2013. december 29., vasárnap

Ovis füzet

Kis elmaradással bemásolom Lica újabb ovis füzetbe beírt "értékelését", Ildikó néni tollából alighanem az utolsót.

"A november 18-i fogadóórán is megbeszéltek szerint Lícia sokat oldódott az utóbbi időben, de továbbra is nehezen szólal meg. Problémáit, kéréseit időnként - rövid tőmondatban - közli, de máskor csak a szokásos "tipródását" látva kérdezek rá, mi lehet a baj... Ilyenkor általában 1-2 szóval válaszol vagy konkrét kérdésre bólint (siker már, hogy legalább nem sír).
Baráti kapcsolatai szilárdak, másokat nem is nagyon fogad be. Ha valaki közeledni próbál, előfordul, hogy agresszív módon utasítja el. 
Foglalkozásokon, kezdeményezések alkalmával kedves szemlélődő, tudására, ismeretanyagára beszéd hiányában nehezen látunk rá.
Asztali játékok kevéssé vonzzák (???), a vizuális tevékenységektől továbbra is fél.
Mivel - úgy gondolom - a fogadóórán sikerült Líciát teljesen "kibeszélnünk" :-), inkább a megoldási lehetőségeket firtatnám most.
A felmerült elektív mutizmus gyanús továbbra is fenntartom, bár vannak napok, amikor úgy látom, megindult, mégis könnyen visszaesik  korábbi, rosszabb stádiumába. Vagyis érzelmileg instabil. 
A megerősítésén nagyon sokat gondolkodtam már.
Én azzal teszem a legtöbbet, ha elfogadom, nem piszkálom, így is értem, és segítem oldódását. 
A drámaterápia valószínűleg tényleg nem célravezető Lícia esetében. Van azonban egy "művészetterápia" nevezetű módszer, ami alkalmas lehet. Zene, tánc, ábrázolás stb útján növelik képzett gyógypedagógusok és pszichológusok a gyermekek önbizalmát, erősítik személyiségüket, biztosítják a beszéd helyetti megnyilvánulás lehetőségét.
Mivel a zene, tánc Lickához közel áll -> képzett szakember rátalálhat a módra, hogy vizuálisan megerősítse -> így a számára nehéz területen is megerősödhetne -> és talán könnyebb lenne számára a megnyilatkozás. Önbizalmi növelés után talán a megszólalás is könnyebb.
Időben elkezdve lehet esély...
Talán előbb ez, mint a sima pszichológus.
De természetesen én nem értek hozzá, nem diagnosztizálhatok és nem dönthetek.
Csak annyit mondhatok: én megpróbálnám.

2013. november"

Lica alkotta találós kérdés

- Milyen vasút tud menni a vízen?
- A hullámvasút!

Hajvágás - képes beszámoló

Hogy az izgalmas események ne érjenek véget a karácsonnyal, hosszas győzködés után rávettem a lányokat (és Apát), hogy vágjuk le a gyönyörűséges, ám teljességgel kezelhetetlen hajzuhatagukat. Sajnos csak közvetlenül fésülés után mutatott jól, Licáé nagyon gubancolódós, Mimié meg annyira vékonyszálú, hogy nem marad meg benne a csatt, ráadásul komoly negatív hatása volt a reggeleinkre a fésülésnek mind időben, mind durcogásban. Ennek ellenére én sem voltam teljességgel meggyőződve a dolog helyességéről...

...és utólag csak félig vagyok elégedett.

Íme, első modellünk, Mimi, akinek a haja szerintem telitalálat lett.

Előtte:

Közben (a harmadikat Lica fényképezte a tudtomon kívül :)):


A végeredmény:


Második modellünknél sajnos túl lágyszívűnek bizonyult mindenki... Pedig az első kör után még jópár centit levágattam pluszban, de így is túl hosszú maradt, úgyhogy továbbra sem szép kibontva, de viszont össze lehet fogni. Lehet, hogy neki kellene még esnem nekem is egy ollóval?

Előtte:

Közben:


Utána:
 

2013. december 28., szombat

Ovis Mimi

Ideje bepótolni ennek a hírnek a megörökítését is:

Mimit felvették az oviba, január 8-tól járhat, azaz még két napot fog bölcsibe menni a karácsonyi szünet után (ennek aztán van értelme!)
Azért annyira nem rózsás a kép, mivel Lica csoportjába nem vették fel, ráadásul onnan el is megy január végén Ildikó néni, amit nagyon sajnálunk. Mivel nem kristályosodott még ki, mi is lesz a csoporttal (a próbaidőn levő délutános óvónénit is kirúgták, így senki olyan nem marad velük, aki eddig volt...), valószínű ez is közrejátszott abban, hogy nem szaporították a gazdátlan gyerekek számát Mimuval. Így ő a kék csoportba fog járni (ahol állítólag a legszigorúbb az óvónő...), jele a fagyi lesz.
Ha valami nem sül el jól, szeptemberben megpróbálhatjuk egyesíteni a lányokat valamelyik csoportban, bár az sem jó, ha rángatjuk őket ide-oda. De Mimus nagyon alkalmazkodó, azonkívül csak imádni lehet, úgyhogy biztos nem lesz gond.
Azért akármennyire is rossz a bölcsi (na meg teher az ovitól különböző időpontú nyári szünet), kicsit sajnáljuk, Mimus végülis nem érezte rosszul magát, és éppen most kezdődött az a korszak, amikor nagyon együtt játszik, barátkozik másokkal. A kis barátnője anyukájától meg is kaptam, hogy mi lesz most az ő lányával, ha Mimi elmegy... De biztos, hogy sokkal több inger, újdonság éri majd az oviban, és az együtt (vagy alvással) tölthető időnk is növekszik, ha nem két helyre kell hordani őket.

Karácsony

Túl vagyunk a karácsonyon, ami szokás szerint betegeskedés közepette érkezett el (semmi komoly, de azért vége lehetne már). Szintén szokás szerint főzés terén kár megerőltetnie magát az embernek ezekért a csajokért: a karácsonyi vacsora fő (és egyetlen) fénypontja számukra a kukoricás rizs volt. Csak az vigasztal, hogy egy valamit úgy tűnik, jól tudok sütni: gyakorlatilag egy hete mézeskalácson élnek, és úgy látszik, ez megfelelne számukra még jó ideig.
Miután mikuláskor vagy hét helyről kaptak csomagot, és legalább négyszer találkoztak is a télapóval (na jó, a szakosztályi est télapóját már nem illene számolni, mert idén már egyértelműen felismerte mindenki, nem csak a keresztlánya :)), a karácsony is mérhetetlen ajándékdömpinggel járt, el is határoztuk, hogy megörökítjük itt a listát, hogy jövőre emlékezzünk, hogy korlátokat kellene szabunk magunk és a család többi tagja elé is. Szóval a zsákmány:
  • Rengeteg könyv és foglalkoztató füzet
  • (hamisított) Barbie-család
  • papírsárkány
  • Angry Birds sapka
  • homokóra, amiben felfelé folyik a homok (öltözködéshez és egyéb végtelenségig elhúzott tevékenységekhez - szóval ez inkább nekünk ajándék)
  • rakétás ébresztőóra (kilő, ha kelni kell, és csak akkor hagyja abba a csipogást, ha megkeresik és helyre teszik - szintén megkérdőjelezhető az ajándék volta, de egyelőre nagyon népszerű :))
  • cipőre tehető tanuló görkorcsolya
  • sk pomponos párna a nevükkel
  • műanyag babaház
  • rakétás társas
  • gyöngyfűző
  • fűző/varrogató fajáték
  • virágsüti készítő készlet
  • papírvirág és pillangó készítő készlet
  • névvel díszített takaró
  • illatfelismerős játék
  • 2 logikai feladatos játék
  • bevásárlókosarak és sok-sok vásárolható áru 
  • 2 diafilm
  • lenyomás hatására felugró kis figurák by Szakszervezet Apa munkahelyén, ez az egyik legnépszerűbb (volt még hozzá válltáska és ujjra húzható ledes fények is)
Talán nem hagytam ki semmit. És egy hét múlva szülinapozunk...