Az idei első nyaralásunk Ausztriában vázlatpontokban:
1. nap
- Magunkhoz híven gyerekekkel is hajnali 4-re tervezzük az indulást, szigorúan az ő érdekükben, hogy alvással töltsék a hosszú autóút legalább egy részét. Ehhez képest fél 4-kor már fent kukorékolnak, ennyit az alva átcsempészésről... Azért ki egy, ki két óra múlva, de csak elaludtak az autóban, de a menetrendszerinti hányásnál azért így is elegem lett az autózásból...
- Európa állítólag legmagasabb szabadon eső vízesése (gyanús, mert csak a közelben találtunk egy nagyobbat), Lica kis unszolás után saját lábán gyalogol fel hozzá! Jutalma a leérkezés után fagyi, na meg egy kis ugrálás 40 fokban a tűzforró óriástrambulinon.
- Szuper szállásunkra érve (csak a nappali volt akkora, mint más apartman összesen) Mimit altatjuk egy kicsit, majd irány a majmok! Mimi nagyon örült nekik („Ott is! Ott is!”), de Licának is az egyik első mesélnivalója a nyaralásól a faágon hintázó kismajom.
2. nap
- Biciklit kölcsönzünk, megtudjuk, hogy gyerekeknek a sisak kötelező. Mimit ez nem hatja meg, úgyhogy az övét is kifizettük a látszat kedvéért, de csak kormánydísznek használtam a heves ellenállás miatt.
- Körbe az Ossiacher See körül, néhol megállunk lábat vízbe lógatni, köveket dobálni, kilátást csodálni, valamint szörnyülködünk, szegény alvó Mimus feje hogy ing ide-oda a biciklisülésben, igazi gyerekkínzónak látszunk, de ez őt cseppet sem zavarja.
- Spontán eperszedés egy szedd magad hirdetés láttán (Mimi kommentárja természetesen: „Ott is! Ott is!”), még szerencse, hogy az epresnéninek tetszettek a lányok, ezért segített szedni, mert magunktól nem bírtuk volna azt a tempót, amivel Mimi eltüntette a leszedett epreket. Gyümölcsszeretetben is anyja lánya! Ezt egyébként a néni is kifejtette, aki annyira odavolt azért, hogy mindegyik szülőre hasonlít egy-egy gyerek (Eine Mama, eine Papa!), hogy ezt a többi eperszedőknek is boldogan kifejtette (akiket gondolom, cseppet sem érdekelt).
- Felvonózás biciklivel! Azért ha a kölcsönzősnek elmesélnénk, hogy a drága bringáját minden bekötés nélkül utaztatták a beülős felvonó ülésén...
- Mivel lefelé nem lehetett biciklit utaztatni, a kocka el volt vetve, le kellett jönni valahogy a hegyről... Hát nem hittük volna, hogy legurulni ennyire kimerítő lehet, de az ujjaink rendesen megérezték a végére a több mint ezer méter szintcsökkenés alatti állandó fékezést. A másfél esést (szerencsére a sisakos gyerekkel) meg jobb elfelejteni... (az elsőnél megtréfált a köves út és a nagy fenéksúllyal nehezen irányítható bicaj, a fél pedig azért következett be, mert Lica akkor már eléggé félt és sivalkodott a fülembe, hogy lassabban, meg álljunk meg, de ez a meredek lejtőn a kicsit magas biciklivel nem volt egyszerű)
3. nap
- Spontán látogatás egy csacsifarmon, mert Licának épp ott kellett hánynia (igazából persze nem, de folyton eljátssza). Volt 10 órás és egynapos, teljesen életrevaló kiscsacsi, praktikusabban működő lények, mint az embercsecsemők :) Meg miniatűr kecskebébi (aki azért állt fel egy magaslatra, hogy felöklelhesse a nagy csacsikat), lámák, lovak, bárányok.
- Játszótér az Európa legnagyobb vízesésénél nagyobb vízesés lábánál: a vízmeregető, -feltekerő, -bedugaszoló, -leengedő résznél én is el tudtam volna játszani órákig…
- Pár óra játszás után mellékesen megnéztük a vízesést is…
- Esti séta a tóparton, Lica lelkesedett a vízbemenés iránt, de végül mégiscsak megfutamodott.
4. nap
- Hajókázás a tavon a tegnap kinézett csodajárművel. A borús ég mindenkit elrettenthetett, mert egyedül a mienk volt a tó! (Emó ezt egyáltalán nem bánta, mert szerinte elég ciki volt a hatalmas hattyút formázó elektromos csónakunk, de hát ezt szavazta meg a nép) Mimiből ezúttal a mentőmellény váltott ki hisztériázást, a végén még elhiszem, hogy számít a név jelentése, mert a „lázadó” tökéletesen stimmel (nem akarom továbbgondolni, mert ennél csak rosszabb jelentései vannak, de ezt persze nem tudtuk, amikor kiválasztottuk).
- A strandolással most is csak kacérkodtunk, viszont a lányok lelkesen homokoztak a parton, Lica tőle szokatlan rendmániával letisztított a vízben minden szerszámot, gondosan a homokozóba hordta, amelyik kívül volt…
- Délután egy vadasparkot látogattunk meg, aminek bejárására zárásig esélyünk sem volt, pláne, hogy a csúszda mindkettőjüket erősen elvonta az állatoktól, így csak a bivalyig mentünk, mert Licának az tetszett meg a felsorolásból.
- Mivel az állatkert melletti labirintusok is bezártak addigra, szégyellnivaló módon a kukoricalabirintusba belógtunk, a lelkiismeretfurdalást csökkentette, hogy nem kellett kerítést mászni hozzá. Elég hamar lebuktunk… De a bácsi csak kedvesen elmagyarázta, hogy várni kell július közepéig, mert addigra nő meg eléggé a kukorica.
5. nap
- Beváltottuk a napok óta fennálló tartozásunkat a lányok felé egy wörthi-tó-parti fagyizás formájában (az én fehércsoki-fagyimban lévő fehércsoki darabok alapján Lica szerint az ő pisztáciájában zöldcsoki-darabok voltak), majd az eredeti tervvel ellentétben (ami Licának nem tetszett), na meg hogy egy nyaraláson csak legyen fürdés is, beugrottunk egy strandra. Lica életében másodszor élvezte is (az első másfél hete a Velencei-tó volt, ami annyira megragadt benne, hogy az osztrák szállásunkon levő képekről hevesen bizonygatta, hogy azok a Velencei-tavat ábrázolják), bár egy egészen apró csúszdán nem mert lecsúszni (pedig a Velencei-tavon az óriásin is lecsúsztunk együtt, de a végén a vízbemerülés után nem vágyott még egyre). Ezúttal Mimit is sikerült karban pocakig bevinni a vízbe, de azért nem volt kitörően lelkes.
- Ezután csak a hazautazás és a nyaralással járó kellemetlen utóhatások (kipakolás, mosás) vártak ránk, még nem sikerült utolérni magunkat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése