2009. június 18-19. Továbbra is orvoshoz járunk

Csütörtökön vissza kellett mennünk az orvoshoz. Azaz csak kellett volna, de annyira sokan voltak, hogy nem értünk volna haza, mire ennem kell, és mire megérkezett Kati nagymami. Be kell valljam, azért jött, mert olyan sokat bömbiztem az éjszaka, hogy Anya szinte semmit sem tudott aludni, így most a nagymami vigyázott rám, míg Anya próbálta bepótolni az alvást.
Pénteken ismét próbálkoztunk az orvosnál, ezúttal be is jutottunk, de nem volt benne sok köszönet. A doktorbácsi az azóta elhíresült „Milyen ez a gyerek? Pöttyös, sárga...” üdvözléssel nyitott, és a folytatás sem lett jobb. Kikaptunk megint a súlyom miatt (4,02), a szemem miatt (még egy hét haladékot kaptunk a szemészhez menetelben), és a bőröm miatt is.

Az utóbbira kaptunk egy krémet, ami még tesztelés alatt áll, de már nagyon sok gyereken segített. Anya sajnos elkövette azt a hibát, hogy ennek kapcsán kísérleti nyúlnak becézett engem, mire a doktor bácsi kissé megsértődött... Anya meggondolhatná, mikor próbál vicces lenni! Mindenesetre a kence innentől fogva a nyúlkrém elnevezéssel vonult be a családi történelembe.

2009. június 16: Első mosoly

Mivel ezt is fel kell jegyezni a babanaplóba, legyen mondjuk ma. Biztos volt már korábban is, de ez is elég nehezen megfogható. Mindenesetre ma Apa fel is vette videóra, hogy legyen bizonyíték, bár lehet, hogy ezt csak a szülők látják mosolynak: röpke egy másodperc volt, az is álmomban. De napról napra fejlődöm!

2009. június 15: Egyhónapos szülinap

Anya szomorú volt, mert arra számított, vidámabban telik az egyhónapos szülinapom. Szegénynek nagyon fárasztó, hogy állandóan próbál tejet tömni belém, még azt is mondta, hogy kis megátalkodott vagyok, hogy csak több nekifutásra, másfél óra alatt eszem meg a normálisnál így is kisebb adagokat, és magamtól sosem szólok, hogy éhes vagyok még. (Mindig azt mondja, hogy ezt Apától örököltem, ő is éhen halna, ha valaki nem tenné elé az ételt.) Anya naívan azt hitte eddig, hogy a megevett mennyiségem időarányos, meg hogy ha egyszer abbahagyom, az azt jelenti, hogy 5 perc múlva nem tudnék még enni. Így jár az, aki néhány hét után azt hiszi, hogy kiismerte egy kisbaba lelkét!
Én azért jól éreztem magam, mert a szülők, azon a címen, hogy bármilyen tanácsot hajlandóak kipróbálni, hogy többet egyet, elhatározták, hogy ma egész nap Anyával kell együtt feküdnöm, mert ez állítólag mindkettőnkre jó hatással van. Persze a szülői ágy még mindig tabu, így a kanapéra költözött a Tokakirálynő-birodalom.

Aztán mikor sétálni mentünk, Anya meglepve látta, hogy aktívan nézelődöm, pedig eddig mindig végigaludtam a sétát. Ezzel vége annak, hogy Anya csak leül a babakocsi mellé a padra és olvas! Mostantól a testét kell edzenie séta közben, és nem a szellemét, mert nekem már az kell, hogy legyen mit nézegetni: mozogjanak fölöttem a falevelek meg a felhők! Ezért (de az egy hónapos szülinapomra hivatkozva) Anya gyorsan vett nekem egy babakocsira akasztható cicát, és egy szélforgó virágot, ami együtt igen találó ajándék, mert kiteszik a kedvenc becenevem, azaz a Cicavirágot :)
Este még látogatóim is jöttek, Zsolti bácsiék személyében.

Utolsó hónapfordulós ajándékként Anya cézár salátát készített maguknak, mert azt olvasta, hogy egy felmérés szerint az után lesz a legfinomabb a tejcsi. Nekem ízlett, de azért ennek ellenére nem ettem többet...

2009. június 14: Kati nagymaminál

Ma eredetileg a Városligetbe kirándultunk volna, de mivel engem szigorúan mérni kell, és ez ott nehezen megoldható, ezért a Gloriett lakótelep felé vettük az irányt. Itt ismét találkoztam Marci unokatesóval,

és mindnyájan sétálni mentünk. Miközben Marci a babakocsijára aggatott sok játékot nézegethette, én Apa munkahelyének a reklámját tanulmányoztam a HVG-ben.

Este Anya félve hívta fel a doktorbácsit, hogy bediktálja az evési adataimat, de szerencsére azt mondta, nem olyan vészes, egyelőre megmenekülök a tápszertől, aztán majd meglátjuk.