,

de azért a percentilis-grafikonon megint lejjebb csúsztunk:

(Lica 4 hónaposan a 10-es, Mimi a 3-as percentilisen volt).

Hossza állítólag 62 cm, szerintem picit kevesebb, de alighanem a múlt havi 58 meg picit több volt, nem reális, hogy ennyit nőtt egy hónap alatt.

A mozgásteszteken most átment, hála a csodahétfőnek, a konduktor ezúttal nem került szóba.

Vasat, mellé folsavat (tabletta porrá törve, jaj) és C-vitamint kellene szednie a súlya miatt, úgy érzem, bele kell húznunk a hozzátáplálásba, ha ezeket valahogy be akarom juttatni.

Harmadik gyerek

A cumiját azért nem a kutya hozza vissza (két dolog hiányzik hozzá: a cumi és a kutya, bár be kell vallanunk, az előbbit, akárcsak a csajoknál, egy promóciós darab jóvoltából kipróbáltuk, jobban tetszett neki, mint a csajoknak, de nem bánta, mikor nem jött vissza többé),

de az evés tekintetében már elég lazára vesszük a figurát: lehet köveket vetni ránk, de 3 hónaposan és 3 hetesen már kapott vagy két kanál gyümölcsöt, mikor a családi vacsinál nyűgösködött, és ettől elmúlt neki :) Ráadásul nem is ősanya passzírozta pépet vagy bébiételt, hanem ami épp volt otthon: almavelő feketeribizlivel (ez is tiszta gyümölcs, csak nincs rajta a bébiételekre jellemző babapofi a kétszeres árszorzóval). Emó kicsit aggódott, hogy akkor most már ilyen színnel lesz telebukva a lakás, de a gyermek annyit gyakorolta már a köpizést, hogy profi a technikája: képes a két órával korábban evett tejet kiköpni úgy, hogy a frissen evett gyümölcs bent marad.

Aznap egyébként az esti nyűgizéstől eltekintve egy csodababa volt: szinte minden korábbi aggodalmamat eloszlatta, amik bármily meglepő, de harmadik gyereknél is vannak mozgás és értelmi fejlődés terén. De végre igazán elkezdte érdekelni a világ, ezért valami oldalra fordulás-félével is megpróbálkozott, de leginkább hason fekve lépett szintet: a fejét eddig is emelte ügyesen, de a karjai annyira oldalt voltak, hogy kényelmes sem lehetett neki, mert nem támasztott, és persze átfordulni is lehetetlen úgy. De most már végre összerakja maga előtt, és használja is őket. Sőt, meg is tette az első kísérleteket az átfordulásra, de azért az még nincs meg. 

A 3 hónapos státuszon elvileg kipipált "nyúl a játékok után" tétellel is gondban voltam, leokéztam, de azután mégis úgy éreztem, hogy ez inkább véletlenszerű. Most lett ez is egyértelműbb. Még azért most sem tökéletes és rutinszerű, de nagyon édesen csinálja: ráfókuszál a tárgyra, szétcsapja oldalra a mancsait, és ebből a helyzetből próbálja utána mindkettővel megfogni középen. Ha nem sikerül (gyakran egymást fogják meg a kezecskék), akkor visszavezeti a problémát az elejére, és megint oldalról indít.

Viszont kúszva már szemmel látható távolságot megtesz! Ez arra jó, hogy lekerüljön a kijövő tejecske felfogására szolgáló textilpelusról, és az a szőnyegen landoljon. Itt például éppen lement a térképről:

Hason kiválóan tud még vízszintesen körbe forogni. Múltkor már azzal gyanúsítottuk meg, hogy amíg nem néztünk oda, gyorsan kiment a kertbe földet túrni, aztán visszajött, mert a feje-lába pont ellentétes irányba nézett, mint előtte, a ruhája ujja meg csupa kosz volt. Az utóbbira azóta sincs magyarázat.

Azért lenne még min javítani a csodanap után is: a bukáson kívül ott van az éjszaka átalvása, ami a blogon megörökített zsinórban öt nap után megszűnt, és azóta is csak egyszer-egyszer tér vissza (mondjuk időzítésben legalább rendes, pl amikor Anya magas lázban fetreng és felemelni sem tudná), és továbbra is utálja a napfényt, sőt önmagában a világosságot is, ami nem teszi egyszerűvé a levegőzést. Azért egy kicsit már kifektettem a kertbe cseresznyevirágzást nézni, de csakis késő délután, mikor már alacsonyan járt a nap, és csak a fa legsűrűbb része alatt maradt meg, ha az ég túl nagy százalékot tett ki a látványból, akkor reklamált:

Kapott már napernyőt és Flóri sugallatára baba napszemüveget is, utóbbit még egy fotózás erejéig sem sikerült ráadni, de Lica volt olyan kedves és lefotózta nekünk Dusi nélkül :)

Nálunk már beköszöntött a kánikula...

...legalábbis a csajok szerint.

Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap este őket már lefektettük, Dusit etettem szobája sötétjében, miközben folyamatosan surranó lépteket, suttogást és poharak töltésének hangját hallottam a fürdőszobából. Mikor végeztem, csak rájuk szóltam, hogy most már fejezzék be és aludjanak (utólag belegondolva nem tudom, miért nem kérdeztem meg, hogy minek kellett annyit folyatni a csapot, de Emó megtette, azt válaszolták neki, hogy mind megitták), aztán nekieredtem a saját szervezésű "Streets of Kispest by night" félmaratonnak (ezt muszáj volt beleszőnöm a történetbe, hogy dicsekedjem egy kicsit). Az éjszakai futásokon mindig azon aggódom, hogy közben a gyerekek valami kihívás elé állítják Apát, bár elsősorban Dusára szoktam gondolni, és eddig még nem volt ilyen gond, bár a szokásos 6 km-eken valóban szignifikánsan kisebb az esély, mint 21-en. 

Mikor 2 és negyed óra múlva haza- illetve magamhoz tértem, azt vettem észre, hogy az egész ház matracok, lepedők, paplanok és pizsamák szárítóhelyévé változott, a lányok pedig a földön, a vendégmatracokon szunnyadtak. Emó annyit tudott elmesélni, hogy Mimi beállított hozzá, hogy bepisilt, de elég nagy volumenűnek tűnt a baleset, mert minden nedvességben úszott az ágyában, sőt, még Licáéban is! A teljes igazságot reggelre sikerült csak kihúzni belőlük: úgy gondolták, nagyon meleg van, és jó ötletnek tűnt a probléma megoldásaként több bögre vízzel telelocsolni az ágyukat, majd hűsölést keresve belefeküdni. Mi lesz itt júliusban?

A földön alvás viszont annyira megtetszett nekik, hogy ma a nappalit is eszerint rendezték be, lépni sem lehetett a sok ágyneműtől és az alváshoz nélkülözhetetlen plüssállat-sereglettől:

2016. március 19: Dusi első túrája

Miután a hosszú hétvégén Dusi kivívta a "legkisebb korában külföldre látogató gyerekünk" címet, egy hétre rá a "legkisebb korában túrázó" titulust is elorozta a csajok elől. Na, meg a leghidegebb időben túrázót, március végén magasabb hőmérsékletre számítottunk, amikor elígérkeztünk. Szerencsére pelenkacsere nélkül kibírta, csak előtte-utána az autóban bonyolítottuk, a szopizást meg megoldottuk valahogy. 

Természetesen a túracsapat köszöntését is begyűjtötte az első túra alkalmából:

Tavaszi szüneti reggel

Kacag

Így:

és így:

És így mosolyog:

Gála

Lica első szereplése a híres Vass Lajos gálán (a könnyebb beazonosítás érdekében: a negyedik halacska, kb 3:30-tól van a színpadon):

Ez pedig a hétvégi házi feladat, a gála megörökítése rajzban, avagy az Ősgyíkok című kép:

Alma a fájától

Dusi is a mi kutyánk kölyke, avagy, hogy tovább halmozzuk a szólásokat, nomen est omen, a Kiss gyerekek kicsik: Dusi még 3 hónapos kora előtt megkapta a szokásos gasztroenterológiai behívót, mivel egy hónap alatt csak 30 dekát hízott (5,39 kg most). Próbálkoztam, hogy de kicsit kevesebb, mint egy hónap telt el, meg a február amúgyis rövidebb, de nem voltam elég meggyőző. Az tény, hogy az 50%-os percentilisről egy hónap alatt a 25-ös alá esett (teljesen Lica pályáját követi, csak kicsit eltolva felfelé a fiú-lány különbségnek megfelelően).

Ráadásként megkaptuk még egy konduktor telefonszámát is, mert a dokinéni szerint nem tartja eléggé a fejét hason (szerintem meg már épp elég ellenbizonyíték fotót mutattunk itt a blogon is).

This is the beginning of a beautiful friendship...

...legalábbis reméljük!

Igaz, hogy 11 nap különbséggel, egy városban születtek, mégis majdnem három hónap és 460 km kellett hozzá, hogy először találkozzanak, de végre a hosszú hétvégén Murauban megismerkedett egymással Dusi és Berci (akik keresztunokatesók, vagy mi):

Március iDusán

Nem akarunk idegen tollakkal ékeskedni, a kiváló szóvicc forrása Zíka&Máté, mi csak az illusztrációt készítettük hozzá. Szóval március idusán egy márciusi Dusán: