2009. szeptember 26: Nemzetközi Babahordozó Hét

Mivel ma egész napra egyedül maradtunk mi, lányok, Emó ugyanis teljesítménytúrázni ment (ezért kaptuk cserébe a tegnapi szabit), kénytelenek voltunk valami program után nézni, mert bármennyire imádok  a kiscsajjal lenni, nem volt még olyan nap, hogy ne lett volna valami felnőtt társaságom, és most sem volt kedvem egy ilyenhez. Így hát úgy döntöttünk, ellátogatunk egy előadásra a Nemzetközi Babahordozó Hét keretében. Stílszerűen nem mehettünk babakocsival, tehát Licát felkötöttem a meitai-ba (tájékozatlanok kedvéért: textilkenguru, kötős kenguru), és úgy sétáltunk a helyszínre. Odaérve próbáltam elvegyülni a nemlétező tömegben, de nem sikerült: egy szervező rögtön kedvesen üdvözölt, és felajánlotta, hogy bemutat egy meitai szakértőnek, aki megmutatja, hogy is kell igazán profin megkötni. A hölgy bár nagyon kedves volt, de kissé nyers stílusú, rögtön a „Ugye nem így megkötve hoztad a babát?” kérdéssel köszöntött. Mutatni kezdte, hogy is kéne, majd megállapította, hogy nem is bennem van a hiba, hanem a meitai-omban, ami szerinte ócska mind anyagát, mind szabását tekintve, nem is lehet jól megkötni, és különben is, internetes aukciós oldalakon nem veszünk meitai-t. Kissé elkeseredtem... Majd ránk próbált egy szerinte jó fajtát, és körbevezetett a helyszínen, hogy hol is tudom ezt most azonnal megvenni... Valljuk be, tényleg ég és föld volt a különbség, de azért hazafelé induláskor a mienket is sikerült jobban megkötni az instrukciók alapján, és hát egy itthoni gyors internetes kutatás alapján megállapítottam, hogy az említett típust használtan árulják húszezerért, ami kicsit túlzás. Ja, az is kiderült, hogy az a lány, aki a mienket varrta, szintén árult kint a helyszínen és benne van a brancsban, gagyi internetes oldalas meitai ide vagy oda.
Az előadás maga jó volt, bár nem minden nézetét tettem magamévá, nem vagyok elég megszállott hozzá. Pláne mikor kiderült, hogy a „hordozott baba” kategória nem csak arra utal, hogy nem babakocsiban visszük sétálni, hanem arra is, hogy otthon sem járókában tartjuk, hanem magunkon. Ugyanakkor a rendezvény elnevezése ellenére ostorozták azokat is, akik a „baba” szót használják, mert az előadó szerint ez a magyar nyelvben csak a játékbabát jelenti, tehát azt fejezzük ki vele, hogy a gyerek a mi játékszerünk.
Este, mivel én az apás fürdetést nem tudom reprodukálni, nem is próbálkoztam a kiskáddal, inkább együtt beültünk Licával a nagyba, és kockázatmentes körülmények között gyakoroltuk a pohárból ivást, ezúttal anyatejjel. Már csak a vaj hiányzott a tejben-vajban fürdéshez. Mire azon kezdtem volna gondolkodni, hogy is szállunk ki a kádból (bár egyszer már eljátszottam ezt a mutatványt, hogy csupaszon és csuromvizesen intéztem a gyermek kényelembe helyezését), befutott Emó, aki sajnos feladta a teljesítménytúrát, de nekünk felvidította az esténket.