Csajoknál is ugyanekkor jött el, ezek szerint enélkül nem lehet felnőni :) Arról van szó, amikor a 11 hónapos gyermek ráébred arra, hogy milyen vicces minden falat bébiétel után rácsukni az üvegre a fedelét, és csak intenzív anyai kopogtatásra kinyitni újra. Mondjuk Dusa már nem sok bébiételt eszik, úgyhogy egyelőre inkább vicces, mint bosszantó. A lányoknál ezzel párban járt az, hogy a színes áttetsző műanyag tányérokat az arcukhoz szorították, és azon keresztül szemlélték a világot, illetve viccesre lapították vele az orrukat. Dusánál ez azért nincs, mert nem kap tányért, ugyanis azonnal ledobná. De kipróbáltam játszás közben, élvezte :)
A 11 hónapos státuszt kiegészíteném egy fürdőszoba mérlegen elkövetett súlyméréssel: miután egyik nap a vacsoránál olyan gyorsan akkora mennyiségű péksütit fogyasztott el, hogy csak lestem, nem bírtam már a kíváncsiságommal az 1 éves védőnői státuszig: 8,2 kilót mértem (közvetlenül a szóban forgó vacsi után, úgyhogy ez egy kicsit átlagon felüli lehet). Szerintem a mi családunkban ez elég szép, bár az 1 éves súlytriplázás persze végtelen messzeségben (kit érdekel). Az éhenkórászkodás viszont nagyon megy, tegnap Lica kéziedzés után farkaséhesen elővette az uzsiból megmaradt zsömléjét, mire a két kistestvére felvette az éhező tömeg figurát, és mindketten vadul ostromolták Licát... akiben egy szemernyi megértés sem volt kivételesen még Dusával szemben sem. Mimivel közölte, hogy "Nem adok, mert neked volt időd uzsizni az oviban", mire Mimi: "De nem ettem meg" "Miért?" "Mert ugyanilyen volt, mint a tied" :)))
A 11 hónapos jellemábrázolást is kiegészíteném még azzal, hogy imádja a kisbabákat (durva, hogy már nem ő a kisbaba). Simogat, puszilgat, nagyon lelkes, le sem lehet vakarni, ha baba van a láthatáron. A puszizkodás egyébként is minden határon túlmegy, manapság a "puszigyár" névre hallgat :) A harapás azért még megvan mellé, de főleg csak este, talán a fáradtság miatt? Vagy inkább ahhoz köthető, hogy olyankor többen vagyunk körülötte (figyelemfelhívás)? Napközben, mikor kettesben vagyunk, nem nagyon harap, kivétel, mikor baba-mama tornán (ami inkább csak mamatorna) fekvőtámaszozás közben mélyesztette orvul a combomba a fogait, ami szintén a figyelemfelkeltéses teóriát támasztja alá. A vigyorgás is minden határon túlmegy, néha azt gondolom, a legjobb program számára, ha elmegyünk a postára és egy fél órát sorban állunk, mert akkor sok-sok idegennel lehet bájologni. (Azt kívánom neked, kisfiam, hogy mindig mindenki mosolyogjon vissza rád, akkor sok bajod nem lehet az életben! Egyelőre szerencsére nem nagyon lehet ellenállni a csupa szem-csupa száj vigyorjainak, még azok is viszonozzák, akikből sosem nézné ki az ember).
