- by Anya
A mai napot azért vártuk, mert
végre választ kaphattunk a sokakat izgató kérdésre, hogy centiben mérve mennyit
nőtt a kiscsaj (legalábbis ezt hittük), mert mára voltunk hivatalosak a
háromhónapos állapotfelmérésre (legalábbis ezt hittük).
Kezdődött a dolog azzal, hogy a védőnéni sehol. Telefonálás, végre befut, nem érti, mit keresünk itt, nem szerdára beszéltük meg? Rajtunk kívül azért még ketten várnak rá, sorrend junioritási alapon, a kettes sorszámot kapjuk. Előttünk apró baba mérése zajlik, súlyok állítgatása öt perc, a nehezen kikalkulált adatot anyuka hitetlenkedéssel fogadja.
Mi jövünk, Lici pucéran fekszik a mérlegen ("Anyuka, ültesse a mérlegre! Ja, még nem tud ülni?"), de közben még folyik egyes számú anyukával a csevely, ami abba torkollik, hogy védőnénink (aki egyébként a legkevésbé sem néni korú, mint ezt pelenkázási rutinjából már sejteni lehetett) nemes küldetésre vállalkozik: felajánlja, hogy elmegy kinyomozni, mikor rendel XY doktornő. Nem akarom a dicsőségét csorbítani azzal, hogy közlöm, a szomszéd ajtóra ki van írva, de később ezt megbánom: a nagy feladat 10 percet vesz igénybe, ami alatt Lici még mindig csupaszon fekszik a mérlegen (feküdne, ha meg nem unnám, és le nem venném, be nem bugyolálnám), és ráadásul csak félsikerrel zárul. Még egy gyors párbeszéd a következő védőnői látogatásról („Jövő hétfő délután jó lesz?” – „Jó” - „Akkor dél körül ott vagyok” – „Rendben” – „Múltkor később mentem, de most tudok korábban is, úgyhogy fél 11-re megyek...” Ezek után még látom, hogy a naptárba bekerül egy 10:00, név, cím feltüntetése nélkül. Már nem csodálkozom, vajon a mi mai találkozásunk miért úgy kezdődött, ahogy), majd Lici végre mérlegre vissza, és a történelem ismétli önmagát: hosszas kalkuláció, majd az eredményt (5 kiló 15 deka) kettes számú
anyuka sem hiszi el. Újraszámlálás, majd hosszas vita következik arról, hogy az
a gyerek, aki korábban öt hét alatt hízott 25 dekát, hízhatott-e most 5 nap
alatt 20-at, míg fény derül a megoldásra: a deka és a gramm nem teljesen
ugyanaz! Az 5,015-öt nagy kegyesen hajlandó vagyok elhinni (de nehogy
drukkereink örülni kezdjenek, „hivatalosan” még nem értük el az 5 kilót, az
ottani mérleg mindig többet mér, a referenciamérlegen csak 4,88 az állás).
Jön a kérdőív a fejlődési mérföldkövekről. Azt hittem, ezeket majd ő teszteli, így végre megtudhatom, korának megfelelően fejlődik-e Lici, ehhez képest a 20 kérdésből véletlenszerűen felteszi nekem kb. a felét, amelyikre az egyszavasnál kicsit bővebb mondatban válaszolok, ami nem igennel vagy nemmel kezdődik, azt inkább üresen hagyja. Mikor közli, hogy végeztünk, még megkérdezem, a hosszát nem mérjük-e meg, elvégre ezért jöttünk, és ez a második kérdés a papíron. A centit sem kezeli ügyesebben, mint a mérleget, az eredményt (58,5 cm , kb. egy hónapja
volt 59) már rezignáltan fogadom, csak ki innen minél hamarabb. Még kézzel
átmásolja az eredményeket a kérdőív másodpéldányára, az egyiken aláírja saját
magát a szülő/gondviselő helyen is, a másikat (amelyiket végül nekem ad)
aláíratja velem is. Röpke egy óra alatt végeztünk...
Kezdődött a dolog azzal, hogy a védőnéni sehol. Telefonálás, végre befut, nem érti, mit keresünk itt, nem szerdára beszéltük meg? Rajtunk kívül azért még ketten várnak rá, sorrend junioritási alapon, a kettes sorszámot kapjuk. Előttünk apró baba mérése zajlik, súlyok állítgatása öt perc, a nehezen kikalkulált adatot anyuka hitetlenkedéssel fogadja.
Mi jövünk, Lici pucéran fekszik a mérlegen ("Anyuka, ültesse a mérlegre! Ja, még nem tud ülni?"), de közben még folyik egyes számú anyukával a csevely, ami abba torkollik, hogy védőnénink (aki egyébként a legkevésbé sem néni korú, mint ezt pelenkázási rutinjából már sejteni lehetett) nemes küldetésre vállalkozik: felajánlja, hogy elmegy kinyomozni, mikor rendel XY doktornő. Nem akarom a dicsőségét csorbítani azzal, hogy közlöm, a szomszéd ajtóra ki van írva, de később ezt megbánom: a nagy feladat 10 percet vesz igénybe, ami alatt Lici még mindig csupaszon fekszik a mérlegen (feküdne, ha meg nem unnám, és le nem venném, be nem bugyolálnám), és ráadásul csak félsikerrel zárul. Még egy gyors párbeszéd a következő védőnői látogatásról („Jövő hétfő délután jó lesz?” – „Jó” - „Akkor dél körül ott vagyok” – „Rendben” – „Múltkor később mentem, de most tudok korábban is, úgyhogy fél 11-re megyek...” Ezek után még látom, hogy a naptárba bekerül egy 10:00, név, cím feltüntetése nélkül. Már nem csodálkozom, vajon a mi mai találkozásunk miért úgy kezdődött, ahogy), majd Lici végre mérlegre vissza, és a történelem ismétli önmagát: hosszas kalkuláció, majd az eredményt (
Jön a kérdőív a fejlődési mérföldkövekről. Azt hittem, ezeket majd ő teszteli, így végre megtudhatom, korának megfelelően fejlődik-e Lici, ehhez képest a 20 kérdésből véletlenszerűen felteszi nekem kb. a felét, amelyikre az egyszavasnál kicsit bővebb mondatban válaszolok, ami nem igennel vagy nemmel kezdődik, azt inkább üresen hagyja. Mikor közli, hogy végeztünk, még megkérdezem, a hosszát nem mérjük-e meg, elvégre ezért jöttünk, és ez a második kérdés a papíron. A centit sem kezeli ügyesebben, mint a mérleget, az eredményt (
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése