2011. december 28.

Hamar vége szakadt a karácsonyi idillnek, a gyerekek rémálommá változtak. Tegnap vendégeink voltak társasjátékozás céljából, és az még rendben van, hogy lefekvési időig csak negyedfigyelemmel tudunk a felnőttjáték felé fordulni, mert közben a gyerekeket szórakoztatjuk, de elvárnám, hogy 9 után már ne így legyen. Ehhez képest Mimi (miután már délután is egy órán át altatta Emó) másfél órát üvöltött elalvás helyett, Emóval felváltva léptünk a játékban és szaladgáltunk fel hozzá, kicsit sem volt kínos... Ezután persze fél 7-kor kelt, és mivel éjjel Licához is háromszor keltem, nem túl lelkesen fogadtam a mai napot, de ez a tegnapi alapozás nélkül is rémesnek számított volna: Lica mindenen nyavalygott, semmiben sem fogadott szót, sportot űz abból, hogy kér valami ennivalót, aztán hisztizve tiltakozik az ellen, hogy megegye, Mimi is állandóan talált valami sírnivalót, ha mást nem, akkor gyorsan esett egy nagyot... Az meg csak a szokásos, hogy az ezer új játék ellenére mindig ugyanazon az egyen veszekednek. Nagyon remélem, hogy ez átmeneti állapot, nem szeretném gyomorgörccsel várni a január 2-t, amikortól megint egyedül kell ezt elviselnem...

De azért okosak, ügyesek és szépek, ami kis matematikuspalántánk például ezt mondta ebédnél: "Ha lenne itt vendég, akkor öten lennénk!"  Ez azért nem semmi, nem?

2011. december 26.

Kiderült, hogy a karácsony másik nagy (és nem neki való) ételszenzációja Mimi számára a franciadrazsé. Nálunk és Gyálon is ezzel volt díszítve a süti, megőrült érte, szegény Jutka mama a többi főztjével nem sokra ment nála. Lica eleinte a mi sütinket ette teljes egészében, de persze muszáj utánozni, így ő is eljutott oda, hogy: "Én csak a golyót vállalom megenni!" Bár nem pártolom a franciadrazsé fogyasztását ebben a korban, de mivel csak egyszer egyéves az ember, azt hiszem, nem kérdéses a szülinapi torta díszítése sem.

Licánál a maradék begyűjtött ajándékok közül is Mimié volt a sláger, valamint persze a könyveké. Már olyan hosszú feladatlistát készített magának, mint én szoktam: "Előbb ezt nézegetem meg, aztán azt, aztán azt..." Aztán mindig megörült, ahogy kipipált egy feladatot: "Végre jöhet ez a könyv!" :)

2011. december 25.

A karácsony ugyan nem maradt el, csak a szenteste...  Íme a részletes karácsonyi beszámoló az ünnep 2/3-ával a hátunk mögött:

23-án este játszóházazással hangolódtunk az elkövetkezendő eseményekre (de csak félórás postai reklamációt követően az utolsó - és legfontosabb - meg nem érkezett karácsonyi ajándék ügyében, ami azért lényeges, mert három hete hallgatom, hogy "Zöld babakocsi lesz a karácsonyfa alatt!", miután a régi rózsaszín tönkrement; nos, a zöld babakocsi projekt lehetetlen küldetésnek bizonyult, és 23-án ég sehol sem volt a megrendelt kék-zöld virágos sem. De a reklamáció hatására 24-én reggel kihozták - sötétkék alapon macimintásan...) Lica a játszóházban a Kati mamával tett látogatás után nagyon otthonosan mozgott, míg én eléggé kipurcantam, miután 30x másztam fel vele az oroszlán szájába és csúsztam le onnan. Összebarátkozott egy kicsit nagyobb kislánnyal is, aki lelkesen segített mindenhová felmászni neki. Mimi is élvezte a babarészleget, de legjobban a trambulint: miközben Lica ugrált, ő hihetetlen egyensúlyérzékkel mászkált a rengő talajon.

24-én délelőtt fadíszítéssel indítottunk, Lica stílusa a mindent egy helyre akasztás volt, Mimi pedig igyekezett mindent leszedni, ami mi feltettünk. De őt legalább érdekelte a fa, nem úgy mint Licát az eddigi karácsonyain, így gondosan ki is kötöztük, valamint a babakarámot is odakészítettük mellé. 

Ezután az utunk Kati mamáékhoz vezetett ebédre, majd a sikertelen altatási kísérletek után (Mimi 3/4 órát aludt, Lica semmit) ott is díszítettünk (kiderült, Mimi imádja a habkarikát, a fán lógókat is megdézsmálta, így most rágott habkarikák lógnak rajta - hiába, akit otthon éheztet az anyja, kénytelen tömény cukorral pótolni a kieső kalóriákat  - merthogy időközben megkaptuk a levelet a gasztroenterológiáról, hogy a gyereknek semmi baja, de kevéssé burkoltan leírja, hogy a doktornő szuper javaslatait megelőzően alul volt táplálva). Ezután jött az első ajándékdömping, szegény gyerkőcöknek szinte megnézni sem volt idejük, mit kaptak, már bontani kellett az új csomagot, annyi volt, és hát siettünk haza, hogy otthon is szentestézzünk. Azért a kis idő alatt is vettek egy kisfizikaórát, és megismerték a mágneses polaritás fogalmát a Marcinak adott hűtőre tehető társasjátékunk kapcsán, ahol az eredeti funkciókat hanyagolva a figurák összeillesztése jelentette a fő vonzerőt.

Ismét felrúgva minden tervet, a lányok az autóban körülbelül fél perc alatt merültek csipkerózsika-álomba, így végül a szentestét érdeklődés hiányában lefújtuk, a csajok pedig este 6-kor, ünneplő ruhában ágyba kerültek. Licával kapcsolatban nem aggódtunk, bármennyit képes aludni, igaz, 3/4 10-kor, mint minden este, szólt, hogy "Csak megölellek, aztán alszom!", de ettől eltekintve reggel 8-kor is alig lehetett kirobbantani az ágyból. Mimivel persze nem ez volt a helyzet, de hát erre számítottunk, mikor így döntöttünk, mégis jobb volt, így, mint két felvert, hullafáradt gyerekkel végigküszködni a szentestét. Szóval ő kelt negyed 5-kor, aztán jóval később még egy órára rajtam fekve visszaaludt, de nekem persze már nem jutott több alvás. Jutott viszont egy gyertyafényes kétszemélyes vacsora előkék és földre dobált kaja nélkül, ahol csak a saját szánkba kellett ételt lapátolni, furcsa és kellemes érzés volt.

Ma délelőtt túlestünk az újabb ajándékkupacon, Lica megörült a kék babakocsinak, de ezenkívül csak Mimi ajándékaival játszott (pl. Mimi filctollmániája folytán kapott egy hirtelen felindulásból vett szuperakciós ikeás készletet, amiről az alapos használatbavétel után a mellékelt cetlit elolvasva kiderült, hogy nem kimosható...), Mimi pedig megörült a teraszról behozott csúszdának, eleinte úgy csúszott, mintha világéletében ezt csinálta volna, de pár menet után már inába szállt a bátorsága, na meg persze jó szokásához híven attól hisztire tudott fakadni, ha csak rászóltunk, hogy ne a csúszdán, hanem a létrán próbáljon ismét felmászni.

Következő programpont ismét Kati mamáék és Marciék voltak, ezúttal sikeres altatással és így szerencsére ébren hazaérkezéssel. A nagyok diafilmeztek, Mimi pedig örömmel járkálta be a lakást, főleg Robin szobáját, ahol sutyiban gitározhatott. Ma este pedig remélhetőleg már mi is alszunk, elvégre holnap vár még ránk egy ajándéközön Gyálon!

2011. december 23.

Tegnap óta végre itthon van már Apa az év hátralevő részében. Így aztán reggel szép lassan be is szivárgott az egész család a szülők ágyába :) De a gyermekek közti mentalitásbeli különbségek itt is rögtön megmutatkoznak: Lica elégedetten bekuporodik az ágyba, szopizza az ujját és pihenget, míg Mimi rajtunk ugrál, fel-le mászik, és követeli, hogy történjen végre valami. Ismét meghallgathattam, hogy rám hasonlít, és mintha valami negatív mellékzönge ütötte volna meg a fülemet... Hát nem egy tipikus elnyomott kistesó, az biztos. Már előre aggódunk, hogy mi lesz, ha ő is belép a hisztikorszakba, mert már most is elég erősen képes hangot adni felháborodásának.

Mimus elért két fejlődési mérföldkövet, amik Licánál is ugyanígy zajlottak, vajon ezeket a gyereknevelési könyvek miért nem említik? Az egyik, hogy evés helyett azzal szórakozik, hogy a színes tányérján keresztül nézelődik (akkor is, ha ehhez a földre kell borítani mindent, ami a tányérban van), rózsaszínben (sárgában, zöldben, stb) látva a világot, a másik pedig az, hogy a bébiételre állandóan rácsukja a fedelét, így a kanalat csak akkor meríthetjük bele, ha előbb a fedélen kopogva bebocsátást kérünk :) Így aztán még élvezetesebbek az étkezések, továbbra is megspékelve a jó ideje tartó etetőszékben felállással és asztalra mászási kísérletekkel.

És egy rossz hír (a fentiek jónak számítanak?): az egész család betegeskedik, csak a szokásos nátha, torokfájás, köhögés, némi hasfájás, stb, semmi komoly, ha épp nem az unokatestvéreivel szeretnének az ember gyerekei karácsonyozni. Így viszont kissé tartok attól, hogy a karácsony idén betegség miatt elmarad :(

2011. december 21.

Gyorsan tanul a gyerek:

Uzsonnánál számolgattuk, hány sajt marad, ha a háromból megeszik egyet, aztán még egyet. Hamar kiürült a tányér, rámutatok: "Ez hány sajt?" Lica felháborodottan: "Ez nem sajt!" Én: "Nulla sajt!"

Öt perccel uzsi után Lica: "Bedobtam ide papírt!" Benézek a mutatott helyre: "Én nem látok itt papírt" Lica diadalmasan: "Nulla papírt!"

És hogy tényleg vannak csodák: Mimi mostanában elég gyakran ostromolja az etetőszéket kaját kunyerálva. Lica meg is jegyezte: "Én még ilyen éhes gyermeket nem is láttam!" :) (Igen, ilyen választékosan beszél, hogy "gyermek", nem tudok más forrásra gyanakodni, mint hogy "nagyszakállú télapó, jó gyermek barátja")

2011. december 18.

A hétvégére szétszórtuk a nagymamáknál a kölyköket: Lica pénteken Kati mamánál aludt Marcival, Mimi pedig a szombatot töltötte Jutka mamánál, ahová Licával délután becsatlakoztunk. A tanulságok: Bebizonyosodott, hogy a gyerekes léttel járó terhek 95%-át tényleg Mimi jelenti. Kati mamán is úgy láttam, hogy sokkal kipihentebb volt a Lica-Marci kombináció után, mint a Lica-Mimi verzióval, és én is szinte ugyanolyan szabadnak éreztem magam Licával, mint mikor épp mindkét gyerek terhét levették a vállamról. Hiába, na, ha az embernek nem hét kilóval az egyik kezében, egy maradék kézzel kell mindent elvégeznie, nem kell lelkiismeretfurdalást éreznie, ha elmegy egy percre wc-re, az azért nagy különbség...

Mimi a kezdeti felháborodás utáni bömbölés végeztével nagyon jól érezte magát a távollétemben is, és szokás szerint sokat tanult Jutka mamától, aki mindig kihozza belőlük a rejtett képességeket (legalábbis ezt állítja :)). A nagy részét teszteltem, ügyesen megmutatta a fülét, a cicát a könyvben, odahozta a kért tárgyakat, stb, de ezek jelentős részét itthon azóta sem csinálja...

A nagy szabadságomat aztán visszafizettem az éjszakai altatás formájában, ami éjjel 11-ig tartott, és amellett, hogy rémes volt, még abban sem segített, hogy ne 3/4 7-kor keljünk másnap. Egyébként sem pihenhettem Mimi jelenlétében Gyálon, mert ha csak két centit távolodtam tőle, már üvöltött, és sajnos a szeparációs szorongás eme szörnyű mértékét látva, na meg belegondolva, hogy már alig 3 hét van hátra addig, Jutka mama revideálta nézeteit, miszerint 1 éves korára elmúlik :(

Emó ezalatt megküzdött esővel, hóval, na meg 65 km-rel, aztán mikor Licának elmesélte, milyen túrán volt, okos kislánya megkérdezte: "Apa, én ott voltam?" :)

2011. december 15.

Hivatalos érési adatok Mimusról: 7,08 kg és 72 cm. És saját lábán sétált be az orvosi rendelőbe! A doki viszont meg se kérdezte, mi volt a gasztroenterológusnál, csak lelkendezett, hogy ezt a gyereket mintha kicserélték volna, úgy ki van kerekedve :) Cserébe mi meg elfelejtettük megkérdezni az egy hónappal ezelőtti vizeletvizsgálat eredményét, ezért érdemes volt négy napon át szenvedni a pisizacsikkal...

2011. december 14.

A puszilkodás mellett (ami azért nem megy még mindig) a másik kedvesség, amit Mimi megtanult, a simogatás, ez általában felszólításra egész jól működik. (És ha már simogatás, egy visszatérő Lica-szöveg: "Még egy Mimit akarok!" "És mit csinálnál még egy Mimivel?" "Azt is megsimogatnám!")

Viszont a járási mánia kezd kicsit túlzóvá válni, ugyanis Mimu most már a lépcsőn is két lábon szeretne haladni fel és le is. Volt pár hét nyugalmunk, mióta megtanult lefelé is közlekedni mászva, egészen szabadon lehetett engedni aggodalom nélkül, most viszont veszélyesebb, mint valaha!

2011. december 13.

Hát persze, hogy Mimus egy nappal azután produkál valami újdonságot, hogy befejezem a havi státuszriportot :) Ma reggel szabályos búcsúpuszit adott Emónak, aztán még jó sokszor mindenkinek, mert nagyon tetszett, így sokat rendeltünk :)

És ha már úgyis írok, még egy dolog eszembe jutott a kedvenc játék témakörhöz a labdán kívül: Folytatódik a jelenség, hogy valami hosszúkás és veszélyes tárgynak állandóan a kezében kell lennie. Ez volt ugye régen a játék csavarhúzó, de ez a szerelem addig tartott, míg be nem szereztem belőle egy tartalékot, azóta átnyergelt a filctollakra. Ezekből szerencsére legalább több van, de azért van szíve csücske, a sárga. Egy időre azt hittem, ráunt erre a színre, de kiderült, hogy csak napok óta a kiságy mögé beesve hever, de miután kihalásztam, újra az a sláger. A reggel azzal kezdődik, hogy ezt ki kell bányászni a fiókból, és onnantól megy mindenhová, pl. étkezésekhez is, úgyhogy rendszeresen el is kell mosogatnom.

Egy szezonális játék pedig a műanyag karácsonyfadísz alias formabedobó kiegészítő csomag, van ugyanis egy 16 darabos szett, ami pontosan belepasszol a kör alakú lyukba, mindenki nagy örömére.

(De a nagylányt sem kerül sokba boldoggá tenni: elég hozzá egy száz forintos és száz darabos befőttesgumi csomag, amit órákon keresztül lehet a motorkutya fogantyújára fel- és lefűzögetni)

2011. december 12.

Kiegészítés a 11 hónapos státuszhoz (valahogy nem volt ihletem múltkor, amikor írtam):

Szóval a fejlődés részt egészíteném ki azzal, hogy miket tud még a kiscsaj: 

Le sem tagadhatnák, hogy testvérek, a "Hunyori!" felszólításra hunyorogva és vigyorogva grimaszol ő is, mint Lica ekkora korában.

Ha mondjuk, hogy bújjon el, eltakarja a szemét a kezével :)

Az, hogy meg tud néhányt testrészt mutatni, valóban csak az elfogult anya mondatta velem egy hónappal ezelőtt, még most is maximum az orr megy, az is többnyire csak Apán, szerintem nem is megmutatás, csak szereti Emó orrát nyomogatni, mert akkor általában valami vicces történik.

Továbbra is kiváló labdaérzéket mutat, és ennek megfelelően a mindenféle labdák a kedvenc játékai. Pl. már járkálás közben is profin belerúg a lasztiba.

2011. december 10.

11 hónapos státusz

Súly: 6980 gramm! (Első mérésre nem hitték el a gasztroenterológián, 40 deka hízás két hét alatt! Úgyhogy most egész könnyen megúsztuk, mindössze egy vérvétel és egy hasi ultrahang beutaló, utána majd levélben értesítenek, mi van, lehet, hogy vissza sem kell menni)

Fogak száma: 4, valamint két icipici csücsök

Alvás: Napközben, ha valami nem jön közbe, akkor már csak egyszer, Lica után fekszik, előtte kel, másfél-két órát alszik. Az éjszakák többnyire viszonylag nyugodtak, de a reggeli kelést kezdi megint egyre korábbra csempészni. 

Fejlődés: Most már kijelenthetjük,  hogy Mimus jár, mert képes több métert megtenni kétlábon, és kezd egyre inkább az alapértelmezett beállítássá válni a járás a mászással szemben. De hát az utcán sétálás még messze van, Licának ettől a fázistól kb. két hét volt, de télen lehet, hogy sokkal több lesz.

2011. december 3.

Jelentem, Mimi folytatta a habzsolást a szakosztályi esten, és ma az egész napos Kati mamánál tartózkodás alatt is. Amikor tegnap este otthagytuk őket, akkor azért sírdogált, de aztán evésbe fojtotta a bánatát :) Tetszett neki a játszóház is, és úgy döntött, ha Anya nincs, Robinba is lehet csimpaszkodni egész nap. Lica még ennél is jobban érezte magát, mikor mentünk értük, úgy határozott, hogy ő marad még egy éjszakát, és így is lett. Csak az a baj, hogy rájöttünk, Lica távollétével szinte semmi időt nem nyerünk, ő Mimihez képest alig igényel szülői erőforrást.

Néha kicsit ijesztő rádöbbenni, hogy már mennyi magánélete van a gyermeknek nélkülünk! Amikor bölcsis volt, akkor is legszívesebben rejtett kamerán keresztül figyeltem volna, mivel tölti a napot. Csütörtökön azon lepődtem meg, hogy Emó egyik munkatársával most találkozott harmadszor, míg én csak először. De a legijesztőbb az, amikor rájövök, hogy már a világképét sem teljes egészében én formálom. Kezdődött már vagy egy hónapja a Mikulással, hogy ki kap tőle ajándékot és ki nem, amit nem tőlem hallott, mert én nem szeretek ennyire előre készülni az ünnepekre, de a tegnapi kis beszélgetésünk döbbentett meg igazán. Kijelentette, hogy ő egy kölesgolyó, és ezt majd közli Flórival a szakosztályi esten. Figyelmeztettem, hogy akkor majd Flóri biztos megeszi, és mi lesz velünk a Lica nélkül. Mire ő: "Majd jön másik Lica!" Én: "Honnan jön?" Lica: "A gólyától!" Jelentkezzen, akitől ezt hallotta!

2011. december 2.

Tegnap eljött a várva várt (első idei) télapó Emó munkahelyére. Lica idén már nem félt, az első sorban nyomakodott az ajándékért és egyébként is egészen szociális volt, összebarátkozott egy nénivel (de a nevét nem volt hajlandó megmondani, szegény úgy találgatta, aztán a végén megtudta, hogy elég esélytelen volt :)), Henivel, akivel már párszor találkozott, végtelen hosszú ideig tartó fogócskát játszottak, amibe néha hagytak másokat is bekapcsolódni, és a végén még köszönt is a portás bácsinak ("Viszlát!")
Viszont nagy megdöbbenésemre a télapó-csokit nem volt hajlandó megenni, pedig ma ebédmotiválási célból desszertnek azt ígértem. Kijelentette, hogy kukacos, mert a Jutka mamánál is kukacos volt. A gyanúsított tagad, de Lica olya konzisztensen adja elő a sztorit (a mamánál találta a polcon, de a mama rászólt, hogy azt nem szabad megenni, mert kukacos, így aztán kidobták), hogy hajlamos vagyok neki hinni. Még szerencse, hogy a karácsonyvárójukban hűtőmágnesek teremnek, nem csokik...
A csokitól eltekintve viszont ezek a nemevős lányok egyenesen zabálnak az ilyen bulizós alkalmakkor. Mimi úgy falta a sütit tegnap, hogy nem győztük hozni, megint kinézegetett egy banánt is más kezéből, előtte-utána az autóban babapiskótát falt, és még utána otthon egy fél üveg bébiétel és a szopi, olyan kerek volt a hasa, hogy még... A gasztroenterológus majd azt hiszi, ő váltotta meg a világot. Lica meg ma a babakörben ette meg a mézeskalácsok felét, amit épp jótékony célra díszítettünk, Mimi pedig üvöltve adta a világ tudtára felháborodását, hogy ő nem ehet belőle. És még hátra van ma a szakosztályi est...