2011. október 31.

"Vidám" pillanatok az utóbbi másfél napból, melyik a jobb?

Délutáni alvás után három gyerekkel, az egyiknek pisilni kell, a másiknak kakis a pelusa, a harmadik meg bepisilt alvás közben. Mi meg csak ketten vagyunk...

Hajnali 3/4 5-kor: Mimi szól, hogy reggel van, Lica kiabál, hogy beütötte a fejét, Anya meg épp negyedszer hány az éjszaka folyamán. Ilyenkor is kellene még pár felnőtt... (A hányás sajnos Marcit is elkapta, egy napra rá pedig Licát is, lehet drukkolni, hogy legalább a többiek megússzák)

Mimi ma egész délután a támaszték nélküli felállást és álldogálást gyakorolta, már nagyon profi! Persze a vége mindig fenékre csücsülés, de hát végül is nem lehet örökké állni.

2011. október 30.

Egy napra kipróbáltuk, milyen háromgyerekesnek lenni, ugyanis nálunk aludt Marci. Nem is volt olyan vészes, mint hittük, bár az utolsó gyerek fél 11-kor aludt el, az első pedig 5-kor kelt (szerencsére új időszámítás szerint, így azért 7 és fél órát aludhattunk volna, ha rögtön elkezdjük, ahogy végre elcsendesedett a ház, de persze nem így volt), és azért éjszaka is volt riasztás. De a délutáni elalvás példásan ment egyszerre mind a háromnak.

Lányos szülőként kicsit nehéz megszokni egy fiútól kitelő éktelen kiabálást, viszont jópár tekintetben Marci viselkedett szebben ma, mint Lica: udvariasság és önzetlenség terén előrébb jár, de ez biztos a bölcsi hatása (az nem lehet, hogy a szülői neveléssel van a baj, ugye? :))

Korán kelő kisasszony ugyan nincs minden tekintetben a pixisben nálunk mostanság (ha a tavaszi óraállításig minden nap 5-kor kelünk, én nem tudom, mi lesz), de az evésével kapcsolatban egészen optimista vagyok éppen! Rákapott a rizsre, tömi magába reggelinél, vacsinál a sonkát, ma szépen ette a sóskás-sajtos tésztát kicsit aprítva kanálból, úgyhogy ezek szerint nem a kanállal van a baja, csak a bébiétellel, a felnőtt kaja jöhet. Két dologtól meg egyenesen kiugrik a bőréből, ha meglátja: egyik a túró rudi (persze a csokis részt nem kapja meg), a másik a fagyi... Ma délután a nagyok fagyit követeltek, esküszöm, Mimi is értette, és csatlakozott hozzájuk az izgatott ugrálásban, hogy "Fagyit kérünk!" Na de hogy bemutassa, az anyja lánya, mit imád talán még ezeknél is jobban? A palacsintát! Ma ahogy beültettem a székébe, máris kapott a palacsintás tálhoz, először csak a szélüket tépte le és tömte a szájába, aztán már egész palacsintákat csaklizott el.

Na most jól bemutattuk, mikkel rontjuk a gyermek egészségét, de bevallom, ez másodlagos szempont, amikor azt látom, hogy végre képes élvezettel enni valamit.

2011. október 27.

Mimi új kunsztjai:

Csip-csip-csóka: ugyanúgy, ahogy régen Lica, még nem a kezét csípi, hanem egyik kezével fogja a másik csuklóját, de a fel-le mozdulat tökéletes, és a hessegetés is. Azért azt nem állítanám, hogy automatikusan csinálja, ha elkezdjük énekelni, sőt, megismételhetem azt, amit anno Lica első hasonló produkciójánál, a bimm-bammolásnál írtam: Azt gondolhatja magában, hogy ezek a szülők milyen jól idomíthatóak, mert ha elkezdi csinálni, rögtön elkezdenek énekelni :)

Viszont ami automatikusan megy, az az, hogy ha Emó fürdés közben azt mondja, hogy "Megmossuk a hajadat" (vagy "bevizezzük", szóval nem is csak egyféle kifejezéssel érti), akkor hátraveti magát, hogy beleérjen a buksija a vízbe.

Most, hogy a rossz időre való tekintettel beköltözött a trambulin a házba, jól begyakorolta a felmászást rá, de ami igazán nagy kunszt, hogy nagyon ügyesen le is jön róla lábbal előre, ahogy kell. Ezt a lépcsőmászásnál szoktuk gyakorolni, ott is tudja, ha épp egyedül odaszabadul (amit persze nem lenne szabad), de ha mellette vagyunk és tudja, hogy vigyázunk rá, akkor csak azért sem választja a biztonságos módot.

A mindenre mutogatás helyett most már 90%-ban lámpákra mutogatás van, minden válfaját felismeri, sőt, néha mintha azt mondaná rájuk, hogy "Pa!", de ezt lehet, hogy csak képzelem. De már az akarat kifejezéseként is mutogat, eléggé kifejezi, mit szeretne, főleg az étkezőasztalnál (persze nem arra, amit szerintem kérnie kéne, hanem pl: túrórudi, zöldhagyma - a legerősebbet is elragadtatással rágcsálja -, és bármi, amit más eszik vagy földre dobásra alkalmasnak látszik).

A sok plusz pont után egy mínusz: az éjszakák kezdenek nagyon elfajulni, a szeparációs szorongás nappal sem könnyen elviselhető, na de éjjel... Nincs ilyenkor semmi másra szüksége, csak hogy bent legyen vele valaki a szobában, nem kell simogatni, beszélni hozzá, akár az is megteszi, ha Emó ott alszik a szobájában egy matracon, csak nehogy egyedül legyen. Legalább az a jó a dologban, hogy ha bemegyünk hozzá, attól rögtön megnyugszik, nincs hosszas üvöltés, amivel Licát is felverné (bár ezek a gyerekek ütvefúróra és a felvisító riasztóra is tudnak aludni, de ezt talán már írtam), viszont hiába ülök mellette egy fél órát, ami alatt láthatóan végig alszik, ha kimegyek, tuti rögtön felébred és rákezdi. Azt hiszem, most már a legjobb jóindulattal sem állja meg a helyét a korábbi dicsekvés, hogy az én gyerekeim bezzeg átalusszák az éjszakát...

2011. október 25.

Mi az abszolút ciki? Mikor az ember memóriakártyázik a két és fél éves gyerekével, és végig az megy, hogy húzok egyet, mire a gyermek "Anya, segítek neked!" felkiáltással rögtön fordítja fel a párját, amiről nekem fogalmam sem volt, hol láttam. :)

Más téren a fenti gyermek azért nem olyan dicséretre méltó, épp tegnap, mikor ismét egész nap szerelők voltak nálunk, azon gondolkodtam, milyennek hallhatják ők az egész napos gyereknevelésemet kívülről. Ahhoz képest, hogy egész békés, vidám nap volt, én pedig nagyon demokratikus szülő igyekeztem lenni, mégis azt vontam le, hogy egész nap csak Licára szólok rá. És miért? Mert egész nap Mimit bántja vagy rángat ki a kezéből dolgokat. Aki tudja, mi a megoldás, szóljon, mert minden lepereg róla. Illetve többnyire bocsánatot kér, de minden őszinteség nélkül, mintha egy automata lenne: "Bocsánat Mimi, hogy bántottalak! Bocsánat, Anya, hogy nem fogadtam szót! (még ha ez épp nincs is a bűnök között, de rajta van a lemezén) Többet nem csinálok ilyet!" És csinálja rögtön újra :(

Mozgásfejlődés témájában: Lica tud támaszkodás nélkül állni! Nem elírás, Lica :) Ugyanis elirigyelhette Mimi sikereit, úgyhogy mostanában megáll, még imbolyog is egy kicsit a hitelesség kedvéért, és büszkén mondja, hogy "Tudok támaszkodás nélkül állni!", és várja az ujjongást :) Mimi még mindig gyakorló fázisban van e téren, gyakorolni a legveszélyesebb helyeken szeret, pl a kádban. Ami viszont nem tetszik, hogy ő nem ül olyan szálfaegyenes háttal, mint Lica, pedig azt hittem, minden gyerek így kezdi, és csak nagyobb korában romlik el.

2011. október 22.

Túl vagyunk  a majd' másfél nap anyanélküliségen, elég jól vette mindenki az akadályt, bár annyira nem volt jó ez a céges program, nem biztos, hogy megérte... Mimi azért szokás szerint megrövidítette az apja éjszakáját, viszont egész sok mindent eszegetett a nagyszülőknél és otthon is, éhen legalábbis nem halt, és a szopihiányt is túlélte, az én lábam helyett pedig Papáéba csimpaszkodott egész nap.

Mimus új mániája a mutogatás, nyújtja a kis ujjacskáját mindig és mindenre. A nővére pedig egyre kis fifikásabb lesz (csak mert nem akartam negatívabb kifejezést használni): ma például Mimi elkezdett valami felé mászni, ami az ő kezében volt, mire elég agresszív arckifejezéssel a fejére tette a kezét, mi pedig Emóval kórusban az ellökés előtti utolsó pillanatban rádörrentünk, erre ő ártatlan képpel: "Csak megnéztem, van-e láza!"

2011. október 19.

Mivel hétfőn egész nap a házban kuksoltunk, mert állandóan volt itt valami szerelő (és ennek ellenére még mindig fagyoskodunk), ezt kompenzálandó két napig folyton mentünk valahová, és végre azt mondhatom, hogy Mimi is élvezte a dolgot! Most már a Ringatón is csak a második felében dobta be az ujjszopizós figurát, az első felében figyelt, tapsikolt, és már egy fél méterre is eltávolodott tőlem! Lica pedig végre nem faarccal ülte végig az egészet Erzsi néni ölében: a jeget az törte meg, mikor a Csip-csip csókánál Erzsi néni mondta neki, hogy nyugodtan belecsíphet a kezébe: hát ezt jó erősen meg is tette, és onnantól végigvigyorogta az egészet. Csak a végén ne kéne két gyereket téli szerkóba öltöztetni! Már kezdődött a következő szeánsz, mikor én még ott álltam két félig felöltözött gyerekkel, akik közül az egyik még bömbölt is.

Na de ez semmi volt ahhoz képest, ahogy másnap a Varázsének nevű foglalkozásra indultunk: már nyakig be voltunk öltözve, amikor Lica előbb felrúgta Mimit, majd az erős ráripakodás hatására elkezdett hisztizni, és persze be is pisilt, mindent cserélhettünk le, miközben Mimi izzadt és üvöltött. Majdnem el sem mentünk így, de végül otthagyva a pisis ruhákat és egy tócsát az előszoba közepén, mégis autóba vágódtunk, és nem is bántuk meg: a csajok végigbulizták az egészet, rázták a csörgőket, táncoltak, csápoltak, Mimit az sem zavarta, hogy teljesen elmaradt miatta a délelőtti alvás, sőt délután sem pótolta be, így több mint egy órával kevesebb volt a mai alvásigénye, mint Licáé (az éjszakai műsorokat nem is számítva). A táncizásra visszatérve egyébként már Mimi is bulizik otthon is, ő is beleszeretett a zongorába, már kapcsolja magának (egyelőre csak véletlenül, nem jött még rá, melyik gomb a tuti, csak néha sikerül), és rugózik meg vigyorog.

Voltunk még abban a játszóházban is, amit már múlt héten kipróbáltunk, hát menni fogunk ezentúl is, szuper hely, ráadásul ingyen. Mimi most már ezt is élvezte, felfedezte a kalózhajó gyomrát, az alagútba kukucskálva huncutkodott velem (bár belebújni még nem mert), és még pasizott is! Rögtön kiszúrta, ki a korban hozzá illő, és ment ismerkedni. De egyébként is olyan kis szociális mostanában, ha buszozunk, rögtön megtalálja, ki szimpatizál vele, és végig kukucsol, huncutkodik vele. Sajnos barátkozás ide vagy oda, a rámtapadás továbbra sem csökkent.

2011. október 15.

Miminek végre kikandikál a harmadik foga csücske, úgyhogy fogjuk az előző napok borzalmait ismét erre. Sajnos a foghelyzettel még nem voltam tisztában, amikor az események zajlottak, így nem voltam túl megbocsátó, mikor tegnap este elérkezett a totális mélypont. Pedig már kora délután is azt hittem, hogy ennél nem lehet rosszabb: ultra hisztis nagyobbik, náthás, állandóan csimpaszkodó, minden falat étel láttán síró kisebbik... De amikor ennek a kisebbiknek úgy tűnt, még az alvásigénye is kisebb, mint az enyém, mert 3/4 11-ig vígan mulatott (pedig egyébként napközben nem éreztem, hogy különösebben élvezné az ébrenlét bármely pillanatát), és reggel 6-kor már reklamált, na az már tényleg sok volt! De ma egész mosolygósan telt a nap (bár az evés ma sem ment, az étvágyfokozó szirup csoda sem tartott három napnál tovább), úgyhogy a vártnál könnyebb volt felejteni.

Hogy Lica hónapfordulóiról se feledkezzünk meg, ma 29 hónapos a nagylány! Neki már nem tudok részletes havi fejlődési beszámolót írni, de ma véletlenül pont megmértük, így ennyi adat azért van: súlya ruhástól pontosan 11 kg. 

És akkor legyen mára is egy kis "mivel szokott szórakozni" szösszenet, szintén Mimis: egy csomó mondókát úgy mond, hogy ahová csak lehet, Mimit helyettesíti be, pl:"Húsz forintért tarka Mimi, tízért fehér Mimi jár, törzs-vevőknek 5 forintért kapható a Mimi már. Mimi-tár! Mimi-tár! Mimifülű Aladár!" Vagy: "Hogyha volna egy tál Mimim, megenné a Mimikém" És még egy: "Korán reggel ritkán rikkant a Mimi" Erre mondhatnám Lica-stílusban, hogy "Héka, ez hamis, mert gyakran rikkant!"

2011. október 13.

Hát ez korán kezdődik:

Tegnap délelőtt mondom Licának, hogy majd délután megyünk játszóházba és megismerkedünk Zalán babával. Délután indulás előtt: Anya: "Megigazítom a hajadat" Lica: "Hogy szép legyek a Zalán babának!" :)

Még nem is írtam Lica egyik új mániájáról, miszerint ő a nagy Mimi. Olyankor Miminek kell őt is szólítani, és mindig elmagyarázza, hogy két Mimi van :)

2011. október 12.

Az elmúlt pár nap eseményei:

Megvolt Mimi első hátihordozós túrája, félig szakadó esőben, de a szuper esőtető miatt ez egy cseppet sem zavarta, Lica pedig annyiszor elénekelte a Süss fel nap-ot, hogy végül teljesült.

Mimi fejlesztgeti a támaszkodás nélkül állást, már volt, hogy vagy fél percig úgy maradt. Abszolút máshogy néz ki a dolog, mint Licánál: ő szemmel láthatóan kísérletezgetett, gyakorolt, és így nagyon gyorsan meg is tanulta, Mimi meg nem nagyon foglalkozik a dologgal, néha ha elfeledkezik magáról, nem kapaszkodik, de fel sem tűnik neki, biztos azt sem érti, én mit lelkendezek. Viszont ha azt mondom, ügyes volt, többnyire rögtön elkezd tapsolni :) Úgyhogy tanulgatja lassan a szavakat meg az összefüggéseket is, pl. a csapot folyton elzárja, amikor elege van az evés utáni mosakodásból.

Dúl viszont a szeparációs szorongás időszaka, úgy tapad rám, mint egy pióca, nem tudom, mi lesz itt jövő héten, mikor másfél napra kénytelen leszek lelépni, mert nem csak hogy sír, ha látókörön kívül kerülök, de az ennivalót sem nagyon fogadja el mástól.

Viszont amióta elkezdett valami étvágyfokozó multivitamint szedetni vele az orvos, mintha tényleg megnőtt volna az étvágya (vagy rám hat a placebo hatás). Már eleve az könnyebbség a korábbi vas-folsav-c-vitamin kúrához képest, hogy ezt a szirupot szereti, nem kell elrejteni mindenféle finomságba, hogy bevegye. A főzeléket továbbra is ímmel-ámmal eszi, de valamennyi bemegy, nem köpi ki, a gyümölcsből és egyéb édes dolgokból viszont szerintem jóval több fogy.

Licánál még mindig tart a hiszti korszak, jóval kevesebbszer van balhé, de akkor annál súlyosabb. Nagy mérföldkő viszont, hogy némi megvesztegetés hatására már éjszaka sem hord pelenkát. Már réges-rég nincs rá szükség, de eddig ragaszkodott hozzá.

A legújabb slágerjáték Licával az igaz-hamis (elég kevés tárgyi kedvenc van mostanság, csak a szánkat jártatjuk egész nap :)) Annyira édes, nem lehet megunni, olyan viccesen csinálja. Amikor igazat mondunk, csak rávágja, hogy "Ez igaz!", de ha hamisat, pl: "Licának három lába van", akkor nagy felháborodással: "Héka! Nekem csak két lábam van!" Ő is próbálkozik, de mindig csak igazakat tud mondani. Sajnos a való életben nem így van, pl. ha azt kérdezem, hogy megtörölte-e a kezét...

2011. október 7.

A 9 hónapos Mimike:

Súly: 6440 gramm (messze az alsó, 3%-os percentilis alatt, időpontot kellett kérnem a gasztroenterológiára...)

Hossz: két hete 67 cm volt, 68-as ruhákat hord

Képességek: állás, oldalazva lépegetés, állítólag egyszer önállóan fel is állt, de ezt csak Jutka mama látta :) Na jó, a végét én is, csak azért furcsa, mert kapaszkodva felállásból is csak nagyon ritkán engedi még el a támasztékot. Tapsolás, integetés, kérem-re tárgy odaadása.

Fogak száma: sajnos még mindig csak kettő

Evés: továbbra sincs javulás, a nem édes dolgok közül csak a kölesgolyó megy, a főzelékek még mindig feketelistán. A darabos dolgok érdeklik úgy-ahogy, de ezekből két foggal nem megy be sok. A kanállal evősek közül egyszer ízlett neki a vadasmártás, meg egyszer a pörköltszósz, nyilván másodszorra ezek sem mennének. Nem vidám így a napi ötszöri étkezés...

Alvás: Este 9-től fél 7-7-ig, nappal a "két alvás sok, egy kevés" nehéz átmeneti fázisában vagyunk.

Kedvenc tevékenység: lépcsőmászás, fióknyitogatás, fiókból a vagy száz pici társasjáték-bábut tartalmazó zacskó kiszórása a földre (ez minden nap legalább kétszer, csak az a kérdés, melyik gyerek csinálja, de az tuti, hogy a nap első programja). A kedvenc játék még mindig Lica szerszámkészletéből a csavarhúzó... volt, mert épp nincs meg :( Pedig az idő 50%-ában azzal a kezében mászkált, már Licának magyarázva elhangzott az is, hogy "az az ő Szusza" Csak kicsit nehezebb lesz pótolni, ha elveszett (vagy mégsem? hihetetlen, de a vaterán még ilyet is lehet kapni :))

2011. október 2.

Emónak az utóbbi hetekben nem volt elég a gyerekekhez való hajnali kelés, kelt a hajnali futások kedvéért is, ugyanis ismét maratonra adta a fejét. Ma volt a nagy nap, ahol Flórival együtt természetesen sikerrel vették a távot. De hogy ők fáradtak el jobban azidő alatt, vagy én, azon lehetne vitatkozni... Két gyerekkel az óriási tömegben a Városligetben - nem kis kihívás! A rajt után játszóterezéssel akartuk tölteni az időt, de mint kiderült, a Városliget nem bővelkedik ilyesmiben... Másfél óra bolyongás után Zí telefonos és googlemaps-es segítségével bukkantunk csak rá egyre, de addigra már fordulhattunk is vissza, ugyanis indult a mi versenyünk, a 600 méteres családi futás.

Ez kezdődött azzal, hogy miután elfoglaltuk a szuper rajtpozíciót, az indulás előtt 3 perccel persze hogy pisilni kellett Licának. Kiverekedtük magunkat a tömegből, diszkrétnek nem nevezhető módon elintéztük a dolgot egy bokor tövében, visszaverekedtük magunkat, majd 30 másodperccel a rajt előtt készen is álltunk, mikor mindkét gyerek egyszerre úgy döntött, hogy nekik nem jó a helyzet úgy, ahogy van: Mimi megelégelte a babakocsit, Lica meg a saját lábán gyaloglást (amit a másfél óra játszótér keresés után nem is csodálok, pedig a végén már karban vittem, mert sejtettem, hogy baj lesz a futásnál). Arra persze már nem volt idő a visszaszámlálás közepette, hogy Mimit hordozóban magamra kössem, így csak Licát penderítettem gyorsan be a babakocsiba, Mimit meg vittem puszta kézzel. Egy elhaladó versenytárstól meg is kaptam, hogy ez már igazán sportértékű, és még azt is felajánlotta, hogy tolja Licát (nem fogadtam el). Féltávon kicsit rontottuk a szintidőnket azzal, hogy tettem még egy kísérletet, hátha Lica mégis megtesz lábon is valamit a versenyből, úgyhogy kocsiból kiszereltem, Mimit beszereltem, aztán a kánonban felhangzó bőgés hatására vissza az egész. Elég hosszúnak tűnt így az egyébként röhejes 600 méter (és jó kis karizomlázat szedtem össze közben), pedig végülis kb 8 perc alatt megvolt így is. A célban a kommentátor figyelmét sem kerültük el, úgyhogy ország-világ hallhatta, hogy: "Vannak itt extrém futók is: egyik kézben gyerekkel, másikkal babakocsit tolva" :)

A nagy sportteljesítmény után végre tényleg játszótereztünk, bár ott is jó sokan voltak. A dolgot beárnyékolta, hogy mikor már épp indultunk a kacsákhoz, egy vérfagyasztó 3 percre elveszítettem Licát! Épp csak annyit néztem félre, míg Mimire feladtam a cipőt, és már nem volt sehol. Csak azt tudom mondani, amit mindenki más, akivel ez megtörténik: nem kívánom senkinek azt az érzést! Annyira sokkot kaptam, hogy a játszótéren körbenézésen kívül nagyon el sem mozdultam a helyemről, így aztán Lica ott talált, amikor vidáman visszasétált a kacsáktól...

Ehhez képest az olyan apróságok már szinte említésre sem méltóak, hogy milyen esélytelen wc-re elmenni két gyerekkel meg egy felpakolt babakocsival. Az ilyen gyakorlati problémákat azt hiszem, csak az érzi át, aki már maga is szembesült vele.

Aztán a célhoz mentünk várni a fiúkat, jöhettek volna gyorsabban is, mert Lica már elég rosszul tűrte a dolgot (szerencsére Mimi elaludt addigra). Nagy öröm és kipurcanás minden részről. Emó kissé féltékenyen figyelte, hogy mikor ölelésre hívta Licát, ő Flórihoz ment, de kiderült, csak a banánja kellett :)

Hogy maga a futás milyen volt a nap hőseinek, arról sajnos nem tudok beszámolni, és szegényeket még sajnálni sem tudtam eléggé elkínzottságukért, amióta állandó szellemi (és majdnem állandó fizikai) kimerültségben leledzem a két gyerekre való folyamatos odafigyelés és a felelősség terhe miatt, azóta minimálisra csökkent a szolidaritásérzetem mások iránt, egyszerűen nem érek rá sajnálni őket :) Pláne, ha maguknak keresték a bajt :)