2012. november 27.

Bemásolom Lica ovis értékelését (a kérdőjeleket én tettem oda, ahol más az otthoni tapasztalatom):

"Lícia az első hónapokban úgy tűnik, viszonylag jól viseli a szülőktől, otthon melegétől való elválást.

Könnyen teremt kapcsolatot (?), nagyon ragaszkodó, bújós, szeretgethető.

Élvezi és szereti, ha ölelgetik, ez nagyon jól kamatoztatható a nagyobb lányok körében, akik szívesen elbabáznak vele.

Mozgásos feladatokban nagyon aktív, igazi "guminő", laza, fürge, mozgékony, ügyes.

Közvetlen környezetéről ismeretei meglepően jók, korát meghaladóak (pl anyu, apu neve, címe, stb)

Matematikai érdeklődése is sokrétű, gondolkodási, problémamegoldási feladatokban aktív, gyors észlelésű, okos.

Bár gyakran keveset beszél, inkább tevőleges intézi dolgait, sokszor kapkod... de eléri, megoldja a feladatokat.

Játékában leginkább szerepjátékok uralkodnak (???) (de teljesen egyszerű szerepek egyenlőre), amit a nagyok irányítanak, ő pedig örömmel működik együtt.

Szívesen gyurmázik, fest, az ábrázoló, barkácsoló jellegű feladatok könnyen felkeltik érdeklődését (?).

Zenei érdeklődése is megfelelő, a dalos játékok, zenei készségfejlesztő kezdeményezések mindig aktivizálják.

Önkiszolgáló tevékenységekben önálló, a csoportszokásokhoz gyorsan alkalmazkodott. Önállóan öltözik - bár néha noszogatni kell -, terít, pakol maga után, kezet mos saját igénye szerint gyakran (?). Kicsit el is pancsolgat közben.

A szabályokhoz nagyon ragaszkodik, érti, tudja, nem felejti (pl azt sem, anya mit mondott, mit kell felvenni az udvaron). Teljesen megbízható ilyen téren.

Étkezése: nem mindig eszik meg mindent, tényleg kissé válogat, de nem "katasztrofális" szinten. Megkóstol, ha kérjük. Eleinte szerette, ha etettük, de mára már önállóan eszik, jelzi, hogy mit nem kér, vagy miből kér még.

Az utóbbi időben - mióta a nagylányokkal szoros kapcsolatot alakított ki - könnyen elalszik, mivel mindig valaki fogja a kezét, és ez elég lett a biztonságérzetéhez. Tényleg nehezen ébred, nem is szoktam kicibálni az ágyból, 3-1/2 4-ig lassan keltegetem. Ha ez nem jó a családi napirend szempontjából - esetleg emiatt nehezebben alszik este el -, kérlek, jelezzétek, és korábban felkeltem.

Nagyon kedves - időnként túl kedves :) -, mászik, ragaszkodik... de már azt a "macskalány" ragaszkodását áthárította a nagylányokra, akik nagyon élvezik a Lickával való babázást, s ez megkönnyíti Lícia beilleszkedését."

2012. november 24.

Lica: "Szeretem a meleg ruhákat, mert megvédik tőlem a hideget!"

Papírhajót hajtogattunk, a környezettudatosság jegyében a munkahelyi használt papírjaimból. Meg is jegyeztem, hogy az egyik hajó oldalán a Bányatörvény olvasható. Licka nem az a típusú gyermek, ami menten visszakérdez, ha egy idegen szót hall, de a tudatlanság nem is tartja vissza a szó azonnali elsajátításában. Így aztán teljes természetességgel közölte, hogy akkor a kis állatok beszállnak a Bányatörvénybe. :)

2012. november 19.

Kockábbik gyermekemnek próbáltam elmagyarázni, hogy a Mikulás és a Télapó valójában ugyanaz, mire ő kisegített: "Anya, azok szinonímák!"

És a témához még:

- Lica, mi van a Télapó hátán?

- Rénszarvas!

2012. november 14.

Lehet, hogy Licának hiányosak néha a kommunikációs készségei, és nem rajzol-ragaszt olyan szépen és türelemmel, mint Mimi, viszont ma csak úgy szórakozásból elszámolt tízesével százig (és egy kis noszogatással tovább is). Azt hiszem, ez nem evidens képesség egy három és fél évesnél... Elég egyértelmű, hogy ő a kocka a családban :)

2012. november 13.

Íme egy szép példa a lányok kommunikativitásának különbségéről:

Anya: Meséld el, milyen volt a színház!

Lica: Nem tudom.

Anya: Ki ült melletted?

Lica: A Bori.

Anya: És a másik oldaladon?

Lica: Nem tudom.

Mimi: A Kamilla. (félreértések elkerülése végett Mimi nem volt a színházban, viszont láthatóan profin vágja, milyen ovistársai vannak Licának)

Anya: És mi szerepelt a színdarabban?

Lica: Boszorkány.

Anya: Mit csinált a boszorkány?

Lica: Nem tudom.

Mimi (megelégelvén a lassan bontakozó cselekményt): Én felültem a boszorkányra, és repültem. Aztán leszálltam, és továbbment.

Lica azért tud ennél többet is beszélni, csak a kérdésekre allergiás. Mimi viszont nem állja meg, hogy bele ne kotyogjon mindenbe :) És a slusszpoén, hogy mikor hazaérvén Apa is elkezdte faggatni Licát a színházról, összesen azt tudta kihúzni belőle, hogy Mimi mit mesélt a boszorkányról :)

2012. november 12.

Ez még egy régi sztori, de most jutott eszembe leírni:

Licát sokszor úgy veszi rá Ildikó néni az oviban, hogy aludjon, hogy összetolja az ágyát Kingáéval, a szembeszomszéd kislánnyal, mert ő is nehezen elalvó, és fogják egymás kezét, altatják egymást, legalábbis Lica így többnyire el is alszik. Kingát néha meg szoktam interjúvolni, hogy mi volt az oviban, mert megbízhatóbb hírforrás, mint Lica, így aztán egyszer megkérdeztem, szokott-e Licával játszani az oviban, mire ő: "Nem, mert Licát mindig lefoglalja a Bori! De nekünk elég, ha együtt alszunk!" Hát nem cukik?

Mimusnak meg az az egyik cukisága mostanában, ahogy verset mond. Nagyon sok verset tud már, de nem a pontos szöveget magolja be, hanem a tartalmát jegyzi meg, így pl. az "Üvegben a törpe, megkérdeztem tőle, melyik színt szereti a legjobban" így hangzik á la Mimi: "Benne van a törpe az üvegben, megkérdeztem tőle, melyik a kedvenc színe" :)

2012. november 11.

Helyzetjelentés sánta Mimusról:

Mivel a karban hurcolás és az idő sem segített, elvittük az ortopédiára, ahol a diagnózist (ízületi gyulladás) fenntartották, viszont a kíméletet 4 nap ágynyugalomra szigorították. Így aztán újabb bölcsibőlkimaradás, és egy lelkileg elég megterhelő hét következett: én az első hetemet kezdtem az új munkakörömben, emiatt nem igazán mertem bevállalni a betegszabit, helyette kb 70 órát dolgoztam a héten éjjel és nappal, gyötört a lelkiismeretfurdalás, hogy milyen anya vagyok, de amikor az idő töredékében a gyerekekkel voltam, az gyötört, hogy nem lehet felkelni az ágyból, és persze ez Miminek sem tetszett. Így aztán a 4 nap letelte után feloldottuk a ágynyugalmat, főleg mert semmi hatása nem volt. Most már két hét sántításon vagyunk túl, semmi változás, kezd eléggé aggasztóvá válni a dolog. Annyi az egyedüli enyhítő körülmény, hogy fájdalom jele továbbra sem látszik Mimin. Az egészségén kívül aggódhatunk azért is, hogy beveszik-e így a bölcsibe, de ha két hét alatt nem múlt el., akkor nem valószínű, hogy egy csapásra el fog, úgyhogy lehet, hogy kegyetlenek vagyunk, de nem tudjuk ezzel örökké otthon tartani. Jövő héten vissza az ortopédiára, két hét múlvára pedig az immunológiára van időpontunk, de nagyon szeretném, ha addigra már nem tudnánk semmilyen tünetet felmutatni...

2012. november 2.

Klári hozzászólása a könnyű gyermekről adott egy lökést az alábbi, már korábban is bennem motoszkáló bejegyzés megírásához:

Szóval az lehet, hogy a kisebbik gyermek egyelőre könnyű, de minden esélye megvan, hogy mégse legyen olyan girhes macska, mint a nővére (és ezt mennyire fogja sajnálni úgy tizenöt év múlva :)) Eddig is többet evett, mint Lica, és neki mindig is volt egy normális babapocakja (néha vacsi után nekem kifejezetten abnormálisnak tűnt), de amióta bölcsis, szerintem kimondottan sokat eszik. Egyre gyakrabban hangzik el a "Kérek valami ennivalót!" mondat, Licától ilyet nemigen hallhattunk, nem tudom, neki valaha eszébe jutna-e, hogy éhes. A legnagyobbat tegnap vacsoránál néztünk: Mi már azt vártuk, mikor fejezi be végre, mert már végtelen ideje evett, és menni kellett volna fürödni. Kinyitottam a hűtőt elpakolási céllal, mire Mimi várakozóan rám nézett és megkérdezte: "Mi lesz a második?"

2012. november 1.

Mimi megelégelhette, hogy neki csak két Kutyusa van, míg Licának három Szusza (bár ha minden igaz, ő még nincs tisztában a dologgal), mindenesetre választott még egy kedvencet magának: egy meglehetősen rusnya gumihalacskát, ami eddig elfeledve pihent valamelyik játéktároló mélyén. Reméltük, hogy a szerelem múlandó, de mivel már több hete tart, most már kénytelen vagyunk megemlékezni az új családtagról. Neve Kutyusénál csak egy fokkal fantáziadúsabb: Halacsnak hívják. Mimi háromfős portfoliója így sokkal kellemetlenebb, mint Licáé, mert a háromból kettőnek kell állandóan jelen lenni (ennek biztos a bölcsisnénik is nagyon örülnek...), és az egyiknek még dublőrje sincs...

A másik bekezdésnek is Mimus a főszereplője, aki már negyedik napja sántít, és mi meg újfent elkövettük azt a hibát, hogy a hosszú hétvége előtti délutánon próbáltuk megoldani ezt a kérdést (de már a bölcsiben is szóvá tették, úgyhogy muszáj volt). Ebből kifolyólag a gyerekorvos meglátogatása után további négy órában, este 3/4 9-ig a Heim Pál Kórházban időztünk (ahelyett, hogy előre leszervezett gyerekmentes kimenőnket élveztük volna 10 éves közös fennállásunk alkalmából). A diagnózis: ízületi gyulladás a csípőjében (hogy ezt el lehet-e kapni trambulinról leesés által, az jó kérdés, merthogy szerintünk elég nyilvánvalóan ez utóbbi a sántítás oka, de ez a vizsgáló orvosokat kevéssé érdekelte), a gyógymód: a gyulladáscsökkentőn kívül egy hétig karban hurcolásszuk a kiscsajt...