2010. augusztus 27-29: Ultra Trail Mont Blanc

Bár ez nem igazán Lici-, hanem Apa-téma, de mivel ez volt a mostani nyaralás fő apropója, és különben is, a végén Lici is szerepelt :), ezért megérdemel egy bejegyzést.

Szóval aki nem tudná, miről is van szó: 166 km-es futóverseny (de viszonylag kevés futással, sok gyaloglással is teljesíthető, a hegyen felfelé a profik sem futnak) 9500 méteres szintemelkedéssel, 46 órás szintidővel.

Emó erre készült már vagy egy éve, eköré szerveztük a nyarat, tulajdonképpen az olaszországi kiruccanás csak annak apropóján született, hogy nem kéne egyvégtében autózni Franciaországig. Ahhoz képest elég sokat maradtunk :)

A rajt péntek este volt, így csütörtökön kiszállítottam Emót Courmayeur-be, hogy legyen egy nap családmentes pihenőideje. A start után az interneten követtük az eseményeket, ugyanis ott rögzítették, ha a versenyzők áthaladtak egy-egy ellenőrzőponton. Aztán éjjel telefonált Emó, hogy 21 km után vége a versenynek az időjárás és a sárlavinák miatt. Ennyit egy év felkészülésről... Úgy volt tehát, hogy másnap megyek begyűjteni csalódott családfőnket, de addigra változott a terv: szombat délelőtt újraindították a versenyt egy rövidebb távon, 88 km-en. Így aztán megint az internetre tapadtunk, és mivel nagyon úgy tűnt, hogy Emó ezt a könnyített akadályt könnyedén veszi, és biztosan célba fog érni, így vasárnap hajnalban Licával együtt kerekedtünk fel Chamonix felé, hiszen így családi fogadtatás járt a célban.

Abban egyeztünk meg, hogy a célvonalnál találkozunk, de mi Licával trükkösebbek voltunk, és elindultunk szembe Emóval, így jó pár száz méterrel a cél előtt találkoztunk, így hát az elcsigázott Apának ennyit kellett Licával a karjában a forma kedvéért természetesen futva megtenni, miközben ő csak néhány lépésre számított :)

Az ünneplő tömegnek persze nagyon tetszett a kislányával befutó versenyző, bőszen integettek tehát, Lica pedig, mint ha ő lenne az ünnepelt sztár, learatta az Apának járó dicsőséget, és lelkesen integetett vissza. Útközben pár honfitárs szurkoló meghallotta, hogy magyarul beszélünk, így elénk kerültek, és a cél előtt a kezünkbe nyomtak egy hatalmas magyar zászlót, így azzal futottunk be a kamerák kereszttüzében a célba.