Éljen a wifi: gyorsjelentés közvetlenül Barcelonából: vidám pillanatok és mélypontok az első másfél napban
Tegnap hajnali 4-kor, Miri és Nyolc esküvőjének köszönhetően mintegy három órás alvás után (és nem ez volt a nap mélypontja...) próbáltuk a lányokat a taxiba átcsempészni, ami persze nem sikerült, de úgy tűnt, egyáltalán nem zavarja őket ez a kelési időpont.
A repülést a nagy előzetes várakozás ellenére Lica elég szenvtelenül ülte végig, Mimi aludt egy órát, aztán hisztizett egy körülbelül ugyanennyinek tűnő időt (pedig a valóságban valószínűleg sokkal kevesebb volt).
Érkezés után, mivel a szállásunkat csak 2-kor foglalhattuk el, két nagy és három kis hátizsákkal, egy babakocsival és két mérsékelten önjáró gyerekkel nyakunkba vettük a várost, hogy kipipáljunk pár kötelező látnivalót: A Gaudí-házakra vetettünk darabonként vagy két pillantást, ellenben a no-name Palau Robert zsebkendőnyi kertjében található íves fémszobor (a lányok szerint csúszda) vagy egy óráig lekötött bennünket. Na jó, papagájok is voltak, hogy egy kicsit érdekesebb legyen :) Egy kis galambhajkurászással fejeztük be a délelőttöt a Placa Catalunyán, majd a Barcelona arab negyedében található szállásunkon a lányok kialudták a fáradalmakat (Apa nem teljesen), aztán irány az újabb végtelen gyaloglás: La Rambla hömpölygő emberáradattal, a kikötő, az akvárium cápafolyosóval és a rájáktól rettegő lányokkal (Miminél ezen kívül leküdthetetlen félelmet okozott az interaktív rész minden vízfallal határolt attrakciója - csúszda, alagút - is, Lica bezzeg lelkesen használta őket), és mire jól besötétedett, elvánszorogtunk a strandig is, ahol a meglehetősen hideg vízben és óriási hullámokban fürdőzött még a tömeg, de mi csak a lábunkat dugtuk be (Mimi még azt sem). Ezután jött a különösen fájdalmas rész: eljutni hazáig... Körülbelül fél 11-re sikerült is, addigra már meglehetősen elgyötört volt a csapat, bár ahhoz képest, hogy hajnali 4-kor keltek, a lányok, főleg Lica, aki a gyalogtáv nagy részét a saját lábán tette meg, egész strapabírónak bizonyultak. És mi hiányzott még a napból: mocskosan, izzadtan, végkimerülve arra érni haza, hogy nincs víz a szállásunkon... Akkor még udvariasak voltunk, és nem vertük fel a tulajt: bíztunk benne, reggelre megoldódik...
Persze nem, sőt az ígért újabb és újabb 5 és 10 percek után sem, úgyhogy próbára tehettem angol nyelvű veszekedési képességeimet telefonon és személyesen, végül lett víz és még egy napi szállásdíjat is visszaköveteltünk. Végülis ha megkérdezik, akarunk-e 70 euróért fürdeni, valószínű drágállanánk, úgyhogy eszerint jó üzlet volt, de közben nem tűnt viccesnek....
Ma délelőtt az óváros került sorra, megetettük a katedrális kerengőjének libáit, de aztán megint homokszem került terveink gépezetébe: hiába vártuk a sardana-táncosokat a Placa Nován egy rakat embertársunkkal egyetemben, úgy látszik, minden vasárnap délben ott vannak, kivéve augusztus 26-án... Sebaj, zene volt, úgyhogy két lánykánk pótolta a műsort: ha nem is a tér közepén, csak a katedrális lépcsőjén, de bemutattak egy kis táncos előadást. Ezennel elindultak a világhír felé: mikor a mai turisták hazatérnek, a világ számos pontján nézik majd az ismerősök a Kiss lányok bemutatkozó anyagát :)
Hazafelé Mimus a karomban elaludt, úgyhogy most hagy blogot írni.
Kimerültségünk és a másik szállásunk wifi-ellátottsága függvényében újabb híradásokkal jelenkezük!
