Azori-szigetek 9. nap

A mászásért egy nyuginapot ígértünk a gyerekeknek, de azt nem gondoltuk, hogy annyira nyugis lesz, hogy a lányok nagyjából az ágyból sem kelnek ki, csak olvasnak. Dusával társasoztunk, szobabicikliztunk, volt meccsnézés, aztán a fagyi ígéretével csak rá lehetett venni a társaságot, hogy legalább a sziget fővárosában sétálhassunk egy kicsit.

Azori-szigetek 8. nap

A csúcshódítás napja! Megmásztuk Portugália legmagasabb csúcsát, a 2351 méter magas Pico-t!

Dusa lépten-nyomon „little hero” titulusokat kapott, Lica újabb aggódnivalót talált, miszerint biztos ki fog törni ránk a vulkán… De semmi gond nem történt, így ereszkedőben még a magyar-francia meccs végét is meg tudtuk nézni a hegyről.

Este hazaérve pedig még a szokásos szombati online társasba is be tudtunk csatlakozni, az időeltolódás miatt még a gyerekek is részt tudtak venni egy kicsit a worldwide, 3 időzónás partiban.

Azori-szigetek 7. nap

Bálnalesre mentünk Pico és Sao Jorge sziget közé. Izlandon már voltunk, olyan hajóra számítottunk, mint ott, ehhez képest apró felfújt motorcsónakkal mentünk, nyeregszerű ülésekkel és kapaszkodóval. Dusa miatt egy kicsit próbáltak is lebeszélni bennünket, de nem volt semmi gond, még el is aludt a nagy kapaszkodás közben. A bálnákból kevesebbet láttunk, mint Izlandon (de azért a kifújások és néhány „deep dive” is volt), de Lica azt nyilatkozta, mielőtt akár egy is felbukkant volna, hogy neki még bálna nélkül is tökéletes, csak a száguldás miatt. Aztán pár óra múlva már kevésbé volt lelkes, elkezdett károgni, hogy biztos le fogjuk késni a kompot, és ebből a morgásból már semmilyen csoda nem tudta kizökkenteni. Pedig egy hatalmas teknős is elúszott mellettünk, de a koronát az egészre a körülöttünk ugráló delfinraj tette fel.

Száguldás:

Teknős:

Bálna felbukkanás és kifújás:

Deep dive:

Delfinek:

A kompot persze nem késtük le, így miután oda-vissza megtettük már a Faial-Pico távot motorcsónakkal, még egyszer komppal is átszeltük. Új szigetünkön megnéztünk egy lávabarlangot (vezetős, de világítatlan, zseblámpás túra, kiépítetlen barlangban, de a láva gondoskodott róla, hogy jól járható legyen az alagút), aztán elfoglaltuk újabb hatalmas apartmanunkat, ahol az óceánpanorámát szemlélve lehetett szobabiciklizni.

Azori-szigetek 6. nap

 Lica fellázadt és a szálláson maradt. Az utóbbi néhány nyaralásnál már pedzegettük, hogy lehet, hogy már most eljött az az életkor, amikor nem érdemes elvinnünk magunkkal nyaralni. Hát olcsóbb lett volna, ha hamarabb belátjuk…

Így négyesben néztük meg a sziget fővárosát, ahol a tengerészek rajzain kívül nincs sok látnivaló, de azokat a végtelenségig lehetne böngészni. Tudtuk, hogy van egy magyar is, de végül még egy bónusz másikat is találtunk, pedig mint tűt a szénakazalban…

Terveztük körbetúrázni a vulkán kráterét is, el is indultunk, de mivel ködfüggönyön kívül más kilátás nem volt, viszonylag hamar beláttuk, hogy ennek sok értelme nincs, azt sem vennénk észre, mikor értünk körbe 😊

Azori-szigetek 5. nap

Letudtuk a kötelező helyi covid-tesztet, majd elhagytuk Flores szigetét, irány Faial!

Itt a fő látványosság egy részben láva alá temetett világítótorony, mellette egy 1957-ben keletkezett félsziget. Dusa vígan homokozott a lávahamuban:

Sok mást nem terveztünk mára, így vígan lubickolhattunk szállásunkon a jéghideg medencében a fekete fellegek alatt:

Azori-szigetek 4. nap

Gyors múzeumozás (csak az általános múzeumba mentünk be, a bálnaipari múzeum alighanem sok lett volna Dusának), majd megnéztük az északi oldal világítótornyát, és összebarátkoztunk őreivel, Vitorlafüllel és Óriástappanccsal.

Ezután útbaejtettünk egy piknikhelyet (amelyek nagyszámban és teljesen üresen találhatóak mindenfelé), mivel meg kellett ejtenem egy állásinterjút 😊 Miután ezen is túlestünk (mint már másnap kiderült, sikeresen), lemásztunk egy nehezen megközelíthető csodaszép strandhoz (miután az ösvény bejáratánál megsimogattuk és kibogoztuk kötelékeiből az ott legelésző kecskét), ahol a magyar-portugál EB-meccset terveztük festői körülmények között megnézni, de az adás nem igazán ment, így kénytelenek voltunk a tájra figyelni 😊 Találtunk is számos dolgot: hajóroncsot, egy elrejtett csónakot, partra vetett, a kövekre szilárdult portugál gályákat felfújt vitorlával és egy szurdokot vízeséssel:

A napi állatmennyiség is tovább nőtt a kutyák és a kecskék után, Lica pedig nem tudta titkolni, hogy a színlelt nagy macskautálat mögött mégiscsak szereti őket, mert sírva fakadt, úgy aggódott, hogy a pici cicákat elüti egy autó.

A szállásunkra visszatérve megnéztük a közeli vízesést lusta gyerekek nélkül, majd Emó érzékletes közvetítés-felolvasásában izgultuk végig a meccset utólag.

Azori-szigetek 3. nap

A sziget fő látványosságához, a Poco da Ribeira Ferreiro vízesésekhez látogatunk el. Csodálatos dzsungelben vezet az utunk, egy narancssárga patak mellett, amivel szokásunkhoz híven kísérleteket folytatunk (miért folyik különböző sebességgel az alagút előtt és után).

A célban pedig ilyen látvány fogad bennünket:

És egy bizonyíték, hogy fiús család vagyunk:

Ebédünket Lajes városban úgy költöttük el, hogy közben a mederkotró hajó munkáját szemlélhettük, majd egy kis strandolás (=Dusa molyol a parton, csajok a könyveikbe mélyednek) után újabb tavakat vettünk célba:

Itt valakinek az az idétlen ötlete támadt, hogy körbefutja a tavat (pedig előtte kiszállni sem akart). Egy bolond kettőt csinál, meg egy felelősségteljes Apát kíván, aki kénytelen velük menni, így a körbefutásból vagy egy órás mocsárjárás és bozótharc lett, mialatt mi Dusával (és szintén megmerült cipőinkkel) izgultunk a parton.

Azori-szigetek 2. nap

Repülés a fő szigetre, majd onnan rögtön tovább Floresre, mert ingyen van a repülőjegy, ha azonnal továbbállunk.

Rögtön meg is mártózunk az óceánban (nem sok ilyen alkalom lesz), azonban a helyi elemek hamar közlik velünk, hogy nem tennék a helyünkben, mert portugál gályák cirkálnak a vízben („csípése felnőttekre általában nem halálos”)

Felderítjük még a helyi élővilágot (termetes rákok minden mennyiségben), majd továbbállunk, és megtekintjük a kétszínű ikertavakat.

A szállásunk felé vezető úton és a közvetlen közelében is random vízesések, maga a szállás pedig képekkel visszaadhatatlan hangulatú:

Békés esti képpel zárunk (ami messze nem tükrözi az általános helyzetet sajnos):

Azori-szigetek 1. nap (ami még nem is Azori-szigetek)

A tavalyi nyaralásunk idén végre megvalósult! Utolsó pillanatig hezitáltunk, vállaljuk-e a sok macerát meg a folyamatosan változó feltételek kockázatát, de sürgetett a tavalyi voucherünk meg az utazási vágy, úgyhogy egy nagy családi tesztelés után, a tanév végét is ellógva nekivágtunk.

Nem annyira egyszerű eljutni az Azori-szigetekre, mint tavaly lett volna, így Lisszabonban aludtunk egyet, mielőtt másnap hajnalban továbbrepültünk volna. Így volt néhány óránk megnézni a pár évvel ezelőttről ismerős helyek egy részét, sőt a lázadó gyerekek miatt (mondván, hogy ők nem Lisszabonba jöttek nyaralni, hanem az Azorira, így itt nem elvárható tőlük, hogy sétáljanak) még a helyi Ubert is kipróbáltuk, rögtön mediterrán stílusban, egy autóba zsúfolódva hatan (pedig a covid miatt csak két utas lehet elvileg).

A szállásunkon otthon érezhettük magunkat: Made in Hungary olvasólámpa, magyar kifestőfüzet és magyar szállodából csórt papucs képezték a felszerelés részét. Ezért kár volt eljönni otthonról :) Így hát hajnali 4 körül odébb is álltunk.

Szeretetbefőtt

 Az ovisok szeretetbefőttet készítettek anyák napjára. Az én üvegemben a következő üzenetek voltak:

• Nagyon szeretem, ha sütünk anyával valamit, a kimérésben mindig segíthetek. (Elég sok mindenben segíthetne még, de olyan gyakran nem szokott jelentkezni...)
• Azért szeretem az anyukámat, mert mond nekem pirospontos feladatokat (Ezek szerint ha pirospontért kérek házimunka segítséget, az win-win)
• Kedvenc játékom anyával a Csonti és az Elsüllyedt város (A "Süllyedt várost" alias Tiltott szigetet konkrétan utálom, de úgy tűnik, ez őt nem zavarja. De ennek megfelelően elég ritkán tud rávenni, úgy tűnik, ezek nagyon értékes ritka pillanatok)
• Nagyon tetszik nekem anya futóruhája, és a kedvencem a rózsaszín ruhája (Én már csak olyan rózsaszín ruhás csaj vagyok... Nem is tudom, melyikre gondol, de azt hiszem, ő sem, valószínű volt néhány erősen irányított kérdés... A futóruha legalább tényleg gyakran van rajtam, de minden futóversenyen szégyenkezem, hogy nekem van a legkevésbé trendi felszerelésem)
• Anya sosem szokott szomorú lenni! (Hangosan kommentálom: "Csak mérges" Dusa: "Ez igaz")
• A kedvencem: Anya nagyon ritkán készít palacsintát, de a világon ez a legfinomabb nekem (Mindezt három nappal az előző palacsintasütés után. Kis telhetetlen!)
• Azt szeretném, hogy sokáig élj! Imádlak plusz imádlak plusz szeretlek! (Én is nagyon szeretlek, Kisfiam! Plusz imádlak!)

Újabb felfedezés

Dusa a térfogatszámítás után a nagy számok törvényét is feltalálta:

Ragaszkodott hozzá, hogy hazahozzunk az oviból egy nagy kupac kavicsot.

- Dusa, miért kell hazavinnünk ezt a sok követ?

- Mert szerintem van közötte gyémánt!

- Miből gondolod?

- Mert olyan sok van, hogy abban kell lennie legalább egynek!

Megtérülés-számítás

 - Dusóka, kipakolnád az evőeszközöket a mosogatógépből?

- Kapok érte valamit?

- Puszit!

- És még?

- Mandarint.

- Hány mandarint?

- Egyet.

- És hány puszit?

- Kettőt.

- Hmmm.... Nem éri meg!

(Aztán egy kis atyai ráhatásra hajlandó volt újrakalkulálni, és mégis kipakolta, sőt, még adott is puszit. Nem mindig a megvesztegetés a legcélravezetőbb módszer...)

Dusa feltalálta a térfogatszámítást

 Mimivel a fürdőkádban ülve a demarkációs vonal meghúzásán vitatkoznak.

Mimi praktikusan és egyszerűen javasolja, hogy felezzék el a fürdőkád hosszát, Dusának azonban ez nem elég precíz:

- Meg kell számolni a vizet, hogy mindenkinek ugyanannyi jusson! Meg kell mérni a szélességét meg a magasságát, hogy tudjuk, mivel kell szorozni!

Most utánanéztem, ötödikes tananyag, és akkor is csak elhinni kell (vagy azt sem, csak bemagolni), nem pedig kitalálni...

Mindjárt 6 éves...

 Dusa, Énok szülinapján irigykedve: "Úgy várom már a december 21-ét!"

Anya: "Hát az még jó soká lesz!"

Dusa mindenben megtalálja a pozitívumot: "De legalább jó, hogy nincs szökőév!"

Dusa 5

 Most, amikor már a Mimi 10 bejegyzést kellene írnom, gyorsan bepótolom Dusa szülinapját.

Ovis ünneplés:

Otthoni köszöntés szivárványtortával:

De bármennyire is szivárványtortát rendelt, a hűtőben felfedezett vödörnyi paradicsom sokkal vonzóbb volt:

A nap slágere pedig az alábbi költemény, amit Dusa szerzett és buzgón énekelgetett, de ha a lányok is rákezdték, rögtön megsértődött, mert csúfolásként értelmezte, pedig csak sikeres volt a szerzemény:

"Ki nevet? Ki nevet? Egy furcsán fénylő ork!"

Ez a kép pont ide illik:

Választékos beszédű alázós Dusa

 Dusa Emóval társasozik, természetesen felnőtt - na jó, ez épp csak 8+ volt - játékot:

- Apa, te itt szenderegsz a 4 pontoddal, nekem meg már 41 van!

Szavanna

 Dusa találós kérdése:

- Mi az? Négy lába van és a SZAUNÁN él?

- ????

- Zsiráf!

Okoskáink (strébereink?)

A nyári szünet utolsó napján már annyira nem bírtak a lányok az iskolahiányukkal, hogy Dusával iskolásat játszottak: ők voltak a tanító nénik, Dusa meg a tanuló. Matekórán második osztályos Zrínyi matekverseny feladatokat oldattak meg vele! Persze elolvasni nem tudta őket (lehet, hogy a magyarórára nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni), de felolvasás után több mint tízet megoldott a 25 példás feladatsorból! Ez már kicsit beteges talán...

Cukkini

Az egyik múlt heti vacsora igen mély nyomokat hagyott a családban. A gyerekek minősíthetetlen stílusban kommentálták, hogy cukkinis-csirkés tésztát merészeltem tálalni eléjük, és jó nagy veszekedés lett belőle.

Tegnap pedig, amikor megérkezett az online bevásárlás, és a hűtő bepakolása közben úgy találtuk, hogy valamiből túl sok lett, Mimi a következő ajánlást fogalmazta meg a jövőre:

- Szerintem csak abból rendelj, ami elfogyott!

Mire Dusa rémülten felkiáltott:

- Jaj, ne! Akkor cukkinit fog rendelni! 

Csehország

B-terves nyaralásunk az Azori-szigetek helyett. Az eredeti cél többet között Portugália legmagasabb csúcsa volt, de így be kellett érnünk a jóval szerényebb Csehországgal.

Ráadásul angyali kisfiunkba, aki könnyedén szaladt fel Horvátország sokkal nagyobb kihívásokat tartogató csúcsára, most belebújt a kisördög, és oltári hisztit csapott a csúcs közelében. Nem is az volt a fő probléma, hogy menni kell, hanem hogy a lányok hamarabb érnek oda. Aztán mikor büntetésként nem kapott jutalomjégkrémet, akkor sem azért hisztizett, mert nem ehetett, hanem azt követelte, hogy amikor ő legközelebb kap, akkor a lányok ne kapjanak, mert ők úgy többet kapnának... Mostanában valahogy az elnyomott kistesóság határozza meg az identitását. Olyan felháborodott hangon tudja sivítani, hogy "A lányok így meg úgy..."

Majdnem csúcsfotó sem készült a körülményekre való tekintettel, a szülők nem is túl boldogok a képen:

Annyi volt már aznap a legkisebb utód rovásán, hogy már azt is megátalkodottságnak éltem meg, amikor az alábbi kilátón, aminek kb 700 méter séta vezet fel a tetejére, a közepén kijelentette, hogy pisilnie kell...

És még csak nem is ez volt a legizgalmasabb kilátó, ez a másik még menőbb, és itt is csúszda vezet le az aljára:

A tetején egy háló volt, alatta 55 méter mélységgel, mi rálépni is alig mertünk, de a gyerekek vígan buliztak rajta:

Ez volt az a program, amihez én ragaszkodtam, Mimié pedig a papagájok. Dusa lelkesen felvette hozzájuk a papagájos pólóját, de kiderült, hogy semmi csillogó nem lehet rajtunk. Jó kis giccses család vagyunk, ötünk közül négyen flitterekkel voltunk ellátva... Ezen kívül volt még vagy 20 szabály, például: Ne engedd, hogy lerágják a körömlakkot a körmödről! Ne vegyél fel a földről papagájkaját! Ne vedd karba a gyerekeket! És ez volt szinte az egyetlen hely az egész út alatt, ahol kötelező volt maszkot hordani. 

Bent aztán kiderült, hogy nem ok nélkül feltételeznek minden turpisságot a papagájokról: rögtön megpróbálták a hajgumit kicibálni a hajunkból (pedig nemhogy csillogó, de még színes sem volt), és az egyik buzgón próbált az órámtól is megszabadítani, pedig az ki sem látszott a pulcsim ujja alól.

A legtehetségesebb papagájszelídítő Lica volt, ő szállította nekünk az újabb és újabb példányokat, pedig ő az egyetlen a gyerekeink közül, aki nem állatkertben dolgozva képzeli a jövőjét.

A nagy nyaralgatásnak aztán majdnem nem lett jó vége: Augusztus 31-én este 6-kor, tehát kemény fél nappal az iskolakezdés előtt hirdette ki a suli, hogy a saját készítésű protokollja szerint aki két héten belül külföldön volt, nem mehet iskolába... Volt némi sírás-rívás a lányok részéről, de én is eléggé kétségbe estem... Aztán a hazudozás vagy a belenyugvás helyett szerencsére azt választottuk, hogy álljunk ki a hülyeség ellen, és lám, néha sikerül: Minden kiskorú rendben munkába állt, így végre mi is rendben tudunk dolgozni... Élvezzük, amíg lehet...