2010. február 20-28: Síelés

Jó sokára szedtük össze magunkat annyira a hazatérés után, hogy meg tudjuk írni a síelés történetét, de most itt van:

Szombaton még gyorsan ellátogattunk az anyaoldali rokonsághoz, hogy kárpótoljuk őket azért, hogy aztán egy hétig az apaoldal élvezheti a társaságunkat. Mivel Zí nagynéni jelmezbálra készült, a denevérkellékkel Lica is farsangolhatott egy kicsit:

A délután és este a csomagolás jegyében telt, aztán maradt vagy 4 óránk aludni. Hajnali 2-kor óvatosan kiszedtük Licát az ágyból, de persze felébredt, és örömmel konstatálta, hogy valami esemény van. Így aztán nem is nagyon tudott elaludni, amíg ki nem értünk a városból, mert túl sok fény volt, de utána szépen szundikált reggelig. Gyors reggeli egy benzinkútnál, de ezt sajnos néhány szerpentinnel később viszont is láttuk. Licát így végleg befogadta az apaoldal, mert hozza a családi hányós hajlamot.

A szuper szálláson tehát a mosógép felderítésével kezdtünk, de volt minden más is: járóka, etetőszék, pingpongasztal (a szabadban – sosem pingpongoztunk azelőtt hóban, kétezres hegyekkel körülvéve), csocsó, darts, emelni való súly (ezeket sajnos bokros teendőink miatt nem volt időnk kipróbálni), teljes konyhafelszerelés, még kaja is, amit szégyenszemre majdnem mind meg is ettünk.

A fentieken túl volt még ragyogó napfény is, amit rögtön ki is használtunk:

Mellesleg voltak sípályák is, melyeket hosszabb-rövidebb időre meglátogatott a család majd’ minden tagja (az apróságok kivételével, ugyanis én, mint paramami veszélyesnek találtam a háti hordozóval síelést. De láttunk azért cumis síelőt a lejtőkön, az apukája szerint még berreg is a kanyarokban, jövőre talán majd mi is kipróbáljuk)

Végiglátogattuk a környék befagyott tavait (az alábbi képen épp az egyik partján örül a lány Apa mókás produkciójának a jégen), várost néztünk, de leginkább babáztunk.

Aztán szerda éjjel végre megérkeztek Marciék! De hogy el ne felejtsük, érkezett ám egy baba korábban is, csak nem Ausztriába, hanem (budapesti átszállással) Érdre: Hétfő délután megszületett Roli másodunokatesó, akit üdvözlünk a nagyvilágban!

Csütörtöktől tehát kezdetét vette az igazi babaprogram. Marci jó sok játékot is hozott magával, és buzgón bemutatta ezek rendeltetésszerű használatát, de Licát mindebből leginkább a plüssházikó lakói, a kisegerek ragadták meg,

innentől fogva ritkán lehetett úgy látni, hogy ne lett volna az egyik, de leginkább mind a két kezében egy-egy egérke. Még lépcsőt is egerekkel a kezében mászott:

Ugyanis ahhoz képest, hogy Lica ezidáig nem igazán találkozott lépcsővel, most úgy tepert rajta, mintha világéletében ezt gyakorolta volna:

Tanult ám sok mást is, inspiráló volt Marci társasága: Már tapsol, integet (bár még csak a mozdulat van meg, nem igazán sikerül jól időzíteni), tökéletesítette a kapaszkodás nélküli felállást, és végre azt mondja, hogy „babababa”! Annyira édes a hangja, olvadozik tőle az anyai szív! Viszont a „kérem”-re tárgyakat odaadni képessége mintha nem is lett volna, valószínű rájött, hogy ha itt a konkurencia, nem adja ki az ember a kezéből vigyázatlanul a tárgyakat (itthoni update: az elmélet helyesnek bizonyult, mert amint hazaértünk, újra oda tudta nyújtani a dolgokat).

De vissza a programokhoz: ellátogattunk az egyik termálfürdőbe is, de mivel a sok izgalomban nem igazán aludták ki a gyerkőcök magukat, így nem voltak maradéktalanul lelkesek (alant Lica részéről egy jobb pillanat).

Számunkra pedig a legizgalmasabb program az volt, mikor ránk maradt a két gyerkőc, mialatt a többiek síeltek. Próbára tehettük magunkat, milyen lenne, ha ikreink lennének. Hát blogot biztos nem lenne időm írni mellettük... Azért egy napra élveztük, voltak nagyon bájos pillanatok, mint ez:

Na de ilyenek is:

Megbirkóztunk a feladattal, de mikor délután álomba szenderültek, Apa így kommentálta: „Na végre alszanak az ördögfiókák!”

Lica egész héten szépen evett (kivétel: tápszer), néha határozottan éhenkórásznak mutatkozott:

Azért ha elege lett az evésből, megtalálta a módját, hogy távozzon – lefelé:

Volt persze kényeztetés is, önmagában az, hogy folyamatosan volt érdekes társaság, Anyának sem volt más dolga, mint ő, de a fő különbség az volt az otthonhoz képest, hogy hajnalanta jópárszor az ágyunkban kötött ki. Aggódtunk is, mi lesz, ha hazaérünk!

De persze magáért a hazaútért is aggódtunk, mert ezúttal nappal utaztunk, de várakozáson felül gondtalan volt! Igaz, előtte nem hagytuk szegény gyerkőcöket aludni, így mikor fél 3-kor felkerekedtünk, körülbelül 10 másodpercre volt szükség az elalváshoz, és két órán keresztül fel sem ébredt. Akkor viszont mosolygósan, jókedvűen, amire otthon sosincs példa! Jól beuzsonnázott, és utána még az én szendvicsemet is kivette a kezemből, részben majszolgatta, részben pedig vonalakat húzott a vajjal a szórakoztatására odakészített tükörre. Egy órányi mulatozás után ismét aludt egy kicsit, és mire picit kezdett kétségbeesni a bezártságtól, már haza is érkeztünk!

Itthon várt ránk a kirámolás, mosás és a szürke hétköznapok (utóbbi Lica részéről, nekünk mellette sosem lehet szürke). Na meg a tudat, hogy Marciékat megint jó darabig nem látjuk :(

2010. február 18: Utolsó tejszállítmány

Ellátogattunk ma a tejtesóékhoz átadni az utolsó adag tejcsit, a vendégeskedéssel próbálván kompenzálni a szomorú eseményt, hogy bezárt a tejcsárda. Sajnos Lalából csak keveset láttunk, mert többnyire aludt, de Márk nagyon aranyos volt. Igaz, Gyöngyi mondta, hogy érkezésünk előtt azt kérdezgette aggódva, hogy ugye Lici nem fogja elvenni az autóit, és persze elvette, de azért megoldódott ez a konfliktus is. A kedvenc részem az volt, mikor Gyöngyi Lalával volt elfoglalva a másik szobában, Márk pedig percenként szaladt hozzá tudósítani: „Anya, ő már tud ülni!”, „Anya, neki már van foga!”, és még vagy ötféle egyéb változattal. :)

2010. február 17: Hisztihegyek

Kezdődött azzal, hogy Ringatóra menet az utcán olyan műsort csapott a lány, hogy ki kellett vennem a babakocsiból, és karban vinni (téli öltözékben azért neki is van ám súlya), közben pedig tolni a babakocsit, hát nem volt egyszerű. Nem is haladtunk túl gyorsan, pedig randink volt egy eddig személyesen nem ismert fórumos babával és anyukával, Danival és Szabinával. Aranyosak voltak a gyerkőcök, versenyt futottak, ki ér oda hamarabb Ili nénihez és főleg a hegedűhöz (Lica nyert, a képen Dani a bronzérmes helyen látható). Valahogy a Ringatón és minden egyéb házon kívüli programunkon nyoma sincs a szeparációs szorongásnak...

De vissza a hisztihez: ez este tetőzött: vacsi előtt kezdte a kis boszorka, szinte semmit nem lehetett beletömni, mert csak üvöltött, feszítette magát, tekergőzött... Tudom, azt mondják, egy-másfél éves kor alatt nincs hiszti, de én egészen így képzelem... Jó másfél órán keresztül tartott a dolog, lefektetni sem lehetett a lányt, csak állt fel és ordított. Kivettük, még szopival is kínáltam, hátha megbánta, hogy abbahagyta, és az a baj, de semmi. Szégyenszemre néhányszor pár percre ott is hagytuk sírni, mert nem tudtunk vele mit kezdeni. Apát közben leküldtem a garázsba tetőcsomagtartót szerelni, mert ha ketten vagyunk, sokkal kevésbé vagyok kitartó. Felhívtam a Nagymamit is, nem mintha reménykedtem volna benne, hogy bárki tud segíteni, de legalább addig sem volt alkalmam nagyon kiborulni. Ő csak azt tudta mondani a háttérzajt hallva, hogy „Hát ez borzasztó!” Végül sok eredménytelen nyugtatás után Lica csak kifáradt és elaludt. Csak az volt a pozitívum, hogy végül egészen higgadtan kezeltük a helyzetet, ami biztos jól fog jönni, mikor majd a hisztikorszakban ez mindennapos esemény lesz, de rossz belegondolni...

2010. február 16: Tápszer :(

Ezennel hivatalosan is vége a szopizásnak :( Szenvedés volt már mindkettőnknek a próbálkozás. Kaptunk tápszert, de persze azt sem issza a csajszi. Bár amilyen büdös, én sem innám. Tejpépet és tejterméket mondjuk eszik sokat, de a folyadékkal bajban vagyunk, hiába iszik már nagyon ügyesen pohárból és csőrös pohárból is, napi 1 deci megy le kb. Úgyhogy még próbálkozunk a tápszerrel, csinálom 30 ml-enként, aztán öntöm ki...

Sajnos ezzel a tejtesó táplálásának is vége szakad, bár ezzel nekem felszabadult fél órám az estéből. A szoptatós teákat is összecsomagoltam Kinga részére, bár inkább ne legyen rá szüksége!

Míg ezeket a konyhában pakolásztam, és Apa is ott beszélgetett velem, felfigyeltünk arra, hogy Lica csöndben van a nappaliban. Mivel ez az álmoskönyvek szerint rosszat jelent, kimentünk megnézni. Hát nem megette a szopis teás kedvezménykupont, amit szintén kikészítettem Kingának?

9 hónapos státusz

Súly: 6720 gramm (nem összevethető a korábbiakkal, mert a mindig többet mutató orvosi mérlegen mérték, és még pelenka is volt rajta, de mostantól házi mérleg híján ez lesz a referenciaérték)

Hossz: 69 cm

Ruhaméret: 68

Fogak száma: 6 (mint az alábbi képen gyönyörűen látszik)

Alvás: éjjel 10 óra, mostanában ébredés nélkül + nappal már csak 2x, összesen kb 2,5 óra (de volt már 3/4 és 4 is)

Evés: Napi 5x, és nincs már szopi :(

Étlap: sok újdonság nincs az utóbbi hónapban, csak a tojássárgája és a krémtúró, de az utóbbit inkább nem valljuk be

Amit nem szeret: uborka + szopi és mindenfajta helyettesítője :(

Fejlődésben így állunk: kapaszkodás nélküli állás, pacsi, „kérem”-re tárgyat odaadni, gagyogáskezdemények (gyagya, anya, ajaj) + „vau-vau”-t mondani ugyan nem tudja, de már érti, legalábbis a saját pöttyös kutyájával látszólag beazonosítja, keresi a szemével, ha elhangzik (igaz ugyan, hogy egyébként is valami különös lelki kapcsolat fűzi a pöttyös kutyához, amint feláll a kiságyban, első dolga jobbra sasszézni és oldalra fordított fejjel kukucskálni, hátha be tud lesni a polcra, ahol a kutya van – a pszichológusok alighanem valami gyermekkori traumára vezetnék vissza a dolgot :) Mondjuk arra, hogy az anyja nagyon ijesztően kukucsolt neki a szóban forgó kutyával)

Kedvenc játék: ütött-kopott madzagos favonat (hiába a napok szerint szortírozott játékrengeteg, ezt minden nap meg kell keresni és le kell halászni a polcról)

Kedvenc tevékenység: anya lábába csimpaszkodni

2010. február 15: Áll a baba, áll

Lica ma kialudta a hétvége fáradalmait, volt 4 óra alvás napközben, a napirendünk szokás szerint romokban hever... Balhézott egy iszonyút a boltban, mindenki minket nézett, nem értettem, mi baja lehet, és kiderült, hogy fáradt, pedig másfél órával korábban kelt.

De amikor ébren volt, buzgón gyakorolta új tudományát, hogy mire az apja hazaért, már profin menjen. Ugyanis 9 hónapos ajándékként elkezdett támaszték nélkül álldogálni! A lenti videó nem sokkal azután készült, hogy Emó este hazaért, és onnantól szó szerint percről percre fejlődött, mire eljött az esti szertartások ideje, már irtó hosszú ideig meg tudott állni önállóan, sőt maga a felállás is ment már guggolásból kapaszkodás nélkül.

2010. február 12-14: Túra a Börzsönyben

Végre sor került a háti túrahordozó bevetésére Flóri börzsönyi túráján, ha már múlt héten a havazás miatt lemaradtunk a premierről. Péntek délután Apát és két másik túratársat felszedtük a bankban, és irány Diósjenő! A többiek már vígan voltak a helyszínen, sajnos egy emeleti szobában, amihez kívül lefagyott falépcső vezetett. Apa ezen le is szánkázott Licával a karjában! Fizikai baja csak neki lett, de a lány is nagyon megijedt, volt nagy bömbizés!

A szombati túra vidáman kezdődött, élvezte a kiscsaj a magaslati levegőt Apa hátán:

Aztán egy idő után elunta a dolgot, fáradt is volt, meg a hegy tetején nagyon fújt a szél. Így gyorsan megetettük a hóban,

aztán kicsit lejjebb eresztettük az ülését, úgy már sikerült elaludnia:

A túra után egy étteremben pihente ki a nap fáradalmait a csapat. Licának jutott egy etetőszék, kétkedve tettük bele, hogy úgysem sokáig fog megmaradni benne, de egész vacsi alatt boldogan vigyorgott és játszott benne!

A sok izgalom közepette igen kevés alvásra jutott idő, ennek ellenére az esti altatáskor Lica úgy döntött, még játékidő van. Pedig Apa éjszakai túrára sietett volna, amit előbb kissé halasztottak a lány miatt, de olyan reménytelen volt az elalvás, hogy végül felkerekedtek, én meg végül engedtem, és beengedtem az ágyba játszani még egy kicsit. Vagy egy órán át rakosgatta még egymásba a poharakat (én el is szunyókáltam közben szerintem), míg végre álmosan szopizni kezdte az ujját.

Reggel mindkét nap az ágyunkban kötött ki Licalány, mivel a hajnali ébredést lusta módon így kezeltük le. De hogy két nap alatt is el lehet rontani a gyermeket, azt hétfőn megtapasztalhattam, amikor alighanem ugyanezt elvárva kukorékolt kora reggel.

2010. február 12: Névnap

Ha valaki nem tudná, ma van Lica névnapja! Hivatalosan nem, de mivel azt úgysem tudná senki megjegyezni, mert nincs benne a naptárban, na meg a szülinapjához is közel van, úgy döntöttünk, hogy Lívia, Lídia napon ünnepeljük, az csak egy betű különbség. Úgyhogy ezúton is boldog névnapot, kicsi lány!

2010. február 11: Szopi nélkül

Tegnap este kimenőt kaptunk, és színházban voltunk, addig Jutka nagymami Licázhatott. Olyan ügyesen gyakorolták a pohárból ivást, hogy ma reggel épp csak töltöttem a pohárba, mikor Lica kikapta a kezemből, és teljesen egyedül ivott!

Sajnos azonban ennek az ivásnak az volt a szomorú apropója, hogy nem volt hajlandó szopizni, így a lefejt tejet adtam neki (nem kellett neki túl sok a kezdeti lelkesedés után). Az utóbbi pár napban már nem volt könnyű a dolog, de ma odáig fokozódott, hogy egész nap egyetlen szopi sem sikerült. Bár az egyéb evés terén is katasztrófa volt ez a hét, hátha majd az étvágyával ez is helyrejön majd.

Jutott mára egy véres jelenet is: Lica egy párnán mászott át a földön, de lefelé mászni nem igazán tud, így a párna túloldalán arcra érkezett. Nem tűnt vészesnek, így csak megsimogattam az arcát, de azt láttam, hogy csurom vér a kezem! A ruhája több rétegen keresztül is átázott, de alighanem csak a fogával sértette fel az ajkát egy picit. Hamar megvigasztalódott, de én tipikus elsőgyerekes anyaként kétségbeesve hívtam a Nagymamit, hogy ugye nem fog kiesni a foga? De még megvan :)

2010. február 10: Mit jelent anyának lenni?

Vannak ezek a közkézen forgó megható bölcsességek, amik minden babablogban előfordulnak (az elején a felfokozott hangulatban még én is hajlamos voltam ilyesmire), hogy pl. anyának lenni azt jelenti, hogy a testemen kívül dobog a szívem, stb. A kevésbé költői, ám annál gyakorlatiasabb változat nálam manapság így hangzik: Anyának lenni azt jelenti, hogy ha este az ágyban fázik a lábam, nem zoknit húzok, hanem mezítláb kislattyogok Lica szobájába feltekerni a fűtést :) Jaj, de várjuk már a tavaszt, hogy ne így legyen!

2010. február 9: Manótorna

A manótornára körülbelül olyan sokszor nem sikerült eddig eljutnunk, ahányszor korábban a Ringatóra, azzal a különbséggel, hogy a Ringató aztán tetszett, és mentünk/megyünk még sokszor, ez viszont nem érte meg a várakozást, amiből még mára is jutott... Ugyanis ma kivételesen fél órával később kezdődött, mint szokott, így ott dekkolhattunk a művelődési házban, majdnem haza is jöttünk, de végül szóba elegyedtünk két szintén pórul járt lengyel anyukával, így végül velük csak eltöltöttük az időt kezdésig (többek között magyar nyelvleckével).

A „torna” szervezettebb része egy gyengébb kiadású Ringató volt, a többi sok-sok időben meg önállóan lehetett játszani mindenféle (egyébként jó) tornaeszközzel. Kipróbáltuk mindet, kivéve az alagutat, mivel Lica eddig sosem szeretett dolgok alatt átbujkálni. De délután aztán hirtelen ötlettől vezérelve mégis gyártottam neki egy házi alagutat, és nagy sikert aratott!

A végén persze kívülről is meg kellett vizsgálni az alagutat, így kő kövön nem maradt:

2010. február 8: Kapjuk el a vizet!

Lica mostanában a címben foglalt mutatvánnyal próbálkozik kézmosás és fürdés közben is, egyelőre kevés sikerrel :)

2010. február 7: Megint átalusszuk az éjszakát!

Hosszas kihagyás után újra átaludt éjszakák! Néhány napja Apa kijelentette, hogy aznap éjjel ő az ügyeletes, mert ő úgyis gyorsabban lerendezi a lányt, nincs lágyszívűsködés, azóta nem mer Lica felkelni éjjel :)

2010. február 6: Nevelési elvek

Apa Licának etetés közben:

„Babalány, nem szabad belenyúlni a kajába! Tudod, Anyánál tanulsz önállóan enni, Apánál meg tisztán. Vagy Apánál önállótlanul és Anyánál koszosan.” :)

2010. február 5: A hét képe

Már hétfőn azt hittem, megvan a hét képe, de olyan jó volt a heti termés, hogy végül nem sikerült választanom három közül. Úgyhogy következzenek a hét képei:

2010. február 3: Hóban hátamon horkolás

Na jó, horkolás nem volt (vagy csak nem hallottam), de így alliterál :) A Ringatóra utazott ma a lány a hátamon, mert nem volt babakocsira alkalmas a terep, de hazafelé kilépve az épületből szakadó hó fogadott bennünket. Meg kellett kérnem az utcán valakit, hogy tegye fel a kapucnit Licára, aztán két perc múlva már aludt is (mint az egy kistükörrel ellenőriztem :)) De nem ám a hátamnak dőlve, hanem hátravetve a fejét, úgyhogy hiába a kapucni, hullott az arcába a hó, de nem igazán zavarta.

A Ringatón egyébként munkahelyem jelenleg szintén otthon babázó ex jogi igazgatónőjével beszélgettünk, azt hiszem, a cégnél nem szólítottam volna így le, de anyukák között nincs hierarchia :)

2010. február 2: Gyagya

Közölte ma a lányom, hogy gyagya vagyok. Én meg perverz módon nagyon örültem neki, végre szótagok! Bár még nem az igazi, az ilyenkor szokásos szótagok (ba, ma, pa) mind az ajak használatát igénylik, ez pedig nem, úgyhogy nem tudom, számít-e. És azért szónok még most sem lett a lányból...

2010. február 1: Takarítás

A hóhelyzet miatt a mai sétánk a sarkon levő szelektív hulladékgyűjtőig tartott, mivel odáig is kézben vittem a babakocsit, visszafordultunk. Helyette közösen nagytakarításba fogtunk:

Lica élvezte a felfordulást, és próbált hasznot húzni a frissen előkerült tárgyakból: úgy kísérelt meg a fotelbe felmászni, hogy a feldöntött ablakmosó flakonra állt fel. Nagyon veszélyesen nézett ki! Szerencsére az így nyert plusz 6-7 centi nem volt elég, úgyhogy ez a fejlődési fok még odébb van!

Estére jól kifáradtam, szerencse, hogy az éjszakai szolgálatot Apa vállalta magára. Azért persze én is felriadtam a bömbikre, arra emlékszem, hogy mikor Apa visszajött a hálószobába, és kihúzott egy fiókot, azt hittem, az írószeres fiók az, és félálomban megkérdeztem tőle, hogy be akarja-e ragasztani a lány száját? :) De alighanem csak egy zoknit vett elő magának :)