2011. szeptember 29.

Hiába a vénasszonyok nyara, nálunk beköszöntött az ősz, ami kisgyerekes családban ekvivalens a betegeskedéssel. Mimi kezdte hétfő délután, aztán Lica egy nap eltéréssel folytatta, ami pont arra volt jó, hogy egymás után két éjszaka nem aludtunk, mert hétfő éjjel Mimi szenvedett nagyon, kedden meg Lica. Mimivel az éjjel első felét ülve töltöttem, mert csak úgy kapott levegőt, de abban sem volt sok köszönet, hogy a második felére jobban lett, mert ezen megörülve tapsolt, viháncolt, abszolút nem zavarta, hogy egy alvás nélküli fél éjszaka áll mögötte. Lica meg a lágyszívű apja hatására elég hamar az ágyunkban kötött ki, aminek következtében félóránként arra riadtam, hogy két centiről egy óriásit rám tüsszentenek. Szerencsére már mindketten jobban vannak, így talán holnap már közösségbe is mehetnek, mert a héten a Ringató nagy bánatunkra ismét kimaradt emiatt.

Játszótérre azért mentünk így is, mert az sajnos többnyire nem közösségi program, egy csomószor mi vagyunk ott egyedül. De legalább megtudtam, amire régóta kíváncsi voltam, hogy Lica tudja-e már, mi merre van, mert mikor el akartam kanyarodni az egyik játszó felé, felháborodottan elkezdett rángatni a másik irányba, hogy ő nem arra a játszóra akar menni, hanem a kígyósra. Úgyhogy alighanem tehetségesebb tájékozódó, mint az anyja :)

Mimi új képességei közül múltkor kifelejtettem, hogy már egész jól lehet vele "kérem-köszönöm-tessék"-et játszani, azaz odaadja a szóban forgó játékot, ha kérem, de ugyanúgy, ahogy Lica ebben a korban, elvárja, hogy jöjjön utána a "tessék", ha nem kapja vissza, fel van háborodva. Bár talán ez is fejlődik, a legók elpakolásánál már ő is szorgosan dobálja be a dobozba a darabokat, a kedvenc kockájától eltekintve a többitől hajlandó megválni. De ettől azért nem lett hatékonyabb az elpakolás, ugyanis a darabokat még a kezébe kell adni, hogy azt dobja bele, és Lica ezt fokozza azzal, hogy a kezembe adja azt, amit szerinte adjak Mimi kezébe, úgyhogy csatárláncban pakolunk :)

2011. szeptember 25.

Az egyre okosodó gyerkőcök legújabb vívmányai:

Mimi új szenvedélye a tapsolás, egész nap (legalább már nem csak lépcsőt mászni és formabedobózni lehet vele álló nap, eggyel bővült a repertoár). Egyszer már annyira lelkes volt, hogy állás közben is elkezdte, így egy picit megállt támaszkodás nélkül is, úgyhogy ez a tudomány is kialakulóban van.

Lica pedig ismerkedik a betűkkel, már egész sokat felismer (a fontos családtagok kezdőbetűin kívül az Ariston szó betűi vannak műsoron, mert azt látja a kazánon fürdés után törölközés közben :)) Lehet, hogy ez még kissé korai, bár egy amerikai szerzőjű könyvben lepődtem meg azon a minap, hogy ha valaki csak 4-5 évesen tanul meg olvasni, azt már átlagnál későbbinek tüntette fel! (Bár ott a javasolt módszer nem a betűkkel, hanem a teljes szavakkal való kezdés volt) Szerintem ráérne iskoláskoráig, de ha ez szórakoztatja őt is meg az apját is...

2011. szeptember 20.

Ma mentünk bevallani a dokinak Mimi szörnyen kevés evését (a vérképe tökéletes lett), de végül is nem kaptunk nagyon ki, mert az egy héttel ezelőttinél 150 grammal többet mutatott a mérleg, amitől a doki el volt ájulva, csak én gondolom úgy, hogy ez semmit nem jelent, annyi pillanatnyi tényezőtől függ? Azért persze szedjen vasat-folsavat-C-vitamint-multivitamint, valamikor próbálkozzunk újra a vizeletvizsgálattal, kérjünk időpontot gasztroenterológiára, ott majd végezzenek székletvizsgálatot, mérjük majd úgy a gyarapodást, hogy két hétig egyikünk sem fogyaszt tejszármazékot, majd úgy, hogy megint fogyasztunk, hogy kizárjuk a tejallergiát... Ez az orvos repertoárja, amikor éppen nem aggódik... Lica csípésekre való rettenetes érzékenysége viszont tényleg nem hatotta meg, bár most épp nem tudtam bemutatni, de előző nap még úgy nézett ki, mint akinek egy hatalmas bedagadt monoklija van a szeme fölötti csípés miatt.

 

Lica sajnos rákapott arra, hogy a rajzfilmes gyerekdalok nézését követelje, amíg Mimit altatom (és lehetőleg tovább is), mert egyszer minden jobb meggyőződésem ellenére bevetettem ezt, amikor sehogy sem akarta hagyni elaludni. Sőt, mondhatni minden eszközt bevet, hogy elérje, bekapcsoljam neki, íme a mai példa: Lica: "Mimi aludjon!" Anya: "De még nem álmos" Lica: "De olyan nyűgös!" Anya: "Nem is nyűgös" Lica: "Mimi, sírjál! Hagy nézzem meg, hogy sírsz, Mimu!" :)

Lica mostanában néha anyucinak, apucinak hív bennünket, pedig mi sosem aposztrofáltuk így magunkat, nem tudom, honnan szedte. De a leggázabb becenév, amit kitalált Emóra: "Apusfalat!" :))

2011. szeptember 16.

Miután mindössze 3 zacsi felhasználásával produkáltuk a minimális vizeletmennyiséget, tegnap hajnalban felkerekedett a család Mimi vérvételére. A budapesti utazóközönség nem sokat változott, a rajtunk lógó két gyerek senkinek sem lágyította meg annyira a szívét, hogy átadja a helyet a tömött metrón. Miminek meg sem kottyant, hogy éhgyomorra kellett menni, szerintem fel sem tűnt neki, hogy nem evett... A vérvételt szokásosan egész könnyen vette, viszont a nagy nehezen összeszedett pisimintánkat nem fogadták el, mert tegnapi. Hát aki nekem ezzel a csoda találmánnyal reggel fél 8-ra (illetve 7-re, mert a metrón mégsem csinálhatjuk) friss pisit szerez, az előtt le a kalappal... Mindenesetre azt mondták, hogy szerintük úgyis felesleges, nincs ennek a gyereknek semmi baja. 

Ma pedig az evésméréses nap következett el, ez kicsit nehezebben ment a pisigyűjtésnél is... Eleve nem lehet megmérni egy nyolc hónapos gyereket, aki folyton izeg-mozog, és a mérleg gombjait nyomogatja, de már maga az is jó kérdés, hogy mit mérjek egy kanalas étkezésnél? Ha a súlyát evés előtt-után, akkor benne lesz a víz is, amit iszik, ami nyilván nem számít, ha meg az eredetiből hiányzó kaja mennyiségét próbálom felbecsülni, azt kissé módosítja, hogy a nővére is kikunyerálja a részét mindenből. Úgyhogy lehet, hogy a fele, lehet, hogy a duplája az igazság annak, amit mértünk (utóbbi azért nem túl valószínű), mindenesetre hivatalosan 690 gramm lett a nap végeredménye úgy, hogy napközben úgy éreztem, meg van táltosodva, és sokkal többet eszik, mint szokott. Ez a mennyiség azt hiszem, kb. kéthónapos korában elégítette volna ki az orvost...

És most jöjjenek a pozitívumok: Mimus elkezdett valamennnyire szívószállal inni (bár ez nála kevésbé kritikus, mint Licánál volt, mert ő iszik pohárból is, de szívószállal kevesebb megy mellé és kerül kiköpésre), valamint formabedobózni! Na jó, még nem az igazi formákat dobja be, csak a pingponglabdákat a kör alakú lyukba, mert azokat semelyik irányba nem kell forgatni hozzá, de szerintem ez is elég szép teljesítmény nyolc hónaposan.

Lica pedig azzal döbbent meg újra meg újra a napokban, hogy most már tényleg fejből tudja a Kippkoppos könyvet, nem kell neki elkezdeni sem a mondatokat. Végigmond egy oldalt, lapoz, majd mondja tovább (kb 80-100 mondat lehet az egész, tehát nem kevés). Avatatlan szemlélőnek teljesen úgy néz ki kívülről, mint ha olvasná. De kiderült, hogy még ennél is többre emlékszik: szóba került ma a "tűnődik" szó, megbeszéltük, hogy ez melyik jelenetben szerepel a Kippkoppban, aztán azt is hozzátette, hogy "a kék lapon" (mindegyik szöveges oldal más színű).

Azért Licával is történt rossz is, megcsípte valami az ujján, úgy középtájon, de az egész kézfeje bucira dagadt tőle. Végül hosszas tanakodás után nem vittem orvoshoz, mert nem fájlalja (bár neki a szúnyogcsípések sem viszkettek), remélem, elmúlik.

Lica rámutatott a homlokomra: "Anya, ott mi történt?" "Csak egy pattanás" "És mi pattant oda?"

2011. szeptember 13.

Adatkiegészítés a 8 hónapos státuszhoz: 67 cm, 6190 gramm (Lica ilyenkor: 68 cm, 6280 gramm). Ez egy hónap alatt mindössze 150 gramm hízás (azt is a rendelőben várakozva tízóraiztuk be gyorsan, hogy ne nulla legyen), amihez járt egy beutaló a Heim Pálba vérvételre, hogy kiderítsék, miért nem gyarapszik rendesen (én mondtam, hogy azért, mert ilyen volt az apja meg a nővére is, de mégsem tudtam lebeszélni a dokit a dologról). Hogy a dolog borzasztóságát fokozzuk, éhgyomorra kell mennie szegénynek, ráadásul még vizeletet is kell gyűjtenünk addig, pedig az erre szolgáló zacsi már a még alig mozgó 6 hetes Licánál is abszolút alkalmatlannak tűnt a célra, Mimit pedig már pelenkázásnál is háromszor körbe kell kergetni a szobán, és nyilván utána is izeg-mozog. Mindenesetre vettem öt darabot, egyszer csak összejön...

2011. szeptember 7.

8 hónapos jelentés a kis Mimuról, mielőtt a keresztapukája reklamálni kezd, hogy miért nincs már :)

Súlyról, hosszról majd jövő héten tudok beszámolni, de az evésmennyiség alapján nem lehet sok... Mivel nem szeretném, ha húsz éves korában is szopizna, de még kevésbé azt, hogy ne egyen mást, kissé beszigorítottam: ezentúl csak napi háromszor van szopi, tízórainál és uzsinál nincs, hogy legyen legalább némi esély, hogy utána ebédnél, vacsinál eszik szopi előtt valami mást is. Egyáltalán nem reklamál, de sok hatása sincs: továbbra sem eszik meg szinte semmit, a babakajákat egyáltalán nem, és másból sem igazán, most akkor napi öt szopi helyett napi háromból él. Komolyan rémálom minden evés, utálja az egészet, és ezt tetézi, hogy Lica viszont irtózatosan lassan eszik, így szegény Mimi egy órát szenved ott velünk az etetőszékben étkezésenként. Vizet inni viszont nagyon szeret, még ha sok mellé is megy, de azért sok a pocakba is, csak hát ettől nem fog megnőni.

Azért ha nézem, melyik ruhákba nőtt már bele, nem nagyon értem a dolgot, mert olyanokat veszek elő neki, amit egy hónapja raktam ki Licáéi közül, igazából a végtagjaik hosszától eltekintve a többi méretük elég hasonló, lassan nem tudom követni, mi kié.

Mozgás terén a lényegről folyamatosan beszámoltunk, most már tökéletesen ül, tökéletesen mászik, elkezdett lépcsőzni (jaj!), és néha sikerül állásból le is ereszkednie, valamint tennie pár kapaszkodós lépést a kanapé mellett. Beszédben a bababa, bebebe, mamama megy továbbra is, meg néha a "nem" (de azért még nem értelemszerűen).

Végre van napirendünk, legalábbis hétköznaponként, 8 hónap alatt eljutottunk idáig! Délelőtt kb. 10-kor alszik egy fél órát, délután meg miután Licát elaltattam, általában le lehet tenni őt is, és alszik vagy másfél órát, kivéve, ha Lica hamarabb kel, mert komolyan arra is felébred, ha a szemét kinyitja valaki, ugyanígy van ez reggel is. Estére azért már nyűgös szokott lenni, sok még neki 4-től 9-ig, de hát ezen nem nagyon tudunk segíteni.

Kedvenc játékról nem nagyon tudok beszámolni, viszonylag jól eljátszik magában is (de csak ha a szobában vagyok), de nincs kitüntetett kedvenc, bár ha Lica szülinapjára kapott szerszámpadját eléri, onnan mindig a csavarhúzót veszi ki :) Én továbbra is úgy érzem, elfelejtettem, mit lehet egy ekkorkával játszani, vagy csak nem kötik le azok a dolgok, amik Licát, pl a könyvnézegetés, így eléggé rosszul érzem magam, hogy ha nagy néha Lica hagy időt, hogy Mimivel foglalkozzam, nem tudom eléggé feldobni semmivel :( Viszont az újonnan szerzett mobilitást nagyon élvezi, különösen az udvaron, mindent fel akar fedezni, ha egy percre nem nézek oda, már a teraszon terem (három lépcső), és sajnos mindent meg is akar kóstolni.

Szerencsére a testvéri szeretet továbbra is dúl, Mimi általában kacagással jutalmazza Lica minden produkcióját, Lica pedig mindenbe próbálja őt bevonni, fel is háborodott ma, mikor mondtam, hogy ha Mimi nagyobb lesz, mi mindent tudnak majd együtt játszani, hogy de hát már most is tudnak. Rögtön fel is díszítette Mimit a fiókból előrámolt karkötőkkel, majd kijelentette, hogy "Csicsás Mimi!" De azt hiszem, Licától a testvéri szeretet legnagyobb megnyilvánulása ez: "Ez egy közös Szusz! Te is játszhatsz vele, Mimuska!"

2011. szeptember 6.

Az, hogy Mimi ül, alapvetően reformálja meg az életünket, nem véletlen, hogy ennyire vártam már. Lehet medencézni úgy, hogy nem kell végig tartanom, lehet sport babakocsit használni, ha Lica hintázni akar a játszón, Mimit le tudom tenni addig a földre, míg beteszem, nem kell kettőt tartanom és még a lábakat is megfelelő helyre igazgatnom, na meg lehet etetőszékben enni. Elsőre úgy tűnt, ez meghozza a kedvét az evéshez, de nálunk három napig sem tartanak a csodák, csak egyetlen alkalomig. Legközelebb viszont segített az, hogy engedtem belenyúlkálni is az ételbe, igaz, utána hajat kellett mosni, na meg a kárpitozott székből vakarni ki a borsófőzeléket, de a két gyerek imádta a dolgot, Lica lelkesen kommentált: "Szutykos Mimi, szutykos Lica! Malacok vagyunk!"

A felnőtt módra ülésen kívül a felnőtt kaják is tetszenek Miminek, persze ezekből nem jut be értékelhető mennyiség, de azért élvezi: a sláger a kenyér, de volt már nyaralás alatt kínunkban lasagne is, valamint fagyi, aminél kifejezetten hisztizett a folytatásért. A mai meglepetés meg a szőlő volt, megkaparintott néhány szemet, szétnyomta a tetejét, kiszipkázta a belsejét és kiköpte a magokat, profi volt!  A mai nap a fogak napja is volt, Mimi 2. és Lica 20., azaz a nagykisasszonynál teljes a tejfog-kollekció!

Lica új trükkje, ha valamiért rászólok: angyali arccal megkérdezi: "Anya, szeretsz?" Na hogy lehet így fegyelmezni?

Gombokat rakosgattunk, Lica egyszer csak sürgetően rákezdi az "Egyél libám, egyél már!" dallamára: "Tegyél, anyám, tegyél már!" :)

Végre újra beindult a Ringató foglalkozás is. Nagyon furcsa volt, hogy már messze nem Mimi a legkisebb, Lica pedig a második legnagyobb volt. A nyári szünet alatt Lica nem felejtett, emlékezett rá, hogy ő mindig rögtön Erzsi néni ölébe pattant, most is ezzel kezdte. De amilyen lelkesen szalad, olyan faarccal tűri végig, hogy Erzsi néni játsszon vele, nincs egy csepp mosoly se. De aztán egyszer visszaszaladt hozzánk, hogy Mimivel táncoljon, az volt ám az olvadozós jelenet!

2011. szeptember 4.

Lica a nagyszülőknél, ebédnél az asztalon levő pohárban mossa a kezét:

Jutka Mama: "Nem a pohárban mossuk a kezünket, hanem a csapnál!"

Lica: "De ez a víz is a csapból jött!"

2011. augusztus 27-szeptember 3.

Na, idénre ezennel letudtuk a nyaralásokat, lehet pihenni! :) Már ha valaha kihámozzuk magunkat a szennyeshalom és a második körös padlócsere okozta felfordulás alól.

Hogy a negatívumokkal kezdjük, volt MÁV-os komfortfokozatú és zsúfoltságú nosztalgiavonat 40 euróért, ráadásul a visszafelé közlekedő járat le is robbant, így fél hétig dekkoltunk fent a Schneebergen. Hogy a vonatoknál maradjunk, volt 20 percig fel nem nyíló sorompó és ezért lekésett barlang nyitva tartás (bár Lica napok múlva is sorolta, milyen vonatok jöttek, úgyhogy neki tetszett), de talán ennél is hosszabbnak tűnt az a 20 perc, amit egyik este hazafelé Mimi üvöltéssel töltött a kocsiban (bár ettől eltekintve többnyire kötelességszerűen átaludta az autókázásokat). Az éjszakák viszont nagyon is rövidek voltak, mert Mimi jóvoltából hajnalok hajnalán az ágyunkban landoltak a porontyok, és akkor már nem sok alvás volt, egyszer súlyosbítva azzal, hogy az éjjel első felét meg Mimi-hányással és a kapcsolódó feladatokkal töltöttük. Első este pedig egy kis pizsamás Lica botorkált a kijárat felé, hogy "Menjünk haza!"

Viszont a kis Lica imádta a Hohe Wandon a játszóteret és a gyerek túraösvényt, vagányan sétált a levegőben a Skywalk-on, míg a helyi vagányok ott cidriztek a szakadék szélén, elektromos csónakot vezetett a laxemburgi kastély parkjában, meghódította első kétezres csúcsát, ejtőzött a baden-i termálstrandon (mert persze a római fürdő felújítás miatt két hétre zárva volt), meg sem tudom számolni, hányféle állatot etetett, mindössze egyszer pisilt be (na jó, másfélszer), és a hisztik is ezekre az alkalmakra korlátozódtak, egyszóval jól érezte magát.

Mimiről ugyanezt nem mondhatnám el, de mivel hazatérés után egy órán át tartott a vidámság, aztán ott kezdte a nyüszizést, ahol Ausztriában abbahagyta, ezért nem biztos, hogy a nyaralással ártottunk neki. Foghatjuk mondjuk a fogára, ugyanis már van neki egy! Ezen kívül megtanult felállni, ülni és beszélni, kinek is lenne kedve mosolyogni, ha ennyi munkája van? A szókincse mondjuk kimerül a "babababa" és "mamamama" szavakban (sőt, amióta hazajöttünk, már ezeket is kevesebbet mondja), de Lica szerint azt is mondta már, hogy Lica, és erősen próbálkozik tanítani a hugának a többi fontos családtagot is (lásd: "Mondd azt, hogy Szusz!")

Azért erősen bízom benne, hogy egy év múlva már Mimi sem szenvedő áldozat lesz a nyaralás során, az viszont csak a vágyálmaimban él, hogy akkor majd pihenni is fogunk...