Több mint másfél hónapja nem alusszuk át az éjszakát, és most már úgy éreztük, ezzel tenni kell valamit. Persze biztos van, aki megbélyegez ezért, mert hányan mesélik, hogy három éve kelnek folyamatosan éjjel, akár szoptatási célból is, de nekik vasból lehet a szervezetük, ha bírják, plusz mindig úgy gondoltam, hogy valamit nem jól csinálnak. Persze mi nem csináltunk eddig semmit "jól", egyszerűen csak szerencsénk volt a lányokkal, úgyhogy nem nagyon akarok ítélkezni senki felett, de azért az mindenkinek az érdeke, hogy Anya ne egy ásítozó zombi legyen egész nap. És egy 3 évessel már azért beszélni is lehet ilyesmiről, a hét és fél hónapossal viszont mit lehet tenni, és kell-e egyáltalán tenni valamit?
Az alapvetéseink azok, hogy ha a csajoknak nem volt szükségük az éjszakai kajálásra kb hathetes koruktól, akkor Dusának miért lenne, pláne ha már elég sokszor átaludta az éjszakát féléves kora előtt. Aztán lehet, hogy a mozgásfejlődéstől megváltozik a kajaigénye, igazából nem tudom eldönteni, azért kel-e, mert éhes. Inkább arra tippelnék, hogy nem, csak nekem egyszerűbb szoptatással megoldani a helyzetet, mert úgy fél óra és csönd van, egyébként viszont két óra és sírás.
A tátrai rémálom éjszakák érlelték meg a gondolatot, hogy valamit tenni kell, mert ott már a szopi sem segített sokszor. Egy ilyen rémes héttel kezdődött az elromlása hat hónaposan is, aztán utána visszacsillapodott az egyszer (max kétszer) kelésre, és evés után visszaalvásra, aztán most jött megint a sokszor kelés. Ha vannak szabályok, sorvezetők, akkor könnyebb lelkileg feldolgozni, úgyhogy egy hét pihit adtam magunknak nyaralás után, aztán indulásnak bevezettem azt, hogy ha 4 órán belül ébred az előző evéstől számítva, akkor nem adok neki enni (ez egy ekkora gyereknél nem valami szigorú dolog szerintem). Ebbe a korlátba csak kétszer ütközött bele, de akkor az lett, hogy addig próbálkoztam elaltatni, amíg el nem értük a négy órát, aztán megetettem. Nem valami dicső...
Egy hét múlva felemeltem négy és fél órára, de amikor előállt az első helyzet, akkor csak beláttam, hogy ennek nem sok értelme van: egy órás küzdelemmel kivívja magának, amit akar? Nem ezt akarjuk sugallni neki... Úgyhogy kedd éjjel menet közben úgy döntöttünk, hogy ha már csinálunk valamit, csináljuk elvszerűen, és ne adjunk neki. Kb két óra múlva aludt el, fele-felét csináltuk Emóval, eltérő stílusban: én az ágyban rázogatom a fenekét és susogok neki, aztán egy idő után kimegyek. Ha bent vagyok, csöndben van, ha kimegyek, feláll, és elég hamar eljutott oda, hogy amint kiteszem a lábam, üvölt (amikor először ébred, nem sír, diszkrét nyekergéssel tudatja, hogy ugorjunk). Ha visszamegyek, kb rögtön abbahagyja. Emó kíméletesebb, ő karban tartja és dajkálja a végsőkig (de leszögezem, a szopi kiiktatásában ő a szigorúbb!). Így az ő módszere legalább csöndes, de ettől én még nem tudok aludni közben. Nekem ha valami, akkor ez beégett a Suttogóból, hogy éjjel nem szolgáltatunk műsort a gyermeknek, amiért érdemes felkelni, de azért ha azt látnám, hogy használ, meggyőzhető lennék. Hosszú távon nyilván nem a karban, énekelve elaltatás a célunk, de már egy kis lépéssel is elégedettek lennénk.
Amíg Emó töltötte az ő óráját, én a szakirodalmat (google) hívtam segítségül, de nem sok támogatásra leltem. A világ szerint láthatóan normális ez még ebben a korban. Szerencsére pl Zí és Jutka mama nem így gondolják, és ők legalább biztosan tapasztalt anyák, az internetes cikkeket meg ki tudja, ki írja. Szóval vannak listák, hogy mikor van ideje elkezdeni a leszoktatást, és mikor nincs:
- Féléves kortól már lehet - pipa
- Nem, ha nappal keveset eszik és éjszaka nem csak egyet szippant, aztán alszik, mert akkor csak rossz szokás - keveset eszik, de hát a mi gyerekeink ilyenek. Viszont tényleg sokáig eszik éjjel, tehát mégsem kéne? De azért nem látszik éhesnek, ha ringatjuk, nem üvölt a kajáért.
- Nem, ha este cicin alszik el, állítólag ekkor nem várható tőle, hogy ne ébredjen - hát cicin alszik el, de nem tudom, mit lehetne ezzel tenni. Az az utolsó étkezése, és közben elalszik, ébresszem fel, aztán altassam el? És aludta már át az éjszakát cicin elalvás után korábban.
- Nem, ha én magam bizonytalan vagyok benne, hogy le kell-e szoktatni - hát tényleg bizonytalan vagyok.
Szóval a szakirodalomtól csak rosszabbul éreztem magam, de az alváshiánytól is rosszabbul érzem magam...
A két órás kör után még volt pár felébredés később, de ezeket Emó hősiesen és viszonylag gyorsan lekezelte, amennyire félálomban meg tudtam ítélni. Reggel majdnem fél 8 volt, mikor kelt, pedig korábban szokott, és nem vetette rá magát a kajára (tejpéppel kezdtünk, reggel se erősítsük, hogy az ébredés->szopizás együtt jár, de a pár falat után persze kegyeskedett szopizni). Nem tűnt úgy, hogy napközben többet enne, mint máskor.
Napközben arra jutottunk, hogy adjunk magunknak 10 éjszakát, ha azalatt nincs semmi változás, akkor csak önkínzás az egész, és ez esetben pihentessük a dolgot mondjuk egy hónapig, törődjünk bele az egy szopiba éjszakánként.
Most van a második éjjel, hajnali 3-kor írom ezeket a sorokat, Emó van éppen szolgálatban, már több mint két órája dolgozunk az ügyön. Ma sem tűnt éhesnek, de álmosnak sem, teljesen éber. Nappal többnyire három és fél órát bír ébren, számíthatunk rá, hogy másfél óra múlva kidől, de ebben nem lesz sok dicsőség. De legalább nem maradtunk le az ötödik aranyról...
