2011. november 30.

Hétfőn végre gyógyultak nyilvánítottam a családot, így végre kimozdulhattuk játszóházba (igaz, Mimi odafelé az autóban kihányta az uzsit, így elég kínosra sikerült az egész, és még az imádott fagyiskocsijuk sem volt már meg, mondván, hogy az nem téli játék), aztán kezdetét veszik a télapós és egyéb év végi bulik, úgyhogy idén már nem engedhetünk meg magunknak még egy betegeskedős korszakot. Pedig egy előnye volt... Mimi ugyanis addig aludt éjszaka, amíg beteg volt: az első két éjjeltől eltekintve, amikor az orrát kellett szívni, egy héten át nem riadt fel az éjszaka közepén, és reggel is csak akkor kezdett mozgolódni, amikor mi. Úgyhogy a normálissal ellentétben mi akkor pihenünk, amikor beteg a gyerek... De most, hogy meggyógyult, kezdődtek újra az éjszakai bulik, kivétel nélkül minden éjjel és hajnalban. És még legyen is lelkiismeretfurdalásom, ha egy átaludt éjszakára vágyom, mert mint ha azt kívánnám, legyen beteg a gyerkőc...

Hogy dicsérjük is nemalvó kisasszonyt: nagy meglepetésünkre gyönyörűen és boldogan dugdossa a táblába a pötyiket, amiről pár hónapja még Lica kapcsán is elgondolkodtam, hogy való-e már neki. Úgy látszik, egy nagytesó mellett a saját korosztályának való játékok teljesen esélytelenek.

2011. november 29.

Vacsinál elfogy Lica tányérjáról az ennivaló, mire ő: "Anya, adjál enni! Éhezteted a gyereket!" Valószínű jobb lenne, ha ő nem jönne legközelebb a gasztroenterológiára, még elszólná magát...

2011. november 28.

Vegyes mindenféle máról:

Mimi már három lépést is megtett egyhuzamban! Azért többnyire csak egyet sikerül, de szerintem az is nagyon szép 10 hónaposan és 3 hetesen!

Kezd nála is kibontakozni az eltéphetetlen kötelék az alvókutyusával. Ma délutáni alvásból lejövet Lica boldogan lépcsőzött le a Szusszal, mire ezt látva Mimi a lépcső közepén visszafordult, felment a szobájába és követelni kezdte az ágyban maradt kutyust, aztán pár órán át ki sem engedte a kezéből.

Ha kérdezünk valamit Mimustól, már nagyon szépen int igent vagy nemet a buksijával, többnyire a megfelelőt, szerintem valahogy érzi a kérdés hangsúlyából, hogy mi az elvárás. Azért sokszor a biztonság kedvéért utána hozzáteszi a másikat is.

Lica beszámol a hazatérő Apának a nap fő eseményéről: "Anya zacskóval felszedte a kutyakakit!" (Ahhoz képest, hogy ebédnél megígérte, nem fogunk kakiról beszélgetni, Jutka mamának és Apának is előadta) Emó: "Akkor Anya egy hős!" Lica: "Te is hős vagy, Apa!" Emó: "Én miért vagyok hős?" Lica: "Mert szépen dolgoztál!"

Lica boldogan mutatja: "Nézd, mennyi kavicsot találtam! Én egy hatalmas kőtaláló vagyok!"

Kirakta a "Ki hol lakik" kirakót, és most elmeséli: "Vakond a föld alatt, cica a gombolyagnál, kacsa a fészekben, kutya a kutyaházban, bárány a bárányházban, méhecske a..." nagyon halkan suttogva: "Ezt nem tudom", majd gyorsan továbbmegy: "Fóka a vízben, veréb a fatörzs odújában" Anya: "Méhecske a méhkaptárban" Lica öntudatosan: "Én is arra gondoltam!"

2011. november 27.

Telefonmániás modern gyerek, újabb felvonás: Kikapcsolom a telefonom, majd bekapcsolásnál feljajdulok: "Nem tudom a PIN-kódot!" Lica nem túl megértő: "Akkor majd Apa telefonján játszom"

A gasztroenterológiás beszámolóból kimaradt az a momentum, hogy várakozás közben miután a gyerkőcök vállvetve felfaltak egy doboz kölesgolyót, Mimi addig bámulta egy kisfiú banánját, míg az anyukája megszánta a kis koldust, és adott egyet neki is, aminek jóízűen neki is látott. Kicsit fura érzéssel ecseteltem ezek után a nemevését a dokinak...

A "muszáj-e visszamennünk?" kérdésre kiegészítésképp még annyi, hogy egyes meg nem nevezett családtagok szerint majd kijön a gyámügy, mert éheztetem a gyereket :) Mondjuk azok után, hogy ma hagytam Licának, hogy ő fogja a gyufát az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásánál, és meg is égette a kezét, lehet, hogy meg is érdemlem.

2011. november 26.

Na, Mimivel is megjártuk a gasztroenterológiát. A megjárást lehet minden értelemben érteni... A hangulatot megalapozta a szokásosan szuper közlekedés, az első menetrendben kiírt busz nem jött, a második csak lazán nem állt meg a megállóban, a harmadiknak az alsó lépcsőjére sikerült felszorongnunk, onnan nyomták feljebb szegény Licát, akik szálltak fel a következő megállóban. Aztán jött a két órás várakozás a kórházban (bár egy pirospontot kiosztok a gyerekek nevében a folyosón elhelyezett halacskás akváriumért és izgága rágcsálós ketrecekért), de mindezt megbocsátottam volna, ha azzal jövünk el, hogy semmi baja a gyermeknek. Ezzel szemben itt most nagyon nem vált be az orvosnál ez a hozzáállásom, sütött róla, hogy úgy gondolja, hogy én elhanyagolom a gyermek etetését és nem teszek meg mindent az ügy érdekében, azzal csak rontottam a dolgon, mikor elmondtam, hogy Licával ugyanez volt, és neki sincs semmi baja, valószínű akkor elkönyvelte, hogy két gyereket éheztetek, nem csak egyet. Hogy szakértőre is hivatkozzam, idéztem gyermekorvosunk mondását, miszerint "99%, hogy ez csak genetika", mire rávágta, hogy "ez nem genetika, hanem alultápláltság". Szerinte a létfenntartáshoz szükséges lehető legminimálisabb kalóriát fogyasztja el Mimi. Azt mondta, hogy két hétig próbáljuk felturbózni az étrendjét, azaz adjak neki tápszert is, meg ha a tejtermékek az egyetlenek, amiket szívesen fogyaszt (nem vallottam be, hogy ez túrórudi meg krémtúró), akkor kapjon gyümölcs helyett is azt, ne egyen ilyen kis kalóriatartalmú dolgokat. Ezt csináljuk két hétig (ha nagyon nem változik semmi, akkor csak egyig), és utána kezdjünk részletesebb kivizsgálásokba. Engem kicsit sért, hogy azt gondolja, hogy ilyen apróságokkal csodát tesz két hét alatt, miközben én a hozzátáplálás kezdete óta, 5 hónapja próbálkozom mindennel... És láthatóan az a szemlélete, hogy itt valami nagyon sürgős és fenyegető probléma van, ezért az az elsődleges, hogy tömjük bármivel, csak hízzon, míg én azt gondolom, hogy alapvetően prímán elvan ekkora súllyal is, szépen fejlődik, és inkább abban látom a problémát, hogy nem hajlandó normális kajákat enni, csak anyatejet és tejterméket (persze édeset), és inkább ezen kellene változtatni. Nem gondolom, hogy az egészséges egy ekkora gyereknél, ha nem eszik zöldséget-gyümölcsöt. De hát hol jövök én, gondatlan és nemtörődöm anya ahhoz, hogy kritizáljam az orvost...

A tápszer dolog persze fél nap után is látszik, hogy nem működik, ha a lefejt anyatej sem kellett neki soha, a tápszer miért kellene? Úgyhogy akkor mehetünk vissza egy hét múlva, nincs is annál jobb móka, mint télvíz idején két gyerekkel bebumlizni a városba. 

Bár máshová úgysem nagyon megyünk, Lica után Mimit kapta el a hörgős köhögés, úgyhogy a társadalmi életünk továbbra is a nullával egyenlő, már azon gondolkodtam, hogy ahhoz is túl beteg, hogy kórházba menjünk, megfertőzzük a többi várakozót, de hát a két hónapra előre osztogatott időpontokkal az ember nem játszik. De tényleg elég kilátástalannak tűnik így a tél, hogy valaki mindig beteg. Szerencsére friss unokatesójuk, kicsi Vencel azon az egyetlen napon született múlt szombaton, amikor mindkét gyerek látogatóképes állapotban volt, így legalább egyszer megnézhettük, mielőtt újra karanténba zártuk magunkat. Alkalmatlan anyaságomat egyébként mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy azért nem viszem el Mimit a gyerekorvoshoz, mert úgysem tudnám beadni neki a gyógyszereket, amiket felír. Ha nem akarja, hogy bejusson valami a szájába, akkor nem fog, akkor sem, ha piros hó esik. Bár az itthon levő gyógyszerből most pofátlan átveréssel, az imádott D-vitamin cseppentőjével bejuttattam egy adagot, de gondolom, ez is csak egyszer működik, sőt, ezentúl D-vitamint sem lesz hajlandó szedni.
(Zárójelben a gasztrós súlymérés, hogy meglegyen, ha Apa grafikont szeretne rajzolni: 6,58 kg)

Egy újabb adalék, hogy micsoda számítógépfüggő gyereket nevelünk:

Lica: "Azért eszem ilyen sokat, hogy még nagyobbra nőjek!"

Anya: "És mit fogsz tudni akkor csinálni, amikor olyan nagy leszel?"

Lica: "Számítózni! Megkeresni A part alatt-ot, amikor Mimi alszik!" 

(Az A part alatt-al kezdődő rajzfilmes dalokat nézi néha, mikor Mimit altatom. De manapság elvétve alszik Mimi délelőtt, úgyhogy az én örömömre ez lassan elmaradozik, mert délután meg egyszerre alszanak, sőt, Lica többet)

Azért a nagyra növésre törekvésből két perc múlva ez lett: "Segíts enni, kisbaba vagyok!" Ennél már csak az jobb, mikor bejövünk a sétából, és noha simán le tudna vetkőzni egyedül, ül a padon, lóbálja a lábát. és közli, miközben Mimit vetkőztetem: "Segíts vetkőzni, unatkozom!"

Mimi új tudománya a cuppantás, egyelőre még nem puszi, mert nem arcra megy, hanem a levegőbe, de reménykedem, hogy az is lesz belőle hamarosan. És egy lépést már meg tud tenni kapaszkodás nélkül!

2011. november 23.

Meli kérésére megpróbáltam fotón érzékeltetni a félelmetes fűszer pózt. Persze a fotózás befolyásolja az alanyt, így nem az igazi, és csak két részletben sikerült. A kezét valahogy így tartja:

De az arckifejezés inkább ilyen (csak kevésbé mosolygós):

2011. november 22.

Kicsit nehéz a most következőt írásban visszaadni, de muszáj megörökíteni itt a blogban, annyira gyakori jelenség mostanában. Hogy mi? Hát a "félelmetes fűszer tartás"! Úgy hangzik, mint valami jógagyakorlat :) Abból áll, hogy Lica a könyökét hátra felhúzza, és közben valami igazán furcsa arcot vág magasra felvont szemöldökkel, tágra nyitott szemekkel, szélesre húzott szájjal. Talán a csodálkozó a legjobb szó rá, de mostanában minden hevesebb érzelmet ezzel fejez ki (már amit nem hisztivel). A nevét csak nemrég kapta, mikor épp riadtságot láttam bele az arckifejezésbe, és rákérdeztem, hogy "Mi olyan félelmetes?", mire azt válaszolta, hogy "Félelmetes fűszer!" És erről beugrott, hogy valóban akkor csinálta először, amikor fűszereket szagolgatott-kóstolgatott.

Mimus tanulgat ezt-azt, legszívesebben az egyedül evést tanulná, elvileg a kanállal evés mozdulatai mennek is, ha akarja, de sajnos többnyire csak malackodásra használja a nagy önállóságot, amit engedélyezek neki, a szájába nem sok megy. Ami annál is rosszabb, hogy viszont tőlem már szinte semmit nem fogad el, csak veszi ki a kezemből a kanalat. Úgyhogy egy jobbevős hét után most megint nullához tendál a normál kaja-fogyasztás.

Egész jó százalékkal válaszol viszont a "Mit mond a halacska?" kérdésre, mármint tátog (és néha a boci is megy), szerintem csak azért nem 100% az arány, mert Lica mindent megtesz, hogy megtévessze, és hülyeségeket mond (ugyanígy ha képeskönyvet mutogatok Miminek, gyakran teljesen mást mond a képekre, majd ezért nem fog Mimi megtanulni beszélni).

Ami a legnagyobb örömöm, hogy mostanában gyönyörűen eljátszanak együtt (persze azért iszonyú irigyek is tudnak lenni a másiknál levő játékra, és talán Mimi a rosszabb!), van, hogy Lica-parancsnok elkiáltja magát, hogy pl. "Menjünk trambulinozni!", és akkor mennek, nekem meg van szabad 5 percem.

2011. november 18.

Mimi mai produkciójának gyökere még oda nyúlik vissza, mikor Emó Licának majdnem minden fürdős szivacsfigurához írt valami nívós dalt. Az algához (ami szerintem hínár) pl. ezt: "Alga, alga, finom alga, én nem szeretem! Blöe!" Erre ma épp a plüssállatok beszélgettek, mikor elhangzott az, hogy "nem szeretem", mire Mimi: "Blöe!" Időbe telt, mire rájöttem, honnan jön ez, de aztán teszteltem, az algás dalra megbízhatóan ezt válaszolja :)

Mivel a nívós versekhez nívós zene is dukál, van itthon egy kis kétszemélyes zenekarom: Lica egy hete valami úton-módon rájött, hogy ha az egyik formabedugós játék figurájába belefúj, akkor sípol, mert van benne egy pici lyuk. Mimi meg gyorsan tanul, így azóta ketten sípolnak egyszerre egy-egy formával.

2011. november 16.

Lica háttal volt nekem, megcirógattam a copfjait, mire hátrakapja a fejét és megkérdezi: "Ki masszírozta meg a hajamat?" :)

2011. november 13.

Ilyen zseniális gyerekeink vannak:


Lica igazi modern gyermek és profi mobiltelefon-felhasználó. Emó telefonjában van egy dobókockás program, rázni kell a telefont és úgy dob a kockákkal. Licának ez annyira tetszik, hogy már azt is tudja, hogy kell belépni, igaz, négy különféle menüpontot kell kiválasztani hozzá, mielőtt rázni lehet, de ez neki semmi problémát nem okoz. Aztán egyet ráz, és kilép a főmenübe, hogy kezdhesse megint elölről az odanavigálást. És egy kapcsolódó párbeszéd ebéd alatt, miután korábban bekapcsolta a telefonon a bluetooth-t. "Lica, hogy kell kikapcsolni a bluetooth-t?" "Most nem tudom megmutatni, mert eszem" :)
Mimi pedig a következő mutatvánnyal nyűgözött le: Imád motorozni a kutyamotoron, de persze még nem egyedül, fel kell tenni és tolni kell rajta, nagy még neki. Mikor már elfáradt a derekam a nagy tologatásban, és abbahagytuk, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy odatolta a kutyát a trambulin mellé, felmászott a trambulinra, és onnan próbált a kutya hátára evickélni :)
Viszont hogy ne legyen bejegyzés panaszkodás nélkül, a kisebbik zsenigyerek egy dúvad is, kő kövön nem marad a közelében. Eddig két ivópoharát rontotta el (az egyik szivárogni kezdett, a másiknak eltört a füle), mert folyton az asztalhoz csapkodja őket, valamint szinte minden nap könyveket kell ragasztgatnom, mert valahogy gyakran éri őket baleset. Lica idejében egyetlen eggyel sem történt semmi... Igaz, ekkora korában nyilván kevesebb puhalapú gyerekkönyvünk volt még, de a keménylaposak ugyanúgy több darabban kerülnek elő.

2011. november 12.

Megkésett 10 hónapos státuszjelentés:

Mimus súlya 6510 gramm, hossza 71 cm

Fogak száma: 4

Evés: Nem sokat fejlődött... Főzelékes bébiételek kizárva, a felnőtteknek szóló dolgokból csipeget egy kicsit, gyümölcs úgy-ahogy, nasik (krémtúró, tejbegríz-szerű bébiétel, stb) jöhetnek, de főleg szopi napi háromszor. Az étkezési kultúrá(latlanságá)ról meg jobb nem is beszélni: mindent ledob az asztalról (azt mondják, hagyni kell, mert ezzel csak kísérletezik, de akkor elég lassú felfogású a gyermek, mert jó régóta tartanak a kísérletei), pedig érdekelné az önálló evés nagyon is, néha sikerül is kicsit kanalaznia, de nem nagyon tudom hagyni kibontakozni, annyira dobál, inkább etetem én, és maximum a darabos dolgokat teszem le elé. Ugyanez a baj a pohárból ivással, folyton csak a szívószálasból kap, mert a rendes poharat nem adhatom a kezébe, nem tenne jót a parafa padlónak. Pedig Lica ilyenkor már egész jól haladt ilyen téren. És a dobálást mostanában már megfejeli azzal, hogy leveszi az előkét, még a kényszerzubbony-jellegűt is, és akármilyen szorosan kötjük be, kibújik és feláll az etetőszékben, majd mászik az asztalra (szabadulóművész lesz, ha nagy lesz). Eddig ebéd közben még be tudtam készíteni a hozzávalókat a kenyérsütőbe, el tudtam mosogatni, most már szinte enni sem tudok mellette.

Alvás: Hát ez sem fényes... Szerencsére a hajnali 5-ös kelés elmúlt, néha 7-ig is aludtunk, máskor meg visszatért a szokásos 6-fél 7 közti keléshez, de vannak éjszakai ébredések is, a mélypont tegnapelőtt következett be, mikor Lica sírása felébresztette negyed 2-kor, és akkor úgy gondolta, ennyi elég is volt, végül 3/4 5-kor aludt vissza, kelt rendesen 7-kor, és napközben sem látszott meg rajta a 3 és fél óra kiesés. Nappal többnyire továbbra is fél óra délelőtt, és bő másfél délután. Licát két óra délutáni alvás után meg reggel alig lehet kivakarni az ágyból, pedig Mimi kevesebbet alszik nála, és mindig frissen ébred.

Fejlődés: A kapaszkodás nélküli felállás és álldogálás már rutinszerű, közben tapsolja magát. De a doki szerint befelé fordul a bokája állás közben, így kaptunk beutalót az ortopédiára, hogy majd valamivel „kifeszegetik”, jól hangzik :( Profin integet, már mindig felismeri, mikor helyénvaló a dolog. A lépcsőn már lefelé is nagyon ügyes, így már nem aggódom annyira, ha odaszabadul. Már pár szón látszik, hogy megérti (szájat, orrot, fület néha megmutatja rajtam, de lehet, hogy csak véletlen; ha elhangzik, hogy „éljen”, rögtön csápolni kezd), néhányat meg úgy tűnik, mint ha mondana is, ráadásul értelemszerűen (hamm, nem, vau, nyau), de megintcsak lehet, hogy az elfogult anyai fül... Felfűzi a korongtoronyra a korongokat, a formabedobónál néha már a négyzet is megy, ügyesen labdázik. Öltözködni utál, szaladhatok utána végig a házban a ruhákkal, de annyiban együttműködik, hogy az épp szükséges kezéből átteszi a benne levő dolgot a másikba. Végre utánoz, az étkezések kevésbé rémes pillanatai általában azzal telnek, hogy az igen-nem fejmozdulatait utánozzák egymásról Licával (vagy Apával). Sőt, Apát utánozva még egy puszit is kaptam már tőle!

A Mimi-regény után legyen egy kis Licás fejezet is: Ő már tudja az egész ABC-t, egészen pontosan a nagy és ékezet nélküli betűket.Sőt, már írni is próbálja, leginkább az A-t, de mindig H lesz belőle. Viszont egyre jobban rajzol, meg a pötyiből is rakosgat már ki dolgokat, ami a legjobban tetszett, mikor közölte, hogy a műve egy kukac, ami bemászik az almába, aztán elfordította, és rácsodálkozott, hogy úgy meg egy virág.

Csak ragad rá egy kis udvariasság is, mostanában gyakran megköszön dolgokat. Viszont az idegenekkel szembeni antiszoc magatartása csúcsra hágott a minap az orvoslátogatásnál, jobb lett volna, ha most is csupán meg sem szólal és szopizza az ujját. Ehelyett, mikor őt akarta megvizsgálni a doktornéni (mert csúnyán köhög), amit előtte megbeszéltünk, el is játszottunk otthon, üvölteni kezdett, hogy „Nem akarom!”, bemászott a pelenkázók alá, hogy hason csúszva kellett kihúznom, aztán hárman fogtuk le, hogy a doktornéni meghallgathassa meg benézzen a torkába, és a nagy hiszti közben még be is pisilt. Szerencse, hogy direkt utolsónak mentünk, meg ne fertőzzön senkit, így kevés tanúja volt a mérhetetlenül cikis jelenetnek.

És két szöveg még:

Kitalálóst játszottunk foglalkozásokkal, persze nem túl magas szinten, kb. így: „Ki az, aki a buszt vezeti?” „A buszvezető” Miután végigmentünk még a villamos- és metróvezetőn is, mondtam neki, hogy most trükkös kérdés jön: „Ki vezeti a repülőt?” „A repülővezető” „Nem, őt úgy hívjuk, hogy pilóta” Mire Lica felháborodottan: „Ez nem trükkös volt, hanem nehéz!”

Lica egy hengert próbált rátukmálni Mimire, de ő nagyon nem akarta elvenni. Lica-kommentár: „Szerinte ciki ez a henger”

2011. november 4.

A vírus végül végigsöpört az egész családon, bár nem teljesen azonos tünetekkel (az aluszékonyság például Mimit természetesen elkerülte), de senki sem úszta meg. Mindenkinél nagyjából egy napig tartott, csak az maradandóbb, hogy a lányoknak ugyanott, a homlokukon és a bal arcukon lett utána egy-egy pattanásszerű pötty a makulátlan bőröcskéjükön. Lehet, hogy semmi összefüggés, de furcsa. Az elméletem az volt, hogy a vírus megjelölte őket, hogy már voltak, de ez több sebből vérzik: egyrészt mi Emóval nem kaptunk pöttyöt, másrészt a vírus sem nagyon veszi figyelembe a saját jelölését, ugyanis Mimi ma újra hányni kezdett :( Lassan nincs mit ráadnom (az ágyneműről nem is szólva, az már rég kifogyott a készletből, csak gyenge pótmegoldások vannak). Az egyetlen vicces a dologban az alábbi párbeszéd volt, mikor Emó hazajött este, és jelentettem neki, hogy Mimi megint hányt. "És mikor hányt?" Lica: "Pénteken! Most van péntek!"

2011. október 31.

"Vidám" pillanatok az utóbbi másfél napból, melyik a jobb?

Délutáni alvás után három gyerekkel, az egyiknek pisilni kell, a másiknak kakis a pelusa, a harmadik meg bepisilt alvás közben. Mi meg csak ketten vagyunk...

Hajnali 3/4 5-kor: Mimi szól, hogy reggel van, Lica kiabál, hogy beütötte a fejét, Anya meg épp negyedszer hány az éjszaka folyamán. Ilyenkor is kellene még pár felnőtt... (A hányás sajnos Marcit is elkapta, egy napra rá pedig Licát is, lehet drukkolni, hogy legalább a többiek megússzák)

Mimi ma egész délután a támaszték nélküli felállást és álldogálást gyakorolta, már nagyon profi! Persze a vége mindig fenékre csücsülés, de hát végül is nem lehet örökké állni.

2011. október 30.

Egy napra kipróbáltuk, milyen háromgyerekesnek lenni, ugyanis nálunk aludt Marci. Nem is volt olyan vészes, mint hittük, bár az utolsó gyerek fél 11-kor aludt el, az első pedig 5-kor kelt (szerencsére új időszámítás szerint, így azért 7 és fél órát aludhattunk volna, ha rögtön elkezdjük, ahogy végre elcsendesedett a ház, de persze nem így volt), és azért éjszaka is volt riasztás. De a délutáni elalvás példásan ment egyszerre mind a háromnak.

Lányos szülőként kicsit nehéz megszokni egy fiútól kitelő éktelen kiabálást, viszont jópár tekintetben Marci viselkedett szebben ma, mint Lica: udvariasság és önzetlenség terén előrébb jár, de ez biztos a bölcsi hatása (az nem lehet, hogy a szülői neveléssel van a baj, ugye? :))

Korán kelő kisasszony ugyan nincs minden tekintetben a pixisben nálunk mostanság (ha a tavaszi óraállításig minden nap 5-kor kelünk, én nem tudom, mi lesz), de az evésével kapcsolatban egészen optimista vagyok éppen! Rákapott a rizsre, tömi magába reggelinél, vacsinál a sonkát, ma szépen ette a sóskás-sajtos tésztát kicsit aprítva kanálból, úgyhogy ezek szerint nem a kanállal van a baja, csak a bébiétellel, a felnőtt kaja jöhet. Két dologtól meg egyenesen kiugrik a bőréből, ha meglátja: egyik a túró rudi (persze a csokis részt nem kapja meg), a másik a fagyi... Ma délután a nagyok fagyit követeltek, esküszöm, Mimi is értette, és csatlakozott hozzájuk az izgatott ugrálásban, hogy "Fagyit kérünk!" Na de hogy bemutassa, az anyja lánya, mit imád talán még ezeknél is jobban? A palacsintát! Ma ahogy beültettem a székébe, máris kapott a palacsintás tálhoz, először csak a szélüket tépte le és tömte a szájába, aztán már egész palacsintákat csaklizott el.

Na most jól bemutattuk, mikkel rontjuk a gyermek egészségét, de bevallom, ez másodlagos szempont, amikor azt látom, hogy végre képes élvezettel enni valamit.

2011. október 27.

Mimi új kunsztjai:

Csip-csip-csóka: ugyanúgy, ahogy régen Lica, még nem a kezét csípi, hanem egyik kezével fogja a másik csuklóját, de a fel-le mozdulat tökéletes, és a hessegetés is. Azért azt nem állítanám, hogy automatikusan csinálja, ha elkezdjük énekelni, sőt, megismételhetem azt, amit anno Lica első hasonló produkciójánál, a bimm-bammolásnál írtam: Azt gondolhatja magában, hogy ezek a szülők milyen jól idomíthatóak, mert ha elkezdi csinálni, rögtön elkezdenek énekelni :)

Viszont ami automatikusan megy, az az, hogy ha Emó fürdés közben azt mondja, hogy "Megmossuk a hajadat" (vagy "bevizezzük", szóval nem is csak egyféle kifejezéssel érti), akkor hátraveti magát, hogy beleérjen a buksija a vízbe.

Most, hogy a rossz időre való tekintettel beköltözött a trambulin a házba, jól begyakorolta a felmászást rá, de ami igazán nagy kunszt, hogy nagyon ügyesen le is jön róla lábbal előre, ahogy kell. Ezt a lépcsőmászásnál szoktuk gyakorolni, ott is tudja, ha épp egyedül odaszabadul (amit persze nem lenne szabad), de ha mellette vagyunk és tudja, hogy vigyázunk rá, akkor csak azért sem választja a biztonságos módot.

A mindenre mutogatás helyett most már 90%-ban lámpákra mutogatás van, minden válfaját felismeri, sőt, néha mintha azt mondaná rájuk, hogy "Pa!", de ezt lehet, hogy csak képzelem. De már az akarat kifejezéseként is mutogat, eléggé kifejezi, mit szeretne, főleg az étkezőasztalnál (persze nem arra, amit szerintem kérnie kéne, hanem pl: túrórudi, zöldhagyma - a legerősebbet is elragadtatással rágcsálja -, és bármi, amit más eszik vagy földre dobásra alkalmasnak látszik).

A sok plusz pont után egy mínusz: az éjszakák kezdenek nagyon elfajulni, a szeparációs szorongás nappal sem könnyen elviselhető, na de éjjel... Nincs ilyenkor semmi másra szüksége, csak hogy bent legyen vele valaki a szobában, nem kell simogatni, beszélni hozzá, akár az is megteszi, ha Emó ott alszik a szobájában egy matracon, csak nehogy egyedül legyen. Legalább az a jó a dologban, hogy ha bemegyünk hozzá, attól rögtön megnyugszik, nincs hosszas üvöltés, amivel Licát is felverné (bár ezek a gyerekek ütvefúróra és a felvisító riasztóra is tudnak aludni, de ezt talán már írtam), viszont hiába ülök mellette egy fél órát, ami alatt láthatóan végig alszik, ha kimegyek, tuti rögtön felébred és rákezdi. Azt hiszem, most már a legjobb jóindulattal sem állja meg a helyét a korábbi dicsekvés, hogy az én gyerekeim bezzeg átalusszák az éjszakát...

2011. október 25.

Mi az abszolút ciki? Mikor az ember memóriakártyázik a két és fél éves gyerekével, és végig az megy, hogy húzok egyet, mire a gyermek "Anya, segítek neked!" felkiáltással rögtön fordítja fel a párját, amiről nekem fogalmam sem volt, hol láttam. :)

Más téren a fenti gyermek azért nem olyan dicséretre méltó, épp tegnap, mikor ismét egész nap szerelők voltak nálunk, azon gondolkodtam, milyennek hallhatják ők az egész napos gyereknevelésemet kívülről. Ahhoz képest, hogy egész békés, vidám nap volt, én pedig nagyon demokratikus szülő igyekeztem lenni, mégis azt vontam le, hogy egész nap csak Licára szólok rá. És miért? Mert egész nap Mimit bántja vagy rángat ki a kezéből dolgokat. Aki tudja, mi a megoldás, szóljon, mert minden lepereg róla. Illetve többnyire bocsánatot kér, de minden őszinteség nélkül, mintha egy automata lenne: "Bocsánat Mimi, hogy bántottalak! Bocsánat, Anya, hogy nem fogadtam szót! (még ha ez épp nincs is a bűnök között, de rajta van a lemezén) Többet nem csinálok ilyet!" És csinálja rögtön újra :(

Mozgásfejlődés témájában: Lica tud támaszkodás nélkül állni! Nem elírás, Lica :) Ugyanis elirigyelhette Mimi sikereit, úgyhogy mostanában megáll, még imbolyog is egy kicsit a hitelesség kedvéért, és büszkén mondja, hogy "Tudok támaszkodás nélkül állni!", és várja az ujjongást :) Mimi még mindig gyakorló fázisban van e téren, gyakorolni a legveszélyesebb helyeken szeret, pl a kádban. Ami viszont nem tetszik, hogy ő nem ül olyan szálfaegyenes háttal, mint Lica, pedig azt hittem, minden gyerek így kezdi, és csak nagyobb korában romlik el.

2011. október 22.

Túl vagyunk  a majd' másfél nap anyanélküliségen, elég jól vette mindenki az akadályt, bár annyira nem volt jó ez a céges program, nem biztos, hogy megérte... Mimi azért szokás szerint megrövidítette az apja éjszakáját, viszont egész sok mindent eszegetett a nagyszülőknél és otthon is, éhen legalábbis nem halt, és a szopihiányt is túlélte, az én lábam helyett pedig Papáéba csimpaszkodott egész nap.

Mimus új mániája a mutogatás, nyújtja a kis ujjacskáját mindig és mindenre. A nővére pedig egyre kis fifikásabb lesz (csak mert nem akartam negatívabb kifejezést használni): ma például Mimi elkezdett valami felé mászni, ami az ő kezében volt, mire elég agresszív arckifejezéssel a fejére tette a kezét, mi pedig Emóval kórusban az ellökés előtti utolsó pillanatban rádörrentünk, erre ő ártatlan képpel: "Csak megnéztem, van-e láza!"

2011. október 19.

Mivel hétfőn egész nap a házban kuksoltunk, mert állandóan volt itt valami szerelő (és ennek ellenére még mindig fagyoskodunk), ezt kompenzálandó két napig folyton mentünk valahová, és végre azt mondhatom, hogy Mimi is élvezte a dolgot! Most már a Ringatón is csak a második felében dobta be az ujjszopizós figurát, az első felében figyelt, tapsikolt, és már egy fél méterre is eltávolodott tőlem! Lica pedig végre nem faarccal ülte végig az egészet Erzsi néni ölében: a jeget az törte meg, mikor a Csip-csip csókánál Erzsi néni mondta neki, hogy nyugodtan belecsíphet a kezébe: hát ezt jó erősen meg is tette, és onnantól végigvigyorogta az egészet. Csak a végén ne kéne két gyereket téli szerkóba öltöztetni! Már kezdődött a következő szeánsz, mikor én még ott álltam két félig felöltözött gyerekkel, akik közül az egyik még bömbölt is.

Na de ez semmi volt ahhoz képest, ahogy másnap a Varázsének nevű foglalkozásra indultunk: már nyakig be voltunk öltözve, amikor Lica előbb felrúgta Mimit, majd az erős ráripakodás hatására elkezdett hisztizni, és persze be is pisilt, mindent cserélhettünk le, miközben Mimi izzadt és üvöltött. Majdnem el sem mentünk így, de végül otthagyva a pisis ruhákat és egy tócsát az előszoba közepén, mégis autóba vágódtunk, és nem is bántuk meg: a csajok végigbulizták az egészet, rázták a csörgőket, táncoltak, csápoltak, Mimit az sem zavarta, hogy teljesen elmaradt miatta a délelőtti alvás, sőt délután sem pótolta be, így több mint egy órával kevesebb volt a mai alvásigénye, mint Licáé (az éjszakai műsorokat nem is számítva). A táncizásra visszatérve egyébként már Mimi is bulizik otthon is, ő is beleszeretett a zongorába, már kapcsolja magának (egyelőre csak véletlenül, nem jött még rá, melyik gomb a tuti, csak néha sikerül), és rugózik meg vigyorog.

Voltunk még abban a játszóházban is, amit már múlt héten kipróbáltunk, hát menni fogunk ezentúl is, szuper hely, ráadásul ingyen. Mimi most már ezt is élvezte, felfedezte a kalózhajó gyomrát, az alagútba kukucskálva huncutkodott velem (bár belebújni még nem mert), és még pasizott is! Rögtön kiszúrta, ki a korban hozzá illő, és ment ismerkedni. De egyébként is olyan kis szociális mostanában, ha buszozunk, rögtön megtalálja, ki szimpatizál vele, és végig kukucsol, huncutkodik vele. Sajnos barátkozás ide vagy oda, a rámtapadás továbbra sem csökkent.

2011. október 15.

Miminek végre kikandikál a harmadik foga csücske, úgyhogy fogjuk az előző napok borzalmait ismét erre. Sajnos a foghelyzettel még nem voltam tisztában, amikor az események zajlottak, így nem voltam túl megbocsátó, mikor tegnap este elérkezett a totális mélypont. Pedig már kora délután is azt hittem, hogy ennél nem lehet rosszabb: ultra hisztis nagyobbik, náthás, állandóan csimpaszkodó, minden falat étel láttán síró kisebbik... De amikor ennek a kisebbiknek úgy tűnt, még az alvásigénye is kisebb, mint az enyém, mert 3/4 11-ig vígan mulatott (pedig egyébként napközben nem éreztem, hogy különösebben élvezné az ébrenlét bármely pillanatát), és reggel 6-kor már reklamált, na az már tényleg sok volt! De ma egész mosolygósan telt a nap (bár az evés ma sem ment, az étvágyfokozó szirup csoda sem tartott három napnál tovább), úgyhogy a vártnál könnyebb volt felejteni.

Hogy Lica hónapfordulóiról se feledkezzünk meg, ma 29 hónapos a nagylány! Neki már nem tudok részletes havi fejlődési beszámolót írni, de ma véletlenül pont megmértük, így ennyi adat azért van: súlya ruhástól pontosan 11 kg. 

És akkor legyen mára is egy kis "mivel szokott szórakozni" szösszenet, szintén Mimis: egy csomó mondókát úgy mond, hogy ahová csak lehet, Mimit helyettesíti be, pl:"Húsz forintért tarka Mimi, tízért fehér Mimi jár, törzs-vevőknek 5 forintért kapható a Mimi már. Mimi-tár! Mimi-tár! Mimifülű Aladár!" Vagy: "Hogyha volna egy tál Mimim, megenné a Mimikém" És még egy: "Korán reggel ritkán rikkant a Mimi" Erre mondhatnám Lica-stílusban, hogy "Héka, ez hamis, mert gyakran rikkant!"

2011. október 13.

Hát ez korán kezdődik:

Tegnap délelőtt mondom Licának, hogy majd délután megyünk játszóházba és megismerkedünk Zalán babával. Délután indulás előtt: Anya: "Megigazítom a hajadat" Lica: "Hogy szép legyek a Zalán babának!" :)

Még nem is írtam Lica egyik új mániájáról, miszerint ő a nagy Mimi. Olyankor Miminek kell őt is szólítani, és mindig elmagyarázza, hogy két Mimi van :)