Mindig is tudtuk, hogy butaság Norvégiában vásárolni kedvenc alvósnak szánt tárgyat, mégis megtettük... És mivel drága volt, és ki tudja, tényleg szeretni fogja-e (bár végülis mindhárom elfogadta azt, amit mi alvósnak szántunk, úgyhogy úgy tűnik, ez nem valami égben köttetett szerelem dolog, hanem nagyon is földhözragadt szülői befolyás - attól tartok, a házastárs-választás nem lesz ennyire egyszerű és szánk íze szerint való :)), lényeg a lényeg: csak egyet vettünk. Katasztrófa ezidáig nem történt Dear Deer-rel, egy vendégségbenhagyás (egy éjszakai alvás) és pár bölcsibe menet otthonhagyás (darabonként egy délutáni alvás) volt csak, végülis nagyjából gond nélkül, de mégis, a félelem beköltözött az érzékeny anyai szívbe, hogy mi lesz ha...
Nem sok reményt fűztünk hozzá, próbáltuk inkább nemzetközi kapcsolataink tesztjének felfogni: képesek vagyunk-e közvetítő útján hozzájutni a póttárgyhoz 2000 km távolságból, úgy, hogy nem valami híres márka, vagy konkrét üzlet terméke, egyszerűen egy turistáknak árult szuvenír (címkéje ugyan volt, norvégul tudó ismerős ismerőse fel is hívta a rajta található forgalmazót, de az nem tudott segíteni).
Nos, beletelt jópár hónapba, de itt van velünk Deer 2, aki szép élénk színű, fényes szegéllyel, selymes tapintással, illatosnak talán nem mondanám, de legalább nem büdös, mert még sosem hányták/kakilták le, vonszolták sárban, dobták esővizes vödörbe, csócsálták a szarvát, szóval hiába ugyanaz elvileg, de szerintem mégis ég és föld... De mivel a gazdi hímnemű, ezért mély előítéleteimnek megfelelően érzékszervei igen limitált skála megkülönböztetésére alkalmasak, tehát semmit sem érzékelt a cseréből, miközben én remegve nyújtottam át neki a dublőrt, és boldogan rejtettem a mosógép hátsó traktusába az eredetit (mielőtt az olvasóban rettenetes gondolat támadna, szeretném leszögezni, hogy a fenti cselekedetek után korábban is ki lett már mosva Deer 1, de azért nem egyszerű ennek az időzítése).
A fotó talán nem adja hűen vissza a különbséget, és nem is a legjobb minőségű (de az azért szerintem látszik, ki kicsoda), mentségemre szóljon, hogy igen nehéz olyan lopott pillanatot találni a fényképezéshez, mikor mindkét főszereplő adott, és a gyermek sem les, azaz éppen sem rajtam, sem a szarvason nem csüng.
