Jó sokára
szedtük össze magunkat annyira a hazatérés után, hogy meg tudjuk írni a síelés
történetét, de most itt van:
Szombaton még
gyorsan ellátogattunk az anyaoldali rokonsághoz, hogy kárpótoljuk őket azért,
hogy aztán egy hétig az apaoldal élvezheti a társaságunkat. Mivel Zí nagynéni
jelmezbálra készült, a denevérkellékkel Lica is farsangolhatott egy kicsit:
A délután és
este a csomagolás jegyében telt, aztán maradt vagy 4 óránk aludni. Hajnali
2-kor óvatosan kiszedtük Licát az ágyból, de persze felébredt, és örömmel
konstatálta, hogy valami esemény van. Így aztán nem is nagyon tudott elaludni,
amíg ki nem értünk a városból, mert túl sok fény volt, de utána szépen
szundikált reggelig. Gyors reggeli egy benzinkútnál, de ezt sajnos néhány
szerpentinnel később viszont is láttuk. Licát így végleg befogadta az apaoldal,
mert hozza a családi hányós hajlamot.
A szuper
szálláson tehát a mosógép felderítésével kezdtünk, de volt minden más is:
járóka, etetőszék, pingpongasztal (a szabadban – sosem pingpongoztunk azelőtt
hóban, kétezres hegyekkel körülvéve), csocsó, darts, emelni való súly (ezeket
sajnos bokros teendőink miatt nem volt időnk kipróbálni), teljes
konyhafelszerelés, még kaja is, amit szégyenszemre majdnem mind meg is ettünk.
A fentieken
túl volt még ragyogó napfény is, amit rögtön ki is használtunk:
Mellesleg
voltak sípályák is, melyeket hosszabb-rövidebb időre meglátogatott a család
majd’ minden tagja (az apróságok kivételével, ugyanis én, mint paramami
veszélyesnek találtam a háti hordozóval síelést. De láttunk azért cumis síelőt
a lejtőkön, az apukája szerint még berreg is a kanyarokban, jövőre talán majd
mi is kipróbáljuk)
Végiglátogattuk
a környék befagyott tavait (az alábbi képen épp az egyik partján örül a lány
Apa mókás produkciójának a jégen), várost néztünk, de leginkább babáztunk.
Aztán szerda
éjjel végre megérkeztek Marciék! De hogy el ne felejtsük, érkezett ám egy baba
korábban is, csak nem Ausztriába, hanem (budapesti átszállással) Érdre: Hétfő
délután megszületett Roli másodunokatesó, akit üdvözlünk a nagyvilágban!
Csütörtöktől
tehát kezdetét vette az igazi babaprogram. Marci jó sok játékot is hozott
magával, és buzgón bemutatta ezek rendeltetésszerű használatát, de Licát
mindebből leginkább a plüssházikó lakói, a kisegerek ragadták meg,
innentől fogva
ritkán lehetett úgy látni, hogy ne lett volna az egyik, de leginkább mind a két
kezében egy-egy egérke. Még lépcsőt is egerekkel a kezében mászott:
Ugyanis ahhoz
képest, hogy Lica ezidáig nem igazán találkozott lépcsővel, most úgy tepert
rajta, mintha világéletében ezt gyakorolta volna:
Tanult ám sok
mást is, inspiráló volt Marci társasága: Már tapsol, integet (bár még csak a
mozdulat van meg, nem igazán sikerül jól időzíteni), tökéletesítette a
kapaszkodás nélküli felállást, és végre azt mondja, hogy „babababa”! Annyira
édes a hangja, olvadozik tőle az anyai szív! Viszont a „kérem”-re tárgyakat
odaadni képessége mintha nem is lett volna, valószínű rájött, hogy ha itt a
konkurencia, nem adja ki az ember a kezéből vigyázatlanul a tárgyakat (itthoni
update: az elmélet helyesnek bizonyult, mert amint hazaértünk, újra oda tudta
nyújtani a dolgokat).
De vissza a
programokhoz: ellátogattunk az egyik termálfürdőbe is, de mivel a sok izgalomban
nem igazán aludták ki a gyerkőcök magukat, így nem voltak maradéktalanul
lelkesek (alant Lica részéről egy jobb pillanat).
Számunkra
pedig a legizgalmasabb program az volt, mikor ránk maradt a két gyerkőc,
mialatt a többiek síeltek. Próbára tehettük magunkat, milyen lenne, ha ikreink
lennének. Hát blogot biztos nem lenne időm írni mellettük... Azért egy napra
élveztük, voltak nagyon bájos pillanatok, mint ez:
Na de ilyenek
is:
Megbirkóztunk
a feladattal, de mikor délután álomba szenderültek, Apa így kommentálta: „Na
végre alszanak az ördögfiókák!”
Lica egész
héten szépen evett (kivétel: tápszer), néha határozottan éhenkórásznak
mutatkozott:
Azért ha elege
lett az evésből, megtalálta a módját, hogy távozzon – lefelé:
Volt persze
kényeztetés is, önmagában az, hogy folyamatosan volt érdekes társaság, Anyának
sem volt más dolga, mint ő, de a fő különbség az volt az otthonhoz képest, hogy
hajnalanta jópárszor az ágyunkban kötött ki. Aggódtunk is, mi lesz, ha
hazaérünk!
De persze
magáért a hazaútért is aggódtunk, mert ezúttal nappal utaztunk, de várakozáson
felül gondtalan volt! Igaz, előtte nem hagytuk szegény gyerkőcöket aludni, így
mikor fél 3-kor felkerekedtünk, körülbelül 10 másodpercre volt szükség az
elalváshoz, és két órán keresztül fel sem ébredt. Akkor viszont mosolygósan,
jókedvűen, amire otthon sosincs példa! Jól beuzsonnázott, és utána még az én
szendvicsemet is kivette a kezemből, részben majszolgatta, részben pedig
vonalakat húzott a vajjal a szórakoztatására odakészített tükörre. Egy órányi
mulatozás után ismét aludt egy kicsit, és mire picit kezdett kétségbeesni a
bezártságtól, már haza is érkeztünk!
Itthon várt
ránk a kirámolás, mosás és a szürke hétköznapok (utóbbi Lica részéről, nekünk
mellette sosem lehet szürke). Na meg a tudat, hogy Marciékat megint jó darabig
nem látjuk :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése