Egy csokornyi Dusa-videó

Pucér táncos:

"Énekelni" is szokott, csak mondani kell, hogy "Dusa, énekelj", és mintha megnyomtunk volna egy gombot, indul a verkli (a videón persze csakazért sem megy ilyen automatikusan, cserébe Mimi is énekli saját szerzeményét):

Kilövőállomás a teraszon:

Hát nem édesek a fiúk?

Akrobata

Nem esett messze az alma a fájától... vagy inkább a nagyobbik nővérétől...

Ilyen pózban szeret étkezni (saját találmány, a nővérei csak utánozzák):

Nehogymár a fenekén üljön gyurmázásnál (teraszablakban, egy gyurmanyomó szerkezeten állva):

Ha addig nem, majd akkor fogok megőszülni, amikor ezek ketten elmennek együtt sziklamászó túrára...

Mindennapok két iskolással és egy bölcsissel

Elviekben könnyebbnek kellene lenni most az életünknek, mint tavaly, mert már csak kétfelé vannak a gyerekeink, a gyakorlatban valahogy ez mégsem így van. Az oviban nem számított, hogy pontosan mikor érek oda, Lica pedig már egyedül jött haza a suliból tavaly, így nem kellett sehol percre centiznem az időt. Viszont Mimi még nem jöhet egyedül (tesóval) haza, és 4-kor hozzák ki őket a suli elé (kivéve, amikor énekkar, kézilabda, vagy bármi egyéb miatt máshogy van). Ennek Dusa issza meg a levét, mert nem tudok előtte menni érte, egyrészt nem fér bele, másrészt nem tudok pontos lenni, ha van előtte egy megállóm, úgyhogy ő általában az utolsó a sorban. Ráadásul heti kétszer még ahhoz is asszisztálnia kell, hogy valahogy elüssünk egy felesleges 20 percet úszás kezdetéig, aztán megvárjuk, míg a csajok átöltöznek (azzal szokta ilyenkor kárpótolni magát, hogy kifosztja a lányok uzsis dobozainak maradékát, ők meg nagyon rendesek, és mindig hagynak neki valamit).

És a fuvar még a kisebb gond: Az a cucc és táskatömeg, és ezek napi szintű ide-oda pakolása, ami a két iskolással jár, egyelőre leküzdhetetlen káoszt jelent számomra. Miminek két iskolatáskát kértek (egy nagy hétfőre és péntekre a sok tancucchoz, és egy kicsi a köztes napokra, tehát a három napi kényelem fejében két napon kettőt visz, ráadásul akkor, amikor még a tornazsák is ott van harmadiknak), plusz tornacucc, balettcucc és úszáscucc két főre, ez kiegészítve az én és Dusa bölcsis táskájával összesen nyolc pakk, amit napi szinten menedzselni kell (koszosak ki, tiszták be, üzenőbe írtak-e valamit, uzsi ki-be, lecke ki-be, pénzt beküld, stb), ehhez jönnek a pulcsik, kabátok, esernyők. Csodák-csodája, napokig a táskában rohadó uzsimaradék nem fordult még elő, a benzinkúton ragadó Anya viszont igen, mert a pénztárcája az előző napi uszicuccban maradt, ami csak tankolás után derült ki (ennél pár fokkal enyhébb incidensek pedig mindennaposak).

Szóval a logisztika nem könnyű. A suli viszont annál inkább a kis elsős Miminek, aki minden nap azzal jön haza, hogy „A suli túl bébis”. Azért azt is szokta mondani, hogy nagyon jó, de ezt leginkább az udvari szünetre, a balettra meg a kézilabdára szokta érteni.

A szociális életéért viszont nem kell aggódni, mint anno Licáért aggódtunk az elején, az ovis tapasztalatok alapján. Egyrészt vannak ovis csoporttárs-osztálytársai, köztük az egyik legjobb barátnő, de úgy tűnik, a többi osztálytárssal is összebarátkozott, szereti őket. Az meg egy külön műsor, amikor délután négykor először megölelgeti búcsúzásképp néhány osztálytársát, Lica néhány osztálytársát, a felsőbb évfolyamokba járó korábbi ovistársakat és osztáyltársaikat, az előbbiek testvéreit, a nyári tánctáborban megismerteket, kézilabdán (sajátján vagy még tavaly Licáén) megismerteket, és egyéb számomra ismeretlen szereplőket, akikkel az udvaron szövetséget kötött, továbbá néhány anyukát és apukát. A nagyobb fiúk közül azért vannak páran, akik kissé félszegen fogadják ezt a szeretetrohamot, de a többség egészen őszintén viszonozza. Azt hiszem, ezt hívja az angol nyelvű gyerek szakirodalom „social butterfly”-nak, az introvertált elsőszülöttünk után egy ilyen is jutott 😊

Szavak

Nehéz bármit is írni az előző bejegyzés után, de legalábbis a gyerekeknél az élet megy tovább intenzíven, és nem szeretném őket megfosztani attól, hogy megörökítsem a vidám pillanataikat az életünket beárnyékoló szomorúság miatt. De valami mindenképp idekívánkozik még: Zíka meséje Amanda királykisasszonyról és az elveszett Mamáról, ami remélem, majd egyszer terápiás hatású lesz a lelkünkre, most még azért zokogunk rajta, pedig vicces is, keserédes, és úgy kerek, ahogy van. (Hugicám, lehetek a menedzsered, amikor majd végre rászánod magad, hogy hivatalosan is írói babérokra törj?) Olvassátok, és gondoljatok egy picit Jutka Mamára, akár ismertétek, akár nem! Köszönjük! http://enokkonyve.blogspot.hu/2017/09/amanda-es-az-elveszett-mama.html

De nem csak Zíka forgatja mesterien a szavakat a családban, hanem a mi kis papírformának megfelelően lassan beszélni kezdő fiacskánk is beérik végre: a hirtelen beszédrobbanásban át is ugrottuk azt a fázist, amikor az ember jegyzetelni kezdi, hány szót mond már (pedig ez nagyon mókás lehet, pl. egy ismerős azonos korú lányának 71 szava között az szerepelt pl, hogy despacito 😊). Utánunk mondani bármit tud, de magától is nagyon sok szava van már, és nagyon gyorsan ragad. Aktuális kedvencek a „gomba” és a „torta”. És végre Licát is tudja mondani már (persze nem tökéletesen), ezzel jó sokáig küzdött, vagy csakazértis Mimit mondott, vagy olyanok sültek ki belőle, hogy „Gli-gli-gli-gli-TA!”

Legnagyobb átéléssel persze azt tudja mondani, hogy „Nem”, igen nincs, ha nagyon muszáj, akkor „Jó”-t mond. Szókapcsolatokból kettő van egyelőre: a „Nem többet” és az „Anya, gyeje!” Ez utóbbi a virtuális korbács a kezében, álló nap ez megy. Akkor is, ha ott vagyok mellette, ő elmélyülten golyópályázik, és én merészelek legalább egy kicsit másra gondolni (vagy ne adj isten mondjuk felemelem a lábamat, hogy lopva valami tornázásfélét vezessek elő), szóval nem csak fizikailag kell menni vele, hanem lényegében azt jelenti: „Anya, csak velem foglalkozz!” Néha visszasírom, amikor nem beszélt…

Szinte mindent magyarul mond, 1-2 dolog maradt angol: car, door, book, dog és persze a deer, még a busz is „bu”-vá változott a korábbi „bá”-ról. De nem baj, érteni nagyjából mindent ért, már ezzel is alighanem jobb a nyelvtudása, mint honfitársai többségének, úgyhogy nem volt értelmetlen a dolog. És nekem is sokat gyarapodott közben a szókincsem és a gördülékenységem is.

Van még egy kedvenc angol/magyar szó, a bébi. Olyat nem mond, hogy kicsi, ami kicsi, az bébi. És így hívják a Lica ágyából elorzott kedvenc alvótársát is, a kisrókát, míg a mamaróka a „Na” (=Nagy) névre hallgat. Alváshoz menet, az ágyából kikelve, bölcsibe jövet-ment mindig össze kell szedni a szentháromságot: „Baby! Na! Deer!”, és ehhez társul még ágyba menet az „Enni!” (=inni =vizesüveg). Amikor így felpakolva menetel le mondjuk a lépcsőn, az elég ijesztő és veszélyes.

Na meg bölcsibe menet is nagy az elejtés és elvesztés veszélye, eddig egyszer ijedtünk meg, amikor a bölcsis ágyban maradt Baby, rögtön indult a már sokszor eljátszott dublőrkeresési folyamat, ilyesmi eredménnyel:

Hát nagyon ajánlom, hogy ne veszítse el, mert oké, hogy mindent a gyerekért, de azért mindennek van határa… A keresés közben bukkantam erre a képre is, úgy tűnik, más előrelátóbb volt (ezért akkora hiánycikk már a róka 😊):

Gyász

Mindig nagyon fogsz nekünk hiányozni, drága Anyukám, drága Jutka Mama!