Két random Dusa-száj

"Kérek korcsolyát! Akarom mondani, ananászlét!"

"Ha a Pókembert is szeretjük, akkor a pókokat is szeretnünk kell!"

Fitness nyílt óra

Sajnos az ölemben ülő Dusa nem nagyon engedett fotózni/videózni, pedig csoda dolgokat tud ez a Lica!

Ezt például a végtelenségig tudja tartani, övé is volt a rekord az egész jókora csapatban. Az edző hamarabb unta meg, mint ő.

Hátraszaltó egyelőre még segítséggel (ezt csak most kezdték tanulni):

Tud még nulla kezes cigánykereket is, amiről szintén azt hittem, hogy szaltó, és máig sem tudom, miért nem az, de szaknyelven arábelnek hívják.

Dusa 3!

Ma reggel:
- Na, mikor lesz a szülinapod?
- Decemberben!
- Ma lesz!
- Ja, azt hittem, decemberben...

Boldog harmadik szülinapot, drága kicsi fiunk!

Eiffel-torony torta stílszerűen franciadrazséval:

Hol voltatok az Eiffel-tornyon? (pedig nem is voltunk olyan magasan)

Mióta hallgatjuk, hogy "Pedálos biciklit fogok kapni szülinapomra!"... Egy jós veszett el benne!

Szemtelen kakukkfióka

- Dusa, hogy kerültél ma éjszaka is az ágyamba?
- Biztos egy boszorkány varázsolt oda!

Szókincs

A délutáni találkozás megbeszélése zajlik:
Csajok: "Majd lemegyünk a portához"
Dusa: "Teleportálunk!"

Beszélgetős reggel

Vannak emberek (nem is kevesen), akikkel kínkeservesen tudok végigbájcsevegni néhány kötelező percet. Na, az tuti, hogy a középső gyermekem nem tartozik közéjük! 

Szokás szerint nem jutottam hozzá jól megérdemelt vasárnap reggeli alvásomhoz Dusa jóvoltából (bár a mai hat órás ébresztő igen baráti volt a tegnapi négyhez képest), de mit hagytam volna ki, ha alszom! Ugyanis pacsirta Dusával együtt jár pacsirta Mimi is (aki mellesleg megpisilteti, felöltözteti és megreggelizteti Dusát ilyenkor, ha én mégis később támolyognék le!), akivel egyetlen reggeli alatt a következő témákat veséztük ki (a teljesség igénye nélkül):

• hogyan keletkezik a kőolaj
• megújuló energiák, a Föld és az emberiség jövője
• hogyan épül egy ház
• hogyan készül egy autó (utóbbi két témát Dusa dobta be, de Mimi is rákapott)
• pénzkereset elköltése, fogyasztás, jótékonyság, világmegváltás
• személyes jövőkép
• munka-magánélet egyensúly
• és emellett még a napi aktuális témák, a napunk megtervezése, miben mit fog segíteni (saját felajánlásból), mit szeretne együtt csinálni...

Egészen hihetetlen ez a csajszi, nem lehet nem odalenni érte! 

Na de most mennem kell guglizni, este még megkérdezte, hány kilométerre van a Nap a Földtől :)

Párizs

Az első és legfontosabb, hogy Lica álma valóra vált, Eiffel-torony gyűjteményébe elhelyezhette az igazit is, és nem csalódott benne (abban viszont igen, hogy egy plüssből készült rémséges példány nem került be a gyűjteménybe :))

Persze azért semmi sem fenékig tejfel, a diadalmas meghódítást megelőzte a végtelen sorbanállás, és Emó egészen új ajándék bicskájának feláldozása a szent cél oltárán (nem gondoltuk, hogy az Eiffel-toronyra is úgy kell pakolni a hátizsákokat, mint a repülőgép fedélzetére). Aztán ott volt még a rettenetes hideg és a jeges szél, amit Dusa így kommentált: "Hozni kellett volna papírsárkányot!" Valóban elég menő lett volna az Eiffel-torony tetejéről eregetni!

Egyébként ezek a negatívumok nagyjából minden napunkat végigkísérték: hideg volt és sokat álltunk sorban, hogy aztán a sor elején jól áttúrják a táskáinkat. Ki is jelentettem, hogy Nyugat-Európába többet nem, menjünk inkább Mongóliába, de a hideget alighanem az sem oldaná meg.
Még egy negatívumként lusta úrfit tudnám felsorolni, aki karizomlázas mértékig cipeltette magát. Mikor egyszer Emó rám szólt, hogy ne cipeljem, azt találtam mondani, hogy legalább addig sem fázom. Csupafül persze vette az adást, és innentől úgy érezte, a közjóért cselekszik, amikor felkéredzkedik, még előzékenyen meg is kérdezte mindig: "Anya, nem fázol?"

Most, hogy túlestünk a negatívumokon, jöhet a pozitív rész! Például hogy a Louvre megdöbbentő módon egyik fenti hátrányt sem hozta: már jó előre stresszeltem a sorban álláson (attól féltem, be sem férünk az időablakos előre váltott jegyünk idősávjába, mert a sor miatt nem érünk oda), de ez egyszer tényleg működött az elővételes prioritás, és odabent még a kabátokat is le lehetett venni! Ha lett volna esernyőnk, azt pedig számzáras tartókba helyezhettük volna el a ruhatárban, de sajnos ebből az élményből kimaradtunk.
Anti-gyerekprogram volta ellenére simán vette mindenki azt a pár órát, amit rászántunk. A francia szobroknál kezdtünk, hátha a 3D érdekesebb Dusának, mint a 2D. A lovakat meg is csodálta, majd amikor megkérdeztük, hogy őt csak a lovak érdeklik-e, akkor fontoskodva közölte: "Nem! Még a rénszarvasok is érdekelnek!" Na, azt nem találtunk. Viszont a szobrok nem sok mindenkit érdekeltek rajtunk kívül, így a legjobb arcát mutatta a Louvre: hangulatos, tágas, levegős termeket, ahol el lehet böngészni a feliratokat (amik tele voltak érdekességgel a nem túl izgi tematika ellenére). Természetesen az egyiptomi gyűjteményt sem hagyhattuk ki, Mimi annyira érdekesnek találta a magyarázatainkkal felturbózott látványt, hogy azt kérte, ezentúl Egyiptomról meséljek altatásnál olvasás helyett (de azért az izgalmas folyamatban levő 500 oldalas regényünket mégsem hagytuk félbe egyelőre).
Licára itt is hatott a tömegvonzás, úgyhogy a Mona Lisa sem maradhatott ki, pedig nem volt éppen szimpatikus a terme:

Másik fő célpont a Disneyland volt: Az időjárás itt sem volt kegyes hozzánk, és sajnos ez másokat sem riasztott el. Dusával délután 5-ig bírtuk az esőben sorban állást, de a csajok Emóval az este 10-es zárásig mulattak, a legdurvább hullámvasútra is felültek, és az sem szegte kedvüket, hogy az egyik játékon fennragadtak.

Megvoltak persze az egyéb kötelező látnivalók: a Sacré-Coeur (itteni kedvenc Dusa-mondás a torony csigalépcsőin: "Lemaradt egy néni! Egy nem túl fontos néni!") és a Montmartre (Dusa, mikor felrebbent mellett egy galamb: "Jaj! Majdnem megrémültem!"), ahol az alábbi plakát dobogtathatta meg hazafias szívünket:

A Notre Dame, a Sainte Chapelle (alias szúrós templom), a Diadalív... És néhány kevésbé kötelező, mint a Cité des Sciences et de l'Industrie (alias tudományi múzeum), a botanikus kert és állatkertje, az Ateliere Lumiere Yann Arthus-Bertrand fotóival...

Dusa a tudományi múzeumban, amint az alábbi látvány tárult elé: "Ott egy Eiffel-torony! Haha, mindenkit becsaptam! Ez nem is egy Eiffel-torony, hanem egy földgömb!"

A parkoknak sajnos az időjárási körülményeknek köszönhetően nem tudtunk annyi figyelmet szentelni, mint azt megérdemelték volna, itt például Dusa igen kevés figyelmet szentel a Luxembourg-kertnek az izgalmas pétanque-játszma ellenére:

Most már több, mint két hete hazajöttünk, de még mindig állandó téma, Dusa gyakran megkérdezi: "Ma hová megyünk? Párizsba?", és itt is minden sarkon Eiffel-tornyot lát, íme a legfőbb jelöltje (szegény Monsieur Eiffel forog a sírjában):

Humorérzék

Dusának beszélünk a lelkére vacsoránál, hogy nem kellene éjszakánként befeküdni az ágyunkba, és kitúrni engem onnan.

Apa: "Nagyobb ágyat kellett volna venni"

Anya: "Egy szófogadóbb gyereket kellett volna venni!"

Dusa: "Szerintem ez csak egy vicc volt!"

És ha már itt tartunk, megörökítem Dusa kedvenc, saját maga alkotta (Bogyó és Babóca inspirálta) viccét, amit naponta többször elmond nagy beleéléssel:

- Huba vagyok, a homokbogár. Itt élek a homokszigeten, és egy nagy várat fogok építeni!

- Mi is segíthetünk?

- NEM!

Furcsa szülői feladatok

Lica a minap ezzel fogadott: 

"Anya, menjünk vissza a suliba, mert fent van a sapkám egy fán, és nem érem el!"

Szerencsére én elértem :)

Szardínia videó

Hazaértünk Párizsból, de a beszámoló még kicsit odébb van, de addig a türelmetlen olvasók éhes száját ezzel a röpke három hónap alatt elkészült szardíniai visszatekintéssel tömném be:

Allons-y à Paris!

Mikor mesélem, hogy őszi szünetben Párizsba megyünk, meg szokták kérdezni, hogy kettesben? Mikor mondom, hogy nem, mindenki, akkor kicsit elszörnyednek és sajnálkoznak (nem tudom, hogy a gyerekeken vagy rajtunk), pedig már az őszi szünet szöget üthetett volna a fejükbe, hogy ez nem rólunk szól... Olyannyira nem, hogy bizonyos Eiffel-torony rajongó családtag kedvéért kell mennünk nekünk, nem annyira városnézős beállítottságú szülőknek is:

Dusa is meglepően képben van, hogy miről van szó, de azért múltkor kijelentette a miheztartás végett, hogy ő magyar, nem franCICA. Viszont az utolsó kép kapcsolódóan, mikor elhangzott, hogy elfogyott a párizsi, nekikeseredett, hogy akkor nem megyünk Párizsba...

Én is hangolódom lelkileg,

Emó pedig természetesen készíti a percekre lebontott menetrendet. Még hat nap, és megyünk!

Dusa első (igazi) barlangja

Mimi három és fél volt az ő elsőjénél, azért lehet, hogy megérte volna várni addig :)

Az utána csoportképen mi Dusával sajnos bizonyos baleset elhárítása miatt nem szereplünk (baleset nem is történhet jobbkor, mint este 9-kor egy barlang mélyén...)

Azért az elején még lelkes volt:

Akkor viszont már én sem, amikor rátört az "Anya vigyél, lusta vagyok!" Erre szintén nincs jobb hely, mint egy kúszós-mászós barlangkürtő... Na meg a cipőjét állandóan lerugdaló gyerek sem a legideálisabb egy agyagos-sáros dagonyában, csoda, hogy végül nem mezítláb bukkant a felszínre. 

Néha azt gondolom, nem vagyunk mi normálisak, és mindez egy fárasztó munkanap estéjén, fél 11-es gyerekfektetetéssel, másnapi munkanappal...

Azért jó volt, már hiányzott, mert évekkel ezelőtt voltunk utoljára, de a következőhöz egy kissé korosabb és kevésbé lusta Dusa kellene (vagy egy bébicsősz), na meg rendes felszerelés, amit nem kell utána órákig csutakolni az agyagtól, mert csak barlangászásra használja az ember.

Kreatív gyerekek a kertben

Amíg én papírgyűjtésre daraboltam a kartondobozokat, a kölykök ezt találták ki:

Talán mondanom sem kell, hogy nem lett jó vége, Mimi végül arccal a földben landolt :(

Légtornászok

A csajok legújabb sportmániája a légtorna. Az én lelkesedésem csak részleges, mert messze van, sokáig tart és drága, viszont tényleg nekik való. Már ovis korukban is kerestem ilyesmit, miután az oviban volt ilyen bemutató, csak akkor még nem lett belőle semmi. Most viszont Dóri barátnőm és lánya, Zitus elcsábított bennünket, és azóta nem szabadulunk.

Már az első edzésen nagyon ügyesek voltak, Lica úgy mászott fel a kendőn, mintha világéletében ezt csinálta volna, és miután ráérzett a technikára, már Miminek is nagyon ment. Ez az első félóra után készült róluk:

Harmadik edzésen meg már ilyeneket csináltak:

Dusát sajnálom, akinek ezt végig kell asszisztálnia, de azért ő is megtalálta a bulit a dologban:

Az edzés egyébként két órás, egy óra kötélen bűvészkedés, aztán egy óra erősítés, szóval nem piskóta. Lica pénteki napja úgy fest, hogy az iskolai tesióra után balett, majd fitness edzés, és utána két óra légtorna. Szerintem egy kissé túlzás, de szerinte nem...

Maraton

Perverz gyermekünknek idén is is az volt a kívánsága, hogy egész nap gyalogoljunk a kettesben napunkon:

Ugye egy kicsit sem látszik fáradtnak?

Megnyugtató, hogy síkon és lejtőn még én vagyok a gyorsabb, sőt az elején az emelkedőn is, de a második felében bizony már erősen rámvert a kaptatókon. Sic transit gloria mundi...

Célbaéréskor "végre vége" helyett azt nyilatkozta, hogy az ötvenesen kellett volna indulnunk. 

Nyaralás az arab mennyországban

Nem, nem voltunk luxusúton az Arab-félszigeten, csupán ide a szomszédba ruccantunk át: Két nap értetlenkedést követő guglizás után ugyanis megtudtuk, hogy Zell am See a "Korán-kompatibilis földi paradicsom" (ld ezt a cikket, aminek az írója pont ugyanazon a meglepetésen és gondolkodáson ment át, mint mi), ennek köszönhető tehát, hogy a magammal hozott rövidnacis-pólós ruhatár nem igazán felel meg a helyi dress code-nak. Mondjuk aztán a Kitzsteinhorn-gleccseren szánkózva be kellett látnom, hogy ők öltöztek időjárásnak megfelelőbben :) 

A nyaralás hozta a papírformánkat: nagyon intenzív napok (csodálom strapabíró gyerekeinket: a szerintem legdurvább napon végignéztünk két múzeumot, felmásztunk a híres Krimml-vízeséshez zuhogó esőben, fürdőben voltunk, a programok között összesen legalább nettó két óra autózás, és ezután az ő kérésükre még elmentünk az este 10-kor kezdődő világító szökőkút-műsorra, és ezt nem elég, hogy zokszó nélkül, de Dusa délutáni alvás nélkül abszolválta, sőt, a hosszas autózások és élmények közepette a frissen szerzett szobatisztaságon is csak egyetlen alkalommal esett folt egész héten), autószervíz keresés, állandó kajadeficit, cserébe gyönyörű tájak:

és sok-sok nevetés.

Egyszer valamelyik vendégünk azt mondta, hogy úgy látja, nálunk csak állandó nevetés van. Nagyon jól esett, hogy így nézünk ki, ugyanakkor nagyon nem éreztem igaznak (azt hiszem, Mimi újszülött korú volt, Lica meg másfél-kettő, képzelhetitek, hogy csupa móka és kacagás volt akkoriban az élet), de most gyakran eszembe jutott, hogy ez lehet rólunk a külső benyomás. Különösen ha eszembe jut az a hangeffekt, amit Dusa fejlesztett ki az egyik felvonón felfelé menet (levideózni persze nem sikerült):

Azóta, ameddig a türelme bírja, ismétli a "Dusa, csináld azt!" felszólításra, mi meg dőlünk a röhögéstől.

Szintén nagy móka forrására leltünk egy egyszerű parkolóházban is. Na jó, nem volt annyira egyszerű, leginkább ez a vicc jutott róla eszembe (csak linkelem, mert nem gyerekes oldalra való, nekik máshogy meséltem). A lényeg: 11 emeletes és egyirányú, alul lehet behajtani, ami miatt odaparkolt az ember, az a tetején volt, ha viszont ott nem volt hely, a tetején ki kellett hajtani, egy jó hosszú kerülővel visszajutni az aljára, és kezdeni az egészet elölről. Igazi férfi-női személyiség- és kockázatvállalási hajlam teszt, hogy ki melyik szinten állna meg. Mi nem bíztuk a véletlenre, a csajok gyalogos felderítést vállaltak, így a tizedikig feljutottunk, viszont ők a felderítés közben legyalogolták a megspórolt emeleteket :)

Voltak itt más furcsaságok is:

Banántermés egy fenyőfán,

diszkréten a tóba épített medence a strandon, hogy ne kelljen a 18 fokban fürdeni, de mégis úgy tűnjön, mintha (rá nem jöttetek volna, ha nem szólok, mi?),

manósapkában cigánykerekező Lica egy függőhídon:

a szállásunk pedig igazi Gusiness-rekorder lehetett az egymásra rányíló ajtók számát tekintve (pedig nem is volt olyan szűkös, úgyhogy gondos mérnöki munka előzhette meg ezt az eredményt, miszerint bármelyik szekrény- vagy normál ajtót nyitom ki, tuti nekiütközik egy másiknak)

Sokféleképpen építettük a családi csapatot:

Nagy bicajtúrát tettünk,

boboztunk,

esténként Pamkutyát néztünk és szétröhögtünk magunkat (eleinte csak munkaköri kötelességből a BB által szponzorált részeket, de végül odáig jutottunk, hogy már Dusa is pályázik a legifjabb Pamkutya-rajongó címre),

vagy családi éneklést csaptunk a vacsoraasztalnál (volt ennél jobb is, csak megszeppentek a kamerától, de Miminek azért nincs kameraláza :)):

A nyaralás szlogenje ezúttal egyértelműen a "Látom a végét!", ez ugyanis a rövid alagút családi definíciója lett (belépéskor látszik a vége), viszont önmagában az alagút definíciójában hosszas vita után sem tudtunk megegyezni (megoszlanak a vélemények, mi különbözteti meg a barlangtól, aki próbára kívánja tenni meggyőző képességét, hozza szóba a témát a lányoknál).

Én pedig anyai elhivatottságomat tehettem próbára: a vidámparkban a lányok addig gyakorolták rám a lelki nyomást, míg lecsúsztam egy majdnem függőleges csúszdán, nehogy csalódniuk kelljen bennem (rettenetes volt, de most már legalább hivatalos, hogy mindenre képes vagyok a gyermekeimért) Rólam nem, csak Mimiről van videó:

A rémcsúszdán kívül negatívum alig jut eszembe: Talán csak az, hogy Dusa mennyire ütött-kopott lett a hét végére (kis Hasfelmetszett Jack egy nyúlkarám létrájáról való lecsúszás következtében hosszú vágással a pocakján és további karcolásokkal az arcán, a hátán egy hatalmas kidörzsölt seb talán a háti hordozótól, és még a kezére is rácsapódott az autó ajtaja egyszer), továbbá a világvégén való kesergés, mikor láttuk, hogy a gleccser kevéske hóállományát nagy fehér ponyvákkal letakarva védik az olvadás ellen (ebbe némi becsapottság-érzés is vegyült, hogy amit mi a hegy lábától felnézve csodálunk, mint havat, az igazából egy fehér ponyva?) Na meg az, hogy idén sem jutottunk el a Szelidi-tóra lábat lógatni, mindig győz a családfő nyughatatlansága :)

Esküvőn jártunk

A lányokkal elég ritkán találkozunk manapság, két tőlünk távol töltött hét között egy napra Tatabányán sikerült összefutnunk velük Berni és Vili esküvőjén.

Úgy látszik, nem fárasztották le őket nagyon a kalandok, mert Mimit negyed 4 körül sikerült kivonnom a buliból (de akkor is csak annak az árán, hogy nekem is mennem kellett vele), Lica 4-ig ropta, és az sem zavarta, hogy már a zenekar is hazament (Emó telefonjáról megoldották a zeneutánpótlást).

Dusa pedig azzal érdemel elismerést, hogy nem elég, hogy villámcsapásszerűen szobatiszta lett (szó szoros értelmében egyik napról a másikra, és gyakorlatilag éjszaka sem kellene már a legtöbb esetben pelus, csak ahhoz még nem vagyunk elég bátrak), de párnapos szobatisztaként az esküvő forgatagában is oda tudott figyelni (bár néha elég magas hangerővel kellett követelnie szegénynek, hogy figyeljünk már oda a wc-re menési igényeire).

Rysy akkor és most

Tomi kérdezte, hogy ez nálunk valami naggyá válási rítus, hogy felzavarjuk a gyerekeinket a Rysy-re (alias Tengerszem-csúcs, 2499 m tszf, Lengyelország legmagasabb csúcsa) hétéves korukban? Nos, nem, nem kötelező és nem zavarjuk őket, maguktól akarnak menni :) ("Anya vigyél, lusta vagyok" úrfira kíváncsi leszek 5 év múlva...)

Tehát Lica 2016.07.30 és Mimi 2018.07.06 @Rysy (odaírtam a képek időpontját is, hogy látszódjon, mennyire párhuzamosan zajlottak az események):

Indulás után nem sokkal (04:46 és 04:32 - ennyit arról, hogy nyári szünetben nem kell korán kelni):

A serpa-lerakatnál (05:40 és 05:08):

A láncos részen (07:58 és 07:50):

A turistaház alatt (08:22 és 08:28):

Csúcsfotó (09:57 és 10:03):

Gyerekmentes hét

Végülis a blog címében a "többiek" is szerepelnek, úgyhogy beszámolhatok a gyerekmentes hetünkről is :) De nem, szót ejtünk azért róluk is! :) 

A nagy nyári gyerekcserebere keretében már volt bölcsi nálunk és Zíkáéknál, egy hét táborozás a nagyoknak, amíg mi biztosítottuk a szállást az unokatesóknak is, most pedig eljött az ausztriai hét, és mivel a bölcsiszünet idejére esett, kénytelen volt Dusa is menni, pedig azért aggódtam, hogy ő is kicsi még hozzá, ráadásul Beniék helyzetét sem könnyíti meg, mert azért kilóg életkorilag a csapatból. De mindenki szuperül vette az akadályt:

Egyedül én nem, mert én az első estét Dusa utáni sírdogálással töltöttem, a másodikon rosszul voltam, miután Mimi skype-os élő közvetítésének rángatózó kameramozgásától tengeribeteg lettem, úgyhogy csak ezután kezdtünk el mulatni :) A dorbézolás egy szabadulószobázásban merült ki, majd pedig ebben:

A pihenésig tehát nem jutottunk el, de ennek ellenére nagyon örültünk, amikor viszontláttuk a csemetéket! Igaz, a csajokat csak futólag, velük még három hétig nem találkozunk érdemben, csak néha összefutunk hétvégén.

Íme Dusó a zivataros újraegyesülés után, bőrig ázva és becsomagolva az autóban. Itt még vidám, de 1-2 óra múlva már szomorúan mondogatta, hogy "Mimi kell! Lica kell!"