2009. augusztus 30: Itt jártak a friss házasok

- by Anya

Gabi és Andris hazatértek nászútjukról, és bepótolták a legutóbb a László Kórházba tett kiruccanás miatt elmaradt látogatást. Gyönyörködtünk az Azori-szigetekben, és kaptunk esküvős képeket is, íme a családi sztárfotó:

A látogatás végére Andris is összeszedte a bátorságát, hogy megfogja Licit:

És a súlyért szurkolók kedvéért idekívánkozik, hogy a mai nappal úgy tűnik, végre tényleg átléptük a bűvös öt kilós határt!

2009. augusztus 29: Itt van az ősz, itt van újra...

- by Lici

Nekem persze nem újra, hanem először van itt az ősz, ami abban nyilvánul meg, hogy most már sajnos nem mehetek egy szál bodyban sétálni, elő is kerültek tehát az új ruhadarabok a szekrényből:

A nap egyébként végre nyugalomban telt, kipihentük a nyaralást, Apa a züm-züm autókat nézte a számítógépen, Anyával meg a blogot írtuk a laptopon a családi hálózat, a bömbinet segítségével.

2009. augusztus 28: BB társas

- by Anya

Ma estére Lici születése óta először mertük összehívni hozzánk Emó munkatársait a szokásos társaspartira. Felmerült az is, hogy ne nálunk, hanem Szabinál legyen, két utcára innen, és Licit az egyik nagymamira bízzuk, én meg néha hazaugrom szoptatni, de nem bírtam rászánni magam. Lici már három és fél hónapos, de eddig kétszer fél órára bíztuk csak másra. Lehet, hogy túlzottan a nyakán lógok? Na majd ha nagyobb lesz, úgyis rámszól! Mindenesetre vőlegényjelöltünk anyukája megnyugtatott, hogy ő az egyévesét még egyszer félórára sem, soha, úgyhogy legalább nem vagyok egyedül. 

Az estére visszatérve lánykánk angyalian viselkedett, szépen, szó nélkül elaludt, amikor kellett, még úgy is, hogy az egyik fektetésnél Ilona tette le, aki alighanem nem a játék, hanem csak Lici kedvéért jött :)

Egyedül az esti súlymérés volt elkeserítő, tegnap már azt hittük, jöhet az ötkilós buli, a nyaralásból 5,04-gyel jöttünk haza, de ma megint a bűvös határ alá süllyedtünk :(

2009. augusztus 24-27: Első családi nyaralás

- by Anya

Hétfőn felkerekedtünk, és elindultunk a Mecsekbe, hogy nyakára hágjunk üdülési csekkjeinknek első Licivel közös nyaralásunkkal. Leánykánk a háromórás autóutat végigaludta, csak néha pislantott fel, aztán megállapította, hogy még mindig nem érdemes felkelni, így durmolt tovább:

Első állomásunk a sikondai horgásztó volt, ahol a helyi elemek a „kis horgász” megnevezéssel köszöntötték Licát.

Aztán elfoglaltuk szállásunkat, ami bababarátnak hirdette magát, de ez egy kicsit csalódást okozott: kiskád nem volt, másnapra ígérték, az állítólagos pelenkázó abban nyilvánult meg, hogy a kezünkbe nyomtak egy plusz lepedőt, hogy azon pelenkázhatunk, egyedül kiságy volt, egy olyan antik darab, hogy a falhoz kellett támasztani, nehogy összedőljön:

Ez a kép első nap készült kis családunkról az esti séta előtt.

Másnap délelőtt: indiánlány az orfűi strandon:

Délután a napot kicsit beárnyékolta, hogy kiment a bokám az abaligeti tónál, és rá sem tudtam állni. Emó még bevonszolt minket egy fűzfa alá szopizni,

aztán hozta az autót értünk. Az este ennek ellenére vidáman telt, mert egyrészt nyert a Debrecen, másrészt megérkezett a kiskád, azaz a minikád, és valamiért irtó viccesnek találtam, hogy Lici szinte el sem fér benne:

A szerdára tervezett túrának persze így lőttek miatta, maradt az egész napos lustulás házon belül...

...és kívül:

De a legjobb mégiscsak a hintaágyban volt:

Csütörtökön részünkről reggeli, Lici részéről reggeli és tízórai után indultunk haza, és ebédre már meg is érkeztünk, amit Lici látványos örömmel fogadott, az arcára volt írva, hogy „otthon, édes otthon”.

2009. augusztus 21-24: A négynapos hétvége további része

- by Lici

Pénteken Marciékat látogattuk meg egy kerti parti keretében, ahol mindkettőnket kicsaptak a fűbe heverni:

Szombaton először az Anya-oldali család jött látogatóba, be is mutattuk nekik, mennyire élvezem a zsipp-zsupp-kenderzsupp játékot, amit a Fejlesztőházban javasoltak (nem tudjuk, mit fejleszt, de jó móka):

Délután pedig Andi, két Andris, Berni baba és Pocaklakó baba voltak a vendégeim:

Esténként Apával készültem a babaúszásra: egyre hidegebb vízben pancsiztam, és Apa folyton vizet locsolt az arcomba, hogy a búvárreflexet gyakoroljam. Annyira sikerült begyakorolni, hogy már akkor is visszatartom a lélegzetem, ha Apa keze a víz felé közelít :)

Maradék szabadidejükben a szülők megpróbálták végignézni az új Harry Potter filmet, de folyton működésbe lépett a film-detektorom, ami annyit jelent, hogy ha megneszelem az ágyikómból, hogy a szülők moziznak, rögtön hangot adok nemtetszésemnek (amúgy semmi más zaj nem zavar). Nem szép dolog, hogy én nem nézhetem, de Anya nagyon szigorú! Pedig Apa már nagyon sok mesét töltött le nekem, ami Anya szerint hülyeség, mert ő azt gondolja, mire én felnövök, már teljesen más lesz a technológia, és a mostani file-ok már nem lesznek jók semmire. Szerinte ha egyetemre járok majd, akkor már gondolatátvitellel fognak tanítani :)

2009. augusztus 20: Játék, tűzijáték

- by Lici

Hát ma tényleg lecsaptam a játékaimra, imádok mindent, ami újdonság! Olyan kunsztokat csináltam, hogy a szüleim csak kapkodták a fejüket, azt mondták, óráról órára fejlődöm. (Bár most, amikor Anyával másfél héttel később írjuk ezt a bejegyzést, Anya azt mondja, újranézve a képeket, videókat már nem is tűnnek annyira nagy számnak, annyira megszokta már :))

Már megfogom egyik kezemmel a másikat,

valamint a közismert dalra nem hallgatva a tehén farkát is:

Apával kifejlesztettünk egy játékot, ahol én megfogom a tehénke madzagját, Apa meg a lábát, és húzzuk, aztán nagy zörejjel magától összehúzódik.

Mindeközben a rúgási technikám is fejlődött:

Anya ezalatt lankadatlanul hímezte az L betűket a textilpelusaimba, hogy ne keverjük őket össze Marciéval, és hálát adott az eszének, hogy nem Dzsenifernek neveztek, viszont az Ilona név határozottan vonzóbbá vált számára :) (Erre korábban még lett is volna esély, 10 éves kora körül, mikor még a János vitéz számított a legmenőbb szerelmesregénynek, magasan volt a név a toplistáján, még egy Barbie babát is elnevezett így :))

Este kilátogattunk a Duna-partra megnézni a tűzijátékot,

amiről aztán szopizás helyett hosszasan értekeztem otthon Anyának. Mondta is, hogy beszélni még nem kell ma megtanulnom...

2009. augusztus 19: Fejlesztőház

- by Lici

Délelőtt Anya elvitt megvizsgáltatni a Fejlesztőházba. A legizgibb persze az volt, hogy Anya vezetett, ráadásul ismeretlen helyre, ő szíve szerint BKV-zott volna, de Apa inkább megmutatta neki 3D-ben, hogy kell mennünk, így rávette, hogy bevállalja. Én még kicsit nehezítettem a dolgát azzal, hogy hánytam egyet útközben, így még megállóhelyet is keresnie kellett, hogy elrendezze körülöttem a dolgokat. Odaérve így átöltözéssel indítottunk, aztán egy néni fogdosott meg tornáztatott. Egy ideig tűrtem, de aztán eltört a mécses! A néni szerint minden rendben a fejlődésemmel, kivéve, hogy felhúzva nem emelem eléggé a fejem, mindenesetre a makacs bal felé fordulásomnak (bár leginkább csak evés közben makacs, játék közben nézek mindenfelé) szerinte nincs fizikai oka. Hát ez Anyán nem sokat segített...

Este látogatók jöttek Apa egyetemi csoporttársai és párjaik személyében:

Időközben megérkezett a háromhónapos szülinapomra rendelt ajándéközön is, így este Anya még játszott velük egyet, de holnap már én jövök!

2009. augusztus 17: Védőnői kaland

- by Anya

A mai napot azért vártuk, mert végre választ kaphattunk a sokakat izgató kérdésre, hogy centiben mérve mennyit nőtt a kiscsaj (legalábbis ezt hittük), mert mára voltunk hivatalosak a háromhónapos állapotfelmérésre (legalábbis ezt hittük).
Kezdődött a dolog azzal, hogy a védőnéni sehol. Telefonálás, végre befut, nem érti, mit keresünk itt, nem szerdára beszéltük meg? Rajtunk kívül azért még ketten várnak rá, sorrend junioritási alapon, a kettes sorszámot kapjuk. Előttünk apró baba mérése zajlik, súlyok állítgatása öt perc, a nehezen kikalkulált adatot anyuka hitetlenkedéssel fogadja.
Mi jövünk, Lici pucéran fekszik a mérlegen ("Anyuka, ültesse a mérlegre! Ja, még nem tud ülni?"), de közben még folyik egyes számú anyukával a csevely, ami abba torkollik, hogy védőnénink (aki egyébként a legkevésbé sem néni korú, mint ezt pelenkázási rutinjából már sejteni lehetett) nemes küldetésre vállalkozik: felajánlja, hogy elmegy kinyomozni, mikor rendel XY doktornő. Nem akarom a dicsőségét csorbítani azzal, hogy közlöm, a szomszéd ajtóra ki van írva, de később ezt megbánom: a nagy feladat 10 percet vesz igénybe, ami alatt Lici még mindig csupaszon fekszik a mérlegen (feküdne, ha meg nem unnám, és le nem venném, be nem bugyolálnám), és ráadásul csak félsikerrel zárul. Még egy gyors párbeszéd a következő védőnői látogatásról („Jövő hétfő délután jó lesz?” – „Jó” - „Akkor dél körül ott vagyok” – „Rendben” – „Múltkor később mentem, de most tudok korábban is, úgyhogy fél 11-re megyek...” Ezek után még látom, hogy a naptárba bekerül egy 10:00, név, cím feltüntetése nélkül. Már nem csodálkozom, vajon a mi mai találkozásunk miért úgy kezdődött, ahogy), majd Lici végre mérlegre vissza, és a történelem ismétli önmagát: hosszas kalkuláció, majd az eredményt (5 kiló 15 deka) kettes számú anyuka sem hiszi el. Újraszámlálás, majd hosszas vita következik arról, hogy az a gyerek, aki korábban öt hét alatt hízott 25 dekát, hízhatott-e most 5 nap alatt 20-at, míg fény derül a megoldásra: a deka és a gramm nem teljesen ugyanaz! Az 5,015-öt nagy kegyesen hajlandó vagyok elhinni (de nehogy drukkereink örülni kezdjenek, „hivatalosan” még nem értük el az 5 kilót, az ottani mérleg mindig többet mér, a referenciamérlegen csak 4,88 az állás).
Jön a kérdőív a fejlődési mérföldkövekről. Azt hittem, ezeket majd ő teszteli, így végre megtudhatom, korának megfelelően fejlődik-e Lici, ehhez képest a 20 kérdésből véletlenszerűen felteszi nekem kb. a felét, amelyikre az egyszavasnál kicsit bővebb mondatban válaszolok, ami nem igennel vagy nemmel kezdődik, azt inkább üresen hagyja. Mikor közli, hogy végeztünk, még megkérdezem, a hosszát nem mérjük-e meg, elvégre ezért jöttünk, és ez a második kérdés a papíron. A centit sem kezeli ügyesebben, mint a mérleget, az eredményt (58,5 cm, kb. egy hónapja volt 59) már rezignáltan fogadom, csak ki innen minél hamarabb. Még kézzel átmásolja az eredményeket a kérdőív másodpéldányára, az egyiken aláírja saját magát a szülő/gondviselő helyen is, a másikat (amelyiket végül nekem ad) aláíratja velem is. Röpke egy óra alatt végeztünk...

2009. augusztus 11-16: Javulás, fejlődés

Jó híreim vannak minden fronton: végre beindult egy picit a súlynövekedésem, csütörtökön a doktor néni megörült már a heti 5 dekának is, ezért mégsem kell elkezdenem banánt enni (sajnos), viszont a sok bukásra kaptam valami kását, amit szokás szerint elsőre szerettem, de azóta csökken a lelkesedésem, a bukásaim száma és mennyisége viszont nem. Ellenben a súlyom aztán még jobban beindult, pár napig nagyjából az elvárt szinten teljesítettem. Azóta megint egy kis visszaesés tapasztalható, úgyhogy nem szabad semmit elkiabálni!

Viszont nem csak a dekáim száma nő, okosodom is. A szüleim csak ámultak-bámultak, hirtelen mennyi minden új dologgal álltam elő. Elkezdtem nézegetni a kezemet, és ha adnak valamit bele, meg is fogom.

De a legkedvesebb játékaim most a kendők és más anyagok, ezeket magamtól is megragadom, és tömöm a számba.

Persze Anya adhat bármilyen szépséges kendőket, a legfinomabb még mindig a koszos, teleköpködött pelus!

De ezeken kívül is sok móka volt a héten: Anya kipróbálta, milyen, ha hajgumit tesz a hajamba,

Apával meccset néztem,

megismerkedtem az új védőnénivel (ez nem volt olyan mókás, mert elég bénácska, Anya szerint sosem látott gyereket), és a tejtesómmal is (itt éppen Anya nyugtatgatja, ami igencsak ráfér, mert sokat bömbizik),

vasárnap pedig felköszöntöttem a Nagymamit szülinapja alkalmából:

Időközben én is három hónapos lettem, de úgy hallottam, az ajándékaimra még várhatok, Anya nem szerezte be őket időben. Pedig Apa családjában szokás ígéreteket és később beváltható dolgokat ajándékozni...

2009. augusztus 10: Torna

A mai kalandozásunk a baba-mama tornára vezetett Beni nénivel és Marcival. Szerencsére olyan jó időpontban van a torna, hogy pont beleillik a napirendembe, ami kb. egy hete újra kialakult, mert a nem evés az utóbbi időben a korábbit teljesen elavulttá tette. Az új rend szerint már nem eszünk éjszaka, mert folyton csak elszabotáltam, cserébe viszont korábban kelünk és később fekszünk. Anya még nem tudta eldönteni, ez jobb-e, vagy a hajnali felkelés... 

Na de vissza a tornához: a kismamatornával ellentétben ez valóban méltó volt a torna névre, Anya már alig várta, hogy vége legyen az ő részének, és én következzek. Akkor aztán még fejjel lefelé is lógatott! (Sajnos fényképek nem készültek, de talán legközelebb) Amikor emelgetni kellett a babákat, Beni néni cserét ajánlott, de Anya nem ment bele, így is elég sózsáknak talált. Még egy érv, hogy ne egyek sokat... Aztán torna után először sikerült teljesen idegen terepen szopiznom, most hogy végre már nem csak fekvő pozícióban vagyok hajlandó enni. Rám is fért, nagyon megéheztem a tornától!

2009. augusztus 9: Játékparti

Délelőtt a szülők leléptek szőnyeget venni, engem meg ráhagytak az anyaoldali rokonságra. Aztán kikaptak a felvigyázóimtól, hogy túl hamar jöttek vissza :)

Délután pedig életem első társasjátékpartiján vettem részt, a szülők felavatták Henrikkel a legújabb játékukat, és – minő meglepetés – Apa nyert. Na de csak addig ülhet a babérjain, amíg fel nem növök!

A játékparti hamar babazsúrba torkollott, amikor megérkezett Zita, Bandi és a kis Nándi, aki leginkább azzal töltötte az időt, hogy a vadiúj szőnyegen díszelgő karikákat próbálta felszedni a földről.

2009. augusztus 8: Zsinórban a harmadik esküvő

Elérkeztünk egy időre az utolsó esküvőig, amin részt vettem, a következő, amiről tudomásunk van, pont az egyéves szülinapomra esik majd. 

Délelőtt még beugrott hozzánk Beni nagynéni és Marci, mert Marci annyira éhes volt, hogy nem bírta ki, míg hazaérnek. Nehéz elhinni, hogy rokonok vagyunk, nem?

Délután pedig következett Anita és Balu esküvője, ahol sok-sok ismerőssel találkoztunk, de nem csak náluk, hanem az idegenek körében is sikert arattam.
Itt még figyelek a felemelő szavakra,

de mire a gratulációra került a sor, már aludtam:

Anya a hazafelé úton ült először volán mögött, mióta megszülettem, de szerencsére ezt is átaludtam :)

Új időtöltéseim

Hogy a lustább fajtával kezdjem, imádom nézni, ahogy Anya tornázik. De most már engem is tornáztat, például gurigat ide-oda egy pokrócon.

De tornázunk együtt is: Anya a lábára fektet, és úgy emelget, én meg vigyorgok rá lefelé:

Az is jó, amikor Anya egy pokrócon huzogatva tart nekem körbevezetést a lakásban:

Amikor Anya főz, én vagyok mellette a kiskukta a konyhában:

Ha meg egyedül kell szórakoznom, akkor az ujjamat szopizom:

Jövő héten pedig a baba-mama tornával bővül a repertoár, majd arról is beszámolok!

2009. augusztus 7: Tejtestvér

Bővítettem a rokonságomat egy tejtestvérrel: ami tejcsit én nem eszem meg, azt Lala babának fogjuk adni, aki még csak egy hónapos, de jobb az evőkéje, mint az enyém. Akkor ezentúl majd azért eszem keveset, hogy Lalának több jusson. Ezt az önzetlenséget Apától örököltem! De az embernek amúgy is rendesnek kell lennie a kishugával, nem?

2009. augusztus 6: Oltás

Ma megkaptam a kéthónapos oltásomat. Nagyon ügyes kislány voltam, más babák dobhártyaszaggatóan üvöltöttek, én meg alig nyikkantam meg. Viszont a súlyom továbbra sem nőtt, így vasat kaptam, és ha még egy hétig nem gyarapszom, a doktor néni szerint ki kellene próbálnom új izgalmas ételeket, mint a banán és a tejpép. Anya aggódik is, hogy kiveti majd magából a modern anyatársadalom, mert manapság nem divat ilyen kicsiknél a hozzátáplálás... Szóval azt az utasítást kaptam, hogy inkább húzzak (hízzak) bele végre.

A rendelőben összefutottunk Sára babáékkal is, és megköszöntük az anyukájának, hogy ajánlotta nekünk ezt a kedves doktor nénit.

A vas, amit kaptam, nagyon vicces dolog: szép narancssárgára tud színezni mindent, például sokkal mókásabb narancssárga tejecskét kiköpdösni mindenhová, és még ki is rúzsozhatom magam vele:

Anya azt mondta, inkább nem mondja el, szerinte hogy nézek ki ezen a képen...

Bár a következő kép sem jobb: Anya aggódott, hogy belázasodom az oltás miatt, de nem akart folyton a hőmérővel nyaggatni, így egy szivecskét ragasztott a homlokomra, hogy kövesse a hőmérsékletemet, de csak egy kis hőemelkedésem lett:

"Majdnem” babamasszázson is részt vettünk: Anya talált egy hirdetést az orvosi rendelő várójában, hogy jövő csütörtöktől lehet csatlakozni babamasszázst tanuló csoporthoz, de mikor felhívta a számot, kiderült, hogy a jövő csütörtök fél éve volt. Na sebaj, Anya jó sok más új szórakozást kitalál nekem, de ezekről a következő fejezetben számolok majd be.

2009. augusztus 3. Átfordulás

Igazából ennek a szombati bejegyzésben lett volna a helye, de akkor volt más téma. Szóval szombaton átfordultam a hasamról a hátamra, és ma megint! A figyelmes olvasók most arra gondolnak magukban, hogy ezt már egy hónapja is leírtam, de akkor még csak véletlen volt, és a bömbizés lendülete vitt, de most nem erről volt szó! (Igaz, most mikor 4 nappal később írom ezt a bejegyzést, még mindig nem növekedett az árfordulások száma, de hát megmutattam, hogy képes vagyok rá, learattam a dicséreteket, minek strapáljam magam tovább vele?). Íme egy kép a folyamat közben:

Mielőtt valaki elkezdené dicsérni szüleim reflexeit, hogy így lekapták az eseményt, gyorsan elmondom, hogy kb 10 percet tartózkodtam ebben a köztes fázisban, így nem volt nehéz. Azt hiszem, ezért is nem videó készült, az egy kicsit unalmas lenne...

Délután eljött látogatóba Beni nagynéni, Marci és Susie, aki (micsoda véletlen) gyerekorvos. De sajnos rejtélyes étvágytalanságom okának megfejtéséhez ő sem tudott közelebb vinni bennünket (ezt a szépséges mondatot csak azért kreáltam, hogy Zí nagynéni ízlésének megfelelően növeljem az irodalmi színvonalat :))

2009. augusztus 2: Palacsinta

Ma itthon főttünk a hőségben, mazochista szüleim pedig még fokozták is a gyötrelmeiket, mindegyikük a maga módján: Apa hajnalban futni ment, Anya pedig palacsintát sütött, ami nagy szó, mert eddig nem tudott, de most megszállta az ihlet. Apa szerint ez nagyon hasznos, mert nem kell majd a nagyszüleimnél kuncsorognom érte, ha örököltem Anyától azt, hogy ez a kedvenc ételem (vajon ez domináns vagy recesszív öröklődés?). Az alábbi képen épp szemrevételezem a termést:

2009. augusztus 1: Ismét esküvő

Sokat járunk mostanában esküvőre, erősen gondolkodnom is kell, a jövő szombati bejegyzésnek milyen címet adjak majd, mégsem lehet ugyanez...

A mai esküvő Apa egy munkatársáé volt, és csak másfél napja kaptunk rá meghívást, mert nem akartak nagy nyilvánosságot, de Apának ennyi idő alatt is sikerült jól elpletykálnia :)

Az indulás előtt Anyával...

...és az esküvő után a városligeti sétán Apával (a vattacukorból sajnos nem kaptam, és még csodálkoznak, hogy nem hízom...):

A legmegdöbbentőbb élmény egyébként az esküvőn az volt, hogy nem én voltam a legkisebb a vendégseregben! Sőt, eléggé le lettem körözve egy pici baba által a maga 17 napjával. A szüleim kezdenek rádöbbenni, hogy növök...