13 hónapos státusz

Súly: 8,7 kg (30 deka egy hóna alatt ebben a korban szerintem igen szép eredmény, látszik, hogy eszik mostanában)

Ruhaméret: 74, cipőméret: 21

Fogak: 8

Alvás: nappal kb fél 1 és 2 között, már könnyen el tudom altatni szopi nélkül is (de karban :( ). Az éjjelek tűrhetőek, de tökéletes azért ritkán van: rég volt többórás balhé éjszaka (ha jól rémlik, a síelésre indulás előtt, végülis nem is volt olyan rég), ha felriad, viszonylag könnyen vissza lehet altatni, de hajnaltájt sokszor át kell költözni hozzá, ha nem akarjuk, hogy akkor legyen az ébresztő. Láthatólag nem jött be, hogy munkába akkor szabad visszamenni, amikor már az ember ki tudja magát aludni, ehhez valami gyors csoda kellene addig.

Étkezés: Zabagép egy hónapja! Az áhított etetőszékre csavarodás non-stop jelenség, néha már visszasírom azt, amikor alig evett, elég időigényes ez a dolog. Még nem túl önálló, a darabos dolgokat is csak tányér nélkül eszi egyedül, mert a tányért ledobná. Kanállal is hagyom próbálkozni (amikor Emó nem látja, mert nem bírja az ilyesmit), lelkes: lelkesen locsolja szét mindenfelé az ételt (de tudja/tudná tenni vele a szájába is, ha akarná). Különben is elég esélytelen az önálló evés mostanában, mert az új mánia, hogy az asztallapnak támasztva a lábait hátratolja magát a székével együtt, és ezzel jó messze kerül az asztaltól. Emó próbálkozott egy másik székkel eltorlaszolni a hátramenet útját: nagyon tetszett neki, hogy most már egy egész vonattal tolathat :)

Beszéd: a fentieknek megfelelően a leggyakoribb szó: Hamma, hamma! Papírformának megfelelően (fiú és két nyelvet hall) nem igazán beszél még, a hammán kívül egy univerzális szava van, a "te", nagyon kifejezően használja sok mindenre (eddig azt hittük, a "tessék"-ből jön, és magyar, de mivel a kéremre és a köszönömre is alkalmazza, akár lehet "Thank you" is). Érteni magyarul és angolul is rengeteg mindent ért, és sok mindent meg is csinál (de a legjobb, hogy puszit bombabiztosan ad, ha kérünk, bármilyen nyelven :)).

Természet: még mindig állandóan vigyorog, imádnivaló! Az én jelenlétemben egészen jól elvan mások karjában is, másokra bízva még nagyon keveset volt (síelés alatt egy óra kb), de sajnos hamarosan kiderült, azt hogy viseli.

Mimi 6

Annyi torta jár, ahány éves! - ez volt az ismét végtelenségig tartó szülinapsorozat szlogenje a gyerekeknél, de ebből nem csinálunk rendszert, mert jövő héten Emó szülinapja jön...

Kezdtük a síelésen, mert akkorra esett ténylegesen, és hát sokan voltunk (21, ha jól számolom), így három torta is kellett. Aztán az ovis ünneplést elég sebtiben kellett összehozni, épp csak hazaesve a síelésből, így nem sikerült kész 20-szeletes tortát szerezni, úgyhogy oda is jutott kettő kicsi. Végül pedig a gyerekzsúr itthon, saját készítésű tortával (ami az oviszünet miatt nem lett meglepetés, a nyakamon lógó ünnepelt is aktívan részt vett, és nagyon díjazta, hogy a hatféle színű tészta miatt 6+1 edényt lehetett kinyalogatni):

A szülinap alkalmából két szabadulószobát is szerveztünk, egyet a síelésen az unokatesókkal, egyet pedig a zsúron (mert Mimi ragaszkodott hozzá, hogy ő a zsúroson csak segítő akar lenni, én viszont szerettem volna, ha részt is vesz, ezért kellett a főpróba), de az igazi, meg nem ismételhető kuriózum az volt, mikor a gyerekzsúron az ünnepeltnek a szülinapi ebéd közepén esett ki az első tejfoga :) Igazi nagylány lett!

"Biztos a sípályán is született"

Ezt Dusára jegyezték meg, mikor békésen alukált Emó hátán a sífelvonóhoz való sorbanállás közben. Továbbá azt, hogy "nagy síelő lesz belőle". Hát ezt még nem tudjuk, és azért az első napi csúszás nem igazán tetszett neki, de aztán végülis egész sokat tudunk közösen síelni:

A lányok szuperügyesek voltak, Mimi a kezdeti megtorpanás után elképesztő tempóra kapcsolt, Lica pedig már gyorsabb nálam (főleg az igazán meredek részeken, én ugyanis fékezek :)), azóta már a suli is benevezte a kerületi síversenyre Ausztriába (síelni nyilván nem látták, de dicsekedett a fekete pályákkal).

Most is tudunk szolgálni egy "akkor és most"-tal, a különbség hét év, a helyszín ugyanaz:

Ajándékkörkép: Szörnyoszaurusz

Megkaptam a jóváhagyást Jézuskától, úgyhogy lássuk:

Nekem elsőre nem is esett le, milyen különleges ajándékot kaptunk, pedig már a címlapon is a mi házunk díszeleg, de nem tűnt fel (mondjuk régebben járhatott erre Jézuska streeview-autója, mert szegény fűzfa azóta már a múlté).

A címen sem akadtam fenn nagyon, elvégre a Kiss elég gyakori név, mi is vettünk Lica Bori barátnőjének Boris könyvet. Kinyitva még a Mimi név is a szemembe ötlött, de még ez sem volt elég, végülis sok nevet becéznek így (sajnos), még kettős (kvázi) egyezőségre is akad példa az ajándék-történelemben, egyszer kaptunk egy matricázós könyvet, amiben a szőke hercegnőt Miminek, a barnák Lisának hívták, elég eltalált ajándéknak tartottam már azt is. És ott volt mellette Henrik és Konrád, hogy ellensúlyozzák az ismert neveket (úgy tűnik, nem ismerünk rossz fiúkat, akikből meríteni lehetett volna a szereplőket). De azért a Lica már gyanús lett :)

A sztorit nem írom le, elég annyi, hogy feltaláltatik benne egy új gyűjtögetős-harcolós játék, egyben kiváló marketingtippet kap a túrórudigyár, levonhatjuk a tanulságot, hogy nem szabad megbízni abban, amit az interneten olvasunk, és a lezárásban megnyugodhatunk, hogy mégsem fog kikelni egy Szörnyoszaurusz a kertünkben (pedig erről szólhatna a második kötet!)

Egy kis képízelítő (mennyivel egyszerűbb lett volna Jézuskától elkérni az eredetiket, és akkor nem csillogna be ennyire), és a kedvenc részeim tele insider poénokkal:

"Dusi egy tojást szorongatott. Kemény, fényes és zöldesszürke volt, egyáltalán nem olyan, ahogy egy tojásnak ki kéne néznie. Mimiben felcsillant a remény,
- Van rajta nyakláncminta? - tudakolta izgatottan."
(Tavaly húsvétra kértek a csajok nyakláncmintás tojást a nyuszitól, aztán kiderült, hogy sem a festett, sem a csokipapíron található minta nem jó, ők domborműre gondoltak. Nagy szerencsémre a Jézuska megelőlegezte ezt is a könyv mellé)

"Amikor viszont késő délután visszatértek, a tojásnak nyoma sem volt.
- Biztos elvitte a vakond - kockáztatta meg Mimi.
- A vakond nem eszik tojást - torkolta le Lica, aki már iskolás volt, és tudott ezt-azt.
- De ez műanyag tojás volt, széttörte és a darabjaiból házat épített.
- A vakond a földben lakik.
- Jó, akkor felolvasztotta és Barbie-babát csinált belőle magának! - kötötte az ebet a karóhoz Mimi."

"- Apa, te fel tudsz rakni valamit az internetre? - kérdezte Lica este - Mondjuk a Szörnyoszauruszt?
- Mi az a Szörnyoszaurusz? - csodálkozott Apa.
- De Apa, ezt mindenki tudja! Óriási és szarvas és páncélos és fullánkos, és három sor foga van, és teleszkópos körmei! És T-Rexeket eszik!"

"Lica és Mimi felállították a Szörnyoszauruszt a kertben, hogy elijessze a szomszéd cicáját. Soha többé nem találtak macskapiszkot a fű között, sőt egyszer az ebéd is elmaradt, mert az ételhordó bácsi nem merte bedugni a karját a kerítésen. A lányok látták az ablakból, ahogy sebesen eliszkol."

"Mimi leguggolt a kisöccse mellé:
- Dusi, mit mond az ősállat? - kérdezte.
- Hamm, hamm! - mondta Dusi, majd elgondolkodva hozzátette:
- Tújó, tújó!"
(Vö: https://www.youtube.com/watch?v=u7sV0l-RbLU)

Most így újraolvasva feltűnt egyetlen elírás az egyébként csúcsprofi könyvben, Lica ettől még boldogabb lesz, imádja az ilyesmit :)

És a slusszpoén, hogy a könyv mellé három Szörnyoszaurusz-tojást is kaptunk, amik igaziból ki tudnak kelni, ám a karácsonyi ajándékbontó forgatagban nyomuk veszett, még a szelektív kuka átguberálása sem hozta felszínre őket. Így aztán várhatjuk, hogy hol és mikor kelnek ki a valóságban a Szörnyoszauruszok :)

Ajándékkörkép: babzsákok

Ezért nagyon hálás vagyok, hogy ez fent van a toplistán, mert a fél nappalit betöltő cuccokról van szó, elég bosszantó lenne, ha nem lennének kihasználva. De ki vannak, most például itt terpeszkedek az egyikben, úgy írom ezt a bejegyzést :)

Mint már korábban illusztráltuk, Lica egész nap olvasgatna benne szívesen, de azért néha megszakítaná azzal a cuki (ám néha ijesztő) játékkal, mikor Dusát elhelyezi a babzsák egyik felén, majd ráugrik a másik felére.

A karácsonyi vendégjárás minden résztvevője kipróbálta szerintem, korosztálytól függetlenül, de a gyerekeket néha úgy kellett már leállítani róla (nem dobáljuk, nem cipeljük fel az emeletre).

(Ki találja meg Mimit a képen?)

Ma jó hosszú ideig pedig (amíg a két nagy össze nem veszett azon, hogy ki hová tolta a babzsákot, és direkt-e vagy véletlenül) ez folyt (különösen ajánlom azt a részt, amikor Dusa lelöki Licát):

De tud még hová durvulni a dolog:

Ajándékkörkép: kugli

Ez még szülinapi, ezért nem kerülhetett fel az előző bejegyzés toplistájára, de nagy kedvenc:

Ünnepek

Dusa és a szaloncukrok (korábban már a mikulásszajréból elfogyasztott észrevétlenül egy teljes zselés példányt - kivéve azt a kis részét, ami nyállal keverve a világossárga kanapén kötött ki):

Családi tömegjelenet 26-án:

(Sajnos a család másik oldalával nem sikerült elkészíteni a párját).

Még nagyobb tömegjelenet szilveszterkor:

És ez is családi! Meg kellett állapítanunk, hogy a jelen levők közül mindenki szerepel a Jézuskától kapott/update-elt családfánkon:

És még egy szenzáció: az összes fenti szereplő ébren köszöntötte éjfélkor az új évet! Ehhez mondjuk az kellett, hogy úgy döntsünk, idén kazahsztáni időszámítás szerint koccintunk (az öt óra időeltolódásnak köszönhetően este 7-kor). Aztán annak rendje és módja szerint meghallgattuk a kazahsztáni himnuszt, az utcán pedig saját tűzijátékot rendeztünk, amitől (a két éven aluliak nem túl nagy örömére) zengett egész Astana Kispest.

A karácsonyhoz visszatérve emlékezzünk meg az ajándékokról is: mindről nem, mert akkor ma már nem aludnék, de a sztárokról. A dobogóra a következők állhatnak fel (megfigyeléseken alapuló szubjektív sorrend):

Bronzérem: Sushi go party társasjáték, ami Lica szerint a világ legjobb játéka (szenteste még nem lehetett kimozdítani a könyvei mellől, de amint másnap kegyeskedett egyet játszani velünk, már mi nem tudtuk levakarni, folyton játszani kellett), olyannyira, hogy a szilveszteri bevásárlásnál kitörő örömmel fedezte fel a mirelit és aranyárú sushi-t, amit meg is kellett vennünk (köszi, Kinga és Attila, hogy megettétek helyettünk!)

Ezüstérem: A babzsák fotelek, amiket állítólag Anya kért a Jézuskától, de ő a csajoknak hozta:

Aranyérem: "A Kiss-kölykök és a Szörnyoszaurusz" című, rólunk szóló mesekönyv, amiből most nem tudok részleteket mutatni, mert már elnyelte a síelős bőröndök valamelyike, meg különben is előbb konzultálnom kell Jézuskával (vagy az ügyvédjével) a copyright jogokról, de elöljáróban: egyszerűen zseniális!

Üzletasszony

(Már Lica 1 éves korában is volt egy ilyen című blogbejegyzés, de akkor még csak mobiltelefonált, most már pénzt is keres!)

Idén már nagy másodikosként árusíthattak is (tavaly szegény Lica még a vásárlásig sem jutott el, mert gondoltam, az első napi piacfelmérés után adok neki pénzt a második napra, de akkorra megbetegedett), és nagy meglepetésemre Lica szeretett is volna (a pénzéhség nagyobb úr, mint a szociális interakciótól való félelem?) 

Ez jó alkalmat teremtett arra, hogy tisztázzuk az árbevétel és a profit közti különbséget, de nem biztos, hogy teljesen átment az üzenet, az általam kifizetett anyagköltség végül zsebpénznek lett nyilvánítva. Viszont bérköltség is felmerült, mert a besegítő Mimivel jutalékban állapodtak meg!

A termék minél piacképesebb mesefigurákkal díszített karácsonyfadísz volt (és pár általam készített 3D-ssé felnyíló képeslap, ami egyrészt csalás, mármint hogy én csináltam, másrészt hiba volt, mert túl nagy volt rá a kereslet a darabszámhoz képest, így a vásár két napja közötti éjszakámra megvolt a program, ráadásul elég nevetséges órabérrel - amit nem is én zsebeltem be). Mimi még a vásár előtt beleszeretett egy elkészült darabba, és megpróbálta elkunyerálni, de a kemény főnök persze ragaszkodott az árucikkéhez, végül közölte, hogy 200 forintért viheti. Szegény Mimi meg már indult is a pénztárcájáért, nekem meg facsarodott össze a szívem, és közbe is léptem, mert ez azért már a pofátlanság teteje: 120 Ft volt az iskolai eladási ár, 30 Ft Mimi jutaléka, úgyhogy Licával közöltem: vagy odaadja 90 Ft-ért, vagy kap egy kockázatosabb opciót: ha nem sikerül azt a darabot eladnia, ingyen adja a vásár után Miminek. Az utóbbit választotta, és mivel más szívében nem pengetett olyan húrokat az a darab, mint Mimiében, így végül ingyen a boldog tulajdonosává válhatott.

A vásáron végül 17 darab dísz gazdára talált, Lica szó nélkül kifizette Miminek a jutalékot, a maradék 31 dísz pedig a karácsonyfánkat díszíti (amúgy is rendkívül ízléses fánk szokott lenni, főleg mióta a lányok aktív részt vállalnak a díszítésben, de most pár Barbival és Monster High akárkivel felturbózva valami fenomenális).

Birthday boy

Nincs már kisbabánk, csak három nagy ló gyerekünk... Dusa egy éves nagyfiú lett!

Most már profin sétál, és egy nappal a szülinap előtt a motorozásra is ráérzett, száguldozik az örökifjú kutyamotoron.

Elkészült a nagy szülinapos projekt, a matatófal is (éljen Misi papa!), a második videón látható, hogy minden gyerek rávetette magát:

1 éves státusz (avagy büszkeségeink)

Igaz, még nincs egy éves, de jövő héten már a fű sem nő (úgy kell annak, aki karácsonykor született, oltás is csak jövőre), így már tegnap letudtuk a védőnőlátogatást.

74 cm és családi rekordsúly (dobpergés, tűzijáték): 8,39 kg!

Alig lemaradva az alsó 10%-tól (csajok 7,47-tel illetve 7,17-tel 3% alatt egy éves korukban).

Az ellenőrző kérdések közül egyedül a "könyvben dolgokat megmutogat" nem lett meg, a csajok ezt valóban tudták már ilyenkor.

Viszont rengeteget lépeget, ha úgy adódik, teljes szobát is átszel, de azt mégsem mondanám még, hogy jár: ritkán érződik az, hogy közlekedési célból teszi, inkább még csak játék, kísérletezés (és a szülői dicséretek bezsebelésének eszköze).

És akkor a többi gyermekkel is dicsekedjünk:

Lica ezért az első igazgatói dicséretét is bezsebelte.

Mimi pedig az ovi sportválogatottjába került be, a Mikulás-kupán a kerület egyéb óvodáival sorversenyeztek. Idáig tart a büszkélkedős rész, ugyanis utolsók lettek, de mentségükre szóljon, hogy a versengést körmérkőzéses kötélhúzás zárta, és az összes többi ovi valamennyi versenyzője minimum másfél fejjel magasabb volt a mieinknél, győzött a papírforma. Dicsekvés vissza: Mimi volt az egyetlen, aki nem a szüli karjában sírt a vereségek után.

Alapvető fejlődési lépcsőfok

Csajoknál is ugyanekkor jött el, ezek szerint enélkül nem lehet felnőni :) Arról van szó, amikor a 11 hónapos gyermek ráébred arra, hogy milyen vicces minden falat bébiétel után rácsukni az üvegre a fedelét, és csak intenzív anyai kopogtatásra kinyitni újra. Mondjuk Dusa már nem sok bébiételt eszik, úgyhogy egyelőre inkább vicces, mint bosszantó. A lányoknál ezzel párban járt az, hogy a színes áttetsző műanyag tányérokat az arcukhoz szorították, és azon keresztül szemlélték a világot, illetve viccesre lapították vele az orrukat. Dusánál ez azért nincs, mert nem kap tányért, ugyanis azonnal ledobná. De kipróbáltam játszás közben, élvezte :)

A 11 hónapos státuszt kiegészíteném egy fürdőszoba mérlegen elkövetett súlyméréssel: miután egyik nap a vacsoránál olyan gyorsan akkora mennyiségű péksütit fogyasztott el, hogy csak lestem, nem bírtam már a kíváncsiságommal az 1 éves védőnői státuszig: 8,2 kilót mértem (közvetlenül a szóban forgó vacsi után, úgyhogy ez egy kicsit átlagon felüli lehet). Szerintem a mi családunkban ez elég szép, bár az 1 éves súlytriplázás persze végtelen messzeségben (kit érdekel). Az éhenkórászkodás viszont nagyon megy, tegnap Lica kéziedzés után farkaséhesen elővette az uzsiból megmaradt zsömléjét, mire a két kistestvére felvette az éhező tömeg figurát, és mindketten vadul ostromolták Licát... akiben egy szemernyi megértés sem volt kivételesen még Dusával szemben sem. Mimivel közölte, hogy "Nem adok, mert neked volt időd uzsizni az oviban", mire Mimi: "De nem ettem meg" "Miért?" "Mert ugyanilyen volt, mint a tied" :)))

A 11 hónapos jellemábrázolást is kiegészíteném még azzal, hogy imádja a kisbabákat (durva, hogy már nem ő a kisbaba). Simogat, puszilgat, nagyon lelkes, le sem lehet vakarni, ha baba van a láthatáron. A puszizkodás egyébként is minden határon túlmegy, manapság a "puszigyár" névre hallgat :) A harapás azért még megvan mellé, de főleg csak este, talán a fáradtság miatt? Vagy inkább ahhoz köthető, hogy olyankor többen vagyunk körülötte (figyelemfelhívás)? Napközben, mikor kettesben vagyunk, nem nagyon harap, kivétel, mikor baba-mama tornán (ami inkább csak mamatorna) fekvőtámaszozás közben mélyesztette orvul a combomba a fogait, ami szintén a figyelemfelkeltéses teóriát támasztja alá. A vigyorgás is minden határon túlmegy, néha azt gondolom, a legjobb program számára, ha elmegyünk a postára és egy fél órát sorban állunk, mert akkor sok-sok idegennel lehet bájologni. (Azt kívánom neked, kisfiam, hogy mindig mindenki mosolyogjon vissza rád, akkor sok bajod nem lehet az életben! Egyelőre szerencsére nem nagyon lehet ellenállni a csupa szem-csupa száj vigyorjainak, még azok is viszonozzák, akikből sosem nézné ki az ember).

11 hónap és egy kis vidámság

Státusz:

• Méret: pont jó (értsd: fogalmunk sincs továbbra sem), ruha 74-es
• Fogak száma: 6
• Evés: többnyire amit mi, bébiételből márka- és ízhű, a preferálttól különbözőt a konyha másik sarkából detektálja és megkóstolni sem hajlandó
• Ivás: a szívószálazás profin megy, de sajnos hobbiivó, nincs annyira szüksége, amennyit felvesz, ezért vidáman kiköpködi a ruhájára
• Alvás: nappal atombiztosan beálltunk az egy ebéd utáni alvásra, volt pár bonyolultabb nap mostanában, amikor reggeltől fogva stresszeltem, hogy mi lesz, de minden körülmények között tartotta magát a dologhoz (pénteken a munkahelyemen végigasszisztált egy kétórás megbeszélést, persze meg voltam győződve róla, hogy hazafelé a félórás úton kialussza magát, aztán annyi lesz mára, este meg nyögjük a nyűgösségét, erre a fél óra autós alvásra még három órát (!!!) ráhúzott az ágyában). A szokásos mennyisége másfél-két óra, most már egy szó panaszom sincs e tekintetben, még ha ez azért kevesebb is, mint a korosztályi átlag, de kiszámítható, és így egyben azért nem kevés szusszanást biztosít nekem. 
• Az éjszaka nem ilyen dicső, kevesebb már az éjszaka közepi és sokáig tartó ébredés, de hajnali 5-kor gyakran próbálkozik azzal, hogy reggel van, ilyenkor nem találtunk más megoldást, mint matracon mellé (alá) feküdni, úgy van esély, hogy visszaalszik még.
• Játék: napi első és második legfontosabb teendő a golyópálya golyóinak és az összegyűjtött tálnyi gesztenyének a kiborítása, minden más ezután következhet. Kedvencek a labdák, a korongfűző torony, és a veszélyes helyekre felmászás. Egyre jobban érdeklik a könyvek is.
• Beszéd: a "te"="tessék" mellé néha előfordul a "pu"="puszi", továbbra is magyarul beszél tehát. De érteni sok mindent ért angolul is (atombiztos produkció a "what does the fish say?" és a "where is your tongue?"), egy-két dolgot megmutat magyarul, de azért még nem nagyon előrehaladott ezen a téren (az a fránya összehasonlítgatás a csajokkal...)
• Mozgás: az utóbbi napok kedvence a bukfenc kiinduló pozíció, vagy jóganyelven lefelé néző kutya póz, és átnézés a lábai között. Ez irtó cuki, ám jelentőségteljesebb a járás, amiben friss fejlemények vannak (csalás a 11 hónapos státuszba írni, mert mai hír, tehát nem volt meg 11 hónaposan, de sebaj). Jutka mamának igaza volt, hogy a támaszkodás nélkül felállás a közvetlen előszobája az elindulásnak: a péntek délutánt egy az egyben a szabadon felállás gyakorlásával töltötte, ma pedig eljutott öt és fél lépés megtételéig!
• Jellem: továbbra is az állandó vigyorgás a fő jellemző, bárhová megyünk, pár perc után az első kérdés, hogy "mindig ilyen jókedvű?" Egy álom gyerek, komolyan, csak az a harapás ne lenne (na meg az éjszakák...)

A hét kérdése (by Lica):

• Emó: "Amikor kicsi voltam, olyan helyen laktunk, ahonnan látszottak az elmenő vonatok, és Kati mamát mindig azzal piszkáltam, hogy tippelje meg, hány vagonos volt, ami éppen elment. Már nagyon elege volt belőle"
• Lica: "Akkor ezért költöztetek el onnan?"

A hét találós kérdése (by Emó)

• Dusa kergeti a nővéreit, mi az?
• Harapófogó!

Automatizmus

Valahogy nem sikerült átvinnünk Dusánál azt a tanítást, hogy "harapás helyett simogatunk", "harapás UTÁN simogatunk" lett az ő értelmezésében. Ez így teljesen automatikusan működik, a múltkor például beleharapott egy párnába, aztán megsimogatta :)

Dusa okos, Dusa mindent tud

(a cím nem beképzeltség, csak irodalmi utalás, vö. Rumini Datolyaparton: "Rinya okos, Rinya mindent tud")

Egy hét termése:

• Lépcső helyett asztal: ha az egyik veszélyes hely legálissá vált, gyorsan keresni kell egy illegálisat: az új mánia a kanapé közbeiktatásával Emó íróasztalára mászás, napjában 1000x, minden erélyes lerakás után töretlenül újrakezdve. Próbáltam Emó háta mögött nekiadományozni a billentyűzetet a földön, hátha segít, de persze nem. A "lába lefelé" lejövés egyébként már tökéletesen rögzült, az asztalról is megpróbálja, csak egy méter magasan nem olyan vicces. Meg is örökítettem a dolgot a blog számára:

• A kép következménye az lett, hogy mikor legközelebb felmászott, vigyorogva nyújtotta felém az íróasztalon található fényképezőgépet :)
• A mutogatás már minden határon túlmegy, Dusa tábornok irányít minden percben, akaratát egyértelműen kifejezve. Felrakatja a hintát vagy a gyűrűt a kampókra (mielőtt valaki elcsodálkozna, gyűrűgyakorlatokat még nem mutat be, de hát annak ott a helye és kész). Ma egész nap azzal szórakozott, hogy az ablakpárkányokra rakatta fel magát, majd a redőnyök le- és felhúzogatását parancsolta. Vitának helye nagyon nincs.
• Nem csak a gyűrűnek kell a helyén lennie: mikor úgy döntöttem, hogy éppen egészen kockázatmenteset uzsonnázik, és előke nélkül álltam neki etetni, magához rángatta az asztalról és maga elé tartotta.
• Az evésben nagyon üdvös változásnak tartom, hogy a felnőtt kajákból gyakorlatilag bármit megeszik már (a bébiételeket viszont szinte érintetlenül dobom ki). Nem kell a főzelékből kiszűrögetni csak a szószt, mennek a húsok, kenyér, és mikor nem voltunk jelen, a Sacher torta is (kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg apai nagynénjét).
• Tudja, mi mire való: az ovis tökfaragó délutánon a nagyokat utánozva nyúlt be a tökbe a kanállal vájni a belsejét, itthon meg egy perc oda nem nézés után a fürdőszobában találtam, profin pucolva a wc-t a kefével (pedig ilyesmit nem nagyon látott szerintem).

• Mikor odaad valamit, mondja, hogy tessék. Na jó, annyit, hogy "Te!" Ezek szerint a sok angolozás ellenére magyarul beszél :)
• Hogy legyen azért angolos példa is, mikor meghallja az "If you happy and you know it" dalt, már az első szavakra kezdi a tapsolást (oké, ez pont azt mutatja, hogy nem a szöveg, hanem a dallam alapján jegyezte meg)
• A kedvenc nyuszis angol mondókájánál ismétlést követelve emeli a kezeit a feje mellé, mutatva a nyuszifület. 
• Már egyedül is boldogan böngészi a Böngészőt.
• Végre van egy labdaérzékkel megáldott gyerekünk: nagyon profin dob és gurít, egyik kedvenc tevékenység (szintén nagyon profin kezd minden egyes napot azzal, hogy a golyópálya alján gyűlő gumilabdákat szertepattogtatja a lakásban).

És még biztos van egy csomó, ami nem jutott eszembe, és minden nap csak gyűlik. Én meg mindig úgy érzem, hogy éppen a legjobb korban van (bár Mimi ma megjegyezte, hogy jobb lenne, ha kisebb maradt volna, most már túl nagy).

Ősz

5 évvel ezelőtt és most:

És akkor egy kicsit a mostról, mert van ám fejlődés bőven, nem bírja ki a havi státuszig:

• 1-1 lépés önállóan
• Ujjal mutogatás, arra, amit akar, illetve néha kérdésre is (Lica füle, Anya)
• Aktív kukucsjáték (elbújás valami mögé és előbukkanás, eddig csak engem bújtatott el)
• Lépcső: ma egész napra nyitva maradt a lépcsőrács, mert meguntam, hogy ott tipródik egész nap, és ha fölengedem, akkor végtelen ideig kísérgetem föl-le, hát most már nem kísérgetem. Szeretünk veszélyesen élni... Egyébként az engedély csak formalitás, vagy kinyitotta az ajtót, vagy elhúzta a rács szélét (csak egy babakarám a lépcső körül, rögzítésre alkalmatlanok a körülmények), esetleg megpróbált tolatva átbújni a rácsok között (nyilván mivel a lába keskenyebb, mint a feje, ezért így legalább részben sikert könyvelhetett el :)) Olyannyira tudatos volt, hogy átverekedte magát, fogott egy labdát, aztán azzal a kezében felment pár fokot, és megkísérelte legurítani a golyópályán (érzem, hogy már most osztozunk ebben a szenvedélyben - sajnos ő annyira szenvedélyes volt, hogy az alsó traktust darabokra is szedte)
• Mit mond a bálna: Nemrég Énokának is megtanítottam ezt a fontos dolgot (https://youtu.be/-Gkg53do6lk), de ő már legalább tud egy csomó normálisabb állatot, Dusának viszont a halacska után ez a második, éljen a fontossági sorrend! Még nem olyan profi, mint Énok, de buzgón fröcsögi a nyálat :) Ja, és normálisan fújni is megtanult, mikor azt követelte, hogy fújjak még buborékokat. Van remény a szülinapi gyertyára? Szerintem még soha senkinek nem sikerült az ismeretségi körben, minden praktika ellenére :)
• Szívószálból ivás: a mai termékeny nap örömére újra megpróbáltam vacsinál, és láss csodát, sikerült! Kíváncsi vagyok, holnap emlékezni fog-e rá.

Elsőre vicces, másodszorra nagyon nem

Kicsit hezitáltam, megkockáztassam-e ezt a bejegyzést, mert egy gyerekblognak igazán távol kéne maradni a napi politikától, de hát sajnos az ő életükből sem lehet kizárni... Ha már Zíka habkönnyű tartalmakat ígér Énok és Illés blogján, leplezendő mindenki dúlt érzelmeit, nálunk itt az ellenpont.

Azt játszottuk, hogy c betűvel kellett szavakat keresni, definíciókkal segítettem. Már a végén jártunk, minden szó elfogyott, a megfejtők meg már hajlottak a marháskodásra gondolkodás helyett. Egyéb ötlet híján megpróbálkoztam ezzel (de alighanem már ez sem volt polkorrekt): "Embercsoport, akiknek sötétebb a bőre, és sokan nem szeretik őket", mire Lica vicceskedve: "Cevándorló!" Bevallom, elsőre nevettem (hasonló Mimi-poénból született a Nyiráf szó is, ami azóta is ki van írva a fali táblánkra vidámságcsinálónak, mert akkor annyit nevettünk rajta). Aztán elgondolkodtam... A lányaink szerintem elég képzettek a témában, beszélgettünk velük egy nagyot a népszavazás előtt, nagyon érdeklődőnek bizonyultak (olyannyira, hogy Mimi wc-re menet rászólt Emóra, hogy hagyja abba a témát, amíg ő a dolgát végzi, nehogy lemaradjon valamiről), önálló véleményt alkottak, javaslatokat mondtak, amiért nagyon büszkék voltunk rájuk, de az látszott, hogy nagyon befolyásolhatóak, egy-egy újabb szempont hatására elég könnyen változtatták a véleményüket. És éppen ezért ijesztő, hogy meg vagyok róla győződve, hogy ez a régi beszélgetés nem volt elég ahhoz, és nem is olyan szellemű volt, hogy emiatt vágja rá a definíciómra, hogy "cevándorló". És abszolút semmi kontrollom nincs afölött, hogy milyen hatások érik, hogyan formálják mások akarva vagy akaratlanul az ő képlékeny álláspontját... Rémisztő...

10 hónapos státusz

Rövidke lesz, mert adatokkal nem rendelkezünk, a fejlődési lépések meg többnyire szóba kerülnek hónap közben.

Azt nem tudom, dokihoz mikor megyünk legközelebb méredzkedni, mert nem mondta, én nem magamtól nem megyek, majd egy évesen talán :)

Fogak száma még mindig 6, ruhaméret még mindig 74.

Alvás már fixen egy napközben, általában még a délelőtt vége felé elalszik, párszor bírta csak ki fél 1-ig, 1-ig. Kb másfél óra. Az éjszakát sokszor átalussza, de átlag hetente kétszer azért van valami műsor, ami fél órától három óráig terjedhet :(

Evés: napi 3 szopi, de már egyik sem önálló étkezés, reggel eszik előtte egy kis zabkását, a napközben alvásnál időponttól függően tízórait vagy ebédet (de ilyenkor már elég álmos ahhoz, hogy ez nagyon csekély mennyiség), este meg vacsi után kb egy órával, lefekvéskor. Egyre többször eszi azt, amit mi, a tarhonya pl nagyon bejött neki, de a neki valókból nagyon válogat. Viszont ahhoz képest, hogy mennyire kisétkű, délután árgus szemekkel lesi, amikor Lica iskolatáskájából kiveszem az uzsisdobozt, és lecsap a maradékra, bármi legyen is az (lehetőleg szétmorzsázva a nappali közepén).

Mozgás: nagyon stabilan áll kapaszkodás nélkül, teljesen támaszték nélkül még nem láttam felállni (ettől még előfordulhatott), de egy 10 centi magas támasz már elég neki, hogy felálljon. A lábbal előre lefelé mászás technikája egyszer csak bekattant neki, onnantól csinálja, de lépcsőn még nagyon veszélyes, mert gyakran felegyenesedik örülni magának, és akkor könnyen hátraesik.

Tanulás: a legfőbb új képesség a puszicuppantás, sokszor megy már a simi-simi (harapás helyett próbáljuk tanítani), nagy kedvenc az óriás, és tátog, mint a halacska.

Kedvenc játék: korongtorony fűzése, síp, fotelbe felmászás és onnan incselkedés a támla mögött elhelyezkedő Anyának (irtó veszélyesen csinálja), zenedoboz (ő az első gyerekünk, akire hat a zenedoboz marketingje, miszerint x idő magára hagyás után lejátszik egy dallamot, Dusa akkor szinte mindig visszamegy hozzá), valamint az összegyűjtött gesztenyék szétszórása a lakásban. És a legfontosabb: egy spatulaszárú, dekorgumi szirmú virág állandóan a kezében kell legyen, ld Mimi és a csavarhúzó. Nagy előny a csavarhúzóhoz képest, hogy virágból több van, de vannak kedvencek, ha nem azokkal közlekedik, akkor jó eséllyel beleejtette a kádba, a szennyestartóba vagy a konyhai fiókok egyikébe.

Egyszerű férfiagy

Példa1:

Megörökítem ezt a kis történetet itt is, mert Lica már annyiszor és olyan élvezettel mesélte mindenkinek, pedig ott sem volt (ez egyébként szuper tőle, mert eddig csak Mimi csinált ilyesmit):

Az első megnézett bölcsiben volt egy olyan játék, hogy egy csúszda tetején lévő pöcökre rá lehetett tenni egy autót, aztán ha egy gombot megnyomtunk, a pöcök visszahúzódott és az autó legurult. A bölcsisnéni próbálta a gomb megnyomására kapacitálni Dusát, aki ehelyett minden egyes alkalommal odasuhintott az autó hátuljára, ami persze így is legurult. Minek az a felhajtás a gombbal?

Példa2:

Licával már jóval kisebb korában lehetett itt-a-piros-hol-a-pirost játszani: valamit elrejtettünk az egyik műanyag pohár alá, emelt szinten már meg is kevertük, aztán ő felemelte azt, amelyik alatt a tárgy volt. Dusával képtelen vagyok megértetni, mire megy ki a játék: egyszerűen felfordítja mindkét poharat egyszerre, és lám, a tárgy előkerül.

Tanulság:

A férfiak nem komplikálják túl a dolgokat.

Illusztrált beszámoló egy megvalósult álomról

...avagy egy újabb étkezési siker!

Gyakran emlegettem az utóbbi időben Énoka blogjából azt a bejegyzést, amelyben Zíka a végtelen és gyakran sikertelen etetések okozta frusztráció csökkentésére azt a rendszabályt határozza el, hogy elég akkor enni kapnia, amikor már rátekeredik az etetőszékre. Leginkább olyan kontextusban szokott ez elhangzani, hogy Dusa már a hozzátáplálás kezdetén éhen halt volna, ha nálunk is ez lenne a módi, ugyanis sohasem fordult még elő ilyen követelés. De ma! Íme:

Igaz, verbálisan nem támogatta az igényt, úgyhogy felmerülhet a kétely, nem csak arról volt-e szó, hogy éppen ott esett jól neki álldogálni, de aztán tényleg tisztességesen ebédelt. Bár biztosra mentem, az aktuális kedvenc volt az étlapon (amit a lelkes olvasó megpróbálhat kitalálni, ha alaposan szemügyre veszi a lenti második képet, mi lóg ki a szájából - a megoldás megtalálható a videóban).

A büszke szakácsnő

Ez én lennék :) Dusi gyakorlatilag először ette meg a főztömet! Na jó, ott van persze a zabkása, és a gasztronómia csúcsa, a zacskós tészta, de olyan igazi ételt eddig nem volt hajlandó. Szombaton viszont karfiolos-répás-tejfölös csirke volt a menü, és ebből láthatólag jóízűen fogyasztotta a zöldségeket. A mennyiség persze nem volt eget verő, de én így is nagyon örültem.

Mivel vasárnap házon kívül töltöttük a nap nagy részét, könnyű volt figyelemmel követni a mennyiségeket, mivel gyakorlatilag csak üvegeset evett a szopin kívül. Hát nem fogyott el az egész üveg, tehát egész nap kb 160 gramm volt a hozzátáplálási mennyisége, ami lássuk be, elég szánalmas így 9 hónaposan. A tejmennyiséget nyilván nem tudjuk, de a szilárd/tej arány mindenképpen borzasztó, és alighanem az összeg sem lehet valami fényes.