...legalábbis a csajok szerint.
Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap este őket már lefektettük, Dusit etettem szobája sötétjében, miközben folyamatosan surranó lépteket, suttogást és poharak töltésének hangját hallottam a fürdőszobából. Mikor végeztem, csak rájuk szóltam, hogy most már fejezzék be és aludjanak (utólag belegondolva nem tudom, miért nem kérdeztem meg, hogy minek kellett annyit folyatni a csapot, de Emó megtette, azt válaszolták neki, hogy mind megitták), aztán nekieredtem a saját szervezésű "Streets of Kispest by night" félmaratonnak (ezt muszáj volt beleszőnöm a történetbe, hogy dicsekedjem egy kicsit). Az éjszakai futásokon mindig azon aggódom, hogy közben a gyerekek valami kihívás elé állítják Apát, bár elsősorban Dusára szoktam gondolni, és eddig még nem volt ilyen gond, bár a szokásos 6 km-eken valóban szignifikánsan kisebb az esély, mint 21-en.
Mikor 2 és negyed óra múlva haza- illetve magamhoz tértem, azt vettem észre, hogy az egész ház matracok, lepedők, paplanok és pizsamák szárítóhelyévé változott, a lányok pedig a földön, a vendégmatracokon szunnyadtak. Emó annyit tudott elmesélni, hogy Mimi beállított hozzá, hogy bepisilt, de elég nagy volumenűnek tűnt a baleset, mert minden nedvességben úszott az ágyában, sőt, még Licáéban is! A teljes igazságot reggelre sikerült csak kihúzni belőlük: úgy gondolták, nagyon meleg van, és jó ötletnek tűnt a probléma megoldásaként több bögre vízzel telelocsolni az ágyukat, majd hűsölést keresve belefeküdni. Mi lesz itt júliusban?
A földön alvás viszont annyira megtetszett nekik, hogy ma a nappalit is eszerint rendezték be, lépni sem lehetett a sok ágyneműtől és az alváshoz nélkülözhetetlen plüssállat-sereglettől:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése