Ráhangolódás a síedzésre (némi sakkos áthallással):
Apa: "Na ki lesz a sípályák ördöge?"
Mimi: "Én!"
Lica: "Én meg a sípályák királynője!"
Mimi: "Én meg a parasztja!"
Az ausztriai nyaralás alatt vagy tízszer elhangzott ez a párbeszéd, amikor egy hídon mentünk át:
Gyerekek tudálékosan: "A Duna fölött megyünk át!"
Anya: "Ez nem a Duna, hanem a Salzach"
De végülis tanulékonyak, mert hazafelé a Lágymányosi (bocsánat, Rákóczi) hídon már ezt kiabálták: "A Salzach fölött megyünk át!"
A versenyszellemet sikerült átörökítenünk a gyerekekbe. Vacsora után például abban szoktak versenyezni, hogy kinek nagyobb a hasa. Mimi előredülleszti az övét (nincs versenytársa a családban :)), és dicsekszik: "Nézd, milyen nagy a hasam!", mire Lica: "És milyen kicsi a hátad!"
Logika:
Lica a sütijét gyúrogatja a tányérján.
Apa: "Most eszel vagy gyurmázol?"
Lica: " Előbb gyurmázom, aztán eszem. Mert ha megeszem, akkor már nem tudok vele gyurmázni"
Továbbra is lenyűgözve figyeljük, Lica milyen magabiztos könnyedséggel mozog a számok világában. Persze fogalmam sincs, mit tud egy átlag négyéves, de valahogy azt gyanítom, ez több annál. Ma például a gyűjtögetős matricák ragasztgatása közben, mikor kibontott egy csomagot, pillanatok alatt nagyság szerinti sorrendbe rendezte a benne levő öt, 1-200 közötti sorszámot, mindezt a saját szórakoztatására.
Mivel a betűkkel is egyre jobban ismerkedik, Emó egyszer meg találta jegyezni, hogy rögtön a második osztályba kell majd íratnunk iskolába. Na, ezt azóta is büszkén emlegeti a csajszi, és biztos hatéves korában is emlékezni fog rá, úgyhogy leszünk majd gondban, ha számon kéri, hogy mégis mi ez az első osztály?
Bár mostanában inkább csak a vicces mondásokat szoktuk megörökíteni, azért azt a már kb egy hónapos eseményt csak illik rögzíteni, hogy Licus már két keréken biciklizik!
Az elindulással még segíteni kell, és alighanem az egyenetlen talajjal is meggyűlne a baja, így ovibameneteli eszköznek még biztosan nem alkalmas, de addig még úgyis van majdnem másfél hónap. De tudás ide vagy oda, az oda-vissza utcahossznál ritkán van kedve többhöz, és amint visszaérünk, ha teheti, lenyúlja a már Mimire állított futóbicajt, pedig azon már majom a köszörűkövön...
Mimi (aki szerint úgy látszik, várost nézni csak egyetlen célból érdemes) miután megnéztük Syracusa templomát: "Anya, itt nem találtunk fagyit?"
Barchobázunk Licával, én gondolok:
- Állat?
- Igen.
- Az állatkertben van?
- Nem.
- Akkor kiszökött!
Kedvenc dalszöveg: "Ragad mint a róka" (nem sikerült Licát meggyőznünk, hogy ravasz, sőt, mikor egy héttel később megemlítettem, hogy a róka ragadozó, abszolút igazolva érezte magát)
Először is a legszerencsésebb tulajdonsága, a vonzerő: Az utóbbi napokban megállapíthattuk, hogy Lica varázsa csöppet sem kopik az oviban annak ellenére, hogy továbbra sem ő a világ legbarátkozósabb teremtése: csoporttársai a nyakába ugranak bármikor, amikor meglátják, sőt, a mai ovis gyereknapon megállapítottam, hogy számomra teljesen idegen (=nem csoporttárs) gyerekek is ugyanolyan kitörő örömmel üdvözlik őt, aki vissza sem köszön, saját bevallása szerint nem szokott beszélgetni, nincs igazán tekintettel másokra... Érthetetlen: csak azért, mert szép? Igazságtalan a világ...
De ez még semmi: Az ovis családi kiránduláson egy napig szemlélhettük, hogy udvarol neki Laca :) Azt hiszem, ovisoknál a szó szoros értelmében megállja a helyét a "fut utána" kifejezés :) Szegény, még sírva is fakadt azon, hogy Lica nem mellé ült a buszon. Na, ilyenkor érezhetjük magunkat igazán öregnek, ha a lányunknak már udvarlója van...
A barátságosságon kívül a kreativitást szoktam még hiányolni Licából, de ezt kezdem felülvizsgálni, mostanában vannak olyan területek, ahol kifejezetten kreatív: egyre több játékot is kitalál, de a legjobb a balettkoreográfiákban (most már nem hiszem azt, amit eleinte, hogy mindet Boritól leste), illetve egyéb mozgásjellegű kunsztokban. Például az alábbi mutatvány sem az én fejemből pattant ki (a videózás már csak azután jött, hogy három kört már végigszörnyülködtem, aztán meggyőztem magam, hogy csak nem esik le negyedszerre sem):
Mozgás terén tényleg nagyon ügyes, egyedül a szülinapra kapott biciklin mutatott teljesítménnyel nem vagyok elégedett, sajnos a két kerék elutasításra talált, a pótkerekekkel pedig kárba veszett minden futóbicajos egyensúlyozástanulás...
Ha nem híres sportoló vagy táncos lesz (utóbbihoz mondjuk egy kis ritmusérzék is kéne), akkor viszont atomfizikus (Mimus pedig színésznő vagy vezérigazgató - az orvosi karrier mostanában kezd háttérbe szorulni :)): borzasztóan okos, és ráadásul ezen a téren is kezd kreativitást is mutatni: ma például feltalálta a motorizált szappanbuborékfújást a porszívóból kifújt levegő segítségével (biztos meg is fog látszani az áramszámlánkon...). Úgyhogy végülis csak a képzőművészet terén nem szeret alkotni, illetve bármi más téren akkor nem, ha épp elvárja tőle valaki, csak saját indíttatásból hajlandó kibontakozni.
A "Dirmeg-dörmög a medve" kezdetűben pedig (az előadás hangsúlyain kívül) az a furcsa, hogy a végéhez ("jó lesz bent a barlangban") minden összefüggés nélkül hozzá szokták tenni, hogy "mert így sziszeg" Senki sem tudja, ez honnan jött, de már szállóigévé vált, olyannyira, hogy Mimi már szemtelenkedési eszköznek is ezt használja: ha egy "miért?" jellegű kérdést teszünk fel neki, pláne, ha valami általa elkövetett rosszaságot firtatunk (miért nem szóltál, hogy pisilni kell?, miért jöttél be cipővel?), vigyorogva rávágja, hogy "mert így sziszeg"
Mikor odaértünk Licáért az oviba, éppen Lacával kézen fogva andalgott ki az udvarra. Ha esetleg a saját szemem nem győzött volna meg, Enikő, aki mögöttük jött, sietett bizalmasan közölni velem: "A Laca szerelmes a Lickába!"
Második számú rajongó: Marci
"Majd ha a Lica nagy lesz, választ magának egy fiút. Milyen jó lenne, ha engem választana!"
Mimi: "A Linden el akarta venni a fűzőmet!"
Én: "És sikerült neki?"
Mimi, büszkén: "Nem!"
(Én, magamban: "Nocsak, a galamblelkűbb gyermekünk megvédte magát?")
Mimi: "Odaadtam neki!"
Fenyegetés ugyanezen galamblelkű gyermektől:
- Anya, szétcseréllek!
- ???
- Vettem neked egy másik fejet!