2009. július 31: Már nem utálok hason lenni

Végre produkáltam valami látványos fejlődést, amire Anya úgy vágyott: már nagyon magasra és nagyon sokáig tudom hason tartani a fejem, és így már nem is olyan rémes ebből a nézőpontból a világ. Például jól lehet a medvével incselkedni,

de még divatbemutatót is tartok ilyen testhelyzetben:

Másik mai teljesítményemet már nem értékelte ennyire Anya, ugyanis ez abból állt, hogy egy kecses mozdulattal tekintélyes mennyiségű túrót helyeztem el a dekoltázsába...

Este látogatóm érkezett Csabi személyében, ami a kép tanúbizonysága szerint eléggé meglepett, és még a hajam is égnek állt tőle:

2009. július 29: Vérfürdő

Apa ma is itthon volt (most mi vagyunk Anyával a bűnbakok a bankban, akik miatt nem fejeződik be időre a projekt), és elvitt vérvételre, amiből egy szigorúan 18 éven felülieknek szóló horrorfilm kerekedett. Folyt a vér Apa nadrágjára, az én zoknimra, csak a kémcsőbe nem folyt elég, így a fele vérkép el sem készült :(

Anya meg felidézte a születésem napján tett híres kijelentését (tudjátok, mikor egyszerre pisiltem, kakiltam, hánytam meg csuklottam), mikor megállapította, hogy a kezem egyszerre van a számban, az orromban és a szememben, a másik pedig a fülemben, csak most nem volt itt Zí nagynéni, hogy a segítségével valami jó kis poén sikeredjen a dologból.

A szülők annyira kiestek a ritmusból a betegeskedések miatt, hogy csak Anya egy véletlen naptárba pillantásából jutott eszükbe, hogy ma vendégeket várunk, különben alaposan meglepődtek volna, amikor beállítanak. De így nem volt semmi gond, Geri bácsi és Dóri néni megcsodált, ahogy az illik:

2009. július 28: Anya beteg

Mivel ha én vagyok beteg, mindig Anya szokott írni, ezért most cserébe nekem kell. Nem mintha én nem lennék beteg...

Szóval az úgy kezdődött, hogy tegnap este megint hánytam egy nagyot. Szegény Anya utána hajnali fél 1-ig ült az ágyam mellett, hogy azt lesse, mikor ébredek fel annyira, hogy újra tudjon nekem enni adni. Aztán hajnali 4-kor meg arra ébredt, hogy nagyon rosszul érzi magát. Közel 39 fokos láza volt, és felváltva rázta a hideg meg a meleg, nem is tudott aztán már aludni többet. 6-kor újra megetetett (kivételesen rendesen ettem, szeretem a meleg tejet :)), aztán riasztotta segítségnek Jutka nagymamit, így Apa el tudott menni dolgozni, Anya meg a körzeti orvoshoz, míg a Nagymami vigyázott rám. Az orvos sok mindent nem tudott mondani, mert hogy gyógyszert úgysem adhat, annyi volt a hozzáfűznivalója, hogy Anya biztos fertőz, és szoptatnia sem kéne. Hát ezt nem állt módunkban megfogadni, de így Apát mégis hazarendelték a munkahelyéről, hogy ne Anya menjen velem a többi gyerek közé a doktor nénihez. Kaptam laborbeutalót, Anyának meg azt üzenték, szabad szoptatnia, de csak maszkban, meg ne fertőzzön:

Aztán délután a védőnéni telefonon át diagnosztizálta, hogy Anyának mellgyulladása lehet, így a maszk feleslegessé vált.

Mivel a doktornéni fel sem tudott ébreszteni az alvásból, a szülőknek most azt is írni kell, mennyire vagyok aluszékony. Ez elég nehéz feladat, mert mikor elalszom, még csak-csak felírják az időpontot, de amikor felébredek, gondoskodom róla, hogy az irkálásra ne legyen idejük, mire meg már lenne, rég elfelejtették, hánykor is volt. De azért azt megállapították, hogy nem alszom sokat, csak napi kb. 13 órát. Azért ezt biztos sok olvasóm irigyelné :)

2009. július 26: Állatsereglet

Ma semmi igazán izgalmas nem történt, így arra gondoltam, ráérő időmben végigvehetem, mi mindenféle állatnévvel szoktak engem a szüleim illetni:

• Cica – Eredet: Anyától örököltem, ő is Cica :)
• Bogár – Eredet: Ezt meg Apától örököltem
• Oroszlán – Eredet: A hatalmas szám ásítás közben (szintén apai örökség)
• Vércse – Eredet: Akkor kaptam, amikor még az elején folyton enni akartam, mára kiveszőfélben lévő elnevezés. De hát ezt nem is örökölhettem senkitől...
• Bagoly – Eredet: Először születésem után egy órával illettek ezzel a névvel az éjjeli órára való tekintettel, de azóta inkább bagolyszerű füleimre utalnak vele
• Béka – Eredet: Tiszta szülői gonoszság, hogy ilyen rusnya állathoz hasonlítanak, Anya a lábtartásomra fogja a dolgot, ha meg kell magyaráznia
• Malac – Eredet: Ezt nem kommentálnám...
• Nyúl – Eredet: Homályba vész, logikus lenne, ha akkor kaptam volna, mikor a kísérleti nyúl-krémmel kezdtek kenegetni, de ez csak később honosodott meg
• Mókus – Eredet: Úgy tűnik, minden cuki állatot fel akarnak sorolni...
• Bolha – Eredet: „Fordulj bolha, angyal módra”
• Kutya – Eredet: Konkrétan így nem neveznek, csak a „teásfindzsa-szemű” jelzőt örököltem a kutyától a Tűzszerszám című meséből

Természetesen a fentiek szinte tetszőleges kombinációja is használatos.

Hogy a mai napról is essen azért némi szó, voltunk sétálni a parkban, és a szokás szerint körém sereglő rajongók egyike nem csak a szokásos „jaj, de sok haja van” szöveggel jött, hanem azzal folytatta, hogy én magam is hatalmas vagyok! Anya nem igazán tudta ezt feldolgozni, hogy ő mit küzd azért, hogy ne legyek már ilyen kicsi, erre mások milyen nagynak látnak.

És a nap végére egy fénykép, Apa így értelmezte Anya utasítását, miszerint húzzunk zoknit. Azt hiszem, Anya legközelebb tisztázni fogja, kiét kinek a lábára :)

2009. július 25: Lagziban jártam

Képriport Gabi és Andris esküvőjéről Lici szemszögéből:

Hát ezek a szülők addig készülődnek, mint a menyasszony, én már rég felöltöztem:

 Szia menyasszony néni!

Mivel én voltam a nap sztárja, testőrömnek óvnia kellett a paparazziktól:

Ha nem kapok rögtön kaját, itt balhé lesz!

Folytatás később, ha megérkeznek a hivatalos képek, mert a főfotós bácsinak is nagyon tetszettem, különösen amikor a szülőkkel táncoltam!

2009. július 24: Rózsaszín kislány lettem!

Anya végre vett nekem rózsaszín ruhákat, mert unta, hogy mindig fiúnak néznek. A mai séta során ugyan már azt kérdezték óvatosan, hogy kislány vagyok-e, de így sem voltak biztosak benne...

Viszont Zí nagynénivel jól összeöltöztünk:

2009. július 22: Huncut vagyok

Ma meglátogatott a tegnap esti produkcióm miatt aggódó Jutka nagymami, de olyan vigyorgó műsort vágtam le neki, hogy rögtön azt mondta, hogy ha én ilyen vidám vagyok, nem lehet itt semmi baj, és minden aggodalma elszállt.

Anya kiengesztelésére pedig Apával hoztuk össze az alább látható műsort:

Persze nekem nem sok közöm volt a dologhoz, csak fogalmam sem volt, hogy kell elengedni azt a csörgő izét.

Anya annyira pátyolgat, hogy ilyen beteg vagyok, hogy még a halamat is visszakaptam a játszószőnyegen a bal oldalra, mert korábban Apa mindent áttelepített jobbra, hogy oda is forgassam a fejem. Ezt hamar megtanultam, de ennek ellenére enni még mindig csak az egyik oldalról szeretek, noha ez lett volna a hadművelet célja...

2009. július 21: Ezúttal fekete kedd

Ezt a napot megint nekem kell elmesélni, mivel Lici nagyjából átaludta, így nem sok tudomása van a történtekről. Sűrű orvosi programunk volt, ezért Emó is itthon maradt fizikai és lelki támaszt nyújtani (bár az oltás esetében lehet, hogy neki lett volna szüksége lelki támaszra, de erről majd később). Először szoptatási tanácsadóhoz (alias szopityúnéni) mentünk, de úgy tűnik, kicsit meghaladtuk a tudományát, már orvosi esetnek nyilvánított bennünket, annyira aggasztotta, hogy egy hete nincs súlygyarapodás, és egyáltalán nem ébreszthető a mély álomból a gyermek, még a bemutatott stimuláló technikái is kudarcot vallottak.

A következő állomás a gyerekorvos volt (immár a harmadik féle). A két hónapos oltásokat nem kaptuk meg, mert nem gyarapodó gyereknek nem adják be, ennek ellenére azt mondták, ne aggódjunk, valami vírusfertőzésről lehet szó, amire bacilusokat kell ennünk, biztos hamar elmúlik...

Pici Lici egész nap nagyon keveset evett (mivel többnyire aludt), de fürdés közben kárpótolt minket a vidám pancsolással:

Úgyhogy a feketeleves csak ezután következett ismét egy óriási hányás formájában, amivel a napi pociban maradt mennyiség a botrányosan alacsony 360 grammra csökkent. A reakció részemről vigasztalhatatlan bőgés volt, miközben Bömbike egy kis fürdés után felhőtlenül vigyorgott rám... És reggel 8-ig aludt teljesen üres pocival.

2009. július 20: Történelmi pillanat!

Azért kellett olyan rövidre fogni a tegnapi bejegyzést, hogy hamar eljussunk a mához, és végre elmondhassuk, hogy a blog behozta önmagát! Ennek örömére bepillantást engedek a kulisszák mögé: Így készül a blog:

Én diktálom, Anya meg írja :)
Azért az örömteli esemény ellenére nem ígérem, hogy ezentúl mindig naprakész leszek! Pláne ha közbejön még egy-két kórház... :(

2009. július 19: Gyors bejelentkezés

Még mindig nagyon keveset eszem, ültem Apa nyakában,

és videó készült arról, hogyan beszélek (csak türelemmel ki kell várni):

Úgy élvezem én a strandot...

Hogy Anyát felvidítsam, beteszek néhány pancsolós képet, mert Anya szerint fürdéskor vagyok a legszebb, mert ilyenkor olyan tágra nyitom a szemeimet. Kivéve, amikor elalszom közben...

Anya szereti az alábbi párosítást, az elsőn szerinte olyan vagyok, mint egy kisördög, a másodikon pedig egy kisangyal. Pedig csak 1 perc választja el a kettőt, na meg a vaku.

Ez itt a kórházi fürdi csúnya fémkádban. Viszont Apa soha ezelőtt nem fürdetett még ilyen elegánsan, ingben!

Ez pedig csak úgy, mivel olyan művésziek rajta a vízcseppek :)

A nagy hőségben már a nagykádban is fürödtem Anyával, csak arról nincs kép, arra már végleg nem volt elég keze Anyának, így is meztelenül és csuromvizesen kellett a fürdőzés befejeztével megtörölnie és felöltöztetnie engem :)
Egyelőre az egész család élvezi a pancsolásaimat, de Anya már emlegeti, hogy mi lesz majd, ha esőkabátban kell fürdetniük engem... Hogy készüljenek, valamelyik nap már le is fröcsköltem Anyát!