Igazából ennek a szombati bejegyzésben lett volna a helye,
de akkor volt más téma. Szóval szombaton átfordultam a hasamról a hátamra, és
ma megint! A figyelmes olvasók most arra gondolnak magukban, hogy ezt már egy
hónapja is leírtam, de akkor még csak véletlen volt, és a bömbizés lendülete
vitt, de most nem erről volt szó! (Igaz, most mikor 4 nappal később írom ezt a
bejegyzést, még mindig nem növekedett az árfordulások száma, de hát
megmutattam, hogy képes vagyok rá, learattam a dicséreteket, minek strapáljam
magam tovább vele?). Íme egy kép a folyamat közben:
Mielőtt valaki elkezdené dicsérni szüleim reflexeit, hogy
így lekapták az eseményt, gyorsan elmondom, hogy kb 10 percet tartózkodtam
ebben a köztes fázisban, így nem volt nehéz. Azt hiszem, ezért is nem videó
készült, az egy kicsit unalmas lenne...
Délután eljött látogatóba Beni nagynéni, Marci és Susie, aki
(micsoda véletlen) gyerekorvos. De sajnos rejtélyes étvágytalanságom okának
megfejtéséhez ő sem tudott közelebb vinni bennünket (ezt a szépséges mondatot
csak azért kreáltam, hogy Zí nagynéni ízlésének megfelelően növeljem az
irodalmi színvonalat :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése