Ma lett volna a csapatos szaladgálós matekverseny a Gellért-hegyen, most ez is online került megrendezésre: egy gyerek- és egy felnőttcsapattal indultunk (nem csak családilag, hanem a modern technológia segítségével külső csapattagjaink is voltak), mindkettő sikeresen teljesítette a pályát (sőt mi felnőttek kettőt is), és szuperül szórakoztunk.
Délután pedig a kijárási korlátozás megszegésével (szabadidős tevékenységet végeztünk a szabadban, igyekezvén betartani a távolságot, csak épp volt körülöttünk kerítés - amiről ráadásul pár napja került le a piros cetli, de hát az csak határátlépés miatt volt rajta) megünnepeltük Marci szülinapját. Mivel nem gondoltuk, hogy tudunk találkozni, mi már az én névnapomra megsütöttük a tortáját, és a nagy részét meg is ettük. Na jó, igazából az alábbi videó kedvéért készült, de azért kiélveztük :)
Pénteki vasárnap, azaz munkanapcsere, hogy mehessünk kirándulni (az persze kérdés, hogy vasárnap majd dolgozunk-e helyette...)
A kirándulásból végülis nem sok lett Mimi két nappal ezelőtti trambulinos ugrásának hatására, azóta ugyanis túrabottal biceg a lakásban, de azért a Duna-partra kimentünk. Mivel múltkor nem jutott rá idő, most megcéloztuk a Szentendrei-sziget csücskét, miután gondosan tájékozódtunk Kisoroszi honlapján a helyi rendelkezésekről, amik a önkormányzati felhatalmazának megfelelően hétvégi parkolási tilalomról és a nem helyi lakosok szabadidős tevékenységének tiltásáról szóltak. Végülis ez oké, ezért cseréltük a napot. Azt hiszem, ez után mindenki sejti, hogy több mint egy óra autózás után mivel szembesültünk: a településtábla alatt hatalmas No tourism felirat, és a Szigetcsúcs teljesen lezárva, legalábbis az autók elől, és a lezáráson kívül is teleszórva minden parkolni tilos táblákkal. Ezeket próbáltuk azért kreatívan értelmezni, és arra jutottunk, hogy az egyik oldalra nem szól, vagy legalábbis az egyik irányból nem, de nem jött be: vagy nem voltunk elég figyelmesek, vagy amennyire fel vagyok háborodva ezektől a lezárásoktól, feltételezhetem azt is, hogy napközben is kitehették a plusz táblákat, mindenesetre ott fityegett a rendőri cetli visszaérkezéskor az autón :( (Csak azt remélem, hogy az a család, akit meggyőztünk a kreatív értelmezésről és a lázadás jogosságáról, még a rendőr előtt távozott, mert kicsit furdal a lelkiismeret)
De azért jól éreztük magukat:
Meleg azért nem volt, úgyhogy folyamatosan menekültünk a pokróccal az árnyék elől. Mikor újfent ránk vetült, Emó megkérdezte: "Kihúzzam megint a napra?", mire Dusa: "Nekem nem kell, én szívesen megfagyok itt!"
A hétvégi betevő kirándulásunkat egyre nehezebb megvalósítani: most már csak némi improvizációval úgy sikerült, hogy kombináltuk az egyik települést, ahol parkolni lehetett, de túrázni nem (Pomáz, Holdvilág-árok), azzal, ahol túrázni lehet, de parkolni nem (Csobánka, Oszoly), és a köztük levő távolságot Emó kétszer lefutotta, hogy megoldjuk a logisztikát.
Így azért elég rövidke lett az improvizált túra, de így is ilyen izgalmas dolgokat láttunk:
Ez meg az az izgalom, amikor Lica megkérdezte, felmászhat-e arra a fára, mire mi lazán rávágtuk, hogy igen, mert úgysem tud, és kb 5 másodperc múlva már fent is volt:
Szerencsére elég kevesen voltak ahhoz, hogy feltűnő legyen, hogy Dusa Lica pótpólójában ment végig, mert az első pár méteren kitalálta, hogy a sajátja szúr (Licának azért volt pótpólója, mert mostanában állandóan fázik, és nem hajlandó rövidujjúban lenni, de a biztonság kedvéért azért vittem neki, hátha mégis. A lenti képen eléggé látszik a gyerekek hőmérsékletérzékelésében fennálló különbség). Azért mázli, hogy nem egy rózsaszín példány volt nálunk, a szivecskét meg Lica eltakarta a közeli fotókon :)
De a következő kirándulás lehet, hogy már csak úgy valósulhat meg, ha valóra váltjuk a tervet, hogy az egyik hétköznap túrázunk, cserébe meg az egyik hétvégi napon dolgozunk.
Ma visszatért a suli, vagy fene tudja, mert a normál világban ma már nem lett volna tavaszi szünet, de hozzácsaptak egy nevelés nélküli napot, viszont a házi feladat kommunikáció alapján ma mégis volt "tanítás". (Ismerve a tanintézmények szokásait ezügyben, gondolom, ha újraindul a suli, egy hét múlva a nyakunkba sózzák ezt a most megspórolt nevelés nélküli napot, mint ahogy Dusának is három nappal tavaszi szünet előttre voltak képesek nevelés nélkült tenni. Bár lehet, hogy a mostani helyzet után többé nem is fog annyira megrázni bennünket az ilyesmi)
Mindenesetre nem szakadtak meg a tanulástól, múlt hétfőn két hétre szóló feladatokat adtak, és igen enyhén, úgyhogy a nagy részén túl vannak, maximum a különórákkal kellett foglalkozni egy kicsit (ma éppen ment Licának is, tegnap az edzését kénytelen volt kihagyni az állandó fejfájás miatt).
Azért a családi elmeállapotot jól mutatja, hogy este órákkal a megnézett mese (https://youtu.be/3OdXCAXymls) után is még mindhárom gyerekünk azt skandálta non-stop, hogy "csirketerelés, csirketerelés", sőt, néha én is csatlakoztam :)
Valahogy így:
Nem hallatszik a videón, de a másik szobában Dusa, akit Emó altat éppen, ugyanúgy gajdolja.
De csak nem lesz olyan örökzöld szlogen, mint Dusa állandó "Ugrik már a Kitti-nyúl"-ja. Fogalmunk sincs, mi ez és honnan szedte, de olyan gyakran énekelgeti, hogy Lica már le is kottázta, és már Dusa is tudja kísérni magát zongorán (legközelebb videózok is, most csak fotó van):
Pedig reménykedtem, hogy a csirketerelést kiverik a fejükből az Álomutazó musical dallamai, amit elkezdtünk nézni ma este, de egy idő után visszatért. Viszont ahhoz képest, hogy úgy tűnt, Dusa mindjárt elalszik a darabon, mégis megmaradt benne a mondanivaló, mert ahogy kikapcsoltuk, elkezdte dalolni, hogy "Időpazarlááás a zongorázááás", mire Mimi így kontrázott: "Időpazarlááás a fogszabályzó-hordááás" :)
Mimi ma is festett online, ezúttal Harry Pottert,
másodikak lettünk a Mensa online kvízén, és a következő napokra le vannak szervezve online társasozások (a gyerekeknek meg online mesekockázás, ha valaha összejön), úgyhogy nagyon aktív a virtuális életünk. Csak dolgozni ne kellene...
Most már le nem mossuk magunkról, hogy nekünk is végtelen időnk van a karanténban, ugyanis elkészült a kirakónk:
Igaz, Mimi még a szülinapjára kapta, úgyhogy bő három hónap volt az 1000 darab, de az igaz, hogy a nagy része az utóbbi három hétben készült. De most, hogy kész, holnaptól több időnk lesz dolgozni :)
A mai félnapos kirándulásunk majdnem kútba esett, ugyanis ezzel szembesültünk:
Továbbra sem tudok ezzel egyetérteni (és szerintem ebben a formában, a határozatlan idővel kifejezetten nem is legális, mert csak húsvétra szólt a felhatalmazás a szigorításra), de ha már ez van, legalább lehessen róla tájékozódni valahol, ne csak ott szembesüljünk vele...
A húsvét azért nem maradt el teljesen, festettünk tojást (és nálunk nincs nemi diszkrimináció, fiúk is festhetnek - de csak az egyik akart), és kiderült, a nyúlnak nincs kijárási tilalom, teletojta a kertet (bár Dusa hajnali kelése minden bizonnyal okozott neki némi logisztikai problémát). Mivel tojáskeresés közben is köztünk járt láthatatlanul, és újra kiszórta a már megtalált tojásokat, a gyerekek szigorú nyilvántartást készítettek róluk - most akkor hogy fogunk csórni belőle Emóval?
Szuper kirándulásunk volt ma: sikerült olyan helyet találnunk, ahol még lehetett parkolni, és olyan táblák sem jöttek szembe az erdőben, hogy veszélyes gazemberek vagyunk, ha ezt olvassuk (ezt múlt héten a Börzsönyben nagyon a szívemre vettem). Szóval nem szégyelljük magunkat, hogy nem a négy fal között ültünk ezen a csodás napon, és azt hiszem, tart a nullához annak az esélye, hogy vírusesélyes kontaktus alakult volna ki köztünk és bárki más között.
A Duna-parton vén koromra még kacsázni is megtanultam, úgyhogy végre teljesítek valamit a "mivel töltsük a karanténban nyakunkba szakadt rengeteg időt" (ha-ha) cikkekből: önfejlesztettem :)
Dusa már a második családtag, akinek a névnapi ajándékát elszabotálta a karantén, de lehet, hogy nem is okozott volna nagyobb boldogságot, mint a két doboz áfonya:
Azt hiszem, nem is ő lesz az utolsó a sorban, van még elég veszélyben forgó családi ünnep a közeli és nem olyan közeli jövőben. Például Kati mama majd egyik napról a másikra hirtelen mehet délelőtt vásárolni.
Egy ideje hagyomány, hogy az egyik hétvégi nap tejbegríz-reggelivel kényeztetem a csemetéket. Lehet, hogy jó ideig ma volt az utolsó ilyen, mert a búzadara is hiánycikk, és ezennel elfogyott a készlet :(
Újabb fejezet a "minden karantén alatt romlik el" témában:
A tűzhely épp sütisütés közben úgy döntött, hogy többé nem marad égve, ha elengedjük a gyújtógombot. Végiggondoltuk, hogy ha fél óráig sül a süti, akkor mindenkinek csak 6 percig kell ott állni és nyomni a gombot, de végül Emó inkább kreatívan megoldotta.
(Nagy Testvéres utóirat: miután Emó eldicsekedett megoldásával a családi facebook-oldalon, 5 percre rá már tűzhely-reklámot kaptunk Licával a tesióra youtube videóját nézve. De egy szerelőnek egyelőre jobban örülnénk)
Most először maradt ki két nap is a karanténnaplóban, látszik, hogy kezdünk beleszürkülni ebbe az egészbe... Milyen rég volt, amikor a 0. napon wc-papíros edzést videóztunk! Akkor még láttuk a dolog humoros oldalát is, és az első hét túlélése után ötleteltünk, hogy mi mindennel lehetne feldobni a társasági életet: nagyszabású projektelképzelések repkedtek, amivel a gyerekek osztálytársainak meghozzuk a kedvét az online kapcsolattartáshoz, és amiből mind nem lett semmi. Napról napra túlélünk, és az alapvető kapcsolattartáshoz sincs elég energiánk. Jópofa ötletnek tűnt az online társasozás, de amikor ott tartunk, hogy a gyerekek fektetése után, fél 10-kor vágjunk bele egy partiba, ahhoz én már lusta vagyok. Bár a gyerekek tegnap nyomtak egy maratoni online játéksorozatot, úgyhogy legalább ők élnek némi társasági életet.
A szabályokat eddig egészen elfogadtuk és alkalmazkodtunk, de azért ma már igazán a bőrünkön éreztük a dolgot: végre felkerekedtünk kirándulni azzal, hogy majd veszünk reggelit meg egész napra ellátmányt egy pékségben, majd rádöbbentünk: elmúlt 9 óra, úgyhogy ebből nem lesz semmi (hát nem valóra vált Dusa hétfői mondása: "Nincs elég táplálékunk!'). Eljátszottunk a gondolattal, hogy megkérjük Misi papát, vásároljon be nekünk, ami híven tükrözné ennek az egész koncepciónak az xxx voltát... (cenzúrázva). De végül kiszálltunk a kocsiból, megreggeliztünk, és bepakoltunk mindenféle túrára nem illő kaját, amit találtunk otthon (azért a rizseshúsról lebeszéltük Emót).
Így hát éhhalál nélkül sikerült tennünk egy szép nagy túrát, ezúttal a Duna másik oldalán, mert Lica a Rám-szakadékos kiruccanás során kinézte magának a Remete-barlangot (aztán csalódott egy nagyot, hogy milyen kicsi). Dusa elképesztően jól bírta, a csajok egy kissé lefáradtak a végére.
A hétről annyit érdemes még elmondani, hogy péntekre végre Lica is utolérte magát nagyjából a házi feladatokkal, már csak pár tesi videó van hátra (Emó szerint azt kiváltotta a túrával).
Végül két Dusa-száj:
A karantén előnyei: "Az a jó, hogy itthon többet ehetek, mint az oviban" Szóval koronavírus kell hozzá, hogy kiderüljön: hétköznapokon éhezik a gyerek....
Nagymarosra visszaérve a rendszámokat olvasgatja: "423: Akkor mi nyertünk, mert a mienk 606, szóval az a nagyobb!" Ám a következő egy 700-as, de semmi pánik: "Ők 700 mínuszpontot kaptak, mi meg csak 606-ot, úgyhogy mi nyertünk!"
Tegnap volt az első live óra, Lica fitness edzése, és tényleg interaktív volt, nagyon szigorúan nézte és osztotta őket az edző :)
(Megbeszéltük, hogy a következőn nem pizsamagatyában, utcai felsőben és öt napja nem fésülködve vesz részt, mert ország-világ látja)
Az értünk aggódókat megnyugtatjuk, megoldódott itthon a vízválság, úgyhogy már csak kevésbé alapvető szerelési feladatok várnak ránk, amire így minden bizonnyal sosem fog sor kerülni :)
