Illene írnunk valamit az iskoláról...

Túl vagyunk az első etapon, kezdődik az őszi szünet. Az eddigi tapasztalatok:

Lica szeret járni, bár azért néhány reggel előfordul gyanús, erősen iskolaundoritiszre utaló hasfájós panasz, eddig egyszer dőltünk be neki. Viszont volt pár hét, amíg a feje minden délután fájt suli után (ezt elhittem, főleg miután még az RSG-edzést is kint a padon ülte velem végig, amíg Mimi bent volt, olyan rosszul érezte magát). Ezt már a gyerekorvosnak is felvetettük, ötféle beutaló volt a válasz (góckutatás), azóta egyszer sem fájt neki (vagy csak nem meri mondani?), így még nem kezdtük el ezt a tortúrát.

A tananyaggal nyilván semmi gondja nincs a leányzónak, mondjuk amennyit látunk belőle, nem is haladnak valami gyorsan. Állítólag szépen jelentkezik is órákon, ez nekem nagyon pozitív meglepetés. Barátokat csak egypárat emleget mindig (akik közül a legtöbb volt ovis társ, még a Laca-szerelem is feltámadt), de a tanító nénik szerint sok mindenkivel barátkozik. Fruzsival olyan szoros a barátság, hogy egy idő után rá kellett jönnünk, hogy Lica uzsiját mindig felezik, és Lica már úgy kéri, hogy miből mennyit tegyek be, hogy Fruzsinak is jusson. Fogadóórán csak két dolgot róttak fel neki: a lassú öltözködést és a lassú evést, legyünk szívesek gyakorolni otthon... Úgyhogy most homokórára vacsorázunk :)

A kipróbált különórák mindegyikére azt mondta, hogy tetszik, úgyhogy jár egy pár dologra: hétfőn kézilabda, kedden énekkar, szerdán sakk, pénteken RSG. Viszont rá kellett jönnünk, hogy hiába leszek hamarosan otthon, és reméltem, hogy akkor végre menni fog a heti két RSG-edzés, a lányom az elfoglalt, aki miatt nem működik: az egész napos iskola azzal jár, hogy nem tudom a 4-kor kezdődő edzésre elvinni, mert délután is óráik vannak. Három napközi idősáv van naponta, de elszórva a nap folyamán. A mindennapi tesiórával együtt a mozgásmennyiség sem semmi: hétfőn például dupla balettóra, aztán testnevelés, és végül a kézilabda-edzés: hát volt már, hogy utána üveges szemmel meredt maga elé, pedig Borókáéknál voltunk vendégségben, ahol igazán elemében szokott lenni. Az első hónapban az esti elalváson is meglátszott ez, úgy kérte néha, hogy legyen már lefekvés, de ez az üdvös hatás már elmúlni látszik.

Ahhoz képest, hogy osztályzás állítólag nincsen, eddig a következők találhatóak az ellenőrzőjében:

Bemeneti mérés: 100%

Magyar:

• Irányok: 100%
• Hangokra bontás: kiváló
• Hangoztatás: 100%
• Szótagolás: 100%
• Órai munka: Kiváló

Angol:

• 1. teszt: 100%

Matematika:

• Tájékozódó felmérés: 90% (maximalista apja ettől felháborodott, elfogult nagymamája szerint biztos hülyék voltak a kérdések)
• Mennyiségek és összehasonlításuk: 100%
• Hármas számkör: 100%

És két ötös táncból.

Van egy pár szöveges értékelés is:

• Kedves, figyelmes.
• Egyre nyíltabb, többet játszik társaival, kedves.
• Példamutató, ünnepi magatartásáért dicséretet kap. (aradi vértanúk napján)
• Igyekvő, figyelmes, kicsit lassú.
• Tehetséges magyarból, órán igyekszik.
• Tanórákon pontosan dolgozik, szóbeli munkája ritkán aktív (matek)
• De 3 héttel később szintén matek: Órai aktivitása általában aktív.

Volt egy bemutató nap, mikor az óvó nénik nézhették meg, hogy teljesítenek korábbi kis "tanítványaik", Lica óvónénije annyira el volt ragadtatva és büszke volt rá (valami kieséses matekversenyben nyert), hogy másnap egy rémséges Hello Kitty órával ajándékozták meg az oviban.

Befektetési tanácsadó

Apa kérdezi: Hová kellene fektetnünk a pénzünket?
Mimi: Mondjuk az én ölembe!

Vége a nyárnak, kezdődik az ősz

Egy utolsó kép és találós kérdés a nyárról: melyik, a blogon is szereplő fotó interpretációja az alábbi kép?

(A megoldás: július 16, 3. kép)

És ezzel lezárult a nyár, és vele egy gondtalan gyermekkor... Még egy foggal kevesebbel ma iskolás lett a nagylányunk:

Norvégiai kaland - 23. nap

A végtelen nyaralásoknak is vége szakad egyszer, hazajöttünk :( Lica összes fogát is hazahoztuk, pedig azon spekuláltunk, hánnyal fog hazaérkezni, figyelembe véve a kihullást és az új fog gyors növekedését is, de megvárta másnapig, így nem tettük próbára a fogtündért, Norvégiába is elér-e a hatásköre.

Itthon valami kedves kismanók lenyírták a füvet és ebédet főztek, mire hazaértünk, ezúton is köszönjük nekik!

Igazi családösszekovácsoló élmény volt, Apának is köszönjük, hogy ilyen extrém kalandokba rángat bennünket!

Norvégiai kaland - 22. nap

A tegnapi leghidegebb nap után a legmelegebb: 20 fokot is mértünk, és ez már elég volt ahhoz, hogy a lányok medencézzenek egyet, ugyanis a szuperkempingben az is volt, óriás vízicsúszdával!

Megnéztük az út és alagútmúzeumot, majd utolsó látványosságként Lillehammerben az olimpiai sísáncot, ami várakozáson felül érdekesnek bizonyult, mivel épp füves pályás edzést tartottak.

Ezután már nem volt más dolgunk, mint keresni egy helyet a reptér közelében, ahol álomra hajthatjuk a fejünket, lehetőleg faházban, hogy reggel már ne kelljen sátrat összerakni, pláne hogy a ma reggeli napsütésben olyan szépen sikerült összecsomagolni. A küldetés sikerült is, igaz, ez volt a leglepusztultabb hütténk, de éjszaka megint esett, úgyhogy igazán megérte (minden hüttés éjjelen drukkoltunk az esőért, hogy igazoljuk a luxuskiadást, esett is mindig - persze a sátras éjjeleken is).

Norvégiai kaland - 21. nap

A nyaralás során először órára keltünk, és a Jotunheimen magaslatai felé vettük az irányt. Autónk hőmérője nulla fokot mutatott, aztán a jégalagút felé vezető útvonal mentén -1,1 fok is volt (hogy illusztráljuk, milyen jól kifogtuk az időjárást: az ezen a napon mért legalacsonyabb hőmérséklet -2 fok, a legmagasabb 18 fok volt). A jégalagút a Mímisbrunnr klímaparkban található (Miminek tetszett a név) 1850 méter magasan, és csak vezetéssel látogatható, ezért kellett sietnünk. Megtudtuk, hogy az első alagút, amit fúrtak, egy év alatt elolvadt, de ez már pár éve tartja magát. A jég alatt moziztunk és csúszdáztunk, kívül pedig megkóstoltuk a zuzmót (mit esznek rajta a rénszarvasok?), és olvasztottunk ugrálással permafrosztot, jó kis trambulint képezve alattunk a talajból.

Azért jól esett levenni a rengeteg réteget magunkról, amikor visszaértünk Lomba. Bepótoltuk a múzeumokat: a Hegy Házában drágaköveket kerestünk zseblámpával (fejenként egyet haza is lehetett hozni a megtaláltakból, úgy döntöttünk, hogy a kistesónak is jár, ezért ötöt hoztunk), a kőmúzeumban pedig minden mennyiségben láthattunk köveket (Lica bele van szerelmesedve az ametisztbe).

Este Lillehammer közelében kerestünk egy kempinget, ami igen jó választásnak bizonyult: szuper játszótere volt, voltak nyulak és kacsák, és még mikró is, hogy pattogatott kukoricát csinálhassunk, amire már rég fájt a fogunk. 

Norvégiai kaland - 20. nap

Szerintem már írnom sem kell, hogy esőre ébredtünk, ezért zárthelyi programot kellett keresnünk. Ha már a falat nem láttuk ma sem, megnéztük a látogatóközpontját, ahol pedig még lelátó is ki volt alakítva a falon szerencsétlenkedők bámulása céljára. 

Már dél felé tartva Dombasban álltunk meg legközelebb, ami a pézsmatulkok hazája, de sajnos szafarira már nem volt hely, így csak a játszótéren lovagolták meg őket a lányok, a nevét pedig felvésték a Norvégiában tanult kedvenc szavak listájára a cunami mellé. 

Behoztuk templomlemaradásunkat, az ittenit is megnézzük, aztán a híres lom-it is (Lom tempLom, ha-ha-ha), utóbbinál nagy megdöbbenésünkre még magyar nyelvű leírást is kezünkbe nyomott a jegyszedő.

Mivel a múzeumokat már zárva találtuk, Lica trambulinozott egyet az óriási gumiköteles trambulinon (Mimi még a súlyhatár alatt van, Lica is néha a levegőben maradt, mert nem húzta le a súlya a földig), aztán kerestünk egy hüttét, immár a harmadikat! Emó meg is jegyezte, micsoda koca-nyaralás ez, még wc is volt benne!

Norvégiai kaland - 19. nap

Egy hajnali incidenst követően (mikor Mimit egy norvég szabadította ki a magára zárt wc-ből) délelőtt arra keltünk, hogy a csajok kártyáznak az emeletes ágy tetején:

Útközben megnéztünk egy vashidakkal keresztbe-kasul beépített szurdokot (és én még azt hittem, túrázni fogunk), majd a híres Troll-utat a hajtűkanyarokkal. A fenti kilátóból drukkoltunk a felfelé tekerő bringásoknak és a buszok elől menekülő autósoknak, aztán mi is lecsorogtunk rajta.

A Troll-fal lábánál vertünk tanyát, ez Európa legmagasabb függőleges sziklafala, állítólag, mert mi semmit sem láttunk belőle a ködtől. Az eső és a sár ellenére elindultunk egy kisebb túrára az Eiafossen vízeséshez, ami elég laposnak bizonyult, de kárpótolt, hogy a csajok ezúttal milyen lelkesen gyalogoltak.

Norvégiai kaland - 18. nap

A Sunmore skanzenben kezdtük a napot, vikinghajók és fűtetejű házak között (mint élő adásban kiderült, nyírni is kell a füvet a tetejükön - akkor mégsem kell, akárhogy is szigetel), majd megnéztük az itteni akváriumot is. Itt még magasabb szinten űzhettük az állatsimogatást, Lica a szokásos tengeri csillagon és sünön kívül remeterákot és homárt is tartott a kezében. Rákokat halászni is lehetett, a halakat pedig búvár etette egy óriásakváriumban (Mimi pacsizott is vele). És már a második norvéggal találkoztunk ebben a városban, aki hangzás alapján felismerte a magyar nyelvet, és még pár szót mondani is tudott. Már takarítottak, mikor az utolsók között távoztunk

Végigsétáltunk Alesund belvárosán, de éhen maradtunk, mert az egyetlen használható gyorskaja-árus csak norvég bankkártyát fogadott el, mi meg már 18. napja elvagyunk készpénz nélkül. Maradt a szokásos szendvics a hütte teraszán, miközben a lányok sirályokat kergettek és a bénázó vízisíelőkön derültek. Bezzeg a szomszédaink profi grillfelszereléssel rendelkeztek, itt ez minden kempingezőnél alap (de aki ad magára, annál gyertya és borospoharak is vannak).

A külön szobáknak köszönhetően este még filmet is néztünk, mikor a csajok már aludtak, pedig eddig az elhozott rengeteg film tűnt az egyik leghaszontalanabb "felszerelésnek" (fej fej mellett a rövidnadrággal és a zseblámpával), bár legalább sok helyet nem foglalnak, De azért vicces utólag belegondolni a romantikus elképzeléseinkbe, hogy esténként majd ülünk a sátor előtt, és filmet nézünk, míg a lányok békésen szuszognak odabent... Nos, egyrészt nem sokszor szuszogtak 11 előtt, másrészt a sátor előtt mindig hideg volt és esett az eső...

Norvégiai kaland - 17. nap

Elbúcsúztunk a fjordtól, és Alesundba hajtottunk, ahol rutinosan a szállásfoglalással is kezdtünk, így megint jutott nekünk hütte! Igaz, sem folyóvíz nem volt benne, sem edények, és még drágább is volt, mint a bergeni luxuskutyaól, viszont a csajok ingyen jégkrémet kaptak a szállásadótól. 

Átautóztunk Godoya szigetére világítótornyot nézni, közben olyan csodaszép homokos strandot találtunk, ami bármely katalógusba elment volna, ha nem vagyunk mi is a képben pulcsikba burkolózva.

Este megmásztuk a város magaslatát (418 lépcsőfok, 150-enként ígért Apa halennit a csajoknak, volt némi csalás is, mert jóval több jutott fejenként 2,8-nál), játszótereztünk, majd a hütténk teraszán kártyáztunk, és szurkoltunk a sirályoknak, hogy vigyék el a szomszédok őrizetlenül hagyott kajáját (mint kiderült, magyarok voltak, úgyhogy reméljük, nem volt túl hangos a drukkolásunk).

Norvégiai kaland - 16. nap

Bár azt nem értjük, miért pont a Geiranger-fjord a Világörökség része és nem a száz másik ugyanilyen szép, de kajakozni kiválóan lehet rajta. Óriási kétszemélyes kajakokkal mentünk, a bérbe adó ugyan a lányokat is el akarta látni evezővel, de mondtuk, hogy ha viszont akarja látni a felszerelést, akkor ne tegye, viszont nagyon nehéz volt egyedül hajtani azt a monstrumot, jól el is fáradtunk a háromórás utunk végére, melynek során megnéztük a híres Hét Nővér, Kérő és Menyasszonyi Fátyol vízeséseket.

Délután csak egy könnyed sétát tettünk a helyi névtelen vízesés melletti számos lépcsőn a látogatóközpontba, ahol a fő attrakció egy kőomlásfolyosó volt: ijesztő hang és fényeffektek között kellett átkelni, a lányok meg is voltak rémülve rendesen.

A múzeumkertben is végigcsináltunk egy kvízkérdéses kincskeresést, de mire végeztünk, sajnos már bezárt a múzeum, így nem tudtuk behajtani a jutalmunkat.

Az estét kártyacsata zárta a sátorban.

Norvégiai kaland - 15. nap

Gyönyörű verőfényes napra virradtunk (szokás szerint úgy délelőtt 9 körül). Szamócát szedtünk a tóparton, majd útra keltünk a Briksdalbreen-gleccserhez, a számos japán turistával ellentétben, akik trollautóval közlekedtek, gyalogszerrel. A gleccser sajnos a reklámfotóival ellentétben most nem ért le a lábánál elterülő tóig, de abban így is jégtáblák úszkáltak, és egy jéglavina alázúdulásának is tanúi lehettünk.

Túránk végeztével nagyon kampányoltam, hogy nézzük meg a cunamihajót (akár hiszitek, akár nem, ez egy nagyon cunamiveszélyes környék, a sziklafalakról a tavakba szakadó millió m3-es kőtömbök okozta árhullámok számos életet követeltek, ezt a bizonyos hajót pedig több száz méterre felvitték a hegyoldalba), de a csajok lustának bizonyultak: a Kjeragboltent megmászták mind a 12 kilométerével, de erre a tíz perces sétára most nem voltak hajlandóak. A cunami szót viszont megtanulták és nagyon meg is tetszett nekik: a következő kempingben a vizesblokkban a következő előadás fültanúja lehettem: két szomszédos fülkében trónolva Mimi skandálja, hogy "cunami, cunami, cunami", Lica meg néha közbekiabálja: "Cunami van a tengerben!"

Útközben megtekintettük következő célpontunkat, a Geiranger-fjordot a Dalsnibbáról, ami Európa legmagasabb fjordkilátása műútról (khm, khm, csak én érzem ezt a címet egy kicsit erőltetettnek?) A fjord csücskénél kempingeztünk, de a kivételes napsütéses nap csak nem hazudtolta meg a végére a norvég időjárást: a vízpartról az autóba kergetett bennünket vacsorázni az eső.

Norvégiai kaland - 14. nap

Eső (mi más) és múzeum: Vilvite tudományos múzeum rengeteg kipróbálható dologgal: kézilabdakapus-szimulátor, időjárás-szimulátor, óriás golyópálya, animációs film készítés legóállatokkal, igluépítés (ránk omlott), óriás szappanbuborék-húzés magunk köré... Ha top3-at kellene választani, akkor talán bronzérmes a hógolyó "szimulátor" (labdákat kellett dobálni hóemberekre, akik mögé oda lehetett bújni célpontnak és plexiüveg mögött állni a találatokat), ezüstérmes az ékkőgyűjtés az árnyékunkkal, és egyértelmű versenyben aranyérmes, a csajok szerint egyben a nyaralás fénypontja, amikor Emó a gólrúgáserősség-mérő használata közben a plafonig rúgta a cipőjét (rekordot állítva be ezzel, bár a gép alighanem a cipő sebességét mérte, nem a labdáét).

Ezután hosszú autózás várt ránk, komppal megszakítva (ez szinte fel sem tűnik már, felgurulunk, legurulunk). Most először merült fel a vadkempingezés gondolata (ha az autóban alvás nem számít annak), mert este fél 10-kor még bőven szálláskeresésben voltunk. De végül rátaláltunk a kecskés kempingre, ahol jókat lehetett vitatkozni arról, hogy a kemping címerállatának számító állat vajon oda van-e kötözve a kőre, amin állandóan áll, hogy minél emblematikusabb legyen (végül kiderült, hogy nem), és Mimi nagy örömére norvég zene szólt a fűtetejű vizesblokkban.

Norvégiai kaland - 13. nap

A reggelt rántottával és virslivel indítottuk a luxushüttében, majd felsiklóztunk a Floyen-hegy tetejére, ami rengeteg gyermeki élvezetet nyújtott: szuper játszótér (az eső ellenére is), kincskeresés (mivel emailben kell beküldeni, és még nem gugliztunk ki minden választ, az instant kincset Emó táskájában leltük meg citromos csoki képében - végre egy jó csoki Norvégiában, persze nem helyi gyártmány), trollok fején ugrálás, mókusetetés, kenuzás kiskacsák között...

Aztán ezt fokoztuk egy fürdőlátogatással: Lica nagyon bátran csúszdázott, még azon az óriás csőcsúszdán is lement, ahol még zenét is választhatott magának az ember a csúszáshoz.

Luxushütténket két napra béreltük, így a mai estére maradt a hősies feladat, hogy mindent megegyünk, amit tegnap vásároltunk: nem volt könnyű...

Norvégiai kaland - 12. nap

Ismét vízesés, ismét esőben, de ez olyan volt, aminek mögé lehet menni, úgyhogy ott kevésbé számít. A gyerekeknek inkább szuvenírbolt volt emlékezetes, ahol kikönyörögtek egy rénszarvasos szuszt a kistesójuknak (mellesleg mára kialakult néhány érvem "örülj, hogy fiú" témakörben: nem kell Elzának (a Jégvarázsból) vagy Rózsikának neveznünk Mimi nyomására, és az elkövetkezendő nyaralásokon nem hármat kell nekem vinni állandóan pisilni, egy jut az apjuknak is, mert kettővel is igen megterhelő és látszólag az egész napot kitöltő ez a tevékenység).

Bergenbe érve még mindig esett, így végre győzött a női szakasz, amit ezúttal a kínálat is támogatott: hüttét vettünk ki a kempingben! Nem is akármilyet! Magasra tette a lécet a későbbi hüttézések előtt (nem is tudta megugrani egyik sem többé): főleg a luxuskonyha (és a fűtés) ragadott magával bennünket. Nem elég, hogy főzni lehetett, mert azt a korábbi kempingekben is lehetett volna, de edények is voltak hozzá. Vonakodva indultunk várost nézni, elhalasztva a civilizációs vívmányok élvezetét.

Na de azért nem volt rossz a város sem: az akváriummal kezdtünk, ahol a szokásos fóka-pingvin-halak kínálaton felül lehetett tengeri herkentyűket simogatni, a halak meg leginkább bennünket simogattak és lelkesen cuppogtatták a kezünket (cumik is voltak kitéve, azt is lehetett volna a szájukba dugni).

Ezután kipipáltuk a kötelező látnivalót, a világörökség részét képező Bryggent (régi házak a kikötőben), és ha már ott voltunk és sütött a nap (!), fagyiztunk is egyet előtte.

A halpiacra is ellátogattunk, némely részletében erősen hasonlított az akváriumra, de volt bálnahús is, valamint tubusos kaviár (sajnáljuk, hogy nem vettünk, biztos a boltban is lehet kapni felkiáltással, mert a boltinak csak a márkaneve volt Kaviar - gyanús is volt kicsit, hogy olcsóbb volt, mint a majonéz...), és mintha a híres cloudberry bogyót is megpillantottuk volna egy gyümölcsárusnál (magyarul: mocsári hamvasszeder), ezt is hiba volt otthagyni, mert később csak lekvár formájában tudtuk megvásárolni, főleg az ízéhez képest méregdrágán (a tegnapi múzeum ismertetője szerint aki egyszer megkóstolja, sokáig nem feledi az ízét - akkor még nem tudtuk, hogy ez jót vagy rosszat jelent).

Miután adóztunk a kultúrának, óriási bevásárlást csaptunk, és nekiláttunk luxushütténkben a zsákmány elfogyasztásának. Szerintem rég nem ízlett ennyire a családnak a főztöm (üveges bolognai spagetti), ami után Mimi örömére még görögdinnyéztünk is.

Norvégiai kaland - 11. nap

Drágán kezdődött a nap: egy tekintélyes alagútban nagy megdöbbenésünkre egy körforgalomra bukkantunk, és irányérzék alapján sikerült rossz kihajtót választani, az az út pedig egyenesen egy fizetős hídba torkollott: 150 NOK. A híd végén persze visszafordulás (persze hogy egy alagútban), és vissza. Csak a végén tudtuk meg, hogy kegyesen csak egyszer vonták le a díjat, nem oda-vissza (éljen az elektronikus útdíj: fogalmunk sem volt menet közben, milyen csillagászati összeget autópályáztunk össze).

Ma az eső köddel is párosult, így a híres Voringfossen vízesésből nem sokat láttunk, így a felső kilátópont parkolójában a csomagtartóban ülve megebédeltünk helyette (szinte a zsömlénkig nem láttunk el a ködben), majd a Hardangervidda Visitor Centert választottuk esőprogramként, ha már a nemzeti parkból élőben nem sokat láttunk. De kellemes meglepetésre nagyon színvonalasnak bizonyult, a moziterem csak a mienk volt, nyalhattuk a kiállított jeget, Mimitől pedig azt is megtudtuk, hogy a vadállatok a vagonban laknak.

Ismét a fjord partján sátraztunk, ismét esőben, ami ezúttal sáros, felázott földdel is párosult, de volt cserébe fűtetejű wc, és még igazi vajat is sikerült zsákmányolni a tegnapi helyett (igaz, sós volt, így a mézzel ez sem volt kompatibilis - ez a norvég élelmiszerválaszték rémes!)

Norvégiai kaland - 10. nap

Kompozás után megnéztük a Latesfossen vízesést, ami nem került sok energiába, ugyanis gyakorlatilag átfolyik az autóúton, alapos zuhanyban részesítve mindenkit, aki kiszáll megtekinteni. Sebaj, így legalább nem tűnik fel, hogy az eső is esik!

Szerencsére mire a Buarbreen gleccserhez vezető túra kiindulópontjára értünk, elállt, így egy szavunk sem lehet: amikor igazán szükség van rá, akkor megkímél bennünket az időjárás. Ezt kihasználva indulás előtt végre a szabadban fogyasztottuk el sonkás zsömléinket az autó helyett. A dolgot beárnyékolta ugyan, hogy a gondos válogatás után megvásárolt méregdrága vaj a legkevésbé sem bizonyult vajnak, és fájó szívvel, de a kukában landolt.

A szabadban evés után újabb ritka élményben lehetett részünk: felfelé menet le tudtuk venni a pulcsit és az aláöltözetet, sőt én még a nadrágom szárát is feltűrtem! És nem csak azért, hogy ne legyek vizes az utunkon végigfolyó pataktól.

Ma Lica ragadtatta magát arra a kijelentésre, hogy költözzünk Norvégiába. Az én emlékeim szerint ezt az izgalmas köteles-létrás-hidas-vízesésátkelős út váltotta ki belőle, ő viszont úgy emlékszik, hogy a malacveszély és dínóveszély táblák:

A gleccsernek csak a közelébe lehetett eljutni, de nem is volt baj, mert megint kezdett meglehetősen késő lenni.

Éjszakai szállásunkra ismét nem lehetett panasz (azon kívül, hogy nem hütte volt), egy gyümölcsfás kempingben, hegyekkel és vízesésekkel övezett tó partján vertünk sátrat.

Éjjel negyed 12-kor még így tudtunk gyönyörködni a tájban:

Norvégiai kaland - 9. nap

Délig wellnesseltünk a kempingben (=fürdés+hajmosás fejenként 5 percig, mert annyira elég egy érme, fésülködés, körömvágás), aztán az esőre való tekintettel ismét múzeumoztunk (és az archeológiai még így is kimaradt): a gyerekmúzeumot néztük meg: játékok, játszóház, egy terem a gyermekmunkáról (csajok azóta emlegetik, hogy van akinek hat éves korában már dolgoznia kell, de ettől nem végeznek el több házimunkát helyettem), illetve egy születés témájú szoba is volt, amitől szemérmesen igyekeztünk távol tartani őket, de nem sikerült. Nem tudom megítélni, mennyiben világosodtak fel tőle.

Ezután következett a "strandolás" norvég módra: először fél órát ki nevet a végén-eztünk az autóban a tengerparton, annyira zuhogott, aztán kabátban kimerészkedtünk, amikor alábbhagyott. Pedig volt, aki fürdött, neoprém ruhában... De azért így is jó volt, eróziót játszottunk a tengerbe folyó patak partján, a lányok homokoztak és a hullámok elől menekültek, egészen addig, míg Miminek egyszer nem sikerült, ez véget vetett a mulatságnak.

Norvégiai kaland - 8. nap

Már megint esik... Stavangerben az olajmúzeumba menekülünk, ami egy ex-olajipari dolgozó számára paradicsom: fúrótorony makettek, csodaszép fúrófejek...

Volt még fúrótelep-játszótér, valamint megtanulhattuk, hogyan meneküljünk, ha kigyullad a fejünk felett az offshore platform.

De minden múzeumnézésnek vége szakad egyszer, csak ki kellett merészkednünk az esőbe. Stavanger óvárosát addig csodáltuk, amíg jobban rá nem kezdett, akkor bemenekültünk egy vendéglátóipari egységbe, és jól bevacsoráztunk (szigorúan a megfizethető gyorskaja-univerzumon belül). Utána még sétáltunk egyet a városi tó körül, ahol a gyerekek számára a város fő attrakciói, a búvárkacsák tekinthetőek meg (azért útikönyvben ne keressük őket, annyira nem híresek). Mimi eddig azért párszor felvetette, hogy csak haza kellene már menni, de a kacsák miatt most mégiscsak szeretne örökké Norvégiába költözni.

A tó közelében egy menyasszonyiruha-szalon is található, ami a lányokat férjhezmenési terveik kifejtésére sarkallta, bizonygatva, hogy ők csakis a jelenlegi szívszerelmeikkel tudják elképzelni a frigyet. Fel kellett volna venni, és majd szembesíteni őket, mikor nagyobb korukban hozakodnak elő hasonló elhamarkodott tervekkel valami újabb jelölttel...

A mögöttünk álló hét és az eső a család egyes tagjaiban már felébresztette a kocaturistát, aki száraz hütte után áhítozik, de sajnos mind foglalt volt, így maradt a sátorverés az égi áldás közepette.

Norvégiai kaland - 7. nap

Vízeséses kempingünket elhagyva kompra szálltunk. Amíg Emó és az autó sorban álltak, mi a csajokkal játszótereztünk, ahol kijelentették, hogy ide feltétlenül vissza kell majd jönnünk, ha a Kistesó elég nagy lesz hozzá, hogy játszózzon.

A komppal végighajóztunk a Lysefjordon, megnéztük alulról tegnapi trófeánkat, a Kjeragboltent, és a mai célt, a Preikestolent (Prédikálószék arrafelé is akad). Kivételesen jó idő volt, először és utoljára előkerült a naptej (de csak arcra, a pulcsit azért én csak percekre vettem le).

A tegnapi indulási időnket felülmúlva 3-kor vágtunk neki a túrának, de reméltük, hogy ez nem jelent gondot, mert ez a tegnapihoz képest valamivel rövidebb és jóval kocaturistább útvonal volt. De azért a cél itt sem volt kutya!

Lica kiválóan megtanulta útközben a 4000 partícionálását (ennyi volt egy irányban az út, és mindig kiírták a mögöttünk és előttünk álló távolságot), őt igazán jól lehet motiválni egy rakat táblával, ami számokat tartalmaz. Mimi viszont lefelé a zuhogó esőben kevéssé volt motivált, pedig Emó nyakában utazott. A sátorverés sem volt így a legkellemesebb élmény, és a vacsoránkat is csak az autóban tudtuk elfogyasztani, a körülményeknél csak a menü volt rosszabb... Kissé leapadtak a készleteink, így a főfogás plöttyedt banán mézzel és ropival: ha Kistesónak rossz ízlése lesz, az ennek az estének köszönhető...