2019. április 22., hétfő

Riporter lesz belőle

Este 3/4 10 körül, amikor már minden gyereknek aludni illene:
Dusa ehelyett Forma-1-es közvetítéssel szórakoztatja reménytelenül altatni próbáló apját: "Hamilton vezet, de Leclerc gyorsabb..."
Az előadás annyira élethű volt, hogy az ezek szerint szintén nem alvó Lica felháborodottan rohant át a másik szobába: "Ti Forma-1-et néztek titokban nélkülem???"

2019. április 6., szombat

Dusa és a pedálos bicikli

Így állunk a szülinapra kapott pedálos biciklivel:



Azért ez még messze nem közlekedési szint, de három évesen szerintem nem rossz!

Vass Gála 2019

Idén a Vadregény került színpadra, ez most nem sikerült olyan ütősre, mint a korábbiak, de a mi lányaink voltak a legszebbek :) (Igaz, Mimiből szinte semmi sem látszott, mert sötétben táncoltak, de mi tudjuk :))

Ólomkatonáné (a kockahasát tessék megfigyelni!):


Szentjánosbogár:


Licáék produkciójáról van saját videónk (Mimiékéből semmi sem látszik), nekünk a legfeltűnőbb az volt, hogy Licáról süt, mennyire frusztrálja, hogy egy fiúval kell táncolni, igyekszik mindenhová másfelé nézni, meg lespórolni a hozzáéréseket, ahol lehet:


Azért a teljes előadás videóján meg lehet nézni Mimit (vagy inkább a fényeit) is (nem túl jó minőségben) 59:45-től, de több látszik belőle a bevonulásnál, ahol ő képviselte a szentjánosbogarakat (3:12-nél). Továbbá kedvenc részem, a tűzokádó sárkány 47:30-nál:


A sárkányon kívül maximum a tanárok Frédi és Béni előadása végén elhangzó poén érdemel említést: "Vége a kőkorszaknak, menjünk át a Vassba!" :)

2019. április 4., csütörtök

2019. április 3., szerda

Dusa mesél

Licánál ez az emlékezetes mű számított az első önálló meséjének:


Dusa nagyobb beszélőkével és fantáziával van megáldva, úgyhogy összehordott már mindenfélét, de a szombat esti produkcióról mégiscsak olyan érzésünk volt, mint a fenti remekműtől. 

Itt most egész sorozatról volt szó, "Kati mama", "Kati mama 2" stb fejezetcímekkel, egészen a hatodik részig. És az egész komolyan meg volt komponálva: Kati mama egyre több üléses autóba ült be (itt a videón a harmadik részben 16 üléses autóba, majd a negyedik részben már belekezd, hogy a tizenhétülésesbe - igen, szuperül számol már, sőt a kétjegyű számokat el is olvassa -, majd korrigálja ötvenülésesre), majd a hatodik, utolsó rész drámaian így kezdődik: "Kati mama elindult egyedül...". A történet egyébként elég egyszerű (és sokszor szöveg helyett a heves beleéléssel előadott mozdulatok mesélnek csak): Kati mama átmegy piros lámpákon, belemegy a kancsóba, a lekvárba, felborul, átugrat, majd visszaérkezik a kiindulási helyre, hogy kezdődhessen az új epizód. Mi mindenesetre remekül szórakoztunk (és most, négy nap elteltével épp azt hallom a kádból, hogy "Kati mama beült a hatvanhat üléses terepjárójába...")