Dusa verset mond

Közben az új frizurája is megtekinthető:

Most már igazán fiús lett, bár nagyon jól állt neki a hosszabb, csak olyan ütemben nőtt, hogy azzal már nem bírtunk. És nem csak a haja lett igazán fiús... Újjáélednek bennem azok a félelmek, amik az első, nemét feltáró ultrahang után keletkeztek, majd, amikor megszületett, és egy kis angyalarcú, cuki csodának bizonyult, el is felejtődtek két évig. Az még csak hagyján, hogy beleugrik minden pocsolyába, meg böfög (hű de fog haragudni nagykorában, hogy ezt leírtam!), de megátalkodottan dobál mindent, és kaján mosollyal durváskodik. Utána automatikusan ölel, most már bocsánatot is kér, de az nem teszi meg nem történtté a harapást, hajhúzást vagy fejhez vágott fakockát, pedig ő szemmel láthatóan azt gondolja, és nem tanúsít megbánást. Még mindig rengeteg spontán szeretetmegnyilvánulása van (csajokhoz odabújás, "Szeretlek, Anyucika!"), de romlik a mérleg :(   

Mandarinmagok

Dusával azt játszottuk, hogy eldugott játékokat kellett megkeresnie a ház különböző pontjain. Megirigyelhette a játékmesterséget, épp csak a szabályokat nem közölte, arra nekünk kellett rájönnünk: A mandarinuzsonna után elkezdtünk különféle helyeken mandarinmagokat találni. Úgy látszik, a szemetesbe dobni vagy a tányér szélére tenni túl unalmas lett volna... Eddig találtunk a földön, a mosogatógépben, Lica körtelével teli poharában és a lisztesdobozban. És ki tudja, milyen új felfedezések várnak még ránk! Ennyi gyerekkel csupa örömteli meglepetés az élet! :) 

Ágyikó

Ezer éve, a nászutunkon, egy fárasztó granadai nap végén (akkor még nem tudtam, mi az a fárasztó) foglaltam eme egyszerűségében is nagyszerű versikébe minden vágyamat: "Ágyikó, ágyikó / puha meleg ágyikó!"

Több mint 10 évvel később a vágy-vers így módosult: "Ágyikó, ágyikó / Dusa-mentes ágyikó!"

Merthogy időtlennek tűnő idő óta (tényleg fogalmam sincs, mióta mehet ez így) Dusa nagy megbízhatósággal az ágyunkban köt ki valamikor hajnali 2 és 6 között, én onnantól ott is marad, mert így a harmadik gyereknél kifogytak az éjszakai fegyelmezési erőtartalékaink. Először Emó oldalát preferálta, amit sértett anyai szívvel vettem tudomásul, de ma már sutba dobnám a büszkeséget: sajnos átszokott hozzám. Nagyon édes, ölel, simogat, és angyalian szorít egyre kijjebb (alvókompániájával egyetemben, ami már őt főre rúg + a vizespalack, ami szintén jön), míg már a levegőben kalimpál az egész lábam, úgyhogy végül magzati pózba gubózva egyensúlyozok reggelig az ágy sarkán. Most, hogy beteg, az egészet megfejeli azzal, hogy egy centiről az arcomba köhög, ráadásul horkol. Ez már elviselhetetlen, úgyhogy két napja hajnali kettőkör, amikor megjelent, szobát cseréltünk: fogtam egy matracot, és a szobája padlóján töltöttem az éjszaka hátralevő részét. Emó ma már előzékenyen megkérdezte, hogy rögtön a mi ágyunkban altassa-e el... Azért ezt már nem, megyek is gyorsan kihasználni azt a pár órát, ami kiűzetésemig még az enyém :)