Már határozottan nem kisbaba...

Először is itt vannak a fogak:

Aztán nagygyerek székben eszik, legszívesebben a mi kajánkból (persze ennek többnyire még mindenféle korlátai vannak),

(itt büszkélkednék el vele, hogy profin iszik normál pohárból, bár a kórházban látottak alapján ezt minden újszülött tudja, csak érdekes módon három napos korukban elfelejtik :)).

nagygyerek babakocsiban utazik,

nagygyerekesen közlekedik (ennél azért szabályosabb mászást is produkál, de ez már a sokadik menet volt),

sőt, ahol csak lehet, állásba küzdi magát (erről megintcsak nincs jó kép, olyankor életmentés van, nem fotózás, az alábbi nem túl jól sikerültön kivételesen volt biztosítás):

Az "ahol csak lehet" annyira szó szerint értendő, hogy akár a szoba közepén is, elég hozzá egy doboznyi játék, amit ki lehet borítani, a dobozt megfordítani, és már van is mire támaszkodni, aztán állásból zuhanni. 

Azt le sem tagadhatnám, hogy az én fiam, leküzdhetetlen vonzódást érez a golyópálya iránt. Olyannyira, hogy az érkezési oldalt már le is amortizálta. A szenvedély ellenszenvességét fokozza, hogy az objektum a márványborítású lépcső mellett található, ami egy tervezési bravúr következtében belóg a nappaliba, tehát lépcsőráccsal nem elzárható. Mint a fenti képen is látszik, a biztosan bekövetkező koponyalékelés ellen jobb híján egy lestrapált tornaszőnyegbe öltöztettük az alsó lépcsőfokot (naivanya első elképzelését a sarkokra applikált habteniszlabdákkal nyilván fél perc alatt szüntette meg a kis dúvad), amivel biztosan nem kerülnénk be az Otthon magazinba, de amikor ma Dusa lazán felmászott két lépcsőfokot, kicsit elgondolkodtam, hová fog még fajulni a dizájn... Egy gumiszoba esetleg megtenné...

(photo by Lica)

Másik szerelme Malvin, a robotporszívó. És már trükközik is: ha az egyik oldalról közelítéskor rászólok és visszateszem biztonságos vizekre, a másik oldalról, a dohányzóasztal takarásában támad, hátha úgy nem veszem észre...

Helló, naiv lányos anyuka, üdv a fiúk világában!