Mivel a nagyszülőknél alvásom meghiúsult kulcs-zár kompatibilitási problémák miatt (ők nem voltak otthon, úgyhogy még házőrzési szolgáltatást is nyújtottam volna pedig), legalább Emó aludhatott, enyém volt a kiképzés harmadik éjszakája. Két menet volt, 1-kor és 4:40-kor (utóbbit júniusban nem úsztuk volna így meg, mert már teljesen világos lett volna), kb 20-25 perc alatt végeztem mindkettővel, tehát gyorsabban, mint az átlagos szopiztatás. Kézben ringattam (de nem énekeltem), de az ágyba nem sikerült felébredés nélkül letennem, úgyhogy végül letétel után ott aludt el végleg popsit rázogatva. Szerintem ez volt az első alkalom, hogy az ágyában aludt el, és rögtön kétszer! Nappal szégyenszemre a karomban szokott, annyira pici az átmenet a nyűgössé válás és az elalvás között, hogy mire odaérnénk az ágyhoz, miután felvettem, már alszik is.
Összességében tehát biztatónak tűnik a dolog, annyi legalábbis már 3 nap után látszik, hogy az éjjeli szopira tényleg semmi szüksége, szerintem annyit elértünk, hogy ezt elfelejthetjük teljesen (pedig a múltkori kétségbeesett hajnali guglizásom során micsoda dicshimnuszokat találtam az éjszakai szoptatás előnyeiről: pl hogy a termelődő oxitocin hatására könnyebben elalszik baba és mama - kösz szépen, nekem azért egyszerűbb, ha fel sem kell ébrednem). A felkelés persze nem múlt még el, de legalább már nem kötelezően egyszemélyes feladat.
Sírás ma minimális volt, és én is teljesen jól viseltem idegekkel (bár korábban megállapítottam, hogy alighanem nem arról van szó, hogy érettebb lettem, és azért altatom Dusát sokkal higgadtabban, mint a lányokat - azért néha még így is kiborulok -, hanem hogy feltalálták az okostelefont, és lehet közben valamivel tölteni az időt :)). Úgyhogy most már kipipálhatom azt a pontot a múltkori listából, hogy én magam nem vagyok már bizonytalan a célt illetően.
Na, megyek inni egy kis kólát :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése