2010. július 23: Milyen kétlányos szülőnek lenni?

Emó és Lica meglátogatták Andiékat Vácon, hogy szokják a légkört: milyen ha két leánygyermek van a családban. Azt hiszem, Emó kicsit elbátortalanodott :) A lánybuli közben ilyen jeleneteknek lehetett tanúja:

Voltak azért nyugodtabb és meghittebb pillanatok is, például amikor Berni hintáztatta Licit, de azért tartunk egy kicsit a dologtól... :)

2010. július 20: Szadista Apa

Ha már Emó nem írja meg a hétköznapok történéseit saját kezűleg, pedig ő a legilletékesebb, akkor kénytelen leszek saját szemszögből beszámolni. Szerintem tehát szadista az az apa, aki az evés közben elalvó lányát videózza, ahelyett, hogy lefektetné :)

2010. július 17-18: Jelzésfestő hétvége

Kis családunk mint a „szervező brigád” vett részt a festésben, fizikai munkát nem vállaltunk. Ez annyit tett, hogy míg mások a szúnyogokkal és a hőséggel küzdve fáradoztak a világ jobbá tételén, mi így múlattuk az időt:

Legalábbis szombaton, mert az éjszakai és reggeli esőzés miatt a talaj vasárnap nem volt alkalmas a földön heverészésre, így kirándultunk egy kicsit, és meglepetésszerűen rajtaütöttünk a festőbrigádokon.

Mikor Flórit és Lacit látogattuk meg, rajtuk kívül egy regimentnyi macskára is találtunk, Lica nagy gyönyörűségére. Akinek jó füle van, a videón az újkeletű halandzsázást is meghallhatja, köztük a manapság kedvenc szót, ami valahogy így hangzik: „Tepty!” Dekódolnunk sajnos még nem sikerült...

Azért a cicákkal is huncutkodott egy kicsit a lányka, adtunk neki ételt, hogy etesse őket, mire odatartotta az egyik orra elé, majd mire az rákapott volna, bekapta előle:

2010. július 15: Fogas kérdés

Az a fogas kérdés, hogy Lica fogait (amelyek immár 11-en vannak) hogy tudnánk megmosni, mert minden egyes alkalommal vadul tiltakozik. Szívesen mossa ő a mi fogainkat, a bárki más fogait (pl. fürdés közben az összes pancsolós játékét, még arról sem sikerült meggyőznöm, hogy a szivacsházikónak nincs foga, pedig az állatoknak rendesen a szájukhoz tartotta a kefét, úgyhogy tudja, miről van szó), a saját nyelvét, sőt, azt mi is megmoshatjuk, de ha a fogairól van szó, kitör a bömbi. És a hátsó fogak elérésére már a szelíd erőszak sem kivitelezhető, mindenképp szükséges lenne az együttműködés. De ebben is, mint sok minden másban, reménykedünk a bölcsiben, hátha ott tudnak valamit, és ránevelik. (Az evéssel kapcsolatban is ebben bíztunk, aztán lám, megoldódott hamarabb, hátha most is így lesz!)

2010. július 14: Hajvágás

Ahhoz képest, hogy eddig szigorú apai tilalom alá esett a lányka hajának levágása, hirtelen pálfordulás következett be: a hőség miatt Lica háta tele lett melegkiütéssel a hosszú tincsek alatt, elöl meg nem tűrt meg sem csatot, sem hajgumit mostanában, így folyton a szemébe lógott a haja, így hát végül fájó szívvel, de elővettük az ollót.

Előtte:

A levágott hajmennyiség:

Utána:

2010. július 12-13: Hirtelen jött babazsúrok

Mint megtudtuk, Beni és Marci itthon tartózkodnak pár napra, így hirtelenjében megszerveztük a találkozást – mindjárt kettőt is! Hétfőn Kati nagymaminál gyűltünk össze, és hogy igazi babatalálkozó legyen, Roli is tiszteletét tette az eseményen!

Volt nagy dínomdánom, éhenkórász Lica most is kitett magáért!

Roli még inkább megfigyelő volt (csendes megfigyelőnek nem nevezhetem, mert gyakran hangos sikkantásokra ragadtatta magát), de Marci és Lici már játszottak is együtt egy kicsit:

Kedd este pedig Budafokra mentünk, ahol a kertben pacsálás volt a fő program, vagy inkább a huzakodás azon, hogy kinél legyen a kanna, és ki lépjen bele a lavórba. Lici egy kis simogatással próbált békét kötni (reméljük, a kistesóhoz is így áll majd hozzá), de Marci tudtára adta, hogy egy vagány nagyfiúhoz nem méltó az ilyen babusgatás:

2010. július 8: Az első munkahét tapasztalatai

Természetesen nem a munkáról fogok beszámolni (amúgy egyelőre élvezem), hanem Lici és Emó boldogulásáról otthon. Már amennyi információ hozzám eljutott erről, mert az első napokban még percről percre végigkérdeztem a napjukat, mit csináltak, de már próbálom visszafogni magam, biztos idegesítő lehet :)

Sajnos a hétre rányomta a bélyegét, hogy Emó megbetegedett, így a betervezett babalátogató programokat le kellett mondani, és gyakran hívták át Kati nagymamit is segíteni, aki hosszú játszótéri kiruccanásokat tett Licával, Emó ezalatt tudott dolgozni és regenerálódni. Hétfőn kicsit meglepő is volt arra hazajönni, hogy Emó nyugodtan számítógépezik, Lici meg sehol, elsőre ijesztő volt, hogy hová lett a gyermek.

A játszóterezésből egyébként Emó is kivette a részét, pedig a homokban turkálás és az ebből fakadó kisdisznószerű gyermek nem a kedvencei. Lici viszont annál inkább szereti a dolgot, úgyhogy be kellett adnia a derekát. Amikor Zíhez mentek, akkor is felháborodott a kiscsajszi, hogy hogyhogy nem a jól ismert játszótérre fordulnak be, hanem továbbmennek (stratégiailag rossz helyen van Zí lakása, túl nagy a játszótéri kísértés mellette), amikor pedig a Duna-partra igyekeztek, csak azért is meg kellett állni egy útbaeső játszótérnél, pedig nem volt betervezve. De mint az alábbi képek mutatják, nem lehetett mit tenni:

Apa, nézd micsoda jó kis játszótér!

(8 perccel később) De miért nem mehetek be?

Csakazértis bemegyek!

Az irdatlan mennyiségeket evés már alábbhagyott, de továbbra is sokszor magától kér enni, és nincs olyan, hogy sírva tiltakozna, ha enni kell. Arra nagyon jó volt a múlt hét, hogy most már nem aggódunk, eszik, amennyi jólesik neki. Amúgy ki is kerekedett egy kicsit az arca. Az önálló enni kérés viszont odáig fajult, hogy nem nézünk oda egy pillanatra, és hipp-hopp fenn trónol az etetőszékben. De be még sajnos nem köti magát, így elég veszélyes a mutatvány...

2010. július 2: Az első munkanap

Tegnap még nem kellett bemennem, mert senki sem volt bent, így csak egynaposra sikeredett ez a munkahét. Így csütörtökön együtt lehetett itthon a család, de kaptam kimenőt egy kis bevásárlókörút céljára, már ez mennyei volt babakocsi nélkül. Pénteken meg igazán furcsa volt dolgozni menni, de élveztem: mintha visszanyertem volna a kontrollt a tetteim (meg a ruhám tisztasága :)) fölött... Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hiányzott kis családom, el voltam olvadva, amikor felhívtak, és hallottam Lica „Anya, Anya!” kiáltásait a háttérben...

Az itthon maradottak nagyszerűen megállták a helyüket, érdekeseket játszottak és tanultak, sokat ettek, és a nagy küldetést, hogy Lica alvását ebéd előttről utánra próbáljuk áttolni, Emó úgy tűnik, egy nap alatt megvalósította, úgyhogy nagyon büszke vagyok rájuk!