1 hónapos

Kikaptam itthon, hogy Dusiról nem írok annyit, mint a csajokról írtam, és tényleg... Hogy Mimi mit, hogy, mikor csinált, arra csak szimplán nem emlékszem (szegény második gyerek), de legalább le van írva és vissza tudom olvasni, Dusinál meg már le sem lesz írva... Hát harmadiknak lenni már igazán sanyarú sors...

De azért az egy hónapos jubileumára csak kap egy bejegyzést ez az elkényeztetett szerencsétlen úrfi.

1 hónapos versenysúlya 4380 gramm, ami elég szép teljesítmény, közel egy kilós gyarapodás a kiinduláshoz képest. A csajok ilyenkor már nagyon belassultak, úgyhogy lehet, hogy Dusi tényleg más pályát követ e téren? A doki már azt pedzegette, hogy oda kel figyelni, nehogy túlsúlyos legyen... ??? Egyrészt azért annyira nem extrém sem a gyarapodás, sem az abszolút súly, másrészt teljesen arányos a kicsi fiú, harmadrészt hogy figyeljek oda egy nem mércés edényből táplálkozó gyermeknél? 

Hossz: 55 cm, utolérte a születéskorit, közben volt már 52 és fél is :)

És persze muszáj mindig egyéb aggódnivalókat is kitalálnia a doktornéninknek, úgyhogy a túl sok gyarapodáson felül egy újabb eddig számunkra ismeretlen problémakörrel találkoztunk (ezt a védőnő is mondta, úgyhogy lehet, hogy van benne valami, de nem szeretnénk aggódni rajta): állítólag túl kicsi a kutacsa és a feje (ha kicsi a kutacs, nem tud kellőképpen tágulni a koponya). De azért persze nőtt a fejkörméret születése óta, szóval csak figyelni kell, egyelőre nincs vele teendő.

Azt azért nem gondolnám, hogy ne férne el elég agy a kis buksijában, szerintem kellőképpen okos :) Intelligensen tekint a világba, követ bennünket a tekintetével, szereti nézegetni a fölé lógatott játékokat, sőt, cukin beszélget is velük, ami a csajokra abszolút nem volt jellemző ennyi idős korban (sőt még további hosszú hónapokig sem). Mi lesz velünk, ha még Miminél is nagyobb dumás lesz? :)

Napirendileg: volt már egy egészen szuper éjszakánk, amikor csak egyszer kelt enni és tíz perc alatt le is tudta (mondjuk így persze jóval hamarabb keltünk reggel, a kétevéses forgatókönyvben fél 9-es kelések is előfordulnak nem ritkán). Azért minden más alkalommal két evés van, de egyre ritkábbak a másfél órás menetek. A lefektetés azért még nem megy gyorsan, fél 10 előtt sosem végeztünk, pedig ez volt a küszöbszámom, amikor esetleg még bele lehet valami kezdeni este és nem rögtön az alvásra gondolnék.

Napközben még mindig nagyon változó, délelőtt általában elég sokat van ébren, délután többet alszik, de semmi kialakult rutin nincsen, függ a programtól, sétáktól és az úri kedvétől.

Nem igazán sírós, ha éjszaka nem alszik el, akkor is csak simán ében akar lenni, nem pedig valami baja van (így aztán nem is nagyon tudom, mit kéne ezzel kezdeni, ha baja lenne, legalább meg lehetne próbálni megoldani), ha már közeleg az evésidő vagy felébredt és jelzi, akkor is csak nyögdécsel egy kicsit (sajnos leginkább csak hason tudjuk altatni, háton öt perc múlva felébred, de ennek az a következménye, hogy karban alszik el, és csak azután tesszük le, mert különben elkezdi emelgetni a buksiját, majd nyüszög, ha pedig ébred, szintén reklamál, míg háton elnézelődne még egy darabig). Minden gyerekes látogató azt mondja, hogy milyen nyugis gyerek, amit nem teljesen értek: minden más gyerek tetszőleges kétórás intervallumban biztosan üvölt? Akkor csoda, hogy vannak második gyerekek a földön...

Dusi update

Lassan beköszöntenek a háromgyerekes, valószínűleg cseppet sem szürke hétköznapok, de egyelőre még az aranyéletünk utolsó napjait tapossuk: hétfőtől Emó dolgozik, de ezen a héten még csak a csajok robotoltak, mi pedig hármasban lógattuk itthon a lábunkat. A napok sajnos gyorsan szaladtak, az éjszakák sokkal lassabban, de  kezdünk ezzel is egyenesbe jönni: Dusi kétszer eszik éjjel, a probléma az előző napokban az volt, hogy ebből a második menet, ami hajnali 4 körül esedékes, nagyjából reggelig tartott, de már egy olyan éjszakán túl vagyunk, amikor 3/4 óra alatt megúsztuk ezt is. Egyre többet van ébren is, közben nagyon okosan néz  - nem csak az elfogult szülők, hanem a lenyűgözött védőnő véleménye szerint is, íme:

De ha túl ingerdús környezetbe kerül, inkább az alvásba menekül, a vendégek nagy bánatára. Viszont ennek köszönhetően szilveszterkor le tudtunk Tomival játszani egy komolyabb fajta társasjátékot. Én utána fél 11-kor Dusi mellé ájultam az ágyba (második felnőtt szilveszterem, amikor nem koccintottam éjfélkor, az első Mimi születése előtt egy héttel volt), de a többiek kivétel nélkül hajnali 1-ig buliztak. 

Dusi az eddigi sétáiból sem érzékelt semmit, és első  komoly kiruccanásaként korizni is elkísérte a családot, szintén tudtán kívül. 

Egy varázsszer létezik alvás ellen: filmet kell nézni. A jó humorérzékkel megáldott avagy nagyon optimista Zíka karácsonyi ajándéka részünkre egy csomó film és a nézésük közben fogyasztandó finomságok voltak, mindez egy "nyugodt estékre" feliratú dobozban... Nos, az esték egyelőre nem túl esélyesek, mire Dusi elalszik, ideje nekem is gyorsan aludni próbálni, különben nem sok pihenés jut az első ébredésig, de gondoltuk, a hármasban töltött öt nap ideális lesz, egy kéthetes gyermek úgyis rengeteget alszik napközben... Csakhogy a gyerekeink extra felszereltségébe tartozik a filmszenzor, így az első (egy órás) epizódot öt nap alatt pont sikerült befejeznünk, kb ötperces etapokra tagolva. Ha ez így megy tovább, pár évre le lett véve a gond a vállunkról, hogy milyen filmet nézzünk, szerintem az érettségikig ki fog tartani ez az adag.

Túl vagyunk az első méreckedésen is, két hetesen és egy naposan 3800 grammot nyomott az úrfi (születéskor 3450, kórházból távozáskor 3390). Talán a gyerekorvos és a védőnő aggodalmait és a folyamatos mérés unszolását ezzel leszereltük, de azért én még nem könyvelném el, hogy végre van egy jól evő gyerekünk, két hetesen még a csajok is úgy tűntek. A történelem abban is ismételni látszott önmagát, hogy a doktor néni már Dusit is ijesztgette a könnycsatorna-átmosással, de most úgy tűnik, nála talán csak átmeneti volt a csipásodás. 

Végül egy tesós kép: még mindig nagy a szerelem, különösen Licára gyakorol nagyon jó hatást a kis herceg. Persze Mimi is nagyon kedves vele, de nála ez nem meglepő, tőle számítottunk az anyáskodásra, de Licából eddig nem jellemző, nagyon kedves oldalát hozza ki.

A blog címe

Ha majd a kicsi fiam valaha visszaolvassa ezt, itt leszögezném neki, hogy nem iránta érzett tiszteletlenségből nem szerepel a blog url-jében, hanem mert ezt már nem tudom utólag megváltoztatni. Mimi is csak azért van benne, mert az eredeti blog elhalálozott, így az újjászületéskor be tudtuk venni. Kezdetben vala a Picilici-blog, ha Miminek külön írtunk volna, ő lett volna a Mini-Mimi, úgyhogy most a büszke ám tiszteletlen Apa a Duci-Dusit javasolta... Mondjuk a jelenlegi kis pofazacskók alapján talán meg is állná a helyét :) Íme egy nem túl előnyös videó a kis hörcsögről, ahol a pofazacskók legnagyobb vonzereje, a bal oldali kis gödröcske is látszik mosolygásnál:

Dusán

Megérkezett a kicsi királyfi! De kezdjük az elején...

December 20-i terminus, azzal még pont hazaérünk karácsonyra... De ki látott már pontos pasit? És ki gondolta volna, hogy egyetlen napi túlhordás is ilyen stresszes tud lenni... Mikor már napok óta bemutatkozás helyett azzal veszem fel a telefont, hogy "Még nem született meg!", és semmi kedvem nincs A, B és C tervet kiötleni a családi karácsonyozásokra attól függően, hogy melyik nap születik...

És hát nem csak erről az egy karácsonyról van szó: neki élete végéig egyben lesz a karácsony és a szülinap, ha most úgy időzít. Úgyhogy vasárnap már kezdtünk átlendülni abba, hogy akkor már inkább várjon még egy hetet. De szófogadó pasit sem láttunk még, nem igaz? Úgyhogy amikor hétfőn a Licával vívott ebéd utáni Figurix partinál kezdtem érezni, hogy romlanak az esélyeim (reflexjáték), inkább szóltam Emónak, hogy ne szenderegjen odafent Mimivel, ha nem akar lemaradni valamiről.

Látszik, hogy 5 év eltelt az előző szülésünk óta, sokat fejlődött azóta a technika: már szülni sem lehet okostelefon nélkül: pár hete még röhögtünk azokon a sorstársakon, akik fájásmérő appokat töltöttek le, de valami megérzés folytán már ebédnél letöltöttem én is, és bizony nyomogattam. De csak és kizárólag azért, mert a gyermek apja imádja a statisztikákat :) Na jó, egyébként tényleg egyszerűbb, mint órát nézni, és legalább elfoglalja az ember magát valamivel szenvedés közben. Bár nálam mire már órát kell nézni, addigra már elég sürgős a dolog, nem szoktunk lacafacázni, úgyhogy hamar át is hívtuk a nagyszülőket, aztán mikor Mimi felébredt, én meg úgy éreztem, kezdek nem olyan formát ölteni, ahogy szeretném, ha a gyerekeim látnának, átküldünk mindenkit hozzájuk, mi meg indultunk a kórházba.

Az elkövetkezendő pár órát inkább borítsa jótékony homály, lehet, hogy a túlzott elvárásokkal volt a baj, hogy harmadikra már gyerekjáték lesz, de nem az volt. De a lényeg az eredmény: December 21-én 19:23-kor felsírt Kiss Ferenc Dusán a maga 3450 grammjával és 55 centijével!

A karácsonyi csúcsforgalom miatt az egyágyas szoba továbbra is dédelgetett álom maradt, örültünk, hogy nem a folyosón alszunk... izé, nem alszunk. Mert a kórházi napok persze olyanok voltak, mint mindig: első éjszaka még leginkább csak a szomszéd babák üvöltése és az anyukák horkolása zavart a fájdalmakon kívül, aztán a következő kettőn már az én kicsi fiam is tett róla, hogy ne aludjunk: este 10-től hajnali 4-ig non-stop étkezni kívánt. De legalább az evőkéjére nem lehet panaszunk, bár szerintem a legtöbb, ami bement, távozott is, amerről jött, a száján át. De hát nincs is ennél jobb módja a tejszaporításnak... De ha egyágyas szobánk lett volna, legalább napközben kipihenhettem volna ezt... Így viszont besöpörhettük a szobatársak dicséreteit, hogy micsoda tökéletes gyerek, nyugis, jól viseli a pelusozást, ügyesen szopizik... Én meg büszkén hozzátehettem, hogy még két ilyen tökéletes gyerekem van otthon.

A karácsonyi csúcsforgalomnak viszont előnye is volt: egészen könnyen mentek a tárgyalások az idő előtti szabadulásunkkal kapcsolatban. Bár a végén megijedtünk, hogy mégsem, mert összekevertek a fél nappal frissebb, ráadásul császáros anyuka-baba párossal, és őket akarták hazaküldeni helyettünk, de tisztáztuk a félreértést, így egy nappal a hivatalos előtt, 24-én hazamehettünk! Dusi így bekerülhetett a karácsonyfa alá:

Itthon nekem a legfurcsább az volt, hogy Mimi milyen nagy lett. Eddig ő volt a kicsi, most meg hirtelen úgy lettem vele, mint Piroska a nagymamával: nagy a feje, a szeme, az orra, mindene :)

A babás létbe viszont úgy érzem, könnyen visszazökkentünk 5 év kihagyás után, bár tényleg nem lehet panaszunk: a kórházzal ellentétben éjszaka alszik, már persze a kb háromóránkénti evéseket leszámítva, de utána nem kell altatgatni. A nappalról még nem tudok tendenciákat mondani, mert minden nap más, az utóbbi kettőben, amióta többet van ébren, azért nem volt végig nyugodt, de egyáltalán nem vészes. Csajok imádják, puszilgatják, és egyelőre nem panaszkodnak a rájuk fordítható kevesebb figyelem miatt sem, de igyekszünk is nem elhanyagolni őket. Akármennyit nyafogtunk is a karácsonyi szülinap miatt, ilyen szempontból szuper az időzítés: a kórházban a lehető legkevesebbet töltöttük, itthon viszont most az ünnepek miatt rengeteget tud Emó velünk lenni és segíteni, itt a két hét téli szünet, és csak utána kezdődik az öt nap apaszabi (illegálisan, mert adminisztratív oldalról viszont katasztrófa ez a dátum, még hosszú ideig nem fog létezni a gyermek papíron az ünnepek miatt anyakönyvi kivonat hiányában). 

A családi karácsonyozások sem maradtak így el, mindketten jól viseltük az egész napos ünneplést egy nappal a hazaérkezés után, de azért nem bánjuk, hogy van egy pár nyugis nap is azóta kiélvezni az ajándékokat és egymást. Egyedül alvásból lehetne egy kicsit több számomra, hogy minden tökéletes legyen (a csajokon kipróbáltuk az ajándékba kapott Mindenkit el tudok altatni című pszichológiai alapon működő mesekönyvet - figyelmeztetés az előszóban: "ne olvassuk mozgó jármű sofőrjének a füle hallatára", ha-ha-ha -, végigröhögték az egészet, de én már nagyon igaziakat ásítoztam a végére :)) De összességében nagy szerelem, eufória, cukormázas-szirupos tündérmese, ami történik velünk!

Mindenkinek legalább fele ilyen jókat kívánunk az új évre, és akkor nem lehet panasza senkinek! :)

Kistesóra várva...

...és kicsit megelőlegezve a karácsonyt, hátha nekünk az idén elmarad :)

 

Értékelések

Ezúttal mindkét csajsziról formanyomtatványon, feleletválasztósan kaptunk értékelést. 

Licáéval nem is érdemes foglalkozni, mindenhol alá van húzva a legjobb lehetőség, ami szuper, csak elgondolkodtat, hogy mind igaz is, vagy rutinból, az egyszerűség kedvéért töltötték ki így. Különösen, hogy valami olyasmi is szerepelt benne, hogy "szívesen mesél történeteket"... Innentől fogva nekem nem hiteles az egész, vagy egy teljesen más Lica jár az iskolába, mint akit itthon ismerünk.

Természetesen Mimiében is majdnem mindenhol a legjobbak vannak aláhúzva, de itt voltak kitöltendő részek is, sőt néhol egyéb megjegyzéseket is hozzáfűztek az óvónénik, úgyhogy itt látszik, hogy nem futószalagon töltötték ki.

A kedvencünk: nyugodtan alszik - nyugtalanul alszik (kézzel hozzáírva: ha alszik)

Az érdekesebb pontok még:

• A játékot szívesen odaadja társának - meggyőzhető arról, hogy ossza meg játékát - nem adja oda (ha a világ legjószívűbb kislánya nem esik a felső kategóriába, akkor ki?)
• Önállóan dolgozik - néha segítséget igényel - többnyire segítséget igényel, különösen: ...öltözködés
• Munkatempója gyors - átlagos - lassú, különösen: ...lassú öltözködésnél (nem szörnyű, hogy egy óvodásnak munkatempója kell legyen?)
• Mennyiség fogalma ...10... körön belül van (szerintünk minimum egy nagyságrenddel nagyobb, csak ezt alighanem a kutya sem tesztelte, arra tippelek, hogy a tízes a skála teteje)
• Leginkább aktív az ...ének... foglalkozásokon
• Leginkább aktív a ...vizuális... tevékenységben (hogy ebből miért van kettő, és miért más rá a válasz?)
• Élményeit, meserészletet összefüggően elmondja - kérdésekre mondja el - nem mondja el (Ahhoz képest, hogy be sem áll a szája, ez is furcsa. Bár lehet, hogy nem azt mondja, amire kíváncsiak a kérdezők :))
• Érzelmi élete: vidám - szomorú - kiegyensúlyozott - változó hangulatú - érzékeny - dacos - agresszív - félénk - gátolt
• A legnagyobb örömet jelenti számára: ...dalosjátékok
• A csoportban vezető szerepe van - helyzete átlagos - peremhelyzetű (Apa szerint ez baj, de hát nem az önzetlenekből lesznek a vezetők többnyire)
• Megjegyzés: Szerencsére nem okozott számára problémát Lícia hiánya, teljesen kinyílt. 

Illene írnunk valamit az iskoláról...

Túl vagyunk az első etapon, kezdődik az őszi szünet. Az eddigi tapasztalatok:

Lica szeret járni, bár azért néhány reggel előfordul gyanús, erősen iskolaundoritiszre utaló hasfájós panasz, eddig egyszer dőltünk be neki. Viszont volt pár hét, amíg a feje minden délután fájt suli után (ezt elhittem, főleg miután még az RSG-edzést is kint a padon ülte velem végig, amíg Mimi bent volt, olyan rosszul érezte magát). Ezt már a gyerekorvosnak is felvetettük, ötféle beutaló volt a válasz (góckutatás), azóta egyszer sem fájt neki (vagy csak nem meri mondani?), így még nem kezdtük el ezt a tortúrát.

A tananyaggal nyilván semmi gondja nincs a leányzónak, mondjuk amennyit látunk belőle, nem is haladnak valami gyorsan. Állítólag szépen jelentkezik is órákon, ez nekem nagyon pozitív meglepetés. Barátokat csak egypárat emleget mindig (akik közül a legtöbb volt ovis társ, még a Laca-szerelem is feltámadt), de a tanító nénik szerint sok mindenkivel barátkozik. Fruzsival olyan szoros a barátság, hogy egy idő után rá kellett jönnünk, hogy Lica uzsiját mindig felezik, és Lica már úgy kéri, hogy miből mennyit tegyek be, hogy Fruzsinak is jusson. Fogadóórán csak két dolgot róttak fel neki: a lassú öltözködést és a lassú evést, legyünk szívesek gyakorolni otthon... Úgyhogy most homokórára vacsorázunk :)

A kipróbált különórák mindegyikére azt mondta, hogy tetszik, úgyhogy jár egy pár dologra: hétfőn kézilabda, kedden énekkar, szerdán sakk, pénteken RSG. Viszont rá kellett jönnünk, hogy hiába leszek hamarosan otthon, és reméltem, hogy akkor végre menni fog a heti két RSG-edzés, a lányom az elfoglalt, aki miatt nem működik: az egész napos iskola azzal jár, hogy nem tudom a 4-kor kezdődő edzésre elvinni, mert délután is óráik vannak. Három napközi idősáv van naponta, de elszórva a nap folyamán. A mindennapi tesiórával együtt a mozgásmennyiség sem semmi: hétfőn például dupla balettóra, aztán testnevelés, és végül a kézilabda-edzés: hát volt már, hogy utána üveges szemmel meredt maga elé, pedig Borókáéknál voltunk vendégségben, ahol igazán elemében szokott lenni. Az első hónapban az esti elalváson is meglátszott ez, úgy kérte néha, hogy legyen már lefekvés, de ez az üdvös hatás már elmúlni látszik.

Ahhoz képest, hogy osztályzás állítólag nincsen, eddig a következők találhatóak az ellenőrzőjében:

Bemeneti mérés: 100%

Magyar:

• Irányok: 100%
• Hangokra bontás: kiváló
• Hangoztatás: 100%
• Szótagolás: 100%
• Órai munka: Kiváló

Angol:

• 1. teszt: 100%

Matematika:

• Tájékozódó felmérés: 90% (maximalista apja ettől felháborodott, elfogult nagymamája szerint biztos hülyék voltak a kérdések)
• Mennyiségek és összehasonlításuk: 100%
• Hármas számkör: 100%

És két ötös táncból.

Van egy pár szöveges értékelés is:

• Kedves, figyelmes.
• Egyre nyíltabb, többet játszik társaival, kedves.
• Példamutató, ünnepi magatartásáért dicséretet kap. (aradi vértanúk napján)
• Igyekvő, figyelmes, kicsit lassú.
• Tehetséges magyarból, órán igyekszik.
• Tanórákon pontosan dolgozik, szóbeli munkája ritkán aktív (matek)
• De 3 héttel később szintén matek: Órai aktivitása általában aktív.

Volt egy bemutató nap, mikor az óvó nénik nézhették meg, hogy teljesítenek korábbi kis "tanítványaik", Lica óvónénije annyira el volt ragadtatva és büszke volt rá (valami kieséses matekversenyben nyert), hogy másnap egy rémséges Hello Kitty órával ajándékozták meg az oviban.

Befektetési tanácsadó

Apa kérdezi: Hová kellene fektetnünk a pénzünket?
Mimi: Mondjuk az én ölembe!

Vége a nyárnak, kezdődik az ősz

Egy utolsó kép és találós kérdés a nyárról: melyik, a blogon is szereplő fotó interpretációja az alábbi kép?

(A megoldás: július 16, 3. kép)

És ezzel lezárult a nyár, és vele egy gondtalan gyermekkor... Még egy foggal kevesebbel ma iskolás lett a nagylányunk:

Norvégiai kaland - 23. nap

A végtelen nyaralásoknak is vége szakad egyszer, hazajöttünk :( Lica összes fogát is hazahoztuk, pedig azon spekuláltunk, hánnyal fog hazaérkezni, figyelembe véve a kihullást és az új fog gyors növekedését is, de megvárta másnapig, így nem tettük próbára a fogtündért, Norvégiába is elér-e a hatásköre.

Itthon valami kedves kismanók lenyírták a füvet és ebédet főztek, mire hazaértünk, ezúton is köszönjük nekik!

Igazi családösszekovácsoló élmény volt, Apának is köszönjük, hogy ilyen extrém kalandokba rángat bennünket!

Norvégiai kaland - 22. nap

A tegnapi leghidegebb nap után a legmelegebb: 20 fokot is mértünk, és ez már elég volt ahhoz, hogy a lányok medencézzenek egyet, ugyanis a szuperkempingben az is volt, óriás vízicsúszdával!

Megnéztük az út és alagútmúzeumot, majd utolsó látványosságként Lillehammerben az olimpiai sísáncot, ami várakozáson felül érdekesnek bizonyult, mivel épp füves pályás edzést tartottak.

Ezután már nem volt más dolgunk, mint keresni egy helyet a reptér közelében, ahol álomra hajthatjuk a fejünket, lehetőleg faházban, hogy reggel már ne kelljen sátrat összerakni, pláne hogy a ma reggeli napsütésben olyan szépen sikerült összecsomagolni. A küldetés sikerült is, igaz, ez volt a leglepusztultabb hütténk, de éjszaka megint esett, úgyhogy igazán megérte (minden hüttés éjjelen drukkoltunk az esőért, hogy igazoljuk a luxuskiadást, esett is mindig - persze a sátras éjjeleken is).

Norvégiai kaland - 21. nap

A nyaralás során először órára keltünk, és a Jotunheimen magaslatai felé vettük az irányt. Autónk hőmérője nulla fokot mutatott, aztán a jégalagút felé vezető útvonal mentén -1,1 fok is volt (hogy illusztráljuk, milyen jól kifogtuk az időjárást: az ezen a napon mért legalacsonyabb hőmérséklet -2 fok, a legmagasabb 18 fok volt). A jégalagút a Mímisbrunnr klímaparkban található (Miminek tetszett a név) 1850 méter magasan, és csak vezetéssel látogatható, ezért kellett sietnünk. Megtudtuk, hogy az első alagút, amit fúrtak, egy év alatt elolvadt, de ez már pár éve tartja magát. A jég alatt moziztunk és csúszdáztunk, kívül pedig megkóstoltuk a zuzmót (mit esznek rajta a rénszarvasok?), és olvasztottunk ugrálással permafrosztot, jó kis trambulint képezve alattunk a talajból.

Azért jól esett levenni a rengeteg réteget magunkról, amikor visszaértünk Lomba. Bepótoltuk a múzeumokat: a Hegy Házában drágaköveket kerestünk zseblámpával (fejenként egyet haza is lehetett hozni a megtaláltakból, úgy döntöttünk, hogy a kistesónak is jár, ezért ötöt hoztunk), a kőmúzeumban pedig minden mennyiségben láthattunk köveket (Lica bele van szerelmesedve az ametisztbe).

Este Lillehammer közelében kerestünk egy kempinget, ami igen jó választásnak bizonyult: szuper játszótere volt, voltak nyulak és kacsák, és még mikró is, hogy pattogatott kukoricát csinálhassunk, amire már rég fájt a fogunk. 

Norvégiai kaland - 20. nap

Szerintem már írnom sem kell, hogy esőre ébredtünk, ezért zárthelyi programot kellett keresnünk. Ha már a falat nem láttuk ma sem, megnéztük a látogatóközpontját, ahol pedig még lelátó is ki volt alakítva a falon szerencsétlenkedők bámulása céljára. 

Már dél felé tartva Dombasban álltunk meg legközelebb, ami a pézsmatulkok hazája, de sajnos szafarira már nem volt hely, így csak a játszótéren lovagolták meg őket a lányok, a nevét pedig felvésték a Norvégiában tanult kedvenc szavak listájára a cunami mellé. 

Behoztuk templomlemaradásunkat, az ittenit is megnézzük, aztán a híres lom-it is (Lom tempLom, ha-ha-ha), utóbbinál nagy megdöbbenésünkre még magyar nyelvű leírást is kezünkbe nyomott a jegyszedő.

Mivel a múzeumokat már zárva találtuk, Lica trambulinozott egyet az óriási gumiköteles trambulinon (Mimi még a súlyhatár alatt van, Lica is néha a levegőben maradt, mert nem húzta le a súlya a földig), aztán kerestünk egy hüttét, immár a harmadikat! Emó meg is jegyezte, micsoda koca-nyaralás ez, még wc is volt benne!

Norvégiai kaland - 19. nap

Egy hajnali incidenst követően (mikor Mimit egy norvég szabadította ki a magára zárt wc-ből) délelőtt arra keltünk, hogy a csajok kártyáznak az emeletes ágy tetején:

Útközben megnéztünk egy vashidakkal keresztbe-kasul beépített szurdokot (és én még azt hittem, túrázni fogunk), majd a híres Troll-utat a hajtűkanyarokkal. A fenti kilátóból drukkoltunk a felfelé tekerő bringásoknak és a buszok elől menekülő autósoknak, aztán mi is lecsorogtunk rajta.

A Troll-fal lábánál vertünk tanyát, ez Európa legmagasabb függőleges sziklafala, állítólag, mert mi semmit sem láttunk belőle a ködtől. Az eső és a sár ellenére elindultunk egy kisebb túrára az Eiafossen vízeséshez, ami elég laposnak bizonyult, de kárpótolt, hogy a csajok ezúttal milyen lelkesen gyalogoltak.

Norvégiai kaland - 18. nap

A Sunmore skanzenben kezdtük a napot, vikinghajók és fűtetejű házak között (mint élő adásban kiderült, nyírni is kell a füvet a tetejükön - akkor mégsem kell, akárhogy is szigetel), majd megnéztük az itteni akváriumot is. Itt még magasabb szinten űzhettük az állatsimogatást, Lica a szokásos tengeri csillagon és sünön kívül remeterákot és homárt is tartott a kezében. Rákokat halászni is lehetett, a halakat pedig búvár etette egy óriásakváriumban (Mimi pacsizott is vele). És már a második norvéggal találkoztunk ebben a városban, aki hangzás alapján felismerte a magyar nyelvet, és még pár szót mondani is tudott. Már takarítottak, mikor az utolsók között távoztunk

Végigsétáltunk Alesund belvárosán, de éhen maradtunk, mert az egyetlen használható gyorskaja-árus csak norvég bankkártyát fogadott el, mi meg már 18. napja elvagyunk készpénz nélkül. Maradt a szokásos szendvics a hütte teraszán, miközben a lányok sirályokat kergettek és a bénázó vízisíelőkön derültek. Bezzeg a szomszédaink profi grillfelszereléssel rendelkeztek, itt ez minden kempingezőnél alap (de aki ad magára, annál gyertya és borospoharak is vannak).

A külön szobáknak köszönhetően este még filmet is néztünk, mikor a csajok már aludtak, pedig eddig az elhozott rengeteg film tűnt az egyik leghaszontalanabb "felszerelésnek" (fej fej mellett a rövidnadrággal és a zseblámpával), bár legalább sok helyet nem foglalnak, De azért vicces utólag belegondolni a romantikus elképzeléseinkbe, hogy esténként majd ülünk a sátor előtt, és filmet nézünk, míg a lányok békésen szuszognak odabent... Nos, egyrészt nem sokszor szuszogtak 11 előtt, másrészt a sátor előtt mindig hideg volt és esett az eső...

Norvégiai kaland - 17. nap

Elbúcsúztunk a fjordtól, és Alesundba hajtottunk, ahol rutinosan a szállásfoglalással is kezdtünk, így megint jutott nekünk hütte! Igaz, sem folyóvíz nem volt benne, sem edények, és még drágább is volt, mint a bergeni luxuskutyaól, viszont a csajok ingyen jégkrémet kaptak a szállásadótól. 

Átautóztunk Godoya szigetére világítótornyot nézni, közben olyan csodaszép homokos strandot találtunk, ami bármely katalógusba elment volna, ha nem vagyunk mi is a képben pulcsikba burkolózva.

Este megmásztuk a város magaslatát (418 lépcsőfok, 150-enként ígért Apa halennit a csajoknak, volt némi csalás is, mert jóval több jutott fejenként 2,8-nál), játszótereztünk, majd a hütténk teraszán kártyáztunk, és szurkoltunk a sirályoknak, hogy vigyék el a szomszédok őrizetlenül hagyott kajáját (mint kiderült, magyarok voltak, úgyhogy reméljük, nem volt túl hangos a drukkolásunk).

Norvégiai kaland - 16. nap

Bár azt nem értjük, miért pont a Geiranger-fjord a Világörökség része és nem a száz másik ugyanilyen szép, de kajakozni kiválóan lehet rajta. Óriási kétszemélyes kajakokkal mentünk, a bérbe adó ugyan a lányokat is el akarta látni evezővel, de mondtuk, hogy ha viszont akarja látni a felszerelést, akkor ne tegye, viszont nagyon nehéz volt egyedül hajtani azt a monstrumot, jól el is fáradtunk a háromórás utunk végére, melynek során megnéztük a híres Hét Nővér, Kérő és Menyasszonyi Fátyol vízeséseket.

Délután csak egy könnyed sétát tettünk a helyi névtelen vízesés melletti számos lépcsőn a látogatóközpontba, ahol a fő attrakció egy kőomlásfolyosó volt: ijesztő hang és fényeffektek között kellett átkelni, a lányok meg is voltak rémülve rendesen.

A múzeumkertben is végigcsináltunk egy kvízkérdéses kincskeresést, de mire végeztünk, sajnos már bezárt a múzeum, így nem tudtuk behajtani a jutalmunkat.

Az estét kártyacsata zárta a sátorban.

Norvégiai kaland - 15. nap

Gyönyörű verőfényes napra virradtunk (szokás szerint úgy délelőtt 9 körül). Szamócát szedtünk a tóparton, majd útra keltünk a Briksdalbreen-gleccserhez, a számos japán turistával ellentétben, akik trollautóval közlekedtek, gyalogszerrel. A gleccser sajnos a reklámfotóival ellentétben most nem ért le a lábánál elterülő tóig, de abban így is jégtáblák úszkáltak, és egy jéglavina alázúdulásának is tanúi lehettünk.

Túránk végeztével nagyon kampányoltam, hogy nézzük meg a cunamihajót (akár hiszitek, akár nem, ez egy nagyon cunamiveszélyes környék, a sziklafalakról a tavakba szakadó millió m3-es kőtömbök okozta árhullámok számos életet követeltek, ezt a bizonyos hajót pedig több száz méterre felvitték a hegyoldalba), de a csajok lustának bizonyultak: a Kjeragboltent megmászták mind a 12 kilométerével, de erre a tíz perces sétára most nem voltak hajlandóak. A cunami szót viszont megtanulták és nagyon meg is tetszett nekik: a következő kempingben a vizesblokkban a következő előadás fültanúja lehettem: két szomszédos fülkében trónolva Mimi skandálja, hogy "cunami, cunami, cunami", Lica meg néha közbekiabálja: "Cunami van a tengerben!"

Útközben megtekintettük következő célpontunkat, a Geiranger-fjordot a Dalsnibbáról, ami Európa legmagasabb fjordkilátása műútról (khm, khm, csak én érzem ezt a címet egy kicsit erőltetettnek?) A fjord csücskénél kempingeztünk, de a kivételes napsütéses nap csak nem hazudtolta meg a végére a norvég időjárást: a vízpartról az autóba kergetett bennünket vacsorázni az eső.

Norvégiai kaland - 14. nap

Eső (mi más) és múzeum: Vilvite tudományos múzeum rengeteg kipróbálható dologgal: kézilabdakapus-szimulátor, időjárás-szimulátor, óriás golyópálya, animációs film készítés legóállatokkal, igluépítés (ránk omlott), óriás szappanbuborék-húzés magunk köré... Ha top3-at kellene választani, akkor talán bronzérmes a hógolyó "szimulátor" (labdákat kellett dobálni hóemberekre, akik mögé oda lehetett bújni célpontnak és plexiüveg mögött állni a találatokat), ezüstérmes az ékkőgyűjtés az árnyékunkkal, és egyértelmű versenyben aranyérmes, a csajok szerint egyben a nyaralás fénypontja, amikor Emó a gólrúgáserősség-mérő használata közben a plafonig rúgta a cipőjét (rekordot állítva be ezzel, bár a gép alighanem a cipő sebességét mérte, nem a labdáét).

Ezután hosszú autózás várt ránk, komppal megszakítva (ez szinte fel sem tűnik már, felgurulunk, legurulunk). Most először merült fel a vadkempingezés gondolata (ha az autóban alvás nem számít annak), mert este fél 10-kor még bőven szálláskeresésben voltunk. De végül rátaláltunk a kecskés kempingre, ahol jókat lehetett vitatkozni arról, hogy a kemping címerállatának számító állat vajon oda van-e kötözve a kőre, amin állandóan áll, hogy minél emblematikusabb legyen (végül kiderült, hogy nem), és Mimi nagy örömére norvég zene szólt a fűtetejű vizesblokkban.

Norvégiai kaland - 13. nap

A reggelt rántottával és virslivel indítottuk a luxushüttében, majd felsiklóztunk a Floyen-hegy tetejére, ami rengeteg gyermeki élvezetet nyújtott: szuper játszótér (az eső ellenére is), kincskeresés (mivel emailben kell beküldeni, és még nem gugliztunk ki minden választ, az instant kincset Emó táskájában leltük meg citromos csoki képében - végre egy jó csoki Norvégiában, persze nem helyi gyártmány), trollok fején ugrálás, mókusetetés, kenuzás kiskacsák között...

Aztán ezt fokoztuk egy fürdőlátogatással: Lica nagyon bátran csúszdázott, még azon az óriás csőcsúszdán is lement, ahol még zenét is választhatott magának az ember a csúszáshoz.

Luxushütténket két napra béreltük, így a mai estére maradt a hősies feladat, hogy mindent megegyünk, amit tegnap vásároltunk: nem volt könnyű...