Dusán

Megérkezett a kicsi királyfi! De kezdjük az elején...

December 20-i terminus, azzal még pont hazaérünk karácsonyra... De ki látott már pontos pasit? És ki gondolta volna, hogy egyetlen napi túlhordás is ilyen stresszes tud lenni... Mikor már napok óta bemutatkozás helyett azzal veszem fel a telefont, hogy "Még nem született meg!", és semmi kedvem nincs A, B és C tervet kiötleni a családi karácsonyozásokra attól függően, hogy melyik nap születik...

És hát nem csak erről az egy karácsonyról van szó: neki élete végéig egyben lesz a karácsony és a szülinap, ha most úgy időzít. Úgyhogy vasárnap már kezdtünk átlendülni abba, hogy akkor már inkább várjon még egy hetet. De szófogadó pasit sem láttunk még, nem igaz? Úgyhogy amikor hétfőn a Licával vívott ebéd utáni Figurix partinál kezdtem érezni, hogy romlanak az esélyeim (reflexjáték), inkább szóltam Emónak, hogy ne szenderegjen odafent Mimivel, ha nem akar lemaradni valamiről.

Látszik, hogy 5 év eltelt az előző szülésünk óta, sokat fejlődött azóta a technika: már szülni sem lehet okostelefon nélkül: pár hete még röhögtünk azokon a sorstársakon, akik fájásmérő appokat töltöttek le, de valami megérzés folytán már ebédnél letöltöttem én is, és bizony nyomogattam. De csak és kizárólag azért, mert a gyermek apja imádja a statisztikákat :) Na jó, egyébként tényleg egyszerűbb, mint órát nézni, és legalább elfoglalja az ember magát valamivel szenvedés közben. Bár nálam mire már órát kell nézni, addigra már elég sürgős a dolog, nem szoktunk lacafacázni, úgyhogy hamar át is hívtuk a nagyszülőket, aztán mikor Mimi felébredt, én meg úgy éreztem, kezdek nem olyan formát ölteni, ahogy szeretném, ha a gyerekeim látnának, átküldünk mindenkit hozzájuk, mi meg indultunk a kórházba.

Az elkövetkezendő pár órát inkább borítsa jótékony homály, lehet, hogy a túlzott elvárásokkal volt a baj, hogy harmadikra már gyerekjáték lesz, de nem az volt. De a lényeg az eredmény: December 21-én 19:23-kor felsírt Kiss Ferenc Dusán a maga 3450 grammjával és 55 centijével!

A karácsonyi csúcsforgalom miatt az egyágyas szoba továbbra is dédelgetett álom maradt, örültünk, hogy nem a folyosón alszunk... izé, nem alszunk. Mert a kórházi napok persze olyanok voltak, mint mindig: első éjszaka még leginkább csak a szomszéd babák üvöltése és az anyukák horkolása zavart a fájdalmakon kívül, aztán a következő kettőn már az én kicsi fiam is tett róla, hogy ne aludjunk: este 10-től hajnali 4-ig non-stop étkezni kívánt. De legalább az evőkéjére nem lehet panaszunk, bár szerintem a legtöbb, ami bement, távozott is, amerről jött, a száján át. De hát nincs is ennél jobb módja a tejszaporításnak... De ha egyágyas szobánk lett volna, legalább napközben kipihenhettem volna ezt... Így viszont besöpörhettük a szobatársak dicséreteit, hogy micsoda tökéletes gyerek, nyugis, jól viseli a pelusozást, ügyesen szopizik... Én meg büszkén hozzátehettem, hogy még két ilyen tökéletes gyerekem van otthon.

A karácsonyi csúcsforgalomnak viszont előnye is volt: egészen könnyen mentek a tárgyalások az idő előtti szabadulásunkkal kapcsolatban. Bár a végén megijedtünk, hogy mégsem, mert összekevertek a fél nappal frissebb, ráadásul császáros anyuka-baba párossal, és őket akarták hazaküldeni helyettünk, de tisztáztuk a félreértést, így egy nappal a hivatalos előtt, 24-én hazamehettünk! Dusi így bekerülhetett a karácsonyfa alá:

Itthon nekem a legfurcsább az volt, hogy Mimi milyen nagy lett. Eddig ő volt a kicsi, most meg hirtelen úgy lettem vele, mint Piroska a nagymamával: nagy a feje, a szeme, az orra, mindene :)

A babás létbe viszont úgy érzem, könnyen visszazökkentünk 5 év kihagyás után, bár tényleg nem lehet panaszunk: a kórházzal ellentétben éjszaka alszik, már persze a kb háromóránkénti evéseket leszámítva, de utána nem kell altatgatni. A nappalról még nem tudok tendenciákat mondani, mert minden nap más, az utóbbi kettőben, amióta többet van ébren, azért nem volt végig nyugodt, de egyáltalán nem vészes. Csajok imádják, puszilgatják, és egyelőre nem panaszkodnak a rájuk fordítható kevesebb figyelem miatt sem, de igyekszünk is nem elhanyagolni őket. Akármennyit nyafogtunk is a karácsonyi szülinap miatt, ilyen szempontból szuper az időzítés: a kórházban a lehető legkevesebbet töltöttük, itthon viszont most az ünnepek miatt rengeteget tud Emó velünk lenni és segíteni, itt a két hét téli szünet, és csak utána kezdődik az öt nap apaszabi (illegálisan, mert adminisztratív oldalról viszont katasztrófa ez a dátum, még hosszú ideig nem fog létezni a gyermek papíron az ünnepek miatt anyakönyvi kivonat hiányában). 

A családi karácsonyozások sem maradtak így el, mindketten jól viseltük az egész napos ünneplést egy nappal a hazaérkezés után, de azért nem bánjuk, hogy van egy pár nyugis nap is azóta kiélvezni az ajándékokat és egymást. Egyedül alvásból lehetne egy kicsit több számomra, hogy minden tökéletes legyen (a csajokon kipróbáltuk az ajándékba kapott Mindenkit el tudok altatni című pszichológiai alapon működő mesekönyvet - figyelmeztetés az előszóban: "ne olvassuk mozgó jármű sofőrjének a füle hallatára", ha-ha-ha -, végigröhögték az egészet, de én már nagyon igaziakat ásítoztam a végére :)) De összességében nagy szerelem, eufória, cukormázas-szirupos tündérmese, ami történik velünk!

Mindenkinek legalább fele ilyen jókat kívánunk az új évre, és akkor nem lehet panasza senkinek! :)