Minő öröm, ha egyik este az egyik gyerek üvölti félig eszméletlenre magát (mert nekilökte a kistesóját az asztalnak, és ezek után csak bocsánatkérés fejében akartunk palacsintát adni neki), másik este a másik (hányásig!, mert nem én fektettem, hanem Apa - és a látványtól persze Lica is hányt egyet)...
És mellesleg mindketten másfél hónapja köhögnek és náthásak; miután Mimi a hasmenésből több mint egy hét alatt lábalt ki, két nap kellett csak egy kötőhártya-gyulladáshoz...
Viszont hogy jó hír is legyen, a bölcsisnéniket egészen sikerült megnevelnem, úgy tűnik, most már foglalkoznak a gyerekekkel (legalábbis amikor várhatóan odaérek), Mimi szereti őket, és már reggel is el lehet kerülni a sírást, ha nagyon odatesszük magunkat figyelemelterelés terén, úgyhogy úgy tűnik, nem lesz belőle burzsuj magánbölcsis.
Az első mondatot mintha én írtam volna, annyi módosítással, hogy csak bocsánatkérés ellenében társasjátékoztam volna tovább vele, miután az arcánál fogva lökte el a kistesóját... de a gyerek nem enged, inkább sírás, mit sírás, üvöltés, de bocsánatot nem kér. Ő álomba hisztizte magát...
VálaszTörlés