Választékos beszédű alázós Dusa

 Dusa Emóval társasozik, természetesen felnőtt - na jó, ez épp csak 8+ volt - játékot:

- Apa, te itt szenderegsz a 4 pontoddal, nekem meg már 41 van!

Szavanna

 Dusa találós kérdése:

- Mi az? Négy lába van és a SZAUNÁN él?

- ????

- Zsiráf!

Okoskáink (strébereink?)

A nyári szünet utolsó napján már annyira nem bírtak a lányok az iskolahiányukkal, hogy Dusával iskolásat játszottak: ők voltak a tanító nénik, Dusa meg a tanuló. Matekórán második osztályos Zrínyi matekverseny feladatokat oldattak meg vele! Persze elolvasni nem tudta őket (lehet, hogy a magyarórára nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni), de felolvasás után több mint tízet megoldott a 25 példás feladatsorból! Ez már kicsit beteges talán...

Cukkini

Az egyik múlt heti vacsora igen mély nyomokat hagyott a családban. A gyerekek minősíthetetlen stílusban kommentálták, hogy cukkinis-csirkés tésztát merészeltem tálalni eléjük, és jó nagy veszekedés lett belőle.

Tegnap pedig, amikor megérkezett az online bevásárlás, és a hűtő bepakolása közben úgy találtuk, hogy valamiből túl sok lett, Mimi a következő ajánlást fogalmazta meg a jövőre:

- Szerintem csak abból rendelj, ami elfogyott!

Mire Dusa rémülten felkiáltott:

- Jaj, ne! Akkor cukkinit fog rendelni! 

Csehország

B-terves nyaralásunk az Azori-szigetek helyett. Az eredeti cél többet között Portugália legmagasabb csúcsa volt, de így be kellett érnünk a jóval szerényebb Csehországgal.

Ráadásul angyali kisfiunkba, aki könnyedén szaladt fel Horvátország sokkal nagyobb kihívásokat tartogató csúcsára, most belebújt a kisördög, és oltári hisztit csapott a csúcs közelében. Nem is az volt a fő probléma, hogy menni kell, hanem hogy a lányok hamarabb érnek oda. Aztán mikor büntetésként nem kapott jutalomjégkrémet, akkor sem azért hisztizett, mert nem ehetett, hanem azt követelte, hogy amikor ő legközelebb kap, akkor a lányok ne kapjanak, mert ők úgy többet kapnának... Mostanában valahogy az elnyomott kistesóság határozza meg az identitását. Olyan felháborodott hangon tudja sivítani, hogy "A lányok így meg úgy..."

Majdnem csúcsfotó sem készült a körülményekre való tekintettel, a szülők nem is túl boldogok a képen:

Annyi volt már aznap a legkisebb utód rovásán, hogy már azt is megátalkodottságnak éltem meg, amikor az alábbi kilátón, aminek kb 700 méter séta vezet fel a tetejére, a közepén kijelentette, hogy pisilnie kell...

És még csak nem is ez volt a legizgalmasabb kilátó, ez a másik még menőbb, és itt is csúszda vezet le az aljára:

A tetején egy háló volt, alatta 55 méter mélységgel, mi rálépni is alig mertünk, de a gyerekek vígan buliztak rajta:

Ez volt az a program, amihez én ragaszkodtam, Mimié pedig a papagájok. Dusa lelkesen felvette hozzájuk a papagájos pólóját, de kiderült, hogy semmi csillogó nem lehet rajtunk. Jó kis giccses család vagyunk, ötünk közül négyen flitterekkel voltunk ellátva... Ezen kívül volt még vagy 20 szabály, például: Ne engedd, hogy lerágják a körömlakkot a körmödről! Ne vegyél fel a földről papagájkaját! Ne vedd karba a gyerekeket! És ez volt szinte az egyetlen hely az egész út alatt, ahol kötelező volt maszkot hordani. 

Bent aztán kiderült, hogy nem ok nélkül feltételeznek minden turpisságot a papagájokról: rögtön megpróbálták a hajgumit kicibálni a hajunkból (pedig nemhogy csillogó, de még színes sem volt), és az egyik buzgón próbált az órámtól is megszabadítani, pedig az ki sem látszott a pulcsim ujja alól.

A legtehetségesebb papagájszelídítő Lica volt, ő szállította nekünk az újabb és újabb példányokat, pedig ő az egyetlen a gyerekeink közül, aki nem állatkertben dolgozva képzeli a jövőjét.

A nagy nyaralgatásnak aztán majdnem nem lett jó vége: Augusztus 31-én este 6-kor, tehát kemény fél nappal az iskolakezdés előtt hirdette ki a suli, hogy a saját készítésű protokollja szerint aki két héten belül külföldön volt, nem mehet iskolába... Volt némi sírás-rívás a lányok részéről, de én is eléggé kétségbe estem... Aztán a hazudozás vagy a belenyugvás helyett szerencsére azt választottuk, hogy álljunk ki a hülyeség ellen, és lám, néha sikerül: Minden kiskorú rendben munkába állt, így végre mi is rendben tudunk dolgozni... Élvezzük, amíg lehet...

Szójátékok nyaralás alatt

BARCHOBA:

Lányok gondolnak, annyit tudok már, hogy könyvszereplő.

Anya: Csak egy van belőle?

Lányok: Mi az, hogy csak egy van belőle?

A: Például kufliból több van, toroknyaszajintó fapomogácsból meg csak egy.

...

A: Van neve?

L: Mi az, hogy van neve?

A: Például a toroknyaszajintó fapomogács a faj, neve akkor lenne, ha úgy hívnák, hogy Géza.

...

Szerintetek ezek után mi volt a megfejtés? És a hatodik érzékem ellenére innen még elég sok idő volt, mire kitaláltam, de meg kell hagyni, ők is nagyszerű pókerarcot öltöttek a kérdéseim hallatán. (Aki nem tudja, miről van szó, iratkozzon be a könyvtárunkba, mert nem tudja, miből maradt ki!)

SZÓLÁNC 1:

Nagyszájú Dusa nem bírja ki, hogy csak egy szót mondjon, például az E-re végződő szóra neki az a válasza, hogy "Egy ember bement azt ajtón". De még fennkölt is, például az Ó-ra azt vágta ki, hogy "Ókori fegyverek".

SZÓLÁNC 2:

A lányok az apjuk ellen játszanak, mindig A-ra végződő szavakat mondanak neki. Dusa ártatlanul meg is állapítja a maga választékos módján: "Különös, neked mindig A-val kell mondanod!"

Radiátor

Emó a gladiátorokról beszél. Dusa hitetlenkedve kacarászik: "Az olyan ember, akin be lehet állítani, hogy hideg legyen vagy meleg???"

Nyaralásos gyerekszáj

Említettem a hegymászásnál, hogy Dusa állandóan játszik fejben: társasjátékokat és számítógépes játékokat. Persze ehhez kellenek társak is, úgyhogy általában játszani kell vele (de sokszor hajlandó "lépni" helyettünk aztán :))

A split-i városnézés során már épp elment a kedvük a gyaloglástól, mikor a kis városi dombra akartunk még felcaplatni, úgyhogy Emó így próbálta motiválni: "Majd játszunk közben fejben Heroes-t!" (akinek hozzánk hasonló ifjúkora volt, biztos mond ez valamit: a Heroes of Might and Magic játékról van szó). Mire Mimi: "Miért nem Heroes-ozunk igaziból és közben fejben túrázunk?"

Végül csak felértünk a dombra, Dusa az ottani játszótéren: "Játsszunk labirintusost! Én leszek a MINTOSZAURUSZ!"

Horvátország tetején

Bár voltak a nyaralásunknak hagyományos elemei is, de az ország legmagasabb csúcsa alighanem nem szerepel a normál horvátországi turisták menüjén. De nekünk kellett valami, ami kompenzál a kötelező strandolásért (na meg az éves betevő legmagasabb csúcsunk is veszélyben forgott már, az azori tervet alighanem elmosta a vírus).

Mindjárt a megérkezésünk másnapján, azaz hajnalán felkerekedtünk, mivel a kiindulópont majd másfél óra autóútra volt a szállásunktól. Dusát kíméletesen áthelyeztük alvó állapotban a kocsiba, ami óriási hibának bizonyult, ugyanis kiszálláskor kiderült, hogy a cipője bizony otthon maradt. Komoly dilemmával szembesültünk, a választási lehetőségeink a következők voltak: 1) Hazamegyünk, és egy másik nap megint ötkor kelünk, ráadásul az időjárás egyre melegebbnek ígérkezett a következő napokban. Ezt én vétóztam meg. 2) Karban/nyakban visszük fel Dusát a hegyre (20 km, 1300 méter emelkedő). Ez Apa-vétót kapott. 3) Az előző napi strandolásból az autóban maradt, kelleténél 1-2 számmal kisebb papucsban teszi meg a távot. Ezen egy kicsit elgondolkodtunk, de végül hős Apa jóvoltából győzött a 4): Emó megtette az autóutat még egyszer oda-vissza és leszállította a cipőt. A majdnem 3 órás utat kb 2 óra alatt abszolválta (élvezte, hogy mehet gyorsan a hegyi utakon, és senki sem sikoltozik a hátsó ülésen), mialatt mi csak a közeli várromig caplattunk fel papucsban, és olvasással (egyesek tableten játszással) múlattuk az időt. Ebből kifolyólag mikor elindultunk, egyrészt már jóval melegebb volt, ugrott a terv, hogy minél több kilométert elviselhető hőmérsékletben tegyünk meg és emberi időben visszaérjünk, másrészt az eredetileg tervezett málhán felül volt nálunk három könyv, egy tablet és egy pár papucs. Ezeket a tablet kivételével elrejtettük egy fa tövében (alighanem mehetett volna a tablet is a hely forgalmát elnézve), és végre nekivágtunk.

Egész jól haladtunk, a csekély számú többi turista őszinte elismeréssel adózott Dusának, sőt, édességben rótták le csodálatukat, mint Licának a Rysy-n, de egyszer csak elvesztettük az utat. Emó azóta is tagadja, hogy az eltévedés szót kellene használni a történtekre, mert a GPS track-en végig rajta voltunk, épp csak jelzés nem volt, meg éppenséggel út sem. Ez azért magashegyen, három gyerekkel, egyre jobban benne a délutánban, toronyirányt haladva a nem éppen barátságos terepen annyira nem vicces, track ide vagy oda. Rá is nyomta a bélyegét a női szakasz moráljára, bezzeg Dusának fel sem tűnt semmi: ment rendületlenül, be nem állt a szája, játszotta a fejben társasjátékait vagy Forma-1-et elemzett, mint ha nem több óra gyaloglás és több száz méter mászás lenne a háta mögött.

Minden előttünk álló pukliról azt gondoltuk, hogy az már a csúcs (pedig a fránya track szerint nyilvánvaló volt, hogy nem), aztán amikor egy messziről látszó táblán még mindig az volt, hogy még további fél óra, inkább diszkréten ráborítottam a kalapomat, hogy Mimi meg ne lássa, mikor odaér...

De végül csak felértünk:

Nem sokon múlott, hogy a reggeli papucskatasztrófa után bekövetkezzen egy (kicsit nehezebben korrigálható) telefonkatasztrófa is. Megírtam a csúcskönyvbe az alábbi bejegyzést:

Majd visszacsuktam a könyvet a ládába és távozni készültem, mikor Mimi szólt, hogy a toll kimaradt. Bosszankodtam, hogy újra le kell emelni a nehéz dobozfedelet, de mindjárt nem bosszankodtam tovább, amikor megláttam, hogy a könyvvel együtt belezártam a fotózáshoz elővett telefonomat is... Vajon azért is visszament volna Emó a hegy lábától? Mondjuk valószínű nem tippeltünk volna arra, mikor észleljük a hiányt, hogy a csúcskönyv dobozában van...

Ezután nem maradt más, mint a végtelen ereszkedés lefelé, immár jól jelzett úton, és még éppen világosban sikerült visszaérnünk az autóhoz. Dusa továbbra is csak dumált és dumált, pedig én már eléggé csöndessé fáradtam (de úgysem jutottam volna szóhoz)).

Utóhang:

Másnap mászás közbeni ígéretemhez híven kigugliztam, amit gyermekeim előző nap megérdeklődtek (amikor még Dusán kívül a többi is képes volt csevegni). Nem nevesítem, melyik kérdés melyiktől származott, de lehet, hogy meglepődnétek, ha megtenném :)

Nr 1: Hogy mondják azt horvátul, hogy "Mindjárt idekakilok az útra"? Mivel ahhoz képest, hogy a "Dobar dan!" megjegyzése is nehézségeket okozott, nagyon jól elfantáziáltak arról, hogy milyen vicceseket lehetne mondani a szembejövőknek, ha tudnánk horvátul. De azt hiszem, csak magyarul voltak ilyen bátrak...

Nr 2: Hány éves volt a legfiatalabb, aki megmászta az Everestet? Miután magamévá tettem a megfelelő wikipedia szócikket, kiselőadást tartottam szegény 13 éves gyermekről, akit a szülei nyilvánvalóan önző okokból hajszoltak fel a hét kontinens legmagasabb csúcsára, és hogy ez valóságos abúzus... Majd hirtelen belém fagyott a szó, mikor eszembe ötlött, vajon a külvilág hogyan értékelné a tegnapi napunkat? Mindenesetre remélem, Jordan Romero sem viselte rosszabbul az Everest-et, mint a mi gyerekeink a Dinarát, bár az árulkodó, hogy a 7Summit óta nem mászott meg semmi említésre méltót. Majd pár év múlva kiderül, hogy a mi utódaink másznak-e saját akaratukból ezek után...

Karanténpályázat

A hét elején értesítést kaptunk, hogy Mimi díjat nyert a karanténpályázaton, amin nem is tudtuk, hogy indult :) A házi feladatként írt versek voltak a tudtunkon kívüli pályaművek, és mint ma kiderült, a fair play különdíjat hoztuk el arra hivatkozva, hogy nyíltan kommunikáltuk, hogy nem egyedül, hanem családilag írtuk a verseket. Na jó, meg azért, mert jók. Ugyanis úgy hangzott a beszéd, hogy utánaérdeklődtek, hogy ezeket tényleg egyedül írta-e a gyermek, mert annyira jók, és akkor kiderült, hogy a tanító néninek családi munkaként adtuk le (azaz a tanító néni eredetileg nem így küldte be őket, de hát nem is ő kapta a fair play díjat :) Pedig hát pont etika házi feladat volt...). Áradoztak továbbá arról, hogy milyen szuper, hogy annyi idő összezártság után még szóba áll egymással a család :)

Mindenesetre több díjat kaptunk, mint a második és harmadik helyezett (az elsőt nem tudom), mert dupla annyi csokit (azaz két egész táblát), és még egy 2000 Ft-os cukrászda kupont is. Nem tudom, azért-e, mert mi többen vagyunk, vagy mert tényleg olyan jók voltunk :)

Évzáró

Idén nem tudunk fekete szoknyás-fehér blúzos, kitűnő bizonyítványt lobogtató fotókat posztolni (amúgy sem szokásunk mondjuk), ez minden, amit ki tudtam nyerni a Kréta rendszerből:

Kicsit uncsi, bár ha nagyítóval megnézitek, Licának van egy évközi hármasa köriből :) (a síelés-lógásból hazatérve lecsapott rá egy dolgozat). 

Az évzárót a szokás szerint jó fej suli ezzel a videóval pótolta (4:50-nél, 4:58-nál, 9:40-nél és 9:48-nál vannak a számunkra releváns képkockák):

Következzen hát Lica témába vágó informatika házi feladata:

Újabb madárkaland és Apa, a Hős

Miután a múltkori segítőkészségünkkel sikerült a fészket rakni szándékozó galambpárt elriasztani a teraszról (nem is olyan nagy baj), alkalmunk nyílt kompenzálni a madárvilággal szemben.

Az idegtépő események sora Dusa "Madár! Picike madár!" kiáltozásával kezdődött. Mint kiderült, a légkondi mögött a fal szigetelésébe fészkelő cinkék egy fiókája pottyant ki valahogy a fészekből a teraszra. Nagyon-nagyon szerencsétlennek látszott :(

A fészek hozzáférhetetlen, úgyhogy visszatenni nem volt opció. A Madártani Egyesülettel való telefonkonzultáció után Emó a munkahelyi megbeszélést lemondva robogott a horgászboltba kukacot venni eleségnek (de nem sikerült megetetnünk, nem nyitotta a csőrét), aztán megpróbáltuk egy kosárban feltenni a fészek közelébe, mert azt a tanácsot kaptuk, hogy így még van esély, hogy etetni fogják a szülei, és akkor lennének a legnagyobbak a túlélési esélyei. Lica, aki egész délután zokogott a kis cinke sorsa felett, ott állt lesben, hogy figyelje mi történik: a többi fiókát etető szülők szemügyre is vették a kosarat, de nem etették meg a fiókát (lehet, hogy nem véletlenül esett ki?) Úgyhogy a további heves zokogás hatására Emó végül lóhalálában szállította el Dunakeszire, a madármentő állomásra, ahová éppen zárórára sikerült beesnie (és itt már nagyjából fél munkanapja ment rá az ügyre). Sajnos a kukacokat a rohanásban nem vitte hozománynak, úgyhogy azok jelenleg egy dobozban a hűtőnkben tartózkodnak, ami némileg frusztráló (befogadók vagy horgászok jelentkezését várjuk!) Sőt, másnap még némi adományt is utalt a kezébe nyomott szórólap hatására.

Összességében meglehetősen sokba került ez a mentőakció, és sajnos így is ki tudja, milyen túlélési esélyei vannak a kis jószágnak... Közben próbáltuk magyarázni a gyerekeknek, hogy ez a természet rendje, de azért még én is elég nehezen viseltem a gondolatot, hogy ez a mi portánkon, a szemünk láttára játszódjon le. Úgyhogy lehet, hogy csak nyugodt lelkiismeretet vásároltunk a sok befektetett mindenféléért, meg néhány további gyerekkönnyet spóroltunk meg...

Karanténnapló 78. nap (június 1)

Akkor tekintsük ezt a karanténnapló záró bejegyzésének (és remélem, nem csak az első évad ér véget), annak ellenére, hogy a digitális oktatás még velünk van 1-2 hétig, a home office meg minden bizonnyal jóval tovább is, de a pünkösdi hétvégén már egészen normálisra hasonlító többnapos túrán vettünk részt harmichetedmagunkkal, és Dusa holnaptól, ha csak fél napra is, de oviba megy. 

Akkor záróképként álljon itt az, amit ma este épp kidobott a google képkereső, mikor a gyerekeknek azt magyaráztuk, mi az a mém, bár Emótól jól kikaptam, hogy Dusa oviba menése jutott az eszembe róla :)

Karanténnapló 69. nap (május 23)

(Kérdés, jogos-e még karanténnaplónak neveznünk, hogy már nincs kijárási korlátozás, de végülis az elején sem volt még, úgyhogy legalábbis az ovi indulásáig mi még annak érezzük. Azért a suli normális nyitását valószínű nem várjuk meg, nem szeretnénk szeptemberig csak karanténtémában írni).

Mára két verset hoztunk, fogadjátok szeretettel Mimi etika házi feladatát (azért a család is segített, na meg Petőfi Sándor):

Szeretem-vers (ez volt az eredeti feladat)

Itt a vírus, a karantén,

Otthon ülni förtelem,

Mégis van pár dolog, mit

Ha kicsit is, de szeretek.

Későn kelek, későn fekszem,

Napközben meg tanulok,

De ha végzek, akkor aztán

Kisöcsémmel játszhatok.

Trambulinban ugrálhatok,

Nővéremmel edzhetek,

A távoli barátokkal

Skype-on beszélgethetek.

Jobb az étel, mint az uncsi

Iskolai rossz kaják,

Mivel Anya home office-ol,

Megfőzi a Teletál.

Online társas, Messenger, Zoom,

Digitális oktatás,

De azért az iskolában

Mégis jobb a társaság.

Mindjárt itt a nyári szünet,

Strandolhatunk végre már,

Szeptemberben aztán újra

Vár engem  a sok barát.

Ez már csak ráadásnak írtuk:

Lázadó vers

Egész úton hazafelé azon gondolkodám,

Ha kiderül, hogy túráztunk, leszúr a Győrfi Pál.

Mit mondok majd hazugságot, egy hihetőt neki,

Hogy mióta karantén van, nem mozdultunk mi ki.

Jutott eszembe számtalan jobbnál jobb gondolat,

Míg otthon csücsül a világ, de a vírus arat.

Kis szobámba toppanék, maszkom ledobom lazán,

Digitális oktatatással Éva néni vár.

Karanténnapló 63. nap (május 17)

A hétvége eredményei:

Dusa 17 kilométert gyalogolt! De Licától is szép teljesítmény az ugyanennyi, mert az elején történt valami a térdével, és azóta is sántít. Ma reggel egy keveset karban hordoztam, hát Zíkának könnyebb a törött lábú Illéssel... Szerencsére azóta hajlandó magától közlekedni (sőt, életében először kézenállás-flikket ugrott a trambulinban, de szerinte ahhoz nem kell a lába), de a fitness edzésen feladott futásos házi feladatot így nem sikerült teljesíteni.

Viszont megérkeztek az Antivirus run érmei (még ha nem is olyan szupermenő körülmények között, mint Zíkáéknak a másik versenyért, ahol a házuk előtt az úttesten felállított dobogón akasztották a nyakukba, de hát ezt nem tudtuk előre, amikor versenyt választottunk, ráadásul azt házon belül kellett volna, és futópad híján fogalmam sincs, hogy kell helyben futva távot mérni):

Felavattuk Lica szülinapi ajándék vírusos játékát, ki is próbáltam a koronavírus stratégiáját (gyors terjedés, alacsony halálozás), hát, akár csak a való életben, itt sem én pusztítottam ki a világot... Úgyhogy a hatékony vírus receptje a tapasztalatok és Dusa győzelme alapján: szerencsésen kell dobni a kockával :)

Végül ma a lányok főzték az ebédet, én csak súgtam és egészen ritkán nyúltam bele. Alapos és maximalista apjuk szerint akkor most addig kell újra meg újra, amíg abszolút zéró segítségre lesz szükségük, úgyhogy ha rajta múlna, mostantól egy darabig minden nap bolognait ennénk...

Karanténnapló 61. nap (május 15)

Nem csak arról lesz emlékezetes ez a Lica szülinap, hogy nem volt parti, hanem a tortáról is (és egyik sem lesz kellemes emlék).

Alapvetően díjazom, ha a gyermekeim hajlandóak kísérletezni az étkezés terén (elég ritkán van mit díjaznom), de ezt most talán nem kellett volna. Egyszer korábban végigpörgettük a közeli prominens cukrászda kínálatát, és Lica a fejébe vette, hogy ő bizony sós, mégpedig sajtkrémes tortát szeretne. Hát megkapta. Szerintem a többi sós változatot nem fogjuk kipróbálni...

De sebaj, akinek nem ízlett (=mindenki), rögtön leöblíthette a Zíka-féle borsos, erős pistás és pirított hagymás bonbonokkal :)

Kivételesen még ajándékot is sikerült szereznünk a karanténból, ami mi más lehetett volna, mint a Plague Inc társasjáték :)

Karanténnapló 54. nap (május 8)

Érdemi történések híján néhány eddig kimaradt fotó:

Meglepetés Papa ablaka előtt az úttesten:

Nem volt túl időtálló, mert az első autók kerekei levitték, viszont egy darabig nem felejtjük el, hogy a rajz közben kezdtük el futva üldözni a fagyisautót több utcányi távolságból, aztán engem még kétszer szalasztottak haza meg vissza, több pénzért, majd apróbb pénzért, aztán mikor visszatértünk rajzolni, persze, hogy pont mellettünk vezetett az útja)

Koronavírus-tanösvény (Miminek nem is tetszik) - valójában persze gesztenye:

Milyen udvariasan vagyunk kizárva a lányok szobájából (ha túl kicsi lenne a kép: "Kérjük kopogjon! Titkos dolog van folyamatban")

Legóból építenek állványt a telefonnak, hogy felülnézetből tudják messenger videóban közvetíteni a dobás eredményét az online mesekockázás során:

Dusának megbeszélése van (Apa nem szokott ugyanilyen vidám lenni, amikor ez van a fején):

Szánalmas áprilisunkat összefoglalja a Google Maps Timeline-om:

A hónap során felkeresett két új helyszínem az Aldi és a Lidl...

Karanténnapló 47. nap (május 1)

Hétköznap nem jutottam idáig, pedig picit több időm is volt, sikerült erősen visszaszorítani a munkát (de bezzeg a mai ünnepnapon keletkezett új feladat), de olyan sok különös nem történt, meg kevesebb volt a panaszkodnivaló :) Úgyhogy most a jó dolgokról egy gyors összefoglaló:

Végre haladtunk Dusa ovis feladatsorával is (ezek azért nem számonkért feladatok, de már kezdtem ócska anyának érezni magam, hogy nem küldök nap mint nap fényképes beszámolót a kreatív ténykedésünkről, meg cuki gyerekhangon elmondott köszönömöt az óvó néninek hangüzenetben).

Többízben sütöttünk (és a házassági évfordulós szívecske alakú ropikról nincs is kép):

Bár az idő nem teljesen indokolta, medencéztek (és miután kikunyerálták a nagyobb méretű medence megvásárlását, nagyon szorgalmasan hordták bele vödörrel a vizet - a kalkulációk alapján vagy 500 litert):

Sokat társasoztunk, gyerekek és felnőttek is, élőben és online is, ez itt pl egy interkontinentális játékparti eredménye Dusa és a keresztapukája között (kétségbeesett karanténszülőknek Sydney-ig kell menni gyerekfelügyeletért, hogy tudjunk dolgozni, örök hála, Tomi!):

Lica tudott a kertben edzeni (miután a trambulinos edzésekről kiiratkozott, mert túl kicsinek bizonyult a 3 méteres trambulinunk a többiekéhez képest (!), csak a sima edzéseket nyomja, de az sem kevés):

Az iskolai feladatok jelentős része a héten titkos anyák napi feladatok formáját öltötte (viccesnek találtam a figyelmeztetéseket, hogy ezeket tartsák titokban Anya előtt: a tanító nénik szerint ki adminisztrálja a gyerekek végtelen feladatlistáját??) Mondjuk lehet, hogy nagyobb ajándék lett volna, ha nem adnak olyan technika feladatot, amit öt napba telik elkészíteni, és aztán teljes lelki összeomláshoz vezet, mert nem sikerül tökéletesen...

A szorgos hetet követő háromnapos hétvége első napja is szorgosan telt: 

Mimi nádfonást tanult,

aminek a célja eredetileg galambfészek készítése lett volna, mert már napok óta figyeljük a teraszunkon szerencsétlenkedő galambpárt, akik szó szerint nem képesek egy szalmaszálat keresztbetenni, de aztán azt egy műanyag tányér kihelyezésével próbáltuk megoldani (hogy ne potyogjanak le a gallyak, amiket a vékony gerendára próbálnak lerakni):

A kezdeti kíváncsiság után egyelőre inkább úgy tűnik, tartanak a dologtól, de egyes kevésbé romantikus lelkű családtagok szerint az elriasztásuk a legjobb hatás, amit kiválthattunk.

Továbbá eredményesen küzdöttünk a vírus ellen: Dusa és Mimi teljesítette az Antivirus Run virtuális futóverseny 2,5 km-es távját (nem virtuálisan, hanem igaziból, ami Dusától azért elég szép teljesítmény), Licával holnap újra nekifutunk az 5 km-nek, mert a mai kísérlet (talán a technika háziból eredő zaklatottság és az ebből fakadó nem ebédelés következtében) 3,3 km után félbeszakadt.

Karanténnapló 41. nap (április 25)

Ma lett volna a csapatos szaladgálós matekverseny a Gellért-hegyen, most ez is online került megrendezésre: egy gyerek- és egy felnőttcsapattal indultunk (nem csak családilag, hanem a modern technológia segítségével külső csapattagjaink is voltak), mindkettő sikeresen teljesítette a pályát (sőt mi felnőttek kettőt is), és szuperül szórakoztunk.

Akit érdekel, május 3-ig megnézheti a feladványokat itt: https://www.logirintus.hu/

Délután pedig a kijárási korlátozás megszegésével (szabadidős tevékenységet végeztünk a szabadban, igyekezvén betartani a távolságot, csak épp volt körülöttünk kerítés - amiről ráadásul pár napja került le a piros cetli, de hát az csak határátlépés miatt volt rajta) megünnepeltük Marci szülinapját. Mivel nem gondoltuk, hogy tudunk találkozni, mi már az én névnapomra megsütöttük a tortáját, és a nagy részét meg is ettük. Na jó, igazából az alábbi videó kedvéért készült, de azért kiélveztük :)

Karanténnapló 40. nap (április 24)

Pénteki vasárnap, azaz munkanapcsere, hogy mehessünk kirándulni (az persze kérdés, hogy vasárnap majd dolgozunk-e helyette...)

A kirándulásból végülis nem sok lett Mimi két nappal ezelőtti trambulinos ugrásának hatására, azóta ugyanis túrabottal biceg a lakásban, de azért a Duna-partra kimentünk. Mivel múltkor nem jutott rá idő, most megcéloztuk a Szentendrei-sziget csücskét, miután gondosan tájékozódtunk Kisoroszi honlapján a helyi rendelkezésekről, amik a önkormányzati felhatalmazának megfelelően hétvégi parkolási tilalomról és a nem helyi lakosok szabadidős tevékenységének tiltásáról szóltak. Végülis ez oké, ezért cseréltük a napot. Azt hiszem, ez után mindenki sejti, hogy több mint egy óra autózás után mivel szembesültünk: a településtábla alatt hatalmas No tourism felirat, és a Szigetcsúcs teljesen lezárva, legalábbis az autók elől, és a lezáráson kívül is teleszórva minden parkolni tilos táblákkal. Ezeket próbáltuk azért kreatívan értelmezni, és arra jutottunk, hogy az egyik oldalra nem szól, vagy legalábbis az egyik irányból nem, de nem jött be: vagy nem voltunk elég figyelmesek, vagy amennyire fel vagyok háborodva ezektől a lezárásoktól, feltételezhetem azt is, hogy napközben is kitehették a plusz táblákat, mindenesetre ott fityegett a rendőri cetli visszaérkezéskor az autón :( (Csak azt remélem, hogy az a család, akit meggyőztünk a kreatív értelmezésről és a lázadás jogosságáról, még a rendőr előtt távozott, mert kicsit furdal a lelkiismeret)

De azért jól éreztük magukat:

Meleg azért nem volt, úgyhogy folyamatosan menekültünk a pokróccal az árnyék elől. Mikor újfent ránk vetült, Emó megkérdezte: "Kihúzzam megint a napra?", mire Dusa: "Nekem nem kell, én szívesen megfagyok itt!"

Karanténnapló 39. nap (április 23)

Ez nem egy szennyeskupac a lányok szobájának a padlóján, hanem Mimi technika házi feladata: ruhakollázs:

De mivel még mindig ott van, azt hiszem, azóta már tényleg átlényegült kupivá....

Karanténnapló 38. nap (április 22)

Marci szülinapi ajándék videójához gyakoroltunk új technikát Dusával, avagy egy is sok belőle:

Karanténnapló 37. nap (április 21)

Dusa egy masszív pukkasztófólia-szerűséget próbál kipukkasztani, nem sok sikerrel. A sokadik kísérletnél:

"Most már tényleg sikerülni fog! A lendületemmel! Mint egy hatalmas víziló!"

Karanténnapló 35. nap (április 19)

A hétvégi betevő kirándulásunkat egyre nehezebb megvalósítani: most már csak némi improvizációval úgy sikerült, hogy kombináltuk az egyik települést, ahol parkolni lehetett, de túrázni nem (Pomáz, Holdvilág-árok), azzal, ahol túrázni lehet, de parkolni nem (Csobánka, Oszoly), és a köztük levő távolságot Emó kétszer lefutotta, hogy megoldjuk a logisztikát.

(Egyébként ha valaki esetleg elítélne bennünket, ajánlom figyelmébe ezt a mai nagyon intelligens cikket)

Így azért elég rövidke lett az improvizált túra, de így is ilyen izgalmas dolgokat láttunk:

Ez meg az az izgalom, amikor Lica megkérdezte, felmászhat-e arra a fára, mire mi lazán rávágtuk, hogy igen, mert úgysem tud, és kb 5 másodperc múlva már fent is volt:

Szerencsére elég kevesen voltak ahhoz, hogy feltűnő legyen, hogy Dusa Lica pótpólójában ment végig, mert az első pár méteren kitalálta, hogy a sajátja szúr (Licának azért volt pótpólója, mert mostanában állandóan fázik, és nem hajlandó rövidujjúban lenni, de a biztonság kedvéért azért vittem neki, hátha mégis. A lenti képen eléggé látszik a gyerekek hőmérsékletérzékelésében fennálló különbség). Azért mázli, hogy nem egy rózsaszín példány volt nálunk, a szivecskét meg Lica eltakarta a közeli fotókon :)

De a következő kirándulás lehet, hogy már csak úgy valósulhat meg, ha valóra váltjuk a tervet, hogy az egyik hétköznap túrázunk, cserébe meg az egyik hétvégi napon dolgozunk.

Karanténnapló 31. nap (április 15)

Ma visszatért a suli, vagy fene tudja, mert a normál világban ma már nem lett volna tavaszi szünet, de hozzácsaptak egy nevelés nélküli napot, viszont a házi feladat kommunikáció alapján ma mégis volt "tanítás". (Ismerve a tanintézmények szokásait ezügyben, gondolom, ha újraindul a suli, egy hét múlva a nyakunkba sózzák ezt a most megspórolt nevelés nélküli napot, mint ahogy Dusának is három nappal tavaszi szünet előttre voltak képesek nevelés nélkült tenni. Bár lehet, hogy a mostani helyzet után többé nem is fog annyira megrázni bennünket az ilyesmi)

Mindenesetre nem szakadtak meg a tanulástól, múlt hétfőn két hétre szóló feladatokat adtak, és igen enyhén, úgyhogy a nagy részén túl vannak, maximum a különórákkal kellett foglalkozni egy kicsit (ma éppen ment Licának is, tegnap az edzését kénytelen volt kihagyni az állandó fejfájás miatt).

Azért a családi elmeállapotot jól mutatja, hogy este órákkal a megnézett mese (https://youtu.be/3OdXCAXymls) után is még mindhárom gyerekünk azt skandálta non-stop, hogy "csirketerelés, csirketerelés", sőt, néha én is csatlakoztam :)

Valahogy így:

Nem hallatszik a videón, de a másik szobában Dusa, akit Emó altat éppen, ugyanúgy gajdolja.

De csak nem lesz olyan örökzöld szlogen, mint Dusa állandó "Ugrik már a Kitti-nyúl"-ja. Fogalmunk sincs, mi ez és honnan szedte, de olyan gyakran énekelgeti, hogy Lica már le is kottázta, és már Dusa is tudja kísérni magát zongorán (legközelebb videózok is, most csak fotó van):

Pedig reménykedtem, hogy a csirketerelést kiverik a fejükből az Álomutazó musical dallamai, amit elkezdtünk nézni ma este, de egy idő után visszatért. Viszont ahhoz képest, hogy úgy tűnt, Dusa mindjárt elalszik a darabon, mégis megmaradt benne a mondanivaló, mert ahogy kikapcsoltuk, elkezdte dalolni, hogy "Időpazarlááás a zongorázááás", mire Mimi így kontrázott: "Időpazarlááás a fogszabályzó-hordááás" :)

Mimi ma is festett online, ezúttal Harry Pottert,

másodikak lettünk a Mensa online kvízén, és a következő napokra le vannak szervezve online társasozások (a gyerekeknek meg online mesekockázás, ha valaha összejön), úgyhogy nagyon aktív a virtuális életünk. Csak dolgozni ne kellene...

Karanténnapló 29. nap (április 13)

Most már le nem mossuk magunkról, hogy nekünk is végtelen időnk van a karanténban, ugyanis elkészült a kirakónk:

Igaz, Mimi még a szülinapjára kapta, úgyhogy bő három hónap volt az 1000 darab, de az igaz, hogy a nagy része az utóbbi három hétben készült. De most, hogy kész, holnaptól több időnk lesz dolgozni :)

A mai félnapos kirándulásunk majdnem kútba esett, ugyanis ezzel szembesültünk:

Továbbra sem tudok ezzel egyetérteni (és szerintem ebben a formában, a határozatlan idővel kifejezetten nem is legális, mert csak húsvétra szólt a felhatalmazás a szigorításra), de ha már ez van, legalább lehessen róla tájékozódni valahol, ne csak ott szembesüljünk vele...

Szerencsére a másik nyitva volt: