2012. január 31.

- Anya, most van hó?
- Nincs.
- Havas a háztető?
- Nem.
- De a Mátrában van hó?
- Ott van. És állítólag pénteken itt is lesz.
- Itt?
- Igen.
- A konyhában??

2012. január 30.

Ha most a harmadik gyerkőcöt várnánk már, nagyon frappánsan kürtölhetném világgá itt a blogon Lica mai vacsoránál levágott szövegével, ami az alábbiak gyakori ismétléséből állt: "Gólyával jön a másik Mimi!" "Pocakodban van a másik Mimi!" Emó csak lesett, hogy ő úgy látszik, lemaradt valamiről.

De mivel nincs folyamatban a harmadik gyerkőc, ezért kérem, mindenki fogadja fenntartásokkal, ha Licától ilyesmit hall, és ne terjessze a pletykát! :) De persze szokás szerint furdal a kíváncsiság: ki ültette tele a gyerek fejét ilyesmivel? 

Próbáltam lebeszélni azzal, hogy megkérdeztem, mi lenne vele, ha két Mimi venné el mindig a játékait, de erre rávágta, hogy "Akkor sokat játszanék a két Mimivel!" Reméljük, azért egy kis időre elfelejti még ezt a nagy kistesó akarást, nekünk egyelőre elég egy Mimi is...

Pláne egy ilyen napon, amikor este 8-ig egyedül vagyok velük, és még menni sem tudunk sehová, mert egymásnak adják a kilincset a favágók és az ilyen-olyan óraleolvasók. A nap nagy része ennek ellenére szuperül telt, a szokásos hétfői lendület, ilyenkor mindenki jobb formában van, aztán péntekre én is meg a gyerekek is kezdjük kicsit unni egymást, azt hiszem... De ma még nagyon lelkes és kreatív hangulatukban voltak a gyerekek is, teljesen új játékokat fejlesztettünk ki együtt. Ami meg még nagyobb öröm, hogy egy időre olyan jól elvoltak egymással (Lica mesélt Miminek és a Szusznak), hogy amikor feléjük néztem, Mimi szabályosan visszaküldött a másik szobába :)

Estére azért kicsit alábbhagyott az idill, a játékok elpakolása még hétfőn is nehezen megy. Lica mostanában nem áll ellen dacosan, a szándék elvileg megvan benne, de aztán mégis az lesz belőle, hogy csak lődörög a szobában, vagy egyesével hordja át a pötyiket az egyik sarokból a másikban levő dobozba, amit aztán néhányszor fel is borít. Mimi pedig képtelen elviselni a pakolás gondolatát, és mindent rámol le újra, így csak akkor van esélyünk, ha gyorsabban pakolunk el, mint ő elő. Vajon mekkora korában várhatom el, hogy ha nem is segít, de legalább ne dolgozzon ellenem?

2012. január 27-29.

A hétvége Apa meglepi szülinapi bulijával vette kezdetét péntek este. Lica irtó ügyes volt, már nagyon régóta tartotta azt a cserfes száját, és nem árult el semmit a készülődésből. Sőt, még azon is túltette magát, hogy nem pohár alakú torta volt :) Ugyanis miután kerek perec kijelentettem neki, hogy bárhogy kérni, nem csinálok még egy vonatos tortát Apának is, körülnézett, meglátta az első tárgyat, és úgy döntött, hogy akkor pohár alakú torta kell. De végül megfelelt a ferraris is (ezt nem én csináltam), sőt, kijelentette, hogy ő mindig annak szurkolt, szerencsére ezt sem Apa előtt, mert még gyanút fogott volna, miért beszél a lánya a Forma-1-ről, amikor épp nincsenek is versenyek (most lebuktunk, hogy ezt is nézni szokták).

Szombaton csak a buli utáni takarítás és pihenés volt a program, de azért egy emlékezetes jelenet volt:

Lica gyakran játszik olyat Emóval, hogy Emó elfütyül egy dalt, ő meg kitalálja, mi volt az. Ez nagyon jól megy neki, pedig egyébként a szülei láttán teljesen érthető módon zenei antitalentumnak mutatkozik eddig. Most vacsinál Lica kezdett el dúdolni valamit, és szólt Emónak, hogy találja ki, mi az. Felcsillant a szemem, végre valami aktív zenei képességet is mutat a csajszi, bár fogalmam sem volt, mit dúdol. Lica egy idő után kijelentette: "Lehet, hogy csak én ismerem!" Eldúdolta még egyszer (nem esküszöm meg rá, hogy ugyanazt), majd megállapította: "Nem ismerem!" :)

A vasárnap ezzel szemben igen programdúsra sikerült. Kezdődött azzal, hogy egy röpke szánkózás erejéig elautóztunk egészen a Mátráig, de hát muszáj volt már telet is látniuk a gyerekeknek. Tavaly Lica még vízszintes terepen is félt a szánkón, de most végre csúszni is lehetett vele, bár a végén egy pici esés és egy apró hófúvás elvette a kedvét. Mimi viszont téli gyerekhez méltóan szánkózásra termett, olyan profin ült és kapaszkodott, mint ha világéletében ezt csinálta volna.

Licát szoktattuk a síelés gondolatához is, egyelőre mások figyelésével. Úgy nyilatkozott, hogy az tetszik benne neki a legjobban, hogy elesnek az emberek :)

Este még egy nagy családi játszóházazás is belefért a programba, Lica és Marci boldogan rohangáltak együtt, de azért itt is Mimi bizonyult a legbátrabbnak: ő simán nekiindult egyedül lecsúszni egy olyan csúszdán, amin a nagyok csak egy felnőtt kezének a szorongatásával voltak hajlandóak.

2012. január 26.

Azt már említettem párszor, hogy nem vagyok nagy híve annak, hogy a gyerekek a képernyőt bámulják, sőt alighanem túlzottan szélsőséges ellenérzést táplálok eziránt, de azért szép lassan begyűrűzött a mi életünkbe is. Lica elvileg napi kétszer 10 percet szokott nézni, reggel amíg Apa csinálja a frizuráját (mellesleg: el tudtok képzelni ennél cukibb dolgot, mint amikor egy komoly (?) férfiember a kislánya haját fésülgeti? :)), olyankor valami mese van műsoron, most épp a Vízipók, csodapók, persze nem tv-ről, hanem a számítógépről, reklámmentesen. Este meg vacsi előtt az elpakolás jutalmaképpen, következésképp ez jópárszor elmarad. Ilyenkor inkább a saját kiskori fényképeit, videóit szokta kérni Lica, vagy ha valami vendég van, akkor róla kell nézni valami az archívumból, úgyhogy ennek tudatában látogasson mindenki :) Mostanában már Mimi is csatlakozik, Lica Apa forgószékében ül, Miminek odahúzunk egy konyhai széket, én meg legalább elő tudok készülni reggelihez/vacsihoz. 

Ezek tetejébe jön még pár sportesemény, ha Emó valamit épp nézésre méltónak talál, most ebből dömping volt, kézi- és vízilabda minden mennyiségben, úgyhogy Lica már hatalmas drukker: fennhangon kiabálja, hogy "Hajrá magyarok!", a pólómeccset meg a Vízipók mintájára így harangozza be: "Jön, jön, jön a vízilabda!"

De ami a megdöbbentő, hogy Mimi is milyen hamar rákapott a dolog ízére. Emó a minap csak annyit jegyzett meg, hogy mindjárt kezdődik a meccse, mire Mimi szaladt a konyhába húzni a széket a számítógép felé. A másik meglepetés akkor ért, mikor zenehallgatás közben felcsendült az a szám, amit a Mimi szülinapjára készült összeállításba is betettem (ezt is gyakran szokták nézni esténként), és Mimi ezt meghallva is rohant a székért... 

Ennyit az elveimről.

Az unoka-terror: Lica hétfőn kedvenc könyvéből olvastatott magának Jutka mamával, abba nem hagyhatta, nem lapozhatott, szigorúan sorrendben kellett olvasni az összes verset. Mikor Lica végre elkezdett mással foglalkozni, és Jutka mama megkönnyebbülten lerakta volna a könyvet, Lica ráparancsolt: "Most olvasd a Szusznak!" :)

2012. január 22.

(Gyanús volt, hogy Flóri leszúrt, milyen régen írtam utoljára, hát ez valamiért nem került fel, most itt van utólag.)

Az aggodalmaskodók megnyugtatására: Licának kutya baja, és mivel Mimi azóta vagy három véres balesetet produkált, mi az ominózus esetet már szinte el is felejtettük, maximum a kimoshatatlannak tűnő módon összehányt vadiúj fürdőszobaszőnyeg emlékeztet rá.

Mimusunk az állandó elesésektől eltekintve nagyon fejlődik mostanában. Már néha-néha felcsillan a remény, hogy valaha elsajátítja a testrészeket, néha már van pár találat, ami többnek tűnik véletlennél. De ami még boldogabbá tesz, hogy próbálkozik már az értelmesebb hangadással. Azért örülök e téren minden apróságnak, mert ebben egyik csajszi sem volt túl gyors (bár aztán Lica elég viharos sebességgel hozta be kortársait, de abban a bölcsi is segített). Az eddigi "nem", "nyamm-nyamm", "labda", "vau-vau"-n kívül van "i-ge" (=igen), "miau", néha "anya", a cicára is mond valamit (már kiszúrja a legtöbb oldalon a Böngészőben, szóval a könyvnézés is erősen fejlődik), csak azt nehéz fonetikusan visszaadni (meg biztos több is, de most ezek jutnak eszembe). De az a leglátványosabb, hogy már próbálja szépen utánozni az általunk mondott szavakat, például ami általában sikerül: a papagájra "papa", a brumm-brummra, "bumm-bumm"... És tényleg rengeteg mindent megért és sok mindent végre is hajt, Emó ma például szépen megtornásztatta, mert a "guggol-feláll" utasításokat nagyon engedelmesen követte.

Lica elkezdte Mimire mondogatni, hogy "odvas Mimi". Nem értettük, honnan szedte ezt az odvast (és pláne miért odvas a Mimi, ezt még a rejtély első felének megoldása után sem értjük), magyaráztunk neki az odvas fáról, aztán a megvilágosodás akkor jött el, amikor erre rávágta: "meg az odvas farkas!" :)

Lica: "Apa, mit csinálsz?"

Emó: "Lejárt a személyim, és időpontot foglalok, hogy csináltassak újat"

Lica ellenérve: "De az is le fog járni!"

2012. január 18.

Eddig panaszkodtam, hogy Lica a rajzoláshoz nem mutat túl nagy affinitást, hát íme a mai produkció, legalábbis szöveges kísérete (a művészi értéke azért nem volt túl magas): "Megmutatom, hogy tudok libát rajzolni. Itt a liba keze. Ez meg a szárnya, meg a másik szárnya" (hogy ez hogy fér össze a kézzel?) "Itt a liba feje, nyaka. Ez egy kicsi liba lesz, és az anyukája szopiztatja. Itt a nagy ágya a nagy libának, és itt a kicsi ágya a kicsi libának." Rajzol még valamit, mire megkérdezem: "És ez micsoda?" Értetlenül néz rám: "Hát egy vonal!" 

Mindezt bal kézzel követte el, mondogattam mostanában, hogy míg Mimi jobbkezesnek látszik, Licáról még most sem tudom eldönteni, de sajnos gyanús a bal... De aztán áttért a szájjal rajzolásra, így nem tudtam további megfigyeléseket végezni...

Lica csattjait próbáltam betenni, ami ellen hisztizve tiltakozott. Próbálkoztam észérvekkel, hogy ha a szemébe lóg a haja, majd megvakul és nem lát semmit. Mire a sértődött kis színésznő csattberakás után elkezdett kóvályogni és siránkozni, hogy "Nem látok semmit!"

Mimi-sírás kommentálása Lica által: "Hullanak a Mimi szeméből a könyvek. A krokodilkönyvek"

Ma délután rámtört a halálos fáradtság, csak hevertem a gyerekek mellett, és próbáltam pihenni, amit persze ők nem vettek jó néven, és igyekeztek aktivitásra bírni. Lica végül feladta és gondoskodóan közölte: "Anya, betakarlak valamivel. Mondjuk a Mimi overáljával" Hát az ilyesmiért éri meg minden...

És mellesleg ma este átéltünk egy agyrázkódás-gyanút, Lica a dohányzóasztalon térdelő helyzetéből zuhant valami okból hátra, a feje hátulját ütötte be. Utána egy órán keresztül folyamatosan nyüszített, sírt, a fejét fájlalta, rátört az álomkór, aztán hányt egyet, és onnantól fogva jól volt. Így aztán átmeneti autóhiányunkat is figyelembe véve nem vittük kórházba, most békésen alszik, reméljük, semmi baja, és hogy senki sem kövez meg bennünket a gondatlanságunkért, csak ugye volt már egy-két tapasztalatunk a Heim Pál ügyelettel...

2012. január 16.

Csoda történt! Reggel 7-kor Emó ébresztőórájára ébredtünk, és nem a Mimi-kakukkra, a teljes éjszakát átaludta mindkét gyermek! Pedig mostanában nem csak Mimi volt műsoron, Lica van, hogy többször is felkel éjjel pisilni, vagy ami még rosszabb, egyszerűen elkezd nyüszíteni, és nem derül ki, mi baja van.

Mimi újabb tanújelét adta finommotoros készségeinek, most azt találta ki, hogy a nagy gyöngyök lyukain dugdossa keresztül a kisebb gyöngyöket. Licát pedig végre egy fodrászolós játék segítségével (fakanálra ragasztottam papírból kivágott fejeket hosszú hajtincsekkel) sikerült megtanítani az ollóval bánni. De persze nem a gyerekollóval, az annyira biztonságos, hogy borzasztó nehéz vele vágni, úgyhogy nem sok sikerélményt tartogat, hanem egy tompább végű felnőttollóval.

2012. január 14.

Szombat hajnali idill, a gyerekek rosszalkodnak (Lica például próbálja Mimit kézenfogva levezetni a lépcsőn), mi meg próbálunk még valamicskét pihenni az ágyban.

Lica a takaró alól kilógó lábakat veszi számba: "Anyaláb, apaláb, apaláb" "Hol az Anya másik lába?" "Elveszett! Takarózzatok ki, hátha előkerül!"

Apa egyik kézzel Lica hátát masszírozza, a másikkal az enyémet. "Mimust is masszírozzam?" Lica, mint aki teljes képtelenséget hall: "De nincs több kezed!"

2012. január 12.

Lica legújabb kifogása, ha nem akar enni: "Azért nem eszem meg, hogy holnapra is maradjon!" (A "kapsz tejet vajat, holnapra is marad" áldásos hatása)

Beszélgetés Mimivel Lica-módra: "Mimi, ez az én bocitejcim! A Mimivel beszélgetünk a bocitejcimről. A vége az lesz, hogy nem adom neki oda a bocitejcimet!"

De azért szereti ám a tesóját! Délutáni alvás után, ha véletlenül Lica ébred hamarabb, ezért egyedül megyek be hozzá, mindig az az első kérdése, hogy "A Mimi hol van?", és nem nyugszik, amíg meg nem keresi, így aztán garantált, hogy ő sem alszik tovább...

2012. január 9.

Letudtuk az ortopédiát, Mimus tökéletes! Mikor mondtam, hogy a gyerekdoki szerint befelé áll a bokája, az orvos rávágta, hogy minden bizonnyal, mint minden ekkora gyereknek. A görbe ülésre vonatkozó aggályaimat sem érezte jogosnak, remélem, igaza van. Megkérdezte, hogy: "Mozgékony gyerek, ugye? Pici, de mozgékony!" - és közben némi együttérzést véltem kihallani a hangjából :)

Úgy látszik, elég sokat foglalkoztatott az utóbbi időben Mimus szülinapja, és ezt Lica is észrevette :) Már a nagy nap előtti reggelen úgy üdvözölte hugát, hogy "Mimi, te már egy éves vagy!", ma meg mikor megkérdeztem tőlük, ki kér inni, Lica így adta tovább a kérdést: "Kérsz inni, egyéves?"

A szülinapi videókat azóta is sokat nézzük, ma az volt Licának a pakolásért kapott jutalom, így kommentálta:

Képernyőre mutatva: "Ott röhög a Mimi!" Az igazi Mimire mutatva: "Ott meg sír!"

Az egy éves összegzésből kimaradt egy súlyos mínuszpont Mimusnak: az utóbbi időben iszonyatos mennyiségben szopizza az ujját, éjjel-nappal. Emó szerint én szoktattam rá, nem látom be, hogyan, de nagyon nem tetszik, de hát előbb Licát kéne leszoktatni...

2012. január 8.

Essék egy kis szó Licáról is... és a bibiről. Hogy mi is az a bibi? Nehéz elmagyarázni, mert mi sem tudjuk. A Galaxis útikalauz stopposoknak 42-jéhez hasonlóan a bibi a végső válasz a Lica-univerzumban. Egyszer, mikor megkérdeztem tőle, mi az, egészen szabatosan elmondta a pirospacsi játékszabályát, de sok kontextusba, amiben a bibi elhangzik, ez nem igazán illik bele :) Úgyhogy nem tudom máshogy definiálni, mint ahogy Lica szokta általában: "A bibi az bibi"

2012. január 7.

1 éves státusz:

Súly: 7170 gramm

Magasság: 72 cm

Ruhamáret: 68-74

Fogak száma: 4 és két csücsök még mindig, amik nagyon nem akarnak tovább növekedni (a doki szerint kalciumot kellene szednie)

Alvás: nappal másfél-két óra, az éjjelekről jobb nem beszélni, mert elég eseménydúsak :(

Tudományok: a járás már szinte futás, a kézügyességről az iciripiciri játékok használatánál már beszámoltunk, mostanában azzal gyakorol még, hogy Lica bugyiját próbálja felhúzni. Rengeteg mindent megért, ugyanúgy, mint ahogy a játékoknál is Licáéit használja, a szavaknál sem az alapokkal kezdi, például az egyszerű testrészeket még mindig nem tudja megmutatni, de a köldököt igen :) A "hozd ide a ...-t" jellegű utasításokat többnyire teljesíti, ha rászólok az etetőszékben, hogy üljön le, azt nem nagyon... Képes meglepetéseket okozni, hogy mit ért meg, mikor Emó megjegyezte, hogy be van pörögve, elkezdett pörögni :) Nagyon szépen tud kanalazni, és már pohárból is iszik egyedül, ha hagyom.

Kedvenc játék: pirinyó horgászós és békapumpálós, na meg a filc poháralátétek. A korongtoronnyal, a poharakkal és a pötyivel is mindig van kedve játszani, a könyvek viszont sajnos továbbra sem nagyon érdeklik még, illetve a lapozgatás (és tépés) igen, de a tartalom kevésbé. A kutyamotor (és már az utcai motor is) és a szekér is menő továbbra is, merthogy nekünk ezek a legfárasztóbbak, na meg a csúszda, mert azért az alján el kell kapni, de a felmászás már megy biztosítás nélkül is. Nagyon szeret táncolni, ez a szülinapi buli óta csak fokozódott, mivel azok után, hogy két és fél évig megúsztuk, tovább nem sikerült, és a mi háztartásunkba is beköltözött egy Fisher Price tanuló kutya, azóta szinte más se megy. De megbocsátok a rusnya jószágnak, olyan édesen buliznak rá.

Szülinap: Jó sokan voltunk (komolyan, az egy évvel ezelőtti programom kevésbé volt fárasztó :)), volt madárröptetés (nem igazi :)), vonat-torta, lufirengeteg (mikor eresztenek le már végre?) Mi nagyon jól éreztük magunkat, és remélem, az ünnepelt is, de az ajándékbontós részt szerintem szívesen kihagyta volna. Viszont Lica élvezte, és azóta is jórészt ő játszik az újsütetű játékokkal. Úgyhogy az ő nevében is köszönünk mindenkinek mindent!

És íme a nagy alkalomból készült két összeállítás:

2011. január 4.

A karácsonyi ajándékkörkép folytatódik (gyorsan, még mielőtt bele kell kezdenünk a szülinapi ajándékok ismertetésébe):

Annak jegyében, hogy mindegyiknek a másik ajándéka kell, Mimi újabban bele van szeretve Lica pumpás béka játékába is. Ez elvileg egy társasjáték, de az már kezdetben látszott, hogy a szabályok nem érdekesek benne, egyedül a központi elem, ami egy vízililiomon csücsülő habszivacs béka, amit egy pumpa lenyomásával fel lehet röptetni. Mimi eleinte igencsak fél ettől a jelenségtől, de mára már ott tartunk, hogy ő követeli, hogy szedjük ki a dobozból, aztán pumpálhatjuk meg rakosgathatjuk vissza a békát Licával felváltva napestig. Eleinte percekig gyanakodva figyelte a pumpát nyomogató lábakat, valami gyanús volt neki, hogy ennek köze lehet a békához, de mostanra világosan látja az összefüggést, úgyhogy sorra mutogat a békára, hogy rakjuk fel, és a pumpára, hogy nyomjuk le.

Lica kedvenc ajándékai mind Bogyó és Babócásak: két új könyv, amiket már lassan rongyosra olvasunk, és visszasírjuk a régi szivárványosat, pedig már azt is nagyon untuk, meg két újraragasztható matricás képecske, ez végre neki is egy olyan dolog, amivel jól elvan egyedül is. És Apa ajándékával, a Csontival is megtanult már játszani!

Tegnap sor került az első olyan sétánkra, ahová Mimi is saját lábán indult. (Na jó, Emó már volt velük kint babakocsi nélkül, lett is egy szép seb a lányzó orrán ennek folyományaként, de nekem ez volt az első) Egész sokat gyalogolt, bár a nehezebb terepen azért felvettem, lelkesen integetett a vonatoknak, amiket megnéztünk, élvezettel túrta a saras földet és aztán dugta a szájába az ujját (egy fokkal még mindig jobb, mint amikor a wc-be kotort bele egy Lica-produkció után a kis kíváncsi). Az idill egészen addig tartott, míg össze nem vesztek azon, ki menjen a kismotorral. Akárcsak a bevásárlókocsi-tologatással kapcsolatban: nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljutunk ide...

Mimuson egyre jobban látszik, hogy mindent megért, de azért azon elcsodálkoztam, amikor ma mondtam nekik, hogy mindjárt szólunk Malvinnak, hogy takarítson ki (ha még nem írtam volna: a robotporszívóról van szó), mire Mimi spurizott a lépcsőrácshoz, mikor meg kinyitottam, akkor a szobájába, és már ott is termett Malvinnál, követelve, hogy kapcsoljuk be. (Egyébként Malvint saját tulajdonának tekinti, nyilván mert az ő szobájában van: mikor egyszer csak a töltő volt ott, felháborodva mutogatott rá, és kereste körben a szobában Malvint).

Nem csak megért már Mimi, hanem beszél is, bár többnyire csak egy szót (ha a nyamm-nyammot nem számoljuk): Labda! Sokszor csak "da", de néha egész felismerhetően kimondja a teljes szót. Nem ám "apa" vagy "anya", az eszébe sem jut...

Na de nem kéne többet írnom erről, miket tud a csajszi, mert nem lesz mit írnom az egyéves státuszban :)

2012. január 3.

Miminek szuper kézügyessége van, egészen elkápráztat bennünket! Már az sem volt semmi, hogy két hónapja is a kis pötyiket dugdosta, most meg Lica mágneses horgászjátékát kezeli nagy lelkesedéssel és teljesen profin. Ilyenről van szó:

Kb 15 centi az egész, 1 centis kis halakat kell kifogni a szintén picike mágneses horgászbottal, de Mimusnak ez meg sem kottyan. Bezzeg a neki való játékot, ahol kis figurákat kell kicsalogatni gombok megnyomásával, eltolásával, forgatásával, aztán visszanyomni őket, nem tudja használni, egyszerűen nem elég erősek a kicsi ujjai hozzá.

Úgyhogy van végre egy olyan játékunk, amiben egészen el tud mélyedni a kisasszony, sőt kettő, bár a másikat nem nevezném játéknak. Emó kapta a szakszervezeti karácsonyi ajándék csomagban, négy filcnégyzet (valószínűleg poháralátét eredeti funkciója szerint), amiben csillag alakban kisebb paralelogramma formájú filcdarabok vannak, amik kiszedhetőek. Poháralátétként nem túl praktikus tulajdonság, viszont Mimi imádja kinyomogatni őket, és első alkalommal öröm volt nézni a felismerést az arcán, amikor a kinyomott darab helyén kibukkant a négyzet másik oldalán az ujjacskája :) Ezekkel az izékkel is leül napjában párszor, és tízpercekig elszöszöl vele, csak győzködjük este visszadugdosni a lakásban szanaszét heverő apró darabokat.

Lehet egyébként, hogy minden ekkora gyerek ilyen ügyes, csak amelyiknek nincs testvére, az nem jut hozzá ilyen pirinyó darabokat tartalmazó játékokhoz?

Azt hittem, a mindennapi élet addig igazán nehéz, amikor még két aprócska gyermeke van az embernek, de kiderült, az is tartogat kihívásokat, amikor már mindkettő jár. Pelenka- és bébiétel vásárló utunkon Lica legjobban a gyerek bevásárlókocsit szokta élvezni, de tegnap már eljutottunk odáig, hogy ahogy Mimi meglátta, ő is követelt magának egyet. Úgyhogy a két gyerek tolt egy-egy kocsit, én toltam az óriási testvérbabakocsit, szedegettem fel, amiket Mimi lesodort a polcokról, és csitítgattam őket, mikor összevesztek azon, ki melyiket tolja, és kiébe pakoljuk a polcról leemelt termékeket. Elég feltűnő jelenség voltunk, azt hiszem...

Korábban nem akartam leírni, mert háromnapos csodának tartottam, de már vagy három hete tart a forradalmi fejlemény Lica gyümölcsevési szokásaiban: végre a banánon és almán kívül hajlandó megenni a mandarint is! De kizárólag akkor, ha közben énekeljük neki: "Mendegél a mandarin, ez bombajó, ez bombajó!" :)

2012. január 1.

Bulizósan telt az év vége, csütörtökön is volt egy összejövetel nálunk, és persze tegnap szilveszter, nem is az az érdekes, mekkora vad partikat csaptunk (mert egyáltalán nem :)), hanem hogy a gyerekek egy cseppet sem szerettek volna kimaradni belőle, a lefektetés szóba sem jött. Csütörtökön 11-kor, mivel a bulinak is vége szakadt, le lehetett tenni őket (Miminek nem okozott gondot a 7 órás kelés utána), tegnap viszont Lica az éjfélt és az azt követő tűzijátékokat is megvárta, Mimi azért 11-kor szerencsére most is feladta (és ezzel elértük, hogy negyed 8-ig is aludhattunk az új év hajnalán, fantasztikus! Kár, hogy 4-kor feküdtünk le...) 

Igazi megkönnyebbülés volt, hogy a kettő között a nagyszülők egy napra bevállalták a csemetéket: ha azt számolom, hogy mennyi szabadidőm szokott lenni egy átlagos napon, az így egy nap alatt nyert idő olyan, mint ha legalább hat napot kaptam volna. Bár így is félóránként kaptam fel a fejemet valami zajra, hogy nem a gyerekek ébredtek-e, furcsa volt rájönni, hogy itt sincsenek. És amiatt sem volt rossz ez a nagyszülőzés, mert úgy tűnik, ők sokkal jobban csinálják nálunk a dolgokat: Mimi sokat evett, ivott tápszert, nem sírt, és fél 9-től negyed 8-ig aludt, többet, mint Lica, és többet, mint itthon újszülött kora óta bármikor.

2011. december 28.

Hamar vége szakadt a karácsonyi idillnek, a gyerekek rémálommá változtak. Tegnap vendégeink voltak társasjátékozás céljából, és az még rendben van, hogy lefekvési időig csak negyedfigyelemmel tudunk a felnőttjáték felé fordulni, mert közben a gyerekeket szórakoztatjuk, de elvárnám, hogy 9 után már ne így legyen. Ehhez képest Mimi (miután már délután is egy órán át altatta Emó) másfél órát üvöltött elalvás helyett, Emóval felváltva léptünk a játékban és szaladgáltunk fel hozzá, kicsit sem volt kínos... Ezután persze fél 7-kor kelt, és mivel éjjel Licához is háromszor keltem, nem túl lelkesen fogadtam a mai napot, de ez a tegnapi alapozás nélkül is rémesnek számított volna: Lica mindenen nyavalygott, semmiben sem fogadott szót, sportot űz abból, hogy kér valami ennivalót, aztán hisztizve tiltakozik az ellen, hogy megegye, Mimi is állandóan talált valami sírnivalót, ha mást nem, akkor gyorsan esett egy nagyot... Az meg csak a szokásos, hogy az ezer új játék ellenére mindig ugyanazon az egyen veszekednek. Nagyon remélem, hogy ez átmeneti állapot, nem szeretném gyomorgörccsel várni a január 2-t, amikortól megint egyedül kell ezt elviselnem...

De azért okosak, ügyesek és szépek, ami kis matematikuspalántánk például ezt mondta ebédnél: "Ha lenne itt vendég, akkor öten lennénk!"  Ez azért nem semmi, nem?

2011. december 26.

Kiderült, hogy a karácsony másik nagy (és nem neki való) ételszenzációja Mimi számára a franciadrazsé. Nálunk és Gyálon is ezzel volt díszítve a süti, megőrült érte, szegény Jutka mama a többi főztjével nem sokra ment nála. Lica eleinte a mi sütinket ette teljes egészében, de persze muszáj utánozni, így ő is eljutott oda, hogy: "Én csak a golyót vállalom megenni!" Bár nem pártolom a franciadrazsé fogyasztását ebben a korban, de mivel csak egyszer egyéves az ember, azt hiszem, nem kérdéses a szülinapi torta díszítése sem.

Licánál a maradék begyűjtött ajándékok közül is Mimié volt a sláger, valamint persze a könyveké. Már olyan hosszú feladatlistát készített magának, mint én szoktam: "Előbb ezt nézegetem meg, aztán azt, aztán azt..." Aztán mindig megörült, ahogy kipipált egy feladatot: "Végre jöhet ez a könyv!" :)

2011. december 25.

A karácsony ugyan nem maradt el, csak a szenteste...  Íme a részletes karácsonyi beszámoló az ünnep 2/3-ával a hátunk mögött:

23-án este játszóházazással hangolódtunk az elkövetkezendő eseményekre (de csak félórás postai reklamációt követően az utolsó - és legfontosabb - meg nem érkezett karácsonyi ajándék ügyében, ami azért lényeges, mert három hete hallgatom, hogy "Zöld babakocsi lesz a karácsonyfa alatt!", miután a régi rózsaszín tönkrement; nos, a zöld babakocsi projekt lehetetlen küldetésnek bizonyult, és 23-án ég sehol sem volt a megrendelt kék-zöld virágos sem. De a reklamáció hatására 24-én reggel kihozták - sötétkék alapon macimintásan...) Lica a játszóházban a Kati mamával tett látogatás után nagyon otthonosan mozgott, míg én eléggé kipurcantam, miután 30x másztam fel vele az oroszlán szájába és csúsztam le onnan. Összebarátkozott egy kicsit nagyobb kislánnyal is, aki lelkesen segített mindenhová felmászni neki. Mimi is élvezte a babarészleget, de legjobban a trambulint: miközben Lica ugrált, ő hihetetlen egyensúlyérzékkel mászkált a rengő talajon.

24-én délelőtt fadíszítéssel indítottunk, Lica stílusa a mindent egy helyre akasztás volt, Mimi pedig igyekezett mindent leszedni, ami mi feltettünk. De őt legalább érdekelte a fa, nem úgy mint Licát az eddigi karácsonyain, így gondosan ki is kötöztük, valamint a babakarámot is odakészítettük mellé. 

Ezután az utunk Kati mamáékhoz vezetett ebédre, majd a sikertelen altatási kísérletek után (Mimi 3/4 órát aludt, Lica semmit) ott is díszítettünk (kiderült, Mimi imádja a habkarikát, a fán lógókat is megdézsmálta, így most rágott habkarikák lógnak rajta - hiába, akit otthon éheztet az anyja, kénytelen tömény cukorral pótolni a kieső kalóriákat  - merthogy időközben megkaptuk a levelet a gasztroenterológiáról, hogy a gyereknek semmi baja, de kevéssé burkoltan leírja, hogy a doktornő szuper javaslatait megelőzően alul volt táplálva). Ezután jött az első ajándékdömping, szegény gyerkőcöknek szinte megnézni sem volt idejük, mit kaptak, már bontani kellett az új csomagot, annyi volt, és hát siettünk haza, hogy otthon is szentestézzünk. Azért a kis idő alatt is vettek egy kisfizikaórát, és megismerték a mágneses polaritás fogalmát a Marcinak adott hűtőre tehető társasjátékunk kapcsán, ahol az eredeti funkciókat hanyagolva a figurák összeillesztése jelentette a fő vonzerőt.

Ismét felrúgva minden tervet, a lányok az autóban körülbelül fél perc alatt merültek csipkerózsika-álomba, így végül a szentestét érdeklődés hiányában lefújtuk, a csajok pedig este 6-kor, ünneplő ruhában ágyba kerültek. Licával kapcsolatban nem aggódtunk, bármennyit képes aludni, igaz, 3/4 10-kor, mint minden este, szólt, hogy "Csak megölellek, aztán alszom!", de ettől eltekintve reggel 8-kor is alig lehetett kirobbantani az ágyból. Mimivel persze nem ez volt a helyzet, de hát erre számítottunk, mikor így döntöttünk, mégis jobb volt, így, mint két felvert, hullafáradt gyerekkel végigküszködni a szentestét. Szóval ő kelt negyed 5-kor, aztán jóval később még egy órára rajtam fekve visszaaludt, de nekem persze már nem jutott több alvás. Jutott viszont egy gyertyafényes kétszemélyes vacsora előkék és földre dobált kaja nélkül, ahol csak a saját szánkba kellett ételt lapátolni, furcsa és kellemes érzés volt.

Ma délelőtt túlestünk az újabb ajándékkupacon, Lica megörült a kék babakocsinak, de ezenkívül csak Mimi ajándékaival játszott (pl. Mimi filctollmániája folytán kapott egy hirtelen felindulásból vett szuperakciós ikeás készletet, amiről az alapos használatbavétel után a mellékelt cetlit elolvasva kiderült, hogy nem kimosható...), Mimi pedig megörült a teraszról behozott csúszdának, eleinte úgy csúszott, mintha világéletében ezt csinálta volna, de pár menet után már inába szállt a bátorsága, na meg persze jó szokásához híven attól hisztire tudott fakadni, ha csak rászóltunk, hogy ne a csúszdán, hanem a létrán próbáljon ismét felmászni.

Következő programpont ismét Kati mamáék és Marciék voltak, ezúttal sikeres altatással és így szerencsére ébren hazaérkezéssel. A nagyok diafilmeztek, Mimi pedig örömmel járkálta be a lakást, főleg Robin szobáját, ahol sutyiban gitározhatott. Ma este pedig remélhetőleg már mi is alszunk, elvégre holnap vár még ránk egy ajándéközön Gyálon!

2011. december 23.

Tegnap óta végre itthon van már Apa az év hátralevő részében. Így aztán reggel szép lassan be is szivárgott az egész család a szülők ágyába :) De a gyermekek közti mentalitásbeli különbségek itt is rögtön megmutatkoznak: Lica elégedetten bekuporodik az ágyba, szopizza az ujját és pihenget, míg Mimi rajtunk ugrál, fel-le mászik, és követeli, hogy történjen végre valami. Ismét meghallgathattam, hogy rám hasonlít, és mintha valami negatív mellékzönge ütötte volna meg a fülemet... Hát nem egy tipikus elnyomott kistesó, az biztos. Már előre aggódunk, hogy mi lesz, ha ő is belép a hisztikorszakba, mert már most is elég erősen képes hangot adni felháborodásának.

Mimus elért két fejlődési mérföldkövet, amik Licánál is ugyanígy zajlottak, vajon ezeket a gyereknevelési könyvek miért nem említik? Az egyik, hogy evés helyett azzal szórakozik, hogy a színes tányérján keresztül nézelődik (akkor is, ha ehhez a földre kell borítani mindent, ami a tányérban van), rózsaszínben (sárgában, zöldben, stb) látva a világot, a másik pedig az, hogy a bébiételre állandóan rácsukja a fedelét, így a kanalat csak akkor meríthetjük bele, ha előbb a fedélen kopogva bebocsátást kérünk :) Így aztán még élvezetesebbek az étkezések, továbbra is megspékelve a jó ideje tartó etetőszékben felállással és asztalra mászási kísérletekkel.

És egy rossz hír (a fentiek jónak számítanak?): az egész család betegeskedik, csak a szokásos nátha, torokfájás, köhögés, némi hasfájás, stb, semmi komoly, ha épp nem az unokatestvéreivel szeretnének az ember gyerekei karácsonyozni. Így viszont kissé tartok attól, hogy a karácsony idén betegség miatt elmarad :(

2011. december 21.

Gyorsan tanul a gyerek:

Uzsonnánál számolgattuk, hány sajt marad, ha a háromból megeszik egyet, aztán még egyet. Hamar kiürült a tányér, rámutatok: "Ez hány sajt?" Lica felháborodottan: "Ez nem sajt!" Én: "Nulla sajt!"

Öt perccel uzsi után Lica: "Bedobtam ide papírt!" Benézek a mutatott helyre: "Én nem látok itt papírt" Lica diadalmasan: "Nulla papírt!"

És hogy tényleg vannak csodák: Mimi mostanában elég gyakran ostromolja az etetőszéket kaját kunyerálva. Lica meg is jegyezte: "Én még ilyen éhes gyermeket nem is láttam!" :) (Igen, ilyen választékosan beszél, hogy "gyermek", nem tudok más forrásra gyanakodni, mint hogy "nagyszakállú télapó, jó gyermek barátja")